Amikor a fiú gyermekek serdülni kezdenek olyankor gyakran visszafogottabbá válnak. Az addig folyton kommunikáló, harsány és sürgő-forgó csemeténk elcsendesülni látszik. Egyes szülők értetlenül állnak a történés előtt és azt szeretnék, ha fiuk még mindig annyit beszélni, mint korábban. Mégpedig azért, mert teljes mértékben magukra veszik ezt az új viselkedésformát és ilyenkor jönnek az olyan kijelentések, hogy „olyan jó kapcsolatom volt a gyerekkel„. Néhányan pedig arról számolnak be, hogy semmilyen változást nem tapasztaltak a pubertáshoz érve.
Teljesen normális ez a fajta kettősség. Minden ember különböző, tehát magától értetődő, hogy nem húzhatjuk az összes gyermeket egy olyan skatulyába, ahol a serdülés automatikusan csendességet von maga után. A beszédes fiúk válhatnak csendessé, a csendesek beszédessé. Ahogy az is simán elképzelhető, hogy az ég világon semmilyen eltérést ne tapasztaljunk a kommunikációjukban. Sajnálatos módon nincsenek megfelelő tanulmányok a tesztoszteron szerepének vizsgálatáról serdülő fiúk esetében, amellyel bizonyítani lehetne a csendességgel való összefüggését. Ez amiatt bosszantó, mert ez a jelenség rengeteg kisfiút érint valamilyen mértékben.
Az is elképzelhető, hogy azért nem végeznek átfogó és mélyebb kutatásokat a témában, mert a libidóval vagy testtípusokkal ellentétben; a csendet magát egy fiú életében (vagy csendes jellemet) nehezen kapcsolják összefüggésbe a férfiassággal. Vagy azért, mert úgy vélik a kisfiúk kinövik a csendességet idővel, tehát a gondolatmenet szerint egy felnőtt férfi már nem lesz olyan szűkszavú, mint tinédzserkori önmaga. Néhányan elképzelhető, hogy hallgatagok maradnak, de többségük még így is képes lesz kommunikálni minimum a férfitársaival. Úgy tűnhet ez egy múló állapot, akkor miért is vernék nagy dobra? Mégis milyen ironikus logika: nem beszélünk arról, ha valaki nem beszél túl sokat, vagy már-már egyáltalán nem beszél?
A GYEREKNEVELÉST SEGÍTŐ KÖNYVEINKET ITT TALÁLJÁTOK
A gyermekorvosok és a fejlődést vizsgáló pszichológusok tisztában vannak azzal a váltással, amely mindkét nemben 12 éves kor körül megtörténik, amikor a gyermek hirtelen sokkal inkább foglalkozik a társai véleményével, mint a szüleiével. Ezt a változást az agyban történő változások eredményének tudhatjuk be, amikor az egyes területek aktívabbá válnak a barátok közelségében. Érdekes módon ugyan ez jellemző a szociális médiában zajló közösségi életükre is. Összességében a barátaik előtt nem lesznek csendesek, csupán a szüleik/felnőttek világában. Épp ezért nincs ok az aggodalomra ilyen esetben. Gondoljunk a zárkózottságukra úgy, mint egy villanykörtére. A villanykörte akkor ég és ragyog, amikor baráti társaságban és közegben van a gyermek. Családi környezetben a villanykörte kialszik egy kis időre. Mindez az emberi agy műve és nem tart örökké.
Tartsuk tiszteletben az ilyenkor fellépő magánéleti szükségleteket fiaink életében (és a tesztoszteron testi hatásai által kiváltott privát tér igényét). Természetesen érthető, ha ragaszkodnánk ahhoz, hogy tudjunk a gyermek iskolai napjáról, az érzéseiről, a frusztrációiról, a győzelmeiről vagy kudarcairól. Mégis el kell fogadjuk ezt az időszakot úgy, ahogy az élet adta és nem szabad erőltessük a kommunikációt. Tudjuk mennyire nehéz ez, de egy biztos; könnyedebb elviselni a csendet, mint kifejteni egy nagyon meredek (esetlegesen felmerülő) témát. Próbáljuk az apró jó oldalait nézni a dolognak.
Rengeteg kutatás támasztja alá azt a tényt, miszerint a beszélgetés egészséges. Valóban az, mert az egyik legegyszerűbb problémamegoldó módszer is a kommunikáció, könnyít a lelken és a megválaszolatlan kérdéseken való elgondolkodás sok esetben pozitív eredményhez vezet. Amikor gyermeked elmondja aktuális problémáit, tudsz a számára tanácsot adni. Természetes érzés, ha szülőként aggodalmat vált ki belőled ennek az ellentettje, amikor nem tudod mi járhat éppen csemetéd fejében. Viszont gondolj a gyermek körül lévő közösségre, ami (megfelelő esetben) támogató, azonos korosztály, mint ő maga. Meg fogja találni magának azokat az egyéneket, akikkel együtt kezdenek problémamegoldásba.
