Nem tudom kívülről ti az olvasóim milyen anyának láttok engem, de sokszor megkapom azt ismerősöktől (és idegenektől is az utcán), hogy milyen laza, jó fej és türelmes anyuka vagyok és a kislányom milyen jól nevelt, szófogadó gyermek… Hát drágáim ezt a lila ködöt gyorsan legyezzétek el a szemetek elől mert most megkapjátok a kőkemény valóságot.
Mert én minden vagyok néha, csak türelmes nem, a gyerekem meg finoman fogalmazva nem mindig szófogadó. Most betekintést nyerhettek az én hiszti megoldó kulisszáim mögé. Íme egy brutál hisztis nap története, amit gyorsan összefirkáltam így este 10-kor.
A mai napunk egész jól indult, reggel elrohantunk a bölcsibe, utána anyukámmal vásárolni, ügyeket intézni majd a párommal elvittük a macskánkat állatorvoshoz. Nőnap alkalmából ivartalanítottuk. Nem volt reggel semmi gond. Liza szépen öltözött, elindultunk a bölcsibe és vidáman, ahogy szokott, berohant a kis barátaihoz. Én pedig mentem a dolgomra… A cicáért délben kellett vissza menni, útba esett a bölcsi, ezért ebéd után elmentünk Lizusért majd együtt mentünk tovább a cicáért.
Az állatorvostól megkaptam az instrukciókat, haza hoztuk a cicát, Lizát és persze magunkat. Nudlinak (igen, ez a cica neve) délután 2-ig a dobozban kellett dekkolnia, meg kellett várni, míg magához tér az altatásból. Mindeközben vízvezeték szerelők is voltak nálunk, épp a radiátort csinálták. Liza szépen játszott, én meg nekiálltam ebédet csinálni magamnak és Lacinak. Aztán valami bekattant Lizánál és elkezdett a munkások körül rohangálni, folyamatosan láb alatt volt, mikor onnan eltávolítottuk elkezdte a cicát piszkálni…
Egyszerűen nem ismertem rá a saját gyerekemre. Felváltva szóltunk rá és foglaltuk le mással, de semmi nem használt. Oké, ebéd kész, szépen megettük, Liza leszállt a cicáról, és befeküdtünk az ágyba mesét nézni, és készülődni a délutáni alváshoz. Eddig minden simán ment, nem történt tragédia, semmi kiemelkedő dolog.
Délután 1, Liza nem alszik, délután 2, Liza nagyon nem alszik. Délután fél 3 és Liza brutális hisztibe kezd. Csapkod, dobálózik, kiabál, üvölt, sír, taknya nyála egybefolyik. Én meg csak pislogok, mint hal a szatyorban. Hát mi folyik itt Gyöngyösön kérem?! Valaki hozza vissza az én tündéri lányomat! Megint elkezdett láb alatt lenni a munkásoknak, megint elkezdte terrorizálni a cicát… Nem értem miért, mindig kedves az állatokkal és Nudlit is imádja, de valamiért most jó buli volt cseszegetni.
Rászóltunk 1x, 10x, 100x és 1000x, szépen, csúnyán, csendben, hangosan és teli tüdőből kiabálva. Rászóltam én, párom és anyukám is. Hasztalan… A gyerek továbbra is rosszalkodott, őrjöngött, hisztizett. Álmos, ez eddig egyértelmű, na de akkor miért nem aludt el velünk? Miért kezdte el a munkásokat és a macskát cseszegetni…? Néha nem értem mi játszódik le abban az okos kis fejében. Persze ilyen ez a dackorszak, próbálja a szárnyait, keresi a határait. Tudom lehetne rosszabb is…
Na, de ez nem vigasztal senkit, amikor az angyalkáját megszállja az ördög. Szóval pörögtek az események, felváltva szóltunk rá a gyerekre, nálam meg elszakadt a cérna. Már sírva magamból kikelve üvöltöttem én is, pont úgy ahogy a lányom. Ittam egy pohár vizet, hogy kicsit lehűtsem magam. Aztán eszembe jutott valami…
Engedtem pár korty vizet Lizának is, majd megkérdeztem tőle: “Megiszod vagy leöntselek?” A válasz egy sátáni halál hörgés volt… Megkérdeztem újra, higgadtan, mosolyogva: “Megiszod vagy leöntselek?.”. Mire azt mondta, hogy: “Jó.” Vissza kérdeztem, hogy: “Mi jó? Leöntselek?” Reakció egy “A-a” és egy fejrázás. Megkérdeztem még egyszer “Megiszod kicsim?” . És akkor jött a hihetetlen reakció: “Jó anya.”.
És zokszó nélkül megitta a vizet, mosolyogva megköszönte, felkapta a kedvenc plüssét (Mr. Pingvin Csipi, alias Miszter Miniszter a pipik elnöke) és befeküdt az ágyba majd elaludt… Én meg kapartam az állam a földről. Még egy ilyen őrült napot, úgy látszik, csodák mégis csak vannak. A végén még szárnyam, unikornis szarvam nő és szivárványokat puffogtatva felrepülök a Holdig… Ki tudja? Ezek után már bármi megtörténhet.
