Nem a családtagok létszámán múlik…

IMG_5139-300x200.jpg
hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

„Tényleg furcsa volt az első időkben a kettesben töltött este, csend volt, ha mi nem szóltunk egymáshoz, senki se szólt, de sejtettem, hogy ezt csak meg kell szokni, aztán majd kialakul minden” – mondja Flóra, és nekem semmi kétségem, hogy valóban kialakult. Otthonukban harmónia van, nem magányt érzek, hanem az átlagosnál erősebb egymásra hangolódást. De meg kell beszélnünk, mi az, ami a legnehezebb az egyszülős családban, és kiderül az is, hogy Flórának és Tamásnak üzenete van felénk.
– Logisztikailag, anyagilag, időbeosztásban biztosan nehezebb neked, vagy ez olyan egyértelmű, hogy erről szót se kell ejteni?

Flóra: Persze, ezt bárki könnyen elképzelheti, aki nincs is a mi helyzetünkben, ezt az is kitalálhatja, bár úgy érzem, ezt is eltúlozza a közvélemény. Az egyszülős családban sem egyetlen felnőtt és gyerek létezik, nekünk is vannak barátaink, nekünk is van tágabb családunk, nagyszülők, van segítség, ami nélkül tényleg nagyon nehéz lenne. Kevesen élnek teljesen elszigetelten, szerencsére, mi sem. Sokat kell dolgoznom, amióta ketten vagyunk, de mások a határaim is. Olyasmire gondolok, hogy egyedül sosem fogok lakáskölcsönt felvenni, őrültség lenne, tehát nem adósodunk el. Ilyenformán, lehet, hogy még könnyebben is élünk, mint egy nagyobb család, ahol valahogy van arra kényszere a szülőknek, hogy jussanak ötről a hatra, én meg egy kicsit bohémabb életet is megengedhetek magunknak.

– Van ebben szabadság, nincs egyeztetés, te vagy az egyetlen döntéshozó…

Igen, enyém a felelősség is, én viszem el a balhét egyedül. A fiam édesapjával közösen döntünk a nagy dolgokban, de a mindennapi életünkben én állok elő új stratégiákkal, ha valami nem válik be. Nem azt mondom, hogy titkon mindig is erre vágytam, ezt képzelem kislányként, hogy apa nélkül élünk a fiammal, de tényleg meg tudom ebben találni a pozitívumot is, akkor is ha összemérem a kétszülős családokkal. Nincs kire áttolnom a felelősséget, nekem kell tudatosnak lennem és következetesnek, de megengedem magamnak azt is, hogy hibázzak, és én is hozom rendbe. De bárki nézheti ezt úgy is, hogy: szegény Flóra, minden rászakadt, mindent egyedül kell csinálnia, és ott van az a szegény Tamáska, csonkacsaládban él…

Infinety hirdetés

– Így sajnálnak titeket, tudod, halljátok is, vagy érzitek?

Azt hiszem, az emberek szeretnek sajnálkozni, lehet nem is másért, mint hogy empatikusnak gondolhassák magukat. Önbecsapás ez, mert nem valódi beleérzésen alapul, nem tudatos belehelyezkedés ez a másik világába, csak egyvalaminek a kiragadása, és sok téves következtetés: Flóra esténként egyedül bújik ágyba, aztán reggel szomorúan kezdi a napot, mert magányos, és még rengeteg a dolga is, mert ott van a fia, akit fel kell nevelni. Erre a sajnálatra nincs szükségem, de arra igen, hogy ne legyen stigmatizált az egyszülős család gyermeke, miközben nagyon nagy arányban élnek és nőnek fel a gyerekek ebben a modellben.

– Talán pont ez a magas szám rémisztette meg a világot, és érzi úgy, nagyon erősen ki kell álljon amellett, amit jónak gondol, az élet egyetlen helyes útjának…

Még nem sok ideje voltunk ketten Tamással, a válás friss élmény volt, felszabadító, de sok volt a bizonytalanság még bennem, amikor egy bábszínházi előadás nagyon érzékenyen érintett, hogy abban minden olyan kerek. Úgy éreztem, direkt gúny felénk, és a nézőtéren ülő nem kerek családok felé. Barátaimmal is megosztottam ezt a szomorúságom, és azt az elvárásom, hogy jelenjen meg színdarabban, mesekönyvben, közbeszédben, hogy nem csak papa-mama-gyerekek a család. Döbbenetes volt, hogy megértették, hogy szomorú vagyok, de nem értették, hogy mit akarok tulajdonképpen, a hagyomány, az hagyomány, a család fogalmát nem lehet átírni, fogadjam el, hogy ahogy mi most élünk, az nem szokványos, a mesék nem fognak hozzánk igazodni.

– Vajon Tamás is érzékeny volt erre, akkor ott a bábszínházban négy évesen, ő is megélte, hogy „mások” vagytok?

Azt reméltem, hogy nem, abban reménykedtem, hogy látni ugyan látja, hogy nem pont úgy élünk, mint az Anna, Peti, Gergőben a család, mert okos kisfiú, de talán nem fájdalmas neki. Néhány hete kerültek elő ezek a könyvek éppen, nosztalgiával lapozott bele a kiskamasz fiam, te jó ég, mennyit olvastuk. Azt mondta, jó hogy ma már megszületett a kishúga az édesapjánál, mert akkor, amikor Anna és Peti várták, hogy Gergő megszülessen, akkor neki úgy fájt a szíve, hogy vele ilyen sose történhet már, mi csak ketten vagyunk. Ma hallani ezt szívszorító, éppen azért, mert emlékszem, hogy én is ezt éltem meg, és ez a mesekönyv csak egy a sok hatásból, ami azt sugározhatta Tamás felé, hogy mi nem vagyunk rendes család.

– Segítene a sok-sok tamásoknak, és flóráknak, ha nem elhallgatott, takargatott része lenne az egyszülős család a társadalomnak, ha természetesen, nyíltan beszélnénk róla, ha egyenrangú lenne az ő kicsi családjuk a nagyobb családokkal?

Megjelent a nyolcvanas években magyarul egy svéd felvilágosító, családi életet bemutató gyerekkönyv, Grethe Fagerström: Peti, Ida és Picuri, emlékszem, abban a baba születését, fogantatását egy sokgyerekes családban mutatták be. De a ház, amiben éltek, ott sokféle család élt, és mind család volt, az idős pár kutyával is család, és az anya gyerekével is család. Meggyőződésem, hogy egy ilyen történet támaszt ad mindazoknak, akik nehezen azonosulnak, élethelyzetüknél fogva, egy olyan családdal, akinek a szereplőit éppen nem tudják a maguk családtagjaival behelyettesíteni.

Pont ez lehet a legnehezebb ezeknek a gyerekeknek, hogy nem tükrözi vissza őket a világ, mintha nem is léteznének, és ez nagyon megnehezíti az egyedül élő apák és anyák helyzetét, akik legjobb tudásuk szerint teremtenek otthont, harmóniát maguk köré, de ha nincs meg szélesebb körben ennek a támogatottsága, akkor azt élhetik meg, hogy az ajtón kívül ők nem is léteznek. Mert a statisztika szintjén mindenki tudja, és mindenki elszörnyed rajta, milyen nagy a válások aránya, és sajnálattal néz ezekre a felbomlott családokra. De nagyon kéne a bizalom is, hogy a felbomlott család újraépíthető, és nem tagszámon múlik, hogy család e újra.

Abban volt döntés és elhatározás, hogy elváltam, de az nem döntés, hogy ketten maradjunk, hogy egyedül legyek, ha a fiam felnő, és külön életet kezd majd. Most így van, és van bennem nyitottság arra is, hogy másképp lesz, de addig erőt és megnyugvást ad, hogy egy ilyen családi életet népszerűsítő kampányban helyet kapunk mi is. Örülök, hogy elmondhattam egyedülálló anyaként mindezt, és még inkább, hogy összekacsintunk egy ilyen cikken keresztül azzal az olvasóval, aki éppen így él, mint mi, megüzenem, hogy létezünk, hogy család vagyunk, és nincs az az élethelyzet, amiben ne lehetne a boldogságunkért tenni.

Paulon Viktória

A fotókon, Flóra kérésére, egyikük sem látható szemből, kamaszodó fia érzékeny korban van, stábunk respektálta ezt. A felvételek a Briós kávézóban készültek.

A cikk megjelenését a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Családbarát közgondolkodás népszerűsítésének támogatására kiírt pályázata tette lehetővé.

Szólj hozzá Te is!