Megvannak a magyar gyerekek kedvenc ételei

Nem biztos, hogy minden jó, amit a gyerekek finomnak találnak. A szülői példa segíthet abban, hogy a gyerekek táplálkozása sokszínű és kiegyensúlyozott legyen. És ha így van, abba akár egy-egy szelet rántott hús is belefér. A témában Kiss-Tóth Bernadett dietetikus és Fördős Zé gasztroblogger is elmondta véleményét.

A gyermekelhízás okait kutatta a táplálkozási szokások felmérésével a NESTLÉ a gyermekeket nevelő magyar családok körében. A vizsgálat apropóját egy korábbi kutatás eredménye adta. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a NESTLÉ közös felmérése szomorú képet mutat: a magyar gyerekek negyede túlsúllyal küzd.

A NESTLÉ friss kutatása során arra is kitértek, mik az óvodás és kisiskolás 4-8 éves, illetve a 9-12 éves korosztályhoz tartozók kedvenc ételei. A kisebbek és a nagyobbak esetében is a bolognai spagetti lett az egyértelmű győztes. Az óvodások és a kisiskolások java a milánói makarónit és a rántott húst is a kedvenceik között említette, de nem kevesen nevezték meg a palacsintát és a pizzát is mint kedvelt fogásaik.

NESTLE_bolognaispagetti

Érdekes megfigyelni az elutasított ételek listáját is. A legtöbb kisgyereket gombával, főzelékkel (különösen tökfőzelékkel) és spenóttal lehet kikergetni a világból, a nagyobbak esetében a spenót és a tökfőzelék tekinthető a fő ellenségnek.

Nem magával a pizzával van baj

Kiss-Tóth Bernadett, a NESTLÉ dietetikusa szerint a tésztaételeknek, vagy a rántott húsnak lehet helye egy kiegyensúlyozott étrendben, amennyiben a mértékletességet szem előtt tartjuk. „Nem mindegy, hogy milyen gyakran, milyen mennyiségben, milyen körettel kerülnek a gyerekek tányérjára ezek a fogások. Ha egy gyereknek a pizza a kedvenc étele, azzal önmagában nincs probléma, csak azzal, ha ezeken a kedvenc ételeken él. Néhány kisebb módosítással pedig az ízélmény megtartása mellett egészségesebbé válhat egy kedvenc fogás. Ha például a bolognai spagettihez zsírszegény húsból készül a szósz, a rántott hús mellé pedig salátát vagy egyéb zöldségköretet is adunk, máris sokat tettünk azért, hogy gyermekünk étrendje változatosabb és kiegyensúlyozottabb legyen, ami hosszútávon csökkentheti az elhízás kockázatát is” – figyelmeztet.

 „Az elutasított spenót, gomba, a többi zöldséggel egyetemben ugyanakkor fontos tápanyagokat, köztük ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmaz, így fontos, hogy a gyerekek étrendjét színesítsék nap mint nap.  Ezért is kell odafigyelni rá, hogy szülőként mi is jó példát mutassunk a kicsiknek. A közös főzések és a közös étkezések például alkalmat teremtenek arra, hogy megismertessük velük a különböző hozzávalókat, így nyitottabbakká váljanak, többek között a zöldségek iránt is” – tette hozzá Kiss-Tóth Bernadett.

NESTLE_konyhafonok1

A környezet rengeteget számít

Az RTLII népszerű főzőműsorának zsűritagja, Fördős Zé szerint a főzés kreativitást, koncentrációt, szabadjára engedett fantáziát igényel, de megvannak a körülírható szabályai is. Egy élénk fantáziájú, energiával teli gyerek tehát könnyen magára találhat a konyhában. A Konyhafőnök Junior arca is megerősíti: a szülői példa szerepe jelentős a táplálkozási szokások kialakításában. „Minden azon múlik, hogy a környezet – leginkább a szülők, de ideális esetben az iskola is – milyen gasztronómiai világot mutat meg a gyerekeknek. Ha esténként a közös családi főzéseknél előkerül egy-egy érdekesebb fűszer vagy ritkábban használt zöldség, a gyerek hamar rájön, hogy a dínó formájú csirkefalatokon túl is van élet, illetve étel” – véli Fördős Zé.

A gasztroblogger azt is elárulta, hogy hogyan állítaná össze azt a reggelit, ami egyszerre kiegyensúlyozott és ízlik is gyermekünknek. „Nem egy-egy napra, hanem a folyamatos változatosságra fókuszálnék. Hétvégén simán süthetünk amerikai palacsintát baconnel és juharsziruppal, de a hétköznapokon kerüljön az asztalra teljes értékű gabona, friss zöldség-gyümölcs, tejtermék, és lehetőleg legritkábban bolti felvágott, cukrozott készétel. A változatosság nem csak egészséges, de gyönyörködtet is: ha minden nap valami más kerül az asztalra, a gyerekek és a felnőttek is szívesebben reggeliznek!” – hangsúlyozza.

hirdetés

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. A felmérés készítőinek üzenném, hogy a magyar gyerekek ízlését nagyban befolyásolja az óvodai/iskolai menza. Én egy vidéki kisvárosban élek. Itt a menzán tömény szénhidráttal tömik a gyerekeket, s mivel szinte az egész napot az intézményben töltik, persze hogy egészségtelen szokásokat vesznek fel. A 3 éves gyerekeknek akkora zsömle az uzsonna, hogy egy felnőtt is jóllakna tőle. A szendvicshez zöldféle csak mutatóban. Viszont a főétel mellé mindig van kenyér, de még a grízes tészta mellé is! Én meg küzdhetek, hogy a lurkó megegye itthon a vitamindús vacsit, pedig korábban imádta a zöldségeket, gyümölcsöket, főzelékeket, még a spenótot is. Hogy lehet, hogy egy ilyen menüt valaki jóváhagy? Mert hát ez rendszeresen előfordul. Persze, a kenyérfélék legalább változatosak. Csak a zsír- és sószegény étkezésre kell odafigyelni? (Habár kötelező jelleggel minden főzelékbe löttyintenek pörköltet.) Elszomorító helyzet. Ha azt szeretném, hogy egészséges kaját is kapjon a gyerekem az oviban, akkor bevásárolok az egész csoportnak friss zölséget, gyümölcsöt, tojást. De ezt 30 gyereknek nem tudom naponta bevállalni!

    • Kedves Angel,

      A gyermekek egészséges étkeztetéséről rendelet van érvényben (37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet
      a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról) Amennyiben gyermeked óvodájában nem eszerint adagolják, készítik, rendelik az ételeket, akkor ezt jelezd a Szülői Munkaközösség (SZMK) tagjainak, akik a szülőket képviselik az óvoda vezetősége előtt, például ilyen esetekben. Kérhetik, a már említett rendelet betartásának felülvizsgálatát, akár a helyi önkormányzattól is. – a szerkesztő

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .