Kötődő nevelés ellenszélben

anyuka megpuszilja mosolygós babaját

Manapság már nagyon sok szülő hallott a kötődő nevelésről, mégis néha nagyon nehéz ezt megvalósítani, vagy ellenállni a körülöttünk élők nyomásának, akik azt szajkózzák, hogy így csak elkényeztetjük a gyereket. Hogy is van ez?

Kötődő nevelés

A kötődő nevelés lényege, hogy a csecsemőt nem hagyják egyedül, különösen akkor nem, ha sír. Igény szerint szoptatják, ahányszor a baba akarja, függetlenül attól, hogy elérkezett-e a háromóránkénti etetési idő. A kötődő nevelés szerint gondozott babák testkontaktus iránti igényét kézben vagy kendőben való hordozással elégítik ki, és egyenrangú partnerként empatikus odafigyeléssel kezelik a kicsit. A szülők természetes dolognak tartják, hogy a babával alszanak.

Óriási tábora van a kötődő nevelésnek, és nagyon sok anyuka elhatározza, hogy eszerint szeretné gondozni a babáját. Aztán megszületik a csecsemő, és valahogy másként alakulnak a dolgok.

Nem megy a szoptatás

Van, aki nagyon szeretné, kínlódik, vért izzad, és mégsem megy neki. Ezeknek az anyukáknak általában rettenetes lelkiismeret-furdalásuk van, és „szaranyának” tartják magukat, mert úgy érzik, képtelenek megfelelően gondoskodni a gyermekükről. Él bennük egy kép a „tökéletes anyáról”, és ők ennek sehogy se tudnak megfelelni. Nehezíti a helyzetet, ha például várandósan csupa szépet és jót olvastak a szoptatásról, és sokként éri őket, hogy ez fáj, nehezen megy, és eleinte egész napos program. Nagyon sok anya ilyenkor kétségbeesik, gyakran még évek múltán is vádolja magát, mert nem sikerült szoptatnia a csecsemőjét. Hidd el, nem vagy kevesebb attól, ha nem tudod szoptatni a babádat! A tápszerrel etetett kicsivel épp úgy ki lehet alakítani a kötődést. Fontos lenne viszont, ha egy bizalmas emberednek meg tudnád fogalmazni az érzéseidet.

A tekintélyelvű nevelés hatása

A mai felnőtt generációt még a poroszos tekintélyelv alapján nevelték. Anyáinkat arra trenírozták, hogy háromóránként keltsenek fel minket, és ha akartuk, ha nem, muszáj volt ennünk. Szigorú napirendet erőltettek ránk már csecsemőként, függetlenül az alvási igényeinktől. Ha zokogtunk a kiságyunkban, hagyták, „erősödjön csak a tüdőnk”.  És a magunkra hagyatottságunkba lassan beletörődtünk, és megtanultuk álomba sírni magunkat. Az így nevelt gyerekek elvesztették az ősbizalmat, úgy érzik, hogy a világ ellenséges, és nem bízhatnak senkiben. Éppen ezért nekik nagyon nehéz kötődni. Néha még a saját babájukhoz is. Lehet, hogy várandósan sok szépet olvastak a kötődő nevelésről, és tudatosan vágynak is az így létrejövő intimitásra, a valóságban azonban sok nekik az a közelség, amit a kötődő nevelés jelent. Úgy érzik, elveszítik önmagukat a babával való viszonyban. Így aztán elbizonytalanodnak, hogy valóban jó-e, amit csinálnak.

 „El fogod kényeztetni”

Erre a bizonytalanságra aztán jól ráerősítenek a nagyszülők és a környezet, akik soha nem hallották még hírét sem a kötődő nevelésnek. A szüleink generációja azt szajkózza, hogy „felesleges minden nyikkanásra felkapni azt a gyereket”, „minek szoktatod hozzá, hogy örökké csak a nyakadon lógjon?”Meg kell tanulnia, hogy nem csak az van, amit ő akar.” Ekkora ellenszélben még a legelkötelezettebb kötődően nevelő anyuka is elbizonytalanodik. Pedig érdemes lenne kitartania. A kötődő nevelésben részesülő gyerek megtanulja, hogy bízhat a szüleiben, a világban, így aztán később bátran mer majd kezdeményezni, és sokkal önállóbb, talpraesettebb kölyök lesz, mint a tekintélyelvűen nevelt társai, akik örökké azt fogják figyelni, hogyan kell megfelelni a környezetüknek.

Tehát bármekkora is az ellenszél, hajrá! Tarts ki bátran a kötődő nevelés mellett!

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..