Megnyílt az Egyszülős Központ Budapesten

Egyszülős Központ

Hazánkban 300.000 egyszülős család él, amelyekben félmillió gyerek nevelkedik. Az Egyszülős Központ lesz az első olyan hely, amely kifejezetten nekik és róluk szól.

Az állami támogatással megvalósuló, Európában is egyedülálló családi centrum ezentúl rendszeres programokkal, célzott segítséget nyújtó csoportfoglalkozásokkal, szolgáltatásokkal, tanácsadással várja az egyszülős családokat. Ugyanakkor mediációval és speciális programokkal prevenciót is folytat majd, hogy minél kevesebb család váljon egyszülőssé.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2016 decemberében kapott állami támogatást ahhoz, hogy több mint tízéves működése után létrehozzon egy Európában is egyedülállónak számító Egyszülős Központot. Körültekintő előkészítés után Budapesten, a VIII. kerületi Üllői út 30. alatt találtak a közösségi hely számára alkalmas ingatlant, az egykori Medikus Kávéház több mint száz éves helyiségét újították fel, és itt alakították ki a 770 négyzetméteres központot.

Egyszülős családokat támogató központ nyílik Budapesten

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta, az Egyszülős Központ létrejötte az egyszülős családok támogatása tekintetében mérföldkőnek számít, azt szimbolizálja, hogy az egyedülálló szülők sincsenek egyedül, számíthatnak a civil társadalmi szervezetek, a sorstársak és a kormány támogatására is. „Kiemelt figyelmet fordítunk az egyszülős családokra, az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően igénybe vehetik a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, gyermekeik előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél, magasabb családi pótlékra jogosultak, és az Erzsébet-táborok keretében számos nyári üdülési lehetőség is biztosított számukra” – tette hozzá Novák Katalin.

A központ tervezésére és kialakítására szánt időszakban az alapítvány egy több mint 1000 fős kutatással mérte fel, hogy milyen segítségre lenne az egyszülős családoknak szükségük. Az egyedülálló szülők a legnagyobb problémaként az elmagányosodást, azt elszigetelődést nevezték meg. Egyebek között ezekre a problémákra is számos megoldást nyújt az Egyszülős Központ, amely olyan közösségi térként működik majd, ahol a rendszeres programokon kívül gyakorlati segítséget is kapnak az egyedülálló szülők, és megtalálhatják a számukra megfelelő közösségeket is. Számos élethelyzetben kaphatnak itt olyan segítséget, amit eddig nélkülözniük kellett.

Amikor az ember egyedül marad a gyerekével, a legtöbbször úgy érzi, hogy teljesen magára maradt. Ebben a nehéz helyzetben kell rengeteg gyakorlati problémát megoldania, és újraépítenie a család működését. Úgy kell talpra állnia, hogy közben a gyerekek nehézségeit is kezelnie kell. Nem könnyű hónapok-évek ezek, és támogatás nélkül sok szülő érzi ezt megoldhatatlan feladatnak. Az Egyszülős Központ legfontosabb feladata éppen az, hogy ezt a támogatást megkaphassák a szülők.”– foglalta össze Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke.

Valódi segítség az egyedülálló szülőknek

A központ programjai a május végi megnyitót követően folyamatosan indulnak, az eddigi online jogi, pszichológiai és mediációs tanácsadásokat most már személyes konzultációkon is igénybe vehetik az érdeklődők. A gyermekeket ingyenes játszóház várja majd, a szülők számára pedig egy közösségi (co-working) iroda létesült, ahol az egyedülálló anyukák, apukák nyugodtan intézhetik ügyeiket, dolgozhatnak, miközben a gyermek felügyelete is megoldott. Ezen kívül számos képzés, klub, önsegítő csoportfoglalkozás és szabadidős tevékenység, valamint a hely szelleméhez méltóan egy kávézó is várja a szülőket és a gyerekeket egyaránt az Egyszülős Központban.

A központ szolgáltatásait az egyszülős családok legalább egy évig ingyenesen vehetik igénybe, de a későbbiekben is csak néhány szolgáltatásért kell kedvezményes díjat fizetniük. Ehhez online regisztrációt követően egyszülős kártyát kell majd igényelniük, amellyel később is számos kedvezményhez juthatnak. Az intézmény egyes programjai
nemcsak az egyszülősök számára lesznek nyitottak, így várhatóan hamarosan saját közönséggel rendelkező, kedvelt közösségi térként működhet az Egyszülős Központ.

A központot az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány üzemelteti, és modellközpontként is funkcionál majd azzal a céllal, hogy elősegítse hasonló vidéki központok megalakulását és hálózatos működésüket.

Az Egyszülős Központ programjairól a www.egyszulo.hu oldalon tájékozódhatsz, és kövesd a Facebook-on: facebook.com/egyszulo.hu

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005-ben jött létre, hogy segítse azt a társadalmi csoportot, amely a legnagyobb magyarországi kisebbség, ennek ellenére mind a mai napig gyakran erős negatív megkülönböztetés éri őket a mindennapokban. Ma kb. 300 000 családból hiányzik az egyik szülő és ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek. Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elsődleges feladatának tekinti, hogy információt nyújtson a gyakorlati (jogi, pszichológiai, munkaügyi stb.) kérdésekben, lehetőségeihez mérten adományokkal támogassa a rászoruló családokat, alkalmat teremtsen arra, hogy a szülők saját tapasztalataikon keresztül segítsék egymást, lehetővé tegye számukra a munkahelyi és társadalmi esélyteremtést, megszüntesse az egyedülálló szülők elszigeteltségét, elmagányosodását, és lehetőséget teremtsen társadalmi párbeszéd folytatására az egyre növekvő számú egyszülős családokról.
Az alapítvány csaknem 12 éves működése után lehetőséget kapott arra, hogy egyszülős központot hozzon létre Budapesten, amely egy országos hálózat modellintézménye lesz.

További információ az alapítványról: www.egyszulo.hu

Az Egyszülős Központ létrehozását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Erről a témáról még a Család rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .