Elmarad, vagy csak késik, vagy mégis megérkezik időben az ünnep? A karácsonyi mese elmeséli…
A hó, mint megannyi csillag lágyan hullt, fehér dunnába öltöztette a tájat. A fák is fehér ruhát öltöttek, mintegy bundába burkolóztak a téli hideg ellen. A mező csendjébe messziről csengőszó szűrödött, lassan a távolban közeledett a Karácsony. Egy kisnyúl szaladt édesanyjához, közelebb bújt, majd csendesen szuszogva a melegében elaludt, és a közelgő tavaszról álmodott. Illatos virágokról, rügyező fákról és pirosló gyümölcsökről talán. A táj egyre szürkébb és sötétebb lett ahogy közeledett az este. A távolban ezer szemével nézett a mezőre a város. Sapkaként húzva magára a lámpák fényének ernyőjét. Csendes takaróként borult az este a tájra és a városra.
A város szokatlanul hamar elcsendesedett. Szenteste délutánja volt. Az utcákról az emberek behúzodtak százszemű házaikba csak kevesen igyekeztek hazafelé. Az utcán már csak az utcaseprő sepert és a lámpagyújtogató járt lámpától lámpáig. A villamos egy utolsót szaladt és csengetett egy picit a sarkon.
Cicó a meleg szobában üldögélt, merengve nézett ki az ablakon. Láthatóan várt valamit. Figyelmét lekötötték a lámpafényben kavargó hópelyhek. Elunva az üldögélést nagyot nyújtózott és körülnézett a szobában. Itt is csend volt csak a kandallóban pattogott vidáman a tűz, arany fénybe burkolva Goldi szőrét. Goldi a szönyegen feküdt a kandalló előtt s álmában néha szusszant egyet. Cicó lustán nyújtózott, leugrott a párkányról otthagyva a külvilágot és a szoba közepén termett. Merengve odabújt Goldihoz. Dorombolva telepedett a nagy kutya oldalához. Goldi érezte, hogy barátja megérkezett, de nem tulajdonított nagyobb jelentőséget neki. Hiszen számtalanszor töltötték így együtt az estét Gazdira várva. Cicó érezhetően izgatottabb volt, mint máskor. Nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg:
– Vajon idén lesz karácsony? – nézett kérdőn egy kiscica bizalmával a kutyusra.
– Mit mondasz? – nyitotta ki lustán fél szemét Goldi. Kissé bosszús volt, hogy kedvenc vadásztörténetének újraálomodásában megzavarták. De képtelen volt haragudni erre a cicagyerekre. Szerette még akkor is, ha néha bosszantotta, sőt idegesítette játékossága. Cicó tigris mintás szőrén érdekes játékba kezdett a tűz fénye, olyanná téve, mintha a dzsungelben futó igazi nagymacska volna.
– Késik a karácsony. Hol van a hangulata idén Goldi? – fejét félrefordítva várta a választ. Telve volt naiv cicabizalommal, úgy tekintett Goldira, mint egy bölcsre, mert amióta csak az eszét tudta a kutyus mindig mellette volt. Goldi maga is fiatal lévén ebben a házban még csak a harmadik karácsonyt töltötte.
Cicónak hiába volt ez már a második karácsonya az elsőre szinte nem is emlékezett. Most igazi gyermeki izgalommal várta a következőt, de az csak nem akart eljönni. Se hangulatos díszek nem voltak még a szobában, se kalács és hal illata nem áradt a konyhából, és a hangok sem voltak még sehol. Ezt kicsi cica értelme fel nem foghatta. El sem tudta képzelni hol maradhatnak, mint ahogyan azt sem, hogyan terem a díszbe öltözött fenyő a szobában, karácsony este. Csak annyit tudott, hogy egyszer csak valami csoda folytán odanő. Ahogy egyre jobban közeledett az ünnep estéje, Cicó egyre kiváncsibban várta és nem értette hol késik. Remélte Goldi talán többet tud erről nála. Ezért is bújt most hozzá.
Goldi megelégelve a cica várakozását nyújtózott egyet, és gondolataiba merülten figyelte a lángokat a kandallóban. Hogyan is mondhatná el Cicónak, hogy tényleg mintha idén késne a karácsony, de biztos lehet benne, hogy eljön, mert egyszer minden csodálatos dolog megtörténik. Sőt a karácsony olyan, ami ismétlődni szokott. Úgy érezte az idei más lesz, mint a többi, hiszen mintha Gazdi is morcosabb, nyugtalanabb lenne. Valami változik, de hogy mi, azt ő sem értette. Igaz, sok minden volt, amit az ő kutyus esze nem értett.
