Miről ismerhető fel a tehetség csecsemő- és kisgyermekkorban?

A tehetségről az esetek többségében az iskola kapcsán beszélünk, ám általában már az iskolás kort megelőzően is észrevehetőek bizonyos személyiségjegyek, jellemvonások. Nagyon fontos, hogy hogyan értelmezik a szülők a gyerekek jelzéseit, és hogyan reagálnak rá. Döbör Ágota pszichológus, családterapeuta összefoglalta, mi segíthet az óvodapedagógusoknak és a szülőknek, hogy felismerjék a tehetséges apróságokat.

A csecsemők sem egyformák

Az újszülöttek kezdetben legalább a következő három viselkedési területen térnek el egymástól: aktivitási szint, ingerelhetőség, felelősségérzet. Ezeken a területeken hamar megnyilvánulnak a személyiségbeli eltérések. Megfigyelések szerint a nagyon tehetséges gyerekek általában könnyen ingerelhetők és magas az aktivitásuk. (Ugyanakkor persze nem minden aktív és ingerlékeny gyerek tehetséges.)

Franz J. Mönks, a tehetségkutatás nemzetközi szinten elismert holland professzora több év megfigyelési tapasztalat alapján összefoglaló tanulmányában ismertette, milyen jellegzetes vonások figyelhetők meg a tehetséges kisgyermekeknél. Kutatásai alapján az ilyen babák mozgásfejlődése általában gyorsabb a kortársainál. Ez a nagymozgásokra, mint például a mászás, a járás, és a finommozgásokra is igaz. Gyakran már 10 hónaposan képesek egy könyv lapjait hüvelyk és mutatóujjal lapozni – erre normál körülmények közt kb. 18 hónaposan képesek a gyerekek.

Infinety hirdetés

ID-100361382Nagyon korán, néha már 4 hónapos kortól rendelkeznek a színek és a formák megkülönböztetésének képességével is. Egyéves koruk körül megértik az éjszaka, a nappal és a fény fogalmát („a lámpák fényt adnak”). Az okozati összefüggések megértése a beszéd kialakulását megelőzően tetten érhető náluk, például a kapcsoló és a lámpa közötti kapcsolat. Gyorsan reagálnak a környezetre, gyorsan megszokják azt.

Szavak, empátia, önkép

A tehetséges gyerekek általában korán kezdenek beszélni, nagy a szókincsük, a nyelvtant is korán, egészen pontosan használják. Sokszor már 10 hónapos korban 100 szavas passzív szókinccsel (olyan szavak, amit nem használ, de megért) rendelkeznek, ami normál esetben 1,5-2 éves korra jellemző. Az egy-két szavas mondatok használata korábban kezdődik, kevéssel 1 éves kor előtt, és gyorsan fejlődik. Ezek a gyerekek vagy korán kezdenek beszélni, és gyorsan fejlődnek; vagy a nyelv használata később kezdődik, ám akkor teljes és helyes mondatokban képesek megnyilatkozni.

Gondolkodási és mozgási fejlettségük mellett életkoruknál jóval magasabb szinten képesek a mások helyzetébe való beleélésre. Már kétévesen személyek, tárgyak, állatok szerepébe helyezkednek. Megértik mások helyzetét, empatikusan reagálnak, éppen ezért gyakran a szerepjátékok is előbb jelennek meg náluk.

Az önmagukról alkotott kép is eltér a megszokottól, sokkal reálisabban látják önmagukat. Hároméves korukra megismerik saját teljesítményük erősségeit és gyengeségeit. Összemérik képességüket a többiekkel, és felmérik a különbséget. Az önálló gondolkodás jegyei is már korán megfigyelhetőek. Gondolkodásuk logikus, előrelátó és intuitív (beleérző). Hamar kinyilvánítják szimpátiájukat és ellenszenvüket.

Hamarabb kezdődik a „miért?” korszak

Ezek a gyerekek sokszor igen korán megtanulnak olvasni, és érdeklődnek a számok iránt, néha már óvodáskor előtt megmutatkozik ez a fokozott érdeklődés. Háromévesen képesek arra, hogy saját gondolataikra hivatkozzanak, négyéves koruk előtt pedig megértik az „öreg” és a „fiatal” fogalmát. Kíváncsiak és tanulékonyak; a „miért?” korszak gyakran 3 éves koruk előtt megjelenik, és intenzívebb, mint átlagos társaiknál. Előfordulhat, hogy 3-4 évesen már az élet dolgairól gondolkoznak, lényegi kérdéseket tesznek fel ezzel kapcsolatban. Néha zavarba ejtően komolyan kérdeznek. Korán megértik a folyamatosságot, vagyis hogy egyes dolgok folyamatosan történnek.

Átlagos társaihoz képest több figyelmet fordítanak a valóságos dolgokra; jobban követik és figyelik a hangokat, sokszor társaiknál jobban érdeklődnek a klasszikus zene iránt, nagyon kíváncsiak. Mélyebben elmerülnek a tevékenységeikben, mint átlagos társaik – de persze csak akkor, ha az a tevékenység valóban izgalmas számukra. Képesek arra, hogy megosszák figyelmüket.

ID-100111732A tehetséges gyerekek egyik nagyon jellemző és könnyen felismerhető jellemvonása, hogy korán megmutatkozik humorérzékük. Emellett kitartóak az őket érdeklő dolgokban, és csak abban! Vagyis ami számukra nem érdekes, arra nagyon nehéz rávenni őket. Már kisgyermekkorban képviselik saját álláspontjukat, gyakran vitatkoznak.  Egyik pillanatban úgy viselkednek, mint egy felnőtt, a következőben pedig gyermeki reakciót adnak.

Fontos a pozitív szülői reakció

Összességében elmondható, hogy bár nincsenek megbízható módszerek a tehetséges csecsemők vagy kisgyermekek azonosítására, vannak olyan személyiségjegyek, melyek már ebben a korban is felkelthetik a szülők és a szakemberek figyelmét. Az nyilvánvaló, hogy az ilyen gyermekek általános fejlődési előnnyel rendelkeznek, bár a legtöbbször ez nem jelent testi fejlettséget, inkább intellektuális és emocionális előnyt. Éppen ez a különbség okoz gondot az óvodában, iskolában.

Kimondottan kisgyermekek és óvodások számára indított tehetségfejlesztő programokból ugyanis igen kevés van, és ezek is inkább a hátrányos helyzetűek felkarolását célozzák meg. A szakemberek egyetértenek abban, hogy ne korlátozzuk a tehetséges gyerekek fejlődését, adjunk lehetőséget számukra a kibontakozásra: próbálhassanak ki minél több dolgot, tapasztalhassák meg magukat, és legyen nagyon sok szabad tevékenységük – mindezt anélkül, hogy szülőként tudatosan plusz foglalkozásokkal, különórákkal terhelnénk őket.

A környezet, a család és a nevelők szerepe mérvadó ebben az életkorban is, hiszen a fejlődési és tanulási igény felismerése jelentheti a helyes támogatás első lépését. A korai évek jelentősen formálják a személyiséget, a természetes kíváncsiságra, kutató ösztönre adott szülői reakciók nagyban meghatározzák a gyerek kezdeményezőkészségét, világhoz való viszonyát, önértékelését, kompetenciaérzését, s ezeken keresztül kihatással lehet a tehetség későbbi kibontakozására.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!