„Ó, milyen picike!” Ezek a szavak minden alkalommal belemarnak a lelkembe. Teljesen más, amikor én hívom a picike földimogyorómnak, hiszen én az anyukája vagyok. Nem akarom másoktól is azt hallani, milyen aprócska gyermek. Higgyétek el, minden áldott alkalommal, amikor a kezembe veszem és rárakom a mérlegre szembesülök vele. Minden alkalommal reménykedem, hogy legalább néhány grammot hízott. Sokkoló, de ez szinte sosem történik meg.
A kisfiam a 3-as percentilis értéknek felelt meg súlyban, tehát sikertelen a fejlődése. Ez a kifejezés összetör engem akárhányszor gondolok rá. Sikertelen. Csupán 10 betű, 4 szótag, de kiszakítja a szívem. Mérhetetlenül fájdalmas. Nem tudok segíteni, de úgy érzem, hogy kudarcot vallok, mint anya – annak ellenére, hogy szó szerint már mindent megpróbáltam, hogy segítsek neki a súlynövekedésében – kezdi a történetét Lindsay Avalon, két gyermek anyukája. A nem hétköznapi történetét azért öntötte szavakba, hogy a hozzá hasonló édesanyák és azok, akik egy cipőben járnak vele tudják: nincsenek egyedül! Nézzük meg mi is történt vele.
Három évvel ezelőtt életet adtam a legelső fiamnak. Ő is kicsike baba volt, de rendszerint a 14-es percentilisben. Azzal a szenvedéssel töltöttem a szülési szabadságomat, hogy lemértem az ételt, mindent üvegekbe mértem ki és grammra pontosan adagoltam mindent. Minden áldott etetést aprólékosan feljegyeztem, minden mérését a babámnak beleírtam az applikációba. Próbáltam kitalálni, hogy hogyan érhetnénk el legalább egyéni mérföldkövet a gyermekem súlygyarapodásában. Egy éves korára a fiam elérte a 40-es percentilist és megesküdtem, hogy a következő babámnál másképp lesz. Megígértem magamnak, hogy ha abban az esetben sem alakulnának jól a dolgok, majd tápszeres etetés mellett döntök és figyelmen kívül hagyom mennyire imádok szoptatni.
De az univerzumnak olykor más tervei vannak és meglehetősen rossz a humora. A következő kisfiamnál minden másként alakult. Soha, semmi baj nem volt a szoptatással és komolyan mondom, egyetlen egyszer sem okozott nekem fájdalmat. A babát viszont 4 hetes korában kórházba kellett szállítani. Két különböző nyelv letapadása is volt. Rengeteget szenvedett reflux miatt. Gyűlölte a cumisüvegből történő táplálást, pedig már 6 napos korától ismerte. Ez a baba úgy reagált a tápszerre, mintha valami méreg lenne.
Ez a baba sikertelenül fejlődött és nem tudtam megállítani ebben. A bűntudat irreális. Talán, ha nem akartam volna soha szoptatni és csak a tápszer mellett döntök jobb lett volna. Az első gyermekemnél is gyanítottam, hogy a tejem nem valami zsíros, akkor miért gondoltam, hogy ez majd másként lesz? Talán, ha feladom az anyatejes táplálást akkor valami változott volna. Talán, ha nem hencegtem volna, hogy eleinte milyen jól mentek a dolgok, akkor nem fordul minden rosszra. Ez a rengeteg „mi lett volna, ha…” teljesen felőrölt.
- Íme minden, amit tudnod kell a korai nyelvi fejlődésről
- A baba kommunikációja: hogyan értsük meg a jelzéseit és szükségleteit?
- A nyári kánikula kezelése: tippek a baba hűsítésére és hidratálására
- A baba mozgása: meglepő összefüggések a tánc és a fejlődés között
- Az első fogak – mikor és milyen tünetekkel jelennek meg?
- 10 tény kisbabád fejlődéséről, amit jó tudni
Még az is fájt, amikor az emberek megpróbáltak segíteni nekem. Elmondták, hogy valamelyik rokonnak a babája is igencsak picike volt, de már jól van. Elmondták, hogy a tápszer és az anyatej egy bizonyos egyvelege, megfelelő hőmérsékleten a megfelelő üvegből itatva garantáltan beválik. Elmondták, hogy a „Gripe Water” nevezetű gyógyvíz elmulaszt minden létező hasi problémát.
Lehet, hogy igazuk van, de ők akkor sem tudják milyen ez. Nem tudják milyen realizálni, hogy a babád nem hízik és nem fejlődik rendesen. Nem tudják milyen érzés ezen a téren a sikertelenség. Fogalmuk nincs róla milyen egyfolytában azon agyalni, hogy mit csinálhatnék másként, nem tudják milyen kipróbálni a hetedik cumisüveget miután az előző hat egyazon napon bukott el. Nem tudják milyen az, amikor az ember teljesen tehetetlenné válik, miközben a babája sír, mert a tej, amit meginna fájdalmat okoz neki.
Nem tudják milyen az, amikor végre sikerül a babának annyi tejet a szervezetébe juttatni, amennyire szüksége lenne, hogy aztán az összeset kihányja. De ennek ellenére haladtunk, lassan, lépésenként.
Ha az anyaság egy maraton akkor a sikertelen növekedésű gyermek melletti anyaság egy ultramaraton, amit egy triatlon követ. Ez egy teszt a kitartásról, türelemről, fájdalomról, frusztrációról és szeretetről. Miután mások utálják, hogy folyton babaruhát kell vásárolni, mert olyan gyorsan nő a babájuk, én örülök, ha két hét alatt akárcsak pici pozitív változás is történik. Amíg mások megünneplik, hogy átaludták az éjszakát, te éjjel nappal azt tervezed, hogy milyen étrendet és etetési technikát kellene alkalmaznod, hogy végre jobbra forduljanak a dolgok. Ez egy hosszú és nehéz út, melyen végigkísér a magány, hiszen nagyon sokaknak fogalma nincs róla milyen ez.
Soha nem választottam ezt az utat magamnak és hogy őszinte legyek folyton azt kívánom bárcsak lenne róla egy kijárat. Mégis… igyekeztem a legtöbbet kihozni ebből az utazásból. Megtanultam, hogy egy kis győzelmet soha ne vegyek magától értetődőnek, mert az, ha a gyermekem végre elfogyaszt némi tejet még nem jelenti, hogy az bent is fog maradni. Megtanultam megtalálni a humort a bajban is, amikor a kisfiam először engem köpött le némi tejjel, majd az apját is. De legfőképpen megtanultam kapcsolatba lépni másokkal és segítséget kérni, amikor szükségem van rá. Nem vagy egyedül az utazásodon, anya, és hidd el nekem: NEM BUKTÁL EL, mint édesanya!
