Kistestvér PR kampány, avagy érkezik a második baba

Nézzük meg a várandósságtól kezdve, az első otthon töltött hetekig bezárólag, hogy miként is lehet menedzselni a kistestvért. Mivel segíthetünk a nagynak és mivel árthatunk ebben a változásokkal teli időszakban?

Nem mindegy, hogy egy 18 hónapos vagy egy 3 éves gyermek mellé érkezi a testvér. Máshol tartanak ugyanis az érzelmeik feldolgozásában, a bennük felgyülemlett feszültség levezetésében, érzéseik kifejezésében. Számodra sem mindegy, hogy például egy vagy két gyereket kell-e pelenkázni. Emlékszem, nálunk a tesó 1 hónapos volt, mikor a nagyobbról lekerült a pelenka. Hát, voltak azért kemény szituációk ebből adódóan; „Épp szoptattam a picit, mikor a lányom elkezdett futni a vécé felé, hogy „Pisi, anya, pisi!”. Kistesó lecsatlakoztatás, szőnyegre le, rohanás a mosdóba, nagylányt fel a vécére, közben a kicsi üvölt, a lány énekel, én meg örülnék, ha ketté tudnék szakadni…”

Többé kevésbé azonban megegyezik a kistesó PR kampánya, bármekkora is legyen  az elsőszülött.

Készítsd elő a terepet a testvérnek!

Tudatosan próbáld – még a baba érkezése előtt – az életkorának megfelelő önállóságra tanítani a nagytesót. Az, hogy elteszi maga után a tányérját, egyedül tud vizet engedni a csapból, ha szomjas, vagy épp lépcsőzik – cipeltetés nélkül -, kis dolgoknak tűnhetnek, de számodra nagy segítség lesz. Az altatásnál is be lehet vezetni a „csak” mese-ének kombinációt, a mellé fekvés helyett. Fontos, hogy ezek az újítások fokozatosak legyenek és egyszerre csak egyet vezessetek be.

Nemsokára igen bonyolulttá válik az életed, hisz ott lesz egy kis csöppség is a kezedben közben, így mindent eszerint csinálj, már a baba érkezése előtt is. Nem szabad azt éreznie, hogy a testvér érkezése miatt vársz el tőle már többet! Emeld ki, hogy ő már milyen nagy és ezzel sokat segít neked. Dicsérd többet, és mindig adj neki visszajelzést. Ám, fontos, hogy ne próbálj ráerőltetni semmit, amit még nem tud megcsinálni egyedül. Légy türelmes vele! Ezt a fajta hozzáállást, már a várandósság felétől elkezdheted.

Egy kistestvér még megfoghatatlan a számára, hisz csak egy nagy pocakot lát. Mesélj neki arról, hogy milyen egy kisbaba, milyen volt ő piciként, nézegessetek együtt babakorából képeket, videókat. Így közelebb hozod hozzá a kistesót, és kedves érzései lesznek vele kapcsolatban, hisz a kicsi önmagára fogja emlékeztetni őt. Amikor a pocakodra teszi a kezét és a baba megmozdul, mondd neki, hogy „A tesód nagyon szeretne már veled játszani!”. Vigyétek magatokkal a babamozira, hisz ott valóban látszik a picúrka arca, keze, lába, így könnyebb lesz a nagytestvérnek is elképzelni őt.

A legfontosabb a Te hozzáállásod! Mindig izgatottan mesélj a piciről, de sose helyezd előtérbe vele szemben! Vond be őt is a babaszoba kialakításába – „Szerinted az öcsinek/húginak tetszene ez a szín?” „Ez lesz az alvókája, vigyázol rá, amíg a tesó kibújik a pocakomból?”.

Megérkezett a kistesó

A szülés előtt mondd el neki, hogy amíg Te a kórházban leszel pár napig, addig ő mit fog csinálni – nagyival fognak jókat mókázni, apával tartanak mese nézős délutánokat… stb. Véletlenül se kezd úgy a mondókádat, hogy „Jaj, úgy sajnálom, hogy pár napig nem leszünk együtt!” Érezhetsz így, de ezzel őt is ebbe a lelki állapotba kényszeríted. Ez nem tragédia, ez egy csodálatos dolog, gondolj erre!

Szuper, ha a kistestvér ajándékkal érkezik. A kórházban, az első látogatásakor tegyél valami kis meglepetést a baba mellé és mondd, hogy „Nézd csak, ezt a tesó hozta neked!”.

Az első hetek otthon

Az első pár napban még érdekes a pici baba. Ahogy néz, amilyen az illata, amit anya és apa csinál vele… de aztán kezd unalmassá válni, hisz nem lehet vele játszani. Ám, ez még a jobbik eset, bizony gyakran megesik, hogy ellenséggé változik a nagyobb szemében. Mindkét eset teljesen normális, nem kell tőle megijedni. Az, hogy mikét fogadja és utána miként viselkedik a kistesóval, a gyermek mentalitásától is függ. Ha nem akarja, ne tedd az ölébe, és ne próbáld mindenáron bevonni a pici gondozásába se.

Az első pár hétben Neked kell sokkal több energiát fordítanod a nagyobbra. Ez pedig nem lesz túl nehéz, hisz az újszülöttek még rengeteget alszanak. Fokozatosan lehet aztán hozzászoktatni a nagytestvért, hogy bizony van, amikor anya nem tud egyből menni, mert a tesóval van.

Szólj azoknak, akik babalátogatóba érkeznek, hogy a nagytesónak is készüljenek egy kis meglepetéssel, illetve, hogy vele is foglalkozzanak, ne csak a picivel. Ezzel megerősíted gyermeked helyzetét nem csak családon belül, hanem a tágabb szocializációs körben is.

Testvérek altatása

Amennyiben nincs külön szobájuk, úgy az első időszakban érdemes a kiságyat átvinni a felnőtt hálóba. Senki sem örülne, ha éjjel többször is babasírásra kellene ébredni – kivéve persze minket, anyákat, mert mi imádunk 2-3 óránként ébredni.

„Én a nagyot altattam el előbb, közben a kicsit a kezemben ringattam.” Talán ez azért is célszerűbb – mármint a naggyal kezdeni a sort -, mivel, ha a baba épp akkor ébred meg, mikor a nagyot altatod, akkor az egésznek lőttek és kezdheted elölről… mindkettővel. Meg kell azonban jegyeznem, hogy lényegében mindegy, mennyit taktikázol, két naponta úgyse úszod meg, hogy az egyik beleordítson a másik altatásába, szóval jobb lesz, ha már most kezded gyűjtögetni a tojástartókat, hogy hangszigetelhesd a szobákat.

Ez egy kemény időszak lesz, de Te még keményebb vagy!

Fotók: pixabay.com, pexels.com

Erről a témáról a Család rovatban olvashatsz többet!

hirdetés
HISZEK abban, hogy kétgyerekes Anyának, Nőnek, Társnak, Barátnak, igenis lehet egyszerre lenni, akár napi 5 óra alvással is. TUDOM, hogy mi Nők, miért aggódunk, mitől félünk, vagy épp olvadunk el, mi az, ami kimozdít a hétköznapokból, és mivel nézünk farkasszemet nap, mint nap. CÉLOM, hogy a szavaimból összeálló cikkek informáljanak, szórakoztassanak, okozzanak meglepetést, MEGMOZGASSANAK!
Előző cikk2017-es változások a családtámogatási kifizetések és kérelmek terén
Következő cikkTe elégedett vagy a védőnőddel? – akkor jelöld az Év Védőnője díjra!