Előzd meg a testvérféltékenységet!

testvérféltékenység

A kezelésnél mindig sokkal hatékonyabb a megelőzés. Nincs ez másként a testvérféltékenységgel sem. Fontos, hogy erre az időszakra felkészülj, hiszen pengeélen táncolsz.

Ne rekeszd ki a nagyobb testvért

Akkor, ha ő is részese a történéseknek, ráadásul hasznos részese, már nem egy kis „koloncként” fog tekinteni az öcsire/húgira. A család az egységről szól, hogy együtt teszünk dolgokat, mellyel egyirányba tudunk haladni.

Már a babaszoba kialakításába, a ruhácskák, kisjátékok kiválasztásában is kikérheted a nagyobb véleményét – ha látod, hogy nagyon megtetszett neki az egyik kis csörgő, kérd meg, hogy vigyázzon rá, míg a tesó megérkezik.  Ha egy szobába kerülnek, ugyanannyi helyet hagyj minkét gyermeknek. Ne ripakodj rá az legózó lurkóra, mondván a pici elérheti és lenyelheti az apró építőkockákat. Ilyenkor tedd vissza a picit a kiságyába, vagy vidd ki a szobából.

A baba közös gondozása, a vele való játék, a hozzá énekelt dalocskák mind-mind segítenek a nagyobbnak, hogy el tudja fogadni és igazán meg tudja szeretni a kistesót. Azzal, hogy gügyög, rámosolyog, megszorítja az ujját, a pici pozitív érzelmeket közvetít felé, ezt pedig ő, egész biztosan képes lesz megérteni és viszonozni. Ám, ne várjunk el a nagytól olyasfajta segítséget a baba körül, amit nem tesz meg jó szájízzel. Adjunk minél több lehetőséget és engedjük őt választani.

Ám, még mindezeket megelőzően az egyik legfontosabb, hogy miként is érkezik haza az új jövevény. Jó indítás részéről, ha „hoz” a nagynak valami ajándékot. Nem kell, hogy nagy és drága legyen, a fontos, hogy a gyerkőc valóban örüljön neki – egy kedvenc mesefilm inspirálta póló, matricacsomag, filctoll készlet, színező is remek megoldás. Így az első, otthoni találkozás, egész biztosan pozitív lesz.

Mesélj a babának – természetesen úgy, hogy azt a nagy is hallja -, hogy a testvére mennyire várta már őt, és milyen sok mindent fog tőle megtanulni, hiszen ő már ebben és abban is nagyon ügyes.

Vond be a látogatókat is

A nagyobb testvér bizony igencsak másodhegedűsnek érezheti magát, mikor a babalátogatóba érkezők csak a picivel foglalkoznak. Ez ellen pedig, csak Te tehetsz. Beszéld meg a családdal és a barátokkal, hogy szánjanak időt az elsőszülöttre is, dicsérjék, játszanak vele.

Szánj a nagyra is időt

A nagytesónak is épp annyira szüksége van Rád, mint a picinek. Ha egyedül nem tudod megoldani ezt az első időszakban, kérj segítséget. Hívd át a nagyit, bízd rá apára a babát, és csináljatok programot kettesben, vagy csak játssz vele. Az osztatlan figyelem, mellyel a nagyobb gyermeked felé fordulsz – ha nem is olyan gyakorisággal, mint azelőtt – bizony meg fogja hozni a gyümölcsét.

Bármennyire s próbálod tudatosan elkerülni, minimális testvérféltékenység akkor is lesz. Próbáld ezt a helyén kezelni.

„Mikor a fiam megszületett, a lányom 2,5 éves volt.  Épp pelenkáztam a kicsit, ő pedig sírással fejezte ki nem tetszését. A lány egyszer csak odalépett mellé, és lekevert neki egy pofont. Hozzátenném, hogy soha nem ütöttük őt meg, így első körben a döbbenettől lefagytam, nem értettem mire fel az az agresszív viselkedés. Második körben megkérdeztem tőle, hogy miért csinálta. A válasz: zavarta, hogy sír. Elmondtam neki, hogy erre nem ez a megoldás, amit tett az fájt a tesónak, és a családtagjainkat egyébként sem bántjuk soha. Megkértem, hogy kérjen elnézést, simizze meg a fejét. Mondtam neki, hogy ez rossz dolog volt, én emiatt pedig, szomorú vagyok. Többet semmi ilyesmi nem fordult elő.”

kép: Freepik

Erről a témáról a Gyermeknevelés rovatban olvashatsz többet!

hirdetés
HISZEK abban, hogy kétgyerekes Anyának, Nőnek, Társnak, Barátnak, igenis lehet egyszerre lenni, akár napi 5 óra alvással is. TUDOM, hogy mi Nők, miért aggódunk, mitől félünk, vagy épp olvadunk el, mi az, ami kimozdít a hétköznapokból, és mivel nézünk farkasszemet nap, mint nap. CÉLOM, hogy a szavaimból összeálló cikkek informáljanak, szórakoztassanak, okozzanak meglepetést, MEGMOZGASSANAK!
Előző cikkPiknik és mókázás a hétvégén
Következő cikkTippek kezdő apáknak, újdonsült anyákhoz