Idén sok minden megváltozott körülöttük. Újember költözött Gazdi életébe. Goldi kezdetben a házőrző éberségével figyelte őt. Féltette Gazdit és most be kellett vallja féltékeny is volt Újemberre, mert Gazdi láthatóan és érezhetően rajongott érte. Cicó is érezte ezt a változást és amikor csak tehette közelebb bújt, hogy szeretetét és ragaszkodását kifejezze Gazdihoz. Aztán ahogy múltak a hetek, hónapok, megbarátkoztak Újemberrel. Viszonylag hamar kis családjuk tagjának kezdték tekinteni. Ez volt az első karácsonyuk így négyesben, s mindenki izgatottan és kiváncsian, néha talán idegesen várta.
– Tudod Cicó sok mindent én sem értek – kezdte mondandóját Goldi, – idén sok minden megváltozott és mintha ezért késne a karácsony is. Gazdi tavaly ilyenkor már díszbe öltöztette a szobát és vele együtt mi is nagyon vártuk a karácsonyt. De a karácsony nem azért jön el, mert mi várjuk. Az csak jön, ha akarjuk, ha nem. Az ünnepeknek már csak ez a szokásuk. Azért jók, mert még a legmorcosabb gazdikat is felvidítják kicsit és ilyenkor jobb velük. Nálunk persze ez mindig más volt, hiszen Gazdi mindig jókedvű. De most történik valami és késik a karácsony. Nem értem én sem. Gazdi még nincs itthon és aggódom.
– Igen én is. Ideges és fáradt. Akkor az ünnep eljön Gazdi nélkül is? De ha Gazdi ilyen feszült, akkor olyan lesz, mint a többi gazdi? Vagy ez azért van, mert Újember itt lakik velünk? – aggodalmaskodott Cicó, – vagy azért, mert Újember láthatóan készül valamire. Érzed az illatokat a konyhából és azt a zajt? Olyan, mint amikor Gazdi készít nekünk valami finomat. Nyugtalanít… – okoskodott tovább. De választ nem kaphatott, mert Újember lépett a szobába. Odament a kandalló előtt beszélgető állatokhoz, megsimogatta Goldi fejét, és pár kedves szóval Cicót ölébe véve telepedett melléjük. Láthatóan szerette őket. Egy kicsit így elüldögélt, majd gondolt egyet és kiment. Kisvártatva egy dobozzal tért vissza. A dobozból csillogó díszeket, gyertyákat és egyéb érdekes dolgokat varázsolt elő.
– Gyertek, meglepjük Gazdit. Varázsoljunk neki! – Goldi és Cicó bizalmatlanul és kíváncsian vették körül a díszítéssel tevékenykedő Újembert. Szívük bizalmatlansága és az aggodalom együtt engedett azzal, ahogyan a szoba díszbe öltözött. A függönyökre színes lametták kerültek, egy koszorú ült az asztalon, gyertyáinak fénye beragyogta az addig sötétbe burkolózó sarkokat. A kandalló mellett félre húzódtak a fotelok, láthatóan vártak még oda valamit. Annyira belemerültek a tevékenykedésbe, hogy észre sem vették a bejárati ajtó nyílását. Fel sem tűnt, hogy Gazdi hazaért, leverte kabátjáról a havat, felakasztotta, és meleg papucsba bújt. Csak bosszús mormolására lettek figyelmesek:
– Na persze, már megint senki sem jön elém. Mindenki elfoglalt. Én meg csináljak amit akarok. Elegem van! Fáradt vagyok, a hálóban leszek és talán lefekszem. Ezeket hallva Újember leplezni próbálta csalódottságát, de nem ment ki Gazdihoz. Fájt neki, hogy ilyen hangulatban ért haza. Gondolta, hogy ez ma is így lesz, hiszen az elmúlt hetekben Gazdi sokat dolgozott az évvégi hajtás miatt. Délutánonként a városban rohangált ajándékok után. Készült az ünnepre, ahogy eddig szokott. Talán annyira leköthették ezek a gondolatok, hogy eszébe sem jutott a szeretet melegsége. Az, hogy őt is várják otthon, nem csak szerető Goldija és Cicó, hanem Újember is.
