Van az az – összesen pár évet – átölelő időszak az anyaságunkban, amikor egyfajta varázslónőként tudunk hatni gyermekünkre. Ismerjük az „aludj már”, „játssz szépen”, „nyugodj meg”, „fogd meg a kezem” igéket, és ezek rendre működnek is! Aztán egyik nap arra ébredünk, hogy nem fognak a varázsok.
Először még hiszünk magunkban, a titkos főzetekhez nyúlunk, melyek hosszú távú negatív hatására már tanító mesterünk is felhívta figyelmünket, de bátrak vagyunk és nem félünk. Bevetjük hát a megvesztegetéseket; „ha abbahagyod, kapsz egy játékot”, „ha szót fogadsz, nézhetsz tévét”. Egy ideig működni látszik, de hamar elillan a hatása. Nincs más választásunk, a régi mágiák felé fordulunk, melyek a fekete könyvben lettek lejegyezve, és beköszönt a fenyegetések, büntetések sötét korszaka.
Hirtelen már nem érezzük magunkban a tündér varázslónő képességet, kezdünk átalakulni valami egészen mássá. A gonosz boszorka tör felszínre, melyet nehéz kordában tartani. Belülről kezd el emészteni minket; éjszakai sírások és anyaságunkba vetett hitünk megingásának formájában. Kiabálunk, kétségbeesünk, félelemmel telik meg a szívünk. Nem értjük, hogy fajulhatott idáig a helyzet, mi lehet az oka annak, hogy képtelenek vagyunk bármivel is hatni gyermekünkre. Talán túl hamar adtuk fel a jó varázslatokkal való próbálkozást? Lehetséges, hogy hibáink sorozatának köszönhető a mostani állapot? Több könyvet kellett volna olvasnunk, több varázslónővel kellett volna beszélnünk? Hallgatnunk kellett volna a mesterünk intő szavaira, és felkészülni? – „Eljön majd az idő, mikor sírni, toporzékolni fog, engedetlen lesz, és te nem tehetsz ellene semmit!”
Tükörbe nézve, nem ugyanaz az a nő néz vissza ránk, aki egykor. A fekete mágia rajtunk is nyomott hagyott. Mikor már azt érezzük, elemészt minket ez az állapot, a virtuális nagy könyvhöz fordulunk; Google kereső – „nem fogad szót a gyerek”.
Amit látunk megdöbbent: dackorszak, hiszti
Hirtelen megértjük, hogy gyermekünk elérkezett az önállóság felé vezető út, első elágazásához. Ebben az időszakában pedig, se az észérvek varázslata, se anya oltalmazó igézete nem fog rajta. Nem tehetünk mást; a türelem és nyugodtság palástját terítjük magunkra, elfordulunk a sötét varázsoktól, és az eddigieknél is erősebben koncentrálunk Rá.
Egy gyermek épp úgy nő fel, ahogy egy bájital készül. Amíg csak pár alapanyag van az
üstben, békésen elrotyog, de ahogy az egyre érzékenyebb összetevők kerülnek bele és hevül a tűz alatta, bizony lesz, amikor kifröccsen, és olyan is, amikor megéget minket, de a kitartó és hittel teli hozzáállás eredményeként, előbb utóbb egy csodálatos dologgá fog összeállni.
fotók: freepik.com
Erről a témáról a Gyermeknevelés rovatban olvashatsz többet!
