Konfliktuskezelés: amit a mediációból tanulhatunk…

A mediáció két, konfliktusban álló fél közötti közvetítést jelent, azzal a céllal, hogy megelőzzék a viszony elmérgesedését, és a felek számára fontos pontokban megegyezést hozzanak létre. Ez egy nagyon jó módszer, amit családi, válási, gazdasági vitákban is alkalmaznak már. Maga a mediáció nem egy titkos szer, a harmadik, közvetítő résztvevő (mediátor) nem varázsló, így néhány alapelvét és eszközét alkalmazhatjuk családi vitáinkban is. Elmérgesedett vitákban legjobb mediátorhoz fordulni, de ha ezt valaki nem akarja, azt gondolom, a saját megoldási próbálkozás is jobb, mint hagyni végzetessé válni a helyzetet.

Olyan vitákra gondolok, ami ellentétes érdekekből vagy közös javak elosztásáról szól – például ki használja az autót, ki mit csinál otthon, hová menjünk nyaralni, hánykor kell hazajönni a buliból, stb.. Nem alkalmas értékviták rendezésére: szabad-e hazudni, bűnös dolog-e cigizni vagy szexuális életet élni serdülőkorban?

Annyi kell hozzá, hogy a felek – pl. a házastársak, vagy a szülő és a  gyerek – meg akarják oldani a vitát, és hajlandók legyenek megegyezni a  megoldás módjában. Ez az első lépés. A mód és a szabályok pedig a következők:

1. Mindketten külön-külön végiggondoljuk saját álláspontunkat: számomra mi a lényege a konfliktusnak, mi az, ami miatt fontos, mi a belső háttere (mi van a lelkemben ezzel a témával kapcsolatban), mi az, amihez ragaszkodom, és miben tudok engedni. Mi a mi közös érdekünk, közös célunk? Legjobb le is írni, ez arra késztet, hogy alaposabban átgondoljuk, ne hagyjunk ki semmit.

2. Állítsuk fel a megoldó beszélgetés kereteit, szabályait, napirendi pontjait – anélkül, hogy belemennénk a vitába. Hogyan és milyen témákról fogunk beszélgetni – írjuk fel egy listára. A szabályok a következők:
a. meghatározott időt szánunk a beszélgetésre (max 2 óra),
b. egyszerre csak az egyikünk beszél,
c. felváltva beszélünk, körülbelül azonos ideig (homokórát be lehet vetni),
d. személyeskedés nélkül (közléssorompók), én-üzenetekben (asszertív kommunikáció),
e. konkrétumokkal, tényekkel , érvekkel hozakodunk elő,
f. egyszerre egy pontról beszélünk, és csak akkor térünk át egy másikra, ha abban megegyezésre jutottunk.

3. A listán található témákról egyenként beszélgetünk, így:
a. két „fordulóban”, egymás után mondjuk el az álláspontunkat, érveinket,
b. ezalatt a másik fél nem szólhat közbe, de amikor ő jön, reflektálhat rá,
c. a harmadik „fordulóban” mindkét félnek felajánlást kell tennie: ő mit hajlandó megtenni a megoldás érdekében
d. a felajánlásokat ugyanilyen, kölcsönösen egymásra figyelő módon addig csiszoljuk, amíg közösen meg tudunk benne állapodni.
e. Ezután térhetünk át a következő témára.

4. A megbeszélés végén írásba fektetjük a megállapodásokat, és mindketten  aláírjuk. Ha két óra alatt nem sikerült a pontokon végigmenni, érdemes  abbahagyni, és egy másik alkalommal megbeszélni őket.

5. Nagyon fontos, hogy a megoldás kivitelezését folyamatosan nyomon  kövessük! Ki lehet tenni a megállapodást a falra, és ha valaki nem  aszerint működik, elég finoman figyelmeztetni rá. Néhány hét múlva  érdemes leülni és átbeszélni, mi működött és mi nem – ezekről újra meg  lehet állapodni.

Nem állítom, hogy könnyű így konfliktusainkat megoldani, főleg, ha egyébként is rossz a kommunikáció a családtagok között. Önuralom, fegyelmezettség, tudatosság kell hozzá – és ezért nagyon fárasztó.

Ezért én azt ajánlom, hogy minél előbb, már kisebb nézeteltérések esetén érdemes megpróbálni és gyakorolni, olyankor, amikor még nem gyűltek fel bennünk a sérelmek. Fiatal együttélőknek, házasoknak a közös élet kezdetén, kisebb nézeteltéréseknél elkezdeni, gyerekekkel pedig játékosan is lehet csinálni (rajzolhatunk, készíthetünk hozzá ujjbábokat, színes lapocskákat, kreativitásunk szerint). Minél korábban megtanuljuk a családban a konfliktuskezelés ilyetén módját, annál könnyebben fogjuk alkalmazni nehéz időkben, vagy a kamaszokkal, amikor nagyon is szükségünk lesz rá!

Dr. Bozsár Gabriella kommunikáció, konfliktuskezelés

fotó: freedigitalphotos.net