– Pszt! El ne áruljatok. Tudom, szeretitek és aggaszt benneteket, hogy ilyen. Menjetek vigasztaljátok meg! Na eredjetek! – azzal kinyitotta a szoba ajtaját Cicó és Goldi előtt. Alig tudtak úrrá lenni izgatott kiváncsiságukon afelől, hogy mi készül a szobában. Egyszerűen nem akartak most Gazdihoz menni. Úgy érezték itt kell lenniük mindenképp. De nem lehetett mit tenni Újember parancsoló nézése ellen. Már tudták ez mit jelent. Igy oda baktattak Gazdihoz. Goldi a hálószobában szomorúan üldögélő Gazdi ölébe tette a fejét. Cicó pedig mellé ugrott az ágyra. Mindketten próbáltak egy kis örömöt lehelni belé. A szobából szöszmötölés és barkácsolásnak tünő hangok szürődtek ki. Gazdi olyan morcos és fáradt volt, hogy képtelen volt felállni és megnézni, mit csinálhat Újember. Úgy érezte úgyis tudja; csak a szokásos elmerülés.
– Látjátok már megint magára csukja az ajtót és szerel. Rám meg nincs ideje. Rossz, hogy ez így megy már egy ideje. Talán persze lehet én vagyok érzékenyebb a fáradtságtól. Itt az ünnep és készülni kellene. Csomagolni az ajándékokat, sütni főzni. De a fáradtságtól elment az életkedvem. Jó, hogy itt vagytok. Ha benneteket szerethetlek, már jobb a kedvem – mondta, s fáradt mosollyal az oldalára dőlt, felvette a könyvet az éjjeliszekrényről, amit mostanában olvasott, és belemerült.
– De mégis csak karácsony van ma este. – erőt vett magán, s bár kedve ellen volt, kiment a konyhába. Gondolta összeüt valami vacsoraszerűt, aztán szól Újembernek, hogy fejezze be a szöszmötölést és egyenek. Gazdi nyomában Goldi és Cicó is kisietett a konyhába. Gondolták legalább kiderül mik voltak azok a zajok és illatok 1 órával ezelőtt. Gazdi kiért a konyhába, felkapcsolta a villanyt és a meglepetéstől felsikkantott. Sarkonfordult és a szoba felé szaladt. Goldi és Cicó egy pillanattal később követte. A konyhában Gazdit terített asztal fogadta, gyertyával és a karácsonyi vacsorával.
– Na látod Cicó itt a karácsony. Ne! Ne kérdezd hogyan, inkább menjünk Gazdi után! – azzal sarkon fordultak és éppen elcsípték, amint Gazdi a szobába lép. Gazdi izgatottan lépett a szobába. Remegett a keze, szíve majd kiugrott a helyéből. Erre a meglepetésre nem számított. Amint kinyilt az ajtó Újember felpattant a díszbeöltözött karácsonyfa tövéből. Éppen az utolsó ajándékot igazította meg. A fa a kandalló mellett ragyogott teljes díszében. Gazdit elöntötte a boldogság, elfelejtette a fáradtságát és nem vágyott másra, mint hogy átölelje Újembert.
– Ó ne! Lelepleződtem. – sütötte le szemét szégyenlősen Újember. Mikor kigondolta a meglepetést erre nem számított. Meglepetésére Gazdi rányitott és a nyakába ugrott, puha puszit nyomott az arcára.
– Te varázsló! – húzódott széles, boldog mosolyra a szája. Ebben a pillanatban karácsonyi dallam csendült fel és kigyúltak a fán a gyertyák. Sok színes szalaggal átkötött csomag hevert a fa alatt. Mindenki, még Goldi és Cicó is talált valami ajándékot.
– Látod, ez az igazi csoda. – ült le este Cicó mellé Goldi, összegzendő a történteket, amikor Gazdi és Újember már nem voltak a közelükben.
– De Goldi, akkor most a Csoda Újember műve? Ő a Karácsony?
– Nem Cicó. Újember csak annyiban tett Csodát hogy beengedte a Karácsonyt. Igazában a csoda a szeretet, azt hiszem… – merengve nézte a fát, s elnyomta a karácsonyi álom. Cicó még gondolkodott ezen picit, aztán ő is elaludt és fenyőillatú karácsonyokról álmodott.
Tibay Rózsa
