Nincs több elveszett plüssállat a reptéren!

Évente közel 1.5 millió gyerek utazik csak az Air France járatain, közülük pedig 300 ezren egyedül teszik meg a távokat. A légitársaság célja, hogy a gyermekeknek szórakoztató, szüleiknek pedig pihentető repülési élményt nyújtson, ezért különböző programokkal színesíti a kicsik utazását a bűvészmutatványok tanulásától kezdve az applikációval életre kelthető rajzokon át a meditációs programokig, és még arra is figyel, hogy a gyerekek ne veszítsék el a plüssállataikat.

Az a szülő, aki repült már kisgyerekkel, tudja, hogy ez nagy türelmet és odafigyelést igényel, hiszen a reptéri várakozás, az utazással járó adminisztráció, a poggyászok kezelése és a landolás után a szállás elérése még a legtürelmesebb gyerek energiatartalékait is felemésztheti. Az Air France elkötelezett annak érdekében, hogy a lehető legkényelmesebb repülési élményt biztosítsa a gyerekek és szüleik számára is, ezért különböző programokat és szolgáltatásokat tesz elérhetővé a repülés ideje alatt, amik szórakoztató módon kötik le a kicsik figyelmét. Így amíg ők jól érzik magukat, szüleik nyugodtan pihenhetnek!

Repülés terhesen, repülés gyerekekkel

Hogyan akadályozzuk meg a maci-katasztrófát?

Kevés borzasztóbb dolog fordulhat elő egy kisgyermekkel, mintha elveszíti a kedvenc plüssjátékát. Az Air France pontosan tudja ezt, ezért vezette be a „My Teddy” címkét. A címkére a szülő felírhatja a tulajdonos nevét, elérhetőségeit, a járatszámot, és egy gumiszalaggal a macihoz erősítheti. Így, ha el is veszik a szeretett plüss, könnyű újra egyesíteni őt a boldog tulajdonosával. A „My Teddy” címkék az Air France check-in pultjainál érhetőek el. De ugyanilyen címkét otthon is gyárthattok, hogy elébe menjetek a gondnak.

Keltsd életre a rajzokat!

A 3 és 8 év közötti gyermekek a hosszú távú járatokon egy szórakoztató csomagot kapnak, ami többek között rajzfüzetet, kiszínezhető képeslapot, színes ceruzákat, mágneses fotókeretet, stresszlabdát és apró, gyűjthető műanyagállatkákat tartalmaz. Ha a felszállás előtt a gyermekek szülei letöltik telefonjukra az „Air France Kids” applikációt, ennek segítségével a kicsik rajzait életre is kelthetik 3D-ben.
Az Air France Kids applikáció letölthető a Google Play és az iTunes internetes áruházakból.

Abrakadabra!

Azok a gyerekek, akik szívesen repülnek el az Air France varázsvilágába, különböző bűvészmutatványokat tanulhatnak a repülőútjuk alatt a szórakoztató csomag kellékeinek használatával. A trükköket az Air France egyik légiutas-kísérője állította össze, aki maga is bűvészkedik. Az utazás végére a gyerekek képesek lesznek lenyűgözni a szüleiket az új trükkökkel… Varázslat!

Meditációs programok minden korosztály számára

Az Air France saját meditációs programjainak köszönhetően a család minden tagja könnyedén lazíthat a fedélzeten. A repülőkön összesen tizenkét meditációs program érhető el négy nyelven: hat a négy évnél idősebb gyermekek számára Eline Snel Ülj figyelmesen, mint egy béka című bestsellere alapján, hat vezetett meditációs program pedig a felnőttek számára.

Utazás, tengeri nyaralás babával

Kids Solo – Gyerekek, akik egyedül utaznak

Évente több százezer gyermek utazik egyedül az Air France járatain – nekik kiemelkedő figyelmet biztosít a légitársaság. Attól a pillanattól, hogy a gyerekek megérkeznek a reptérre, az Air France munkatársai figyelnek rájuk, egészen addig, míg el nem érik úticéljukat. A szülők az Air France applikáció segítségével valós időben kísérhetik végig gyermeküket utazása során egészen a beszállástól a biztonságos megérkezésig – erről a kísérők fényképet is küldenek a szülőnek.
Az Air France applikáció letölthető a Google Play és az iTunes internetes áruházakból.

A párizsi Charles de Gaulle reptéren azoknak a gyerekeknek, akiknek az átszállásnál több mint 2.5 órát kell várniuk a csatlakozáshoz, különálló, csak az ő kényelmüket szolgáló területet különített el a légitársaság, ahol az Air France munkatársainak felügyelete mellett kényelmesen, szórakozva tölthetik el az időt. A kisebb gyerekek a játékszobában (5-9 éves korosztály számára), a nagyobbak pedig a TV-vel, USB-kkel, Sony Playstation-ökkel, érintőképernyős játékasztalokkal, asztali focival és ingyen wifivel felszerelt szobában szórakozhatnak a repülő indulásáig. Az „Air France Play” alkalmazás segítségével a gyermekek különböző, az életkorukhoz és nyelvükhöz illő tartalmakat tölthetnek le. Az Air France Play applikáció letölthető a Google Play és az iTunes internetes áruházakból.

És a babák a repülőn?

Az Air France a legfiatalabb kis utasokra is gondolt: a La Première, Business és Prémium Economy osztályán megújult komfortkészlet segíti a babák nyugalmas utazását, ami egy játékot, előkét, kiskanalat, pelenkát, törlőkendőt és hidratáló krémet tartalmaz.

6 és 24 hónap közötti csecsemők számára az Air France speciális menüt kínál ízletes sós bébiétellel, desszerttel, tejjel és keksszel. A menüt a szülők rendelhetik meg maximum 24 órával a felszállás előtt. A kisgyermekek számára szintén elérhető a könnyen fogyasztható (pl. apró darabokra vágott hús és gyümölcs) speciális menü, ami friss salátából, meleg ételből, gyümölcsből, bio narancsléből, valamint egy csokoládészeletből áll.

Erről a témáról még az Utazás rovatunkban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkA gyerek 7 legfontosabb megélése és készsége
Következő cikkA helyes szoptatást tanulni és gyakorolni kell

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..