Koraszülés felismerése és megelőzése

koraszülés

A terhesség során a szülők egyik rémálma, hogy kisbabájuk túl korán jön világra, emiatt élete veszélyben foroghat, vagy maradandó károsodása lehet. Sajnos hazánkban a koraszülés diagnosztizálásának és kezelésének gyakorlata messze a világszínvonal alatt van. Nem lehet ugyan teljes biztonsággal megelőzni a koraszülést, de annak kockázatát időben fel lehet ismerni és hatásosan kezelni, ez pedig jelentősen növeli a kisbaba életkilátásait.

– A koraszülés területén is óriási fejlődést könyvelhetett el az utóbbi időben az orvostudomány – mondta Dr. Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyásza. – Teljes egészében nem lehet megelőzni a koraszülést, de kitűnő diagnosztikai és kezelési lehetőségek állnak már rendelkezésre, amelyekkel sokat lehet tenni a túl korán „elinduló” kisbabákért. Sajnos hazánkban ezen a téren a diagnosztika és főleg a kezelési gyakorlat elképesztően le van maradva, a rég elavult módszerek alkalmazása dominál, amelyek semmit sem érnek, sőt veszélyesek is lehetnek.

A kockázat felismerése

A diagnosztika három lépésből áll:

  1. kórtörténet részletes kikérdezése,
  2. ultrahang vizsgálat,
  3. a magzati fibronectin-vizsgálat.

Az első lényeges vizsgálati lépés a kismama kórtörténete. Habár a koraszülés pontos oka nem egyértelmű, léteznek olyan tényezők, amelyek növelik a kockázatot, így ezekre fokozottan érdemes odafigyelni. Jellemzően ilyen az ikerterhesség, a méhszájon végzett korábbi műtéti beavatkozás, méhfejlődési rendellenesség, illetve ha már korábban is előfordult a kismamánál koraszülés. De meg kell említeni az életmódbeli tényezőket is, a dohányzást, alkohol- és drogfogyasztást, valamint az édesanya túl alacsony, vagy túl magas súlyát.

Infinety hirdetés

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a hüvelyi ultrahang vizsgálat a legfontosabb eszköz a felismerésben, hiszen segítségével kimutatható a méhszáj-tágulás, illetve a méhszáj-rövidülés, amelyek koraszülésre utaló jelek. Ha a méhszáj 1,5 centiméternél hosszabb és zárt, akkor egy százaléknál is kevesebb az esély arra, hogy egy héten belül bekövetkezik a koraszülés.

Ahhoz azonban, hogy minél pontosabb képet kapjunk, érdemes a hüvelyi ultrahangot az úgynevezett magzati fibronectin vizsgálattal is kiegészíteni, amely a koraszülés előrejelzésének leghatékonyabb módja, bár sajnos hazánkban kevesen ismerik és alkalmazzák. A magzati fibronectin a méhnyak-váladékban található, egyfajta ragasztóként helyezkedik el a lepény és a méh között. A vizsgálat során ennek mennyiségét mérjük. Amennyiben a 22. hét után 50 nanogramm/milliliter alatt marad, alacsony kockázatú terhességről beszélhetünk, ha viszont megemelkedik az értéke, fenyegető koraszülésre kell gyanakodnunk.

Hatásos kezelési módok

dr. Csermely Gyula

– A rendelkezésre álló kezelési módok nem a koraszülés okát, hanem a tüneteit kezelik – emelte ki Dr. Csermely Gyula.Hazánkban sajnos még sok nőgyógyász magnéziumot, illetve tartós ágynyugalmat ír elő a kismamának, amennyiben megállapítható nála a koraszülés kockázata. A szakmai protokollok azonban ma már ezeket nem javasolják, mivel hatástalanok, sőt veszélyesek is lehetnek.  A magnézium például az anya és a gyermek számára is mellékhatásokat okozhat (tachycardia, émelygés, szédelgés), sőt az ún. kalciumcsatorna-blokkolóval együtt adva még súlyosabb mellékhatásokkal járhat. Az ágynyugalom pedig stresszt, vénás trombózist, vagy akár anyai izomsorvadást idézhet elő. Ikerterhességnél végzett felmérések szerint pedig kifejezetten növeli a koraszülés kockázatát, ha a kismamát ágyhoz láncolják.

Amennyiben megállapítható a koraszülés kockázata először is azt kell tisztázni, hogy nagy kockázatú vagy fenyegető koraszülésről beszélünk, mivel mindkét esetben más kezelési módszerhez kell folyamodnunk. Amennyiben magas a kockázata a koraszülésnek, célszerű a kismamának progeszteron hormont adni és alapos megfigyelés alatt tartani őt, így azonnal felismerhetővé válnak a fenyegető koraszülés jelei. Az egyéb kiegészítő kezeléseket pedig – mint például a méh összehúzódásokat csökkentő gyógyszer, folsav, vitaminok adása – el kell felejteni, mivel a tapasztalatok szerint egyáltalán nem hatásosak. Fontos hangsúlyozni, hogy azon kismamáknál, ahol alacsony a koraszülés kockázata, egyetlen teendő van, a megnyugtatás.

Fenyegető koraszülésről akkor beszélhetünk, ha 10-15 percnél gyakoribb a méhtevékenység, amely méhszáj-táguláshoz vagy méhszáj-kifejtődéshez vezethet a terhesség 24-37. hete között. Ennek gyanúja esetén – a korábban említett hüvelyi ultrahang és magzati fibronectin vizsgálatok segítségével – meg kell állapítani, hogy valóban fenyegető koraszüléssel vagy csak fokozott méhaktivitással állunk szemben. Az utóbbi esetben nem kell beavatkozni, de szoros kontroll szükséges, fenyegető koraszülés esetén azonban már lépni kell. A 34-ik terhességi hét előtt szteroid kezelést kell kezdeni, hogy a magzati tüdőt éretté tegyük a gázcserére. Mivel a szteroid a tüdőérlelő hatását kb. 48 óra alatt fejti ki, a szülés bekövetkeztét késleltetni kell. Ilyenkor a kismama a méh aktivitását csökkentő készítményeket kell kapjon, kórházi körülmények között.

fotó: YouTube

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkBarátcserje: természetes kezelés a meddőség ellen
Következő cikkTápszer vagy anyatej egy ismeretlentől?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!