A GYEREKNEVELÉST SEGÍTŐ KÖNYVEINKET ITT TALÁLJÁTOK
Kialakít magának egy önnön „tanácsadói közösséget”. Ez kreatív gondolkodásra készteti mind őt, mint a környezetét, így mentális fejlődésen mennek végig. Kedves Olvasó! Gondolj csak bele… a pubertás tulajdonképpen egészségesebbé, logikusabbá és önálóbbá varázsolja a gyermeket az adott időintervallum során. Azzal, hogy egyedül, a saját fejükben merengenek a körülöttük lévő világon, eseményeken vagy gondokon, arra késztetik az agyukat, hogy logikusabban és előremutatóbban gondolkodjanak.
Függetlenül attól, hogy a fiaink csendesebbek lesznek-e vagy sem, illetve a felmerült kérdéstől, hogy vajon mi okozhatja ezt egészen pontosan(?), a szervezetükben temérdek hormon szabadul fel és kezd intenzívebb termelődésbe. Ez a jelenség pedig egyértelműen befolyásolni fogja a fizikai és/vagy érzelmi reakcióikat.
Talán egy szép napon elérkezik az az idő, amikor a tesztoszteront fogják azonosítani a csend forrásaként, talán mégsem. A lényeg nem ebben rejlik. A lényeg ironikus módon mégis a kommunikációban rejlik. Nem a csendesség kialakulásában, hanem a szülői felelősségben, hogy tisztán és érthetően elmondjuk gyermekünknek, hogy nincs vele probléma, ha most másként érzi magát. Mondjuk el nekik, hogy normális a folyamat, ami bennük zajlik és azért beszéljünk velük a tesztoszteronról is. De hogyan beszéljek a tesztoszteronról érthetően a gyermekemnek és miért jó, ha erről beszélünk…? – teheted fel a kérdést. Ebben is segítünk, három fontos dolgot javallott kiemelni, hogy érthetőek maradjunk (plusz, amiből nekünk is lehet némi „hasznunk”).
Az első: a tesztoszteron NEM egy ROSSZ szó!
Sőt, egyik testrészünk, testen belüli történésünk megnevezése sem rossz szó! Nevezzünk mindig mindent a nevén annak érdekében, hogy egy kérdés felmerülésekor ne legyenek tabu témák/szavaink. Hagyjuk, hogy bekerüljenek szótárunkba a testfunkciók megfelelő kifejezései, hogy fiaink (és lányaink) bátran tudjanak róla beszélni, amennyiben szeretnének. Ez minden zavart és téves kommunikációs helyzetet eloszlathat.
A második: a tesztoszteron NEM (feltétlenül) egy GYÓGYSZER, amit be kellene szednie!
Kivéve, ha a gyermekorvos határozna úgy valamilyen oknál fogva, hogy gyermekednek több tesztoszteronra van szüksége. Gondolj bele, hogy a televízióban vagy tulajdonképpen már-már bárhol belefuthat a fiad a kifejezésbe. Olyan reklámokba, ahol feltüntetik, hogy azáltal férfiasabb lesz a test, nagyobb, jobb, szebb stb. A gyermek simán gondolhatja azt tévesen, hogy neki is szednie kellene, amit ha igazán szeretne, talán titkon szerez is magának. Mondd el fiadnak, hogy a hormon-kiegészítőktől érdemes távol maradni egészen addig, amíg orvos nem javasolja szedésüket. Hiszen felelőtlenül szedve többet árthat, mint használ.
A harmadik: tökéletes lehet ez az érdekes téma a további beszélgetések kapuinak megnyitásához.
Mi lehetne jobb felvezető a testről és a hozzá köthető változásokról, tevékenységekről való beszélgetés indításának, mint valami, ami még nem kínos, tényszerű és szükséges? A tesztoszteronról való kommunikáció pont ilyen. Használd ki, hogy felvethetsz mást is. Egy a pubertás korai szakaszában lévő fiúnak még nagy elvárásai lehetnek a megjelenéséhez és a külsejéhez kapcsolódóan. Fontos, hogy felhozd ezt is mint témát, mert amennyiben tudod, hogy mik az elképzelései, tudni fogod azt is, miként segíthetsz neki.
Összességében egy érdekes téma könnyen eloszlathatja a csendességet. Legyél nyugodtan az a laza szülő, akivel bármikor bármiről lehet beszélgetni. Ez lesz a legnagyobb segítség a serdülő kori kellemetlenségek ellen. S ez lesz a legjobb gyógyír, ha a csendet szeretnéd megtörni picit.
