Mi egy pár napja mesevilágban élünk. Laura átváltozott Csipkerózsikává, ragaszkodik ahhoiz, hogy ezen a néven szólítsuk, és éjjel-nappal egy, a keresztlányainktól örökölt rózsaszín esküvői pelerinben rohangál, amit azután tudok csak róla levenni, hogy elaludt. Tűző napon is ebben biciklizik.
2012. szeptember 21-29.
Egyébként élethűen adja elő a meséből ismert párbeszédeket. Apa „Külön herceg” (Fülöp herceg), én hol tündér keresztanya vagyok, hol a gonosz boszorkány, ez éppen attól függ, hogy rászólok-e valamiért, vagy sem. Olyan átéléssel adja elő a mesejeleneteket, hogy lassan színésznői babérokra törhetne. Ráadásul Laura művésznő elkezdte leutánozni a családtagokat, és ha mamáéknál éppen kisebb vita alakul ki, arról, hogy milyen legyen a homlokzat színe, megjegyez mindent, arckifejezéseket, hanglejtéseket, mozdulatokat kopíroz, és egész nap ezzel szórakoztatja a családot. Nagyon kell vigyázni, mit mondok előtte, mert sokszor nem is gondolom, hogy figyel, aztán egyszer csak elismétli, amit mondok. A gyerekek pedig köztudottan kiollózzák azt, amit nem kéne. Jobb lesz vigyázni.
Lizus sötét haja
Egyre izgatottabban rugdalózik és kapálozik, az ajkaival pedig érdekes grimaszokat formál, ha közel hajolok hozzá. Nagyon szeretne mondani nekem valamit. Ha meg tudna szólalni, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor azt mondaná: „Anya, vegyél ki az ágyból! Naaaa.” És ki tudna neki ellenállni? Nyilván van olyan is, de én biztos, hogy nem tartozom közéjük. Az meg csodálatos érzés, amikor a meleg puha arcocskájával, és a selymes hajával belebújik a nyakamba. Olyankor csak hallgatom a szuszogását, amint pár perc után már egyenletesen lélegzik, mert alszik.
A haja még mindig ugyanolyan sötét, mint amikor hazahoztuk a kórházból. Kíváncsi vagyok, hogy ki fog-e világosodni. Végül is az én hathetes babafotóimon látható, hogy anno nekem is fekete hajam volt, egyéves koromra pedig már tejföl szőke voltam. Majd kiderül, a családban nagyon sok a szőke kékszemű, de akad sötéthajú is. A szeme mindenesetre kék, nagy valószínűséggel az is marad, hiszen szinte az egész famíliának az van.
Laura is sötét hajjal született, bár nem ennyire, és neki világosabb tincsek is vegyültek a hajába. Négyhónapos kora óta azonban már ő is a szőke kékszeműek táborát gyarapítja.
Lizus gyönyörűen emeli a fejét, már a kezdetektől erőlteti ezt a tornagyakorlatot. Elégedettség tükröződik az arcocskáján, mikor végre sikerül annyira felemelnie a fejét, hogy a szemembe nézhessen. Egy idő után aztán vészesen elkezd imbolyogni a buksija, olyan mintha köröket írna le a nyaka körül, végül előre bukik. Ilyenkor kell szemfülesnek lennem, nehogy a kulcscsontomon landoljon. Egy biztos! Jó reflexek nélkül veszélyes dolog anyukának lenni!
Laura, mint csodafegyver
A testvérke nagyobb segítség tud lenni, mint valaha gondoltam. Lizát már Laura puszta jelenléte is megnyugtatja. Sokáig elnézi, ahogyan nővérkéje játszik, és már a hangja elég ahhoz, hogy megnyugodjon. Mikor Laura kisbaba volt, én már az első naptól mondtam neki mondókákat, és énekeltem neki. Ezt imádta, ráadásul ezekre a későbbiekben is fogékonynak bizonyult, és nagyon könnyen megtanulta őket. Rengeteg mondókát fúj kívülről, a daloknál pedig szinte minden hangot eltalál.
De nemcsak én imádom hallgatni a tüneményes hangocskáját, hanem Liza is. Így, ha például főzés közben Lizus panaszkodni kezd a pihenőszékben, akkor csak segítségül hívom a csodafegyvert: egyszerűen megkérem Laurát, hogy énekeljen, mondókázzon a húgának, aki, mint egy varázsszóra elhallgat.
Anyára szintén hatással van ez a varázslat. Ilyenkor én is mindent abbahagyok, és nem bírom levenni a szememet róluk. A legszebb látvány az, amikor Laura Lizus mellett térdel és fogja a kis kezét, miközben énekel neki. Liza pedig rajongva csodálja.
Ruppáner-Gallé Margó
A Babanapló többi részét itt olvashatod>>
