Lázcsillapítás gyermekkorban

lázmerő-pepitablog

A lázcsillapítás az a téma, ami szerintem szinte nincs is olyan szülő, akit ne érintene. De beszéljünk róla: – Mikortól is számít a gyermek lázasnak? 

A válasz: Ha 38 °C fölé emelkedik a gyermek testhőmérséklete.
Volt már sok tapasztalatom a kislányaimmal, lázas állapotukban, gondolok itt arra pl. hogy a kedélyük, milyen volt:  – nyugtalanság, bágyadtság, fáradékonyság, de azért jó kedv is volt.

Hatékonyan sikerült minden esetben gyermekeim lázát jelentősen csökkenteni otthon.

https://babafalva.hu/lazcsillapitas-babaknal/

Leírom a következő pár mondatban tapasztalataimat.

Hűtőfürdő, amit így szoktam elvégezni: Vízhőmérővel szoktam mindig mérni a víz hőmérsékletét, amit körülbelül annyira szoktam beállítani, mint a gyermekem aktuális testhője.

Óvatosan beleültettem gyermekemet, aztán fokozatosan hűtöttem le a vizet, hideg víz hozzáadásával. Volt rá alkalom, hogy egy ilyen fürdő nem segített a láz csillapításában, de olyankor megpróbálkoztam újra vele. Hűtőfürdő után a gyermekemet megtöröltem és ágyba fektettem. 

Emellett sok folyadékkal szoktam itatni lánykáimat, illetve nem szoktam túlöltöztetni őket, mert akkor még jobban emelkedhet a testhőmérsékletük.

ivóbaba-pepitablog

Természetesen, ha a láz mellett bármi olyan tünet adódik, ami nem egy „kis láz ” , orvoshoz érdemes és kell is vinni a gyermeket.

Lázcsillapítás kisbabáknál?

Az én tanácsom, hogy gyermekünknek először mindenképpen próbáljuk meg otthon csillapítani a lázát. Pihentessük sokat, sok sok folyadékbevitellel. 

Mindenkinek lázmentes szép gyermekkort kívánok! 🙂 

hirdetés
Előző cikkPajzsmirigygondok és a folsav terhesen
Következő cikkKözhelyek és tabuk nélkül a szülésélményről

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .