Ne írjanak le, mert gyerekem van!

anya munka visszatérés, munka szülés után

Kár tagadni, valóban sok minden megváltozik a gyermek születésével. De mivel nincs kolbászból a kerítés, egy dolog ugyanolyan fontos marad az új életben is, és az a munka. Csakhogy a munkáltatók sokszor úgy vélik: akinek kisgyermeke van, arra nem lehet már számítani. Itt az idő ezt a rossz sztereotípiát megváltoztatni!

Én már nem írom bele az önéletrajzomba, hogy vannak gyerekeim! Úgyis kiderül, s akkor nem csak a kisgyerekes anyuka címet, de a megbízhatatlan bélyeget is megkapom – beszél tapasztalatairól Füri Anna (31).
Sajnos az előző munkahelyemre nem tudok visszamenni, ezért most olyan állást keresek, ahol nincs meg ez az előítélet. Attól, mert lettek gyermekeim, még ugyanolyan megbízható, korrekt ember maradtam, aki maximálisan elvégzi a munkáját.

Pszichológusok szerint a kisgyermekes nők többsége motiváltabb a munkahelyén, főleg, ha bizalmat szavaznak nekik. Hiszen a jelen gazdasági helyzetben egyre magasabb azon családok száma, ahol mindkét szülő keresetére szükség van a megfelelő életszínvonal biztosításához. Sőt, azokban az országokban, ahol a nők már kisgyerek mellett is vissza tudnak menni dolgozni 4, 6 vagy 8 órában, látható, hogy egyéni választásuk és lehetőségeik szerint ténylegesen több gyereket is vállalnak, ami össztársadalmi szinten egyáltalán nem mindegy, ha a fogyatkozó magyar népességre is gondolunk … Gyökeresen megváltoztak a trendek, s ma már bizonyított tény, hogy a szülési kedv ott nagyobb, ahol a nők aktívabbak. Azaz ott születik több gyerek, ahol mind a családban, mind a társadalomban, sőt, a munkaerőpiacon is a nők egyenrangú felei a férfiaknak.

Rugalmas, anyakompatibilis munkahely: TESCO

A TESCO épp ezt ismerte fel, és a tavaly még csak teszt üzemmódban futó, most már azonban országos szinten élesített Fixen fix program olyan kondíciókat tartalmaz, ami az édesanyákra és a kicsikre nézve is maximális támogatást nyújt. Hiszik, hogy ha a gyerek lebetegszik, s nincs, aki otthon maradjon vele, csak a náluk dolgozó édesanya, attól még nem rossz munkaerő, s nem azért marad távol, mert nem szeretne aznap dolgozni.

Ez is egy olyan sztereotípia, mint az, hogy a babázásból visszatérő kollégák megbízhatatlanok, amit le kell bontani – mondja Szigeti Barbara, a TESCO HR-vezetője. – A részmunkaidőben elhelyezkedő kollégáinknál azt látom, nagyon élvezik, hogy újra dolgozhatnak egy másfajta közösségben vehetnek részt. Tudom és ismerem az otthon lévő anyukák helyzetét, tudom, hogy sokan félnek attól, hogy nehezen veszik vissza őket a munkahelyükre. , A Fixen Fix részmunkaidős munka ebben is segít, hiszen segítségével lerövidül a munkahelytől távol töltött idő, ugyanakkor kiszámítható és családbarát.

Szeretnél visszatérni a munka világába? Rugalmas munkát keresel?


Dolgozz a TESCO-nál!

#szeretjükaTESCOt #jófejek #családbarát #anyabarát #munkahely #tesco


hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .