Küzdelem a gyermekkori elhízás ellen – befektetés a jövőbe!

Küzdelem a gyermekkori elhízás ellen – befektetés a jövőbe!

A gyermekkori elhízás súlyos probléma világszerte, ezért a megelőzés szerepe kiemelkedően fontos. Jelenleg az Európai Unióban több mint 14 millió túlsúlyos és körülbelül 3 millió elhízott gyermek van. az 1970-es évek óta tízszeresére nőtt a számuk. A gyermekkori elhízás nemcsak azért jelent népegészségügyi problémát, mert a túlsúly már gyermekkorban is számos betegség kialakulásának kockázatát növeli, hanem azért is, mert az elhízott gyermekek nagy valószínűséggel felnőtt korukban is túlsúlyosak lesznek.

A gyermekkori elhízás volt annak a konferenciának központi témája, amelyet az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szervezett szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók, hatósági élelmiszerellenőrök, a közétkeztetésben, az élelmiszer-előállítás és forgalmazás területén dolgozóknak Budapesten.

Az OÉTI korábbi felmérései alapján az iskolások tej- és tejtermék fogyasztása, valamint a zöldség- és gyümölcsbevitele jelentősen elmaradt az ajánlásoktól, melynek később komoly egészségügyi következményei lehetnek. Ezen felül a tanulók egyharmada nem reggelizik, és az étkezések száma sok esetben mindössze napi kettő. Jelentős viszont a tanulók cukros, szénsavas üdítő bevitele, a tanulók kétharmada napi rendszerességgel fogyaszt cukros üdítőt. Ez utóbbi különösen azért probléma, mert mind a reggeli elhagyása, mind a cukros üdítő fogyasztás szorosan összefügg a gyermekkori elhízással.

Bár az iskola ideális helyszíne a prevenciós programoknak, kevés a gyermekkori elhízás megelőzését célzó országos méretű beavatkozás. Az OÉTI által kidolgozott, Cselekvési Terv Magyarország Nemzeti Táplálkozáspolitikájához 2010-2013 elfogadása többek között erre is megoldást jelent majd.

A Budapesten megrendezett, „Küzdelem a gyermekkori elhízás ellen – befektetés a jövőbe!” egynapos továbbképzésen bemutatásra kerültek egyes modellprogramok, a gyermekkori elhízás leküzdését célzó Európai Uniós projekt, valamint a gyermekkori táplálkozás pszichológiai aspektusai és összefoglalót hallhattak a résztvevők a gyermekkori elhízás terápiájáról.

A HAPPY program az első vízfogyasztást népszerűsítő program Magyarországon, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával 2007-ben dolgozott ki az OÉTI. A program a gyermekek ismereteinek és folyadékfogyasztási szokásainak javítását célozta, elsősorban a cukros, szénsavas üdítő-bevitel csökkentésével és a vízfogyasztás növelésével. A program országos elterjesztése először 2010-ben valósult meg, melyhez 17 megyéből és a fővárosból összesen 77 iskola és 1 iskolafogászat csatlakozott, így mintegy 24 300 gyermek, valamint szüleik és tanáraik vettek részt a programban.

A Startolj reggelivel! iskolareggeli program célja az iskolás korosztály táplálkozásának egészségesebbé tétele. A program – hasonlóan a HAPPY-hez – oktatásra és ingyenes, egészséges reggeli biztosítására épül. A program első fázisában az ország 11 városából kiválasztott 14 általános iskola 5. és 8. osztályos tanulói (kb. 1500 diák) és tanárai vettek részt. Az eredmények igen biztatóak.

Az Európai Unió által támogatott In Form projekt nyolc ország részvételével zajlik 2008 és 2011 között. Magyarországot az OÉTI képviseli.

A „Küzdelem a gyermekkori elhízás ellen – befektetés a jövőbe!” rendezvénnyel az OÉTI felhívja a döntéshozók, valamint a szakemberek figyelmét a hazai helyzetre és a cselekvés fontosságára. Eredményes programok bemutatásával hangsúlyozza az életmód változtatás jelentőségét, az egészséges táplálkozás oktatásának szükségességét, melyek segíthetnek abban, hogy a jövő generációja egészségesebben éljen és fittebbé váljon.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .