Kezdődik az óvodai beiratkozás

Kezdődik az óvodai beiratkozás
pixabay

Jövő kedden kezdődik az óvodai beiratkozás, amely május 20-ig tart – tudatta az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az általános iskolai beiratkozás már tart országszerte, erre péntekig van lehetőség.

Ágynemű óvodás gyerekeknek olcsón | Pepita.hu

Az Oktatási Hivatal keddi tájékoztatása szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre.

A felvételt a szülőnek, gondviselőnek kell kérelmeznie. Az Oktatási Hivatal levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra.

Óvoda, Gyermek, Anya, Iskola, óvodai beiratkozás
pixabay

A kötelező felvételt biztosító óvodák listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Az adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel idén elektronikus ügyintézésre is van lehetőség.

Oviból suliba – 5 tipp a zökkenőmentes iskolakezdésért | Babafalva.hu

Az óvodakezdés halasztását május 25-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól – közölték.

A bölcsődék legkésőbb április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt.

Javasolt, hogy a szülők feltétlenül egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni az óvodába akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.

Az óvodai beiratkozás során érdemes figyelembe venni

Táblázat, Papír, Kreativitás, Oktatás, Kéz, Munka, Kefe, óvodai beiratkozás
pixabay

Ha a gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan, vagy postán az Oktatási Hivatal, köznevelési nyilvántartási főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19. címre.

A tanköteles gyermekek online iskolai beiratkozása már tart, arra április 10-től április 16-án éjfélig van mód a KRÉTA rendszerben: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.

Az Oktatási Hivatal a koronavírusjárvány miatt javasolja az elektronikus ügyintézést, ám akik ezzel a lehetőséggel nem tudnak élni, április 15-én és 16-án személyesen is beírathatják gyermeküket a körzetes vagy az általuk választott általános iskolába – a járványügyi veszélyhelyzetben előírt szigorú óvintézkedések betartásával.

MTI

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkÍgy kommunikáljunk a gyerekkel – 1-2 éves kor
Következő cikk5 meglepő tény terhesség alatt

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .