Miért hisztizik a gyerek?

Másfél éves kor körül a legtöbb szülő már megtapasztalja, hogy az édes totyogósa kezd egy zsebdiktátorra hasonlítani. Ha nem teljesítik a szülők azonnal a kívánságát, ordítós, toporzékolós műsor veszi kezdetét.

Ilyenkor a szülőkben a következő kérdések szoktak megfogalmazódni:

  • Mit rontottam el?
  • Hol keressek pszichológust a gyereknek, és hol találok egyet magamnak?
  • Mit csináljak a kölyökkel?
  • Mikor lesz már ennek vége?
  • És egyáltalán miért csinálja?

Ez utóbbi kérdést szeretnénk most egy kicsit körüljárni.

A makrancoskodás körülbelül másfél éves korban kezdődik, két-hároméves korig tart, és teljesen normális jelensége ez a személyiség fejlődésének. Ne essünk pánikba, a hiba nem a mi készülékünkben van! Gondot inkább az szokott jelenteni, ha a kicsi nem hisztizik, mert olyan durva retorziókban részesült, hogy inkább feladja.

Egyedül!

A dacosság mögött az áll, hogy megjelenik az ÉN, a gyermek rájön, hogy többé nem azonos az anyukájával, elkezdi gyakorolni a leválást az anyáról. Egyre több mindent maga akar csinálni, kedvenc szava, az „én” és az „egyedül”. A dacos viselkedése nem más, mint annak hangsúlyozása, hogy „ez itt én vagyok, és én csinálom”. Számára most az a fontos, hogy az akaratban gyakorolja magát, és ez persze a józan ész és a biztonság korlátaiba ütközik. Mindeközben pedig nagyon vágyik a szülői szeretetre, maga is szenved a saját akaratosságától. Ha szülőként mindenáron szabadulni akarunk gyermekünk hisztijeitől, dacosságától, akkor az önállósodási törekvéseit nyomjuk agyon. Ha egy boldogtalan, saját igényeit örökké háttérbe szorító, könnyen depresszióssá váló felnőttet akarunk nevelni a gyerekünkből, akkor nyomjuk le nyugodtan a kétévest, mert most még könnyen megtehetjük. Ha viszont magáért bátran kiálló, boldog, sikeres felnőttet akarunk látni húsz év múlva, akkor próbáljuk megérteni a most dacolva tomboló kicsit, és határokat szabva ugyan, de amiben lehet, engedjünk az önállósodási törekvéseinek!

Idegrendszeri, agyi fejlettlenség

Fontos megérteni azt is, hogy a hisztirohamok nem a „rosszaság” jelei, és nem azért csinálja a gyerek, hogy minket bosszantson, vagy megszégyenítsen a boltban. A hiszti az idegrendszeri, agyi éretlenséget jelzi. A két-hároméves gyerekeknek még nem elég fejlett az agya ahhoz, hogy kontrollálni tudja a saját érzelmi rohamait. Maga is szenved attól, hogy időnként elöntik az indulat, és az érzelmi, nyelvi fejletlensége miatt még arra sem képes, hogy pontosan megfogalmazza, kifejezze, hogy mi bántja.

Külső tényezők, amelyek a hisztit kiváltják

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a kisgyerek könnyebben kap hisztirohamot olyankor, ha éhes vagy fáradt. (Ha jobban belegondolunk, felnőttként mi is könnyebben elveszítjük a türelmünket ezekben a helyzetekben.) Az unalom is kiválthatja a rohamokat, de a leggyakrabban akkor vetik magukat ordítva a földre, ha csalódottak (nem kapták meg a csokit, új játékot), tehetetlenek érzik magukat (képtelen egyedül felvenni a pólót), veszteséget élnek meg (elhagyták a kedvenc alvóállatot), vagy értetlenséggel találkoznak (képtelenek még pontosan kifejezni magukat). És természetesen a szülő feszültsége, idegessége is gyakran beindítja a gyermeki hisztit.

Mit tehetünk?

Óriási megkönnyebbülés a gyerek számára, ha azt tapasztalja, hogy a szülei képesek őt hisztisen is elfogadni, megnyugtatni, lecsillapítani. Viszont tovább növeljük a stresszt a kicsiben, ha magunk is feszültté válunk, ordítunk, vagy otthagyjuk, miközben ő pokoli kínokat él át, és képtelen a saját feszültségét egyedül csillapítani.

Fotó: pixabay.com
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .