Öntörvényű és örökmozgó

kisgyerek ugrál a pocsolyában

Vannak gyerekek, akik megállíthatatlanul mozognak, képtelenek leülni enni, mozgásaik elnagyoltak, összerendezetlenek. És képtelenség lenyugtatni őket. Általában őrület velük az élet.

Éretlen idegrendszer

Az a gyerek, akinek éretlen az idegrendszere, szabad, öntörvényű mozgással igyekszik elérni, hogy megkapja az idegrendszeri fejlődéséhez szükséges ingereket. Ezek a mozdulatok általában elnagyoltak, összerendezetlenek, gyorsabban hajtja őket végre, mint amilyen mértékben biztonságosan kontrollálni tudná őket. Ha a terhesség vagy a szülés során komplikációk léptek fel, ezek traumatikusan hathatnak az idegrendszer fejlődésére. De a fejlődést nehezítő tényező lehet például a szülők kiegyensúlyozatlan, feszültségekkel teli érzelmi állapota is. Ha a szülő nem tud ráhangolódni a kicsi testi-lelki szükségleteire, akkor szinték elmaradhat az idegrendszer érése. Egy baba számára a fizikai feltételek, az elegendő táplálék még nem elegendő ok arra, hogy életben maradjon. Az érzelmi háttér, a szeretet, ringatás, ölelés épp olyan fontos, mint hogy elegendő tej legyen a pocakjában. Ha ez lelki táplálék kimarad vagy nem elegendő, akkor a biztonságos mozgás és érzékelés szétesik.

Hogyan fejlesszük?

Legyünk nyitottak és érdeklődőek a baba szükségletei iránt, és akkor megtanulhatjuk, hogy mire van szüksége a fejlődéshez. Kiemelten fontos szerepe van például a ringatásnak egészen kicsi korban. A ringatásban benne van az együtt hullámzás élménye. Egy nyugtató, bódító, andalító együtthullámzás azzal a személlyel, aki körülveszi, biztonságot, megnyugvást ad neki. Ebben az élményben benne van az anya szaga, íze, melege, hangja, tekintete is.

Ha már kicsit nagyobb a gyerkőc, segíthet az Ayres vagy más néven szenzoros integrációs terápia is. A terápiát általában olyan teremben végzik, ahol rengeteg különféle eszköz és játék áll a gyerek rendelkezésére: labdák, kötelek, hinták. A gyerkőcök maguk választhatják ki, hogy mivel szeretnének játszani, és észre sem veszik, hogy „terápián” vannak. Az összes eszköz az idegrendszer fejlesztését segíti.

Lelki problémák

Túlmozgásos tüneteket okozhat az is, ha egy gyermek bizonyos érzelmekkel nem tud megküzdeni. Míg az idegrendszer fejletlensége miatti állandó mozgás már egészen pici, akár csecsemőkortól jelentkezhet, ez utóbbi általában négyéves kortól jelenik meg, és nem minden helyzetben tapasztalható. Lehet, hogy csak bizonyos helyzetekben vagy bizonyos személyek jelenlétében lesz a gyerek izgatott, túlmozgásos. Az is előfordulhat, hogy bizonyos tevékenység vagy téma okoz nála nyugtalanságot. Ha a családban kaotikus állapotok uralkodnak, vagy bizonyos félelmeit, késztetéseit nem tudja feldolgozni a gyerek, akkor ezen érzelmek átélése elől menekül az örökös mozgásba. Ebben az esetben érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet az az aktuális probléma, ami gondot okoz a gyereknek. Az is előfordulhat, hogy olyan változás történt a családban (válás, haláleset, kistestvér születése), ami látszólag nem érinti a gyereket, de túlmozgással reagál. Ennek a feldolgozását beszélgetéssel, közös játékkal lehet segíteni. Persze előfordulhat, hogy olyan esemény történt, ami a szülő számára is feldolgozhatatlan, ilyenkor érdemes pszichológushoz, gyerekpszichológushoz fordulni.

fotó: pexels.com
hirdetés
Ha egy szóval kellene meghatároznom a foglalkozásomat, azt mondanám, hogy kapcsolat-tanár vagyok. Hiszem, hogy a jó párkapcsolat nem szerencse dolga, hanem tanulható készség, és sokat tudunk tenni azért, hogy harmonikus párkapcsolatban éljünk. Ebben támogatom a klienseimet az egyéni beszélgetéseinken, erről beszélek az előadásaimon, tréningjeimen.
Előző cikkKöszönj szépen a néninek!
Következő cikk6 tipp, hogy könnyebben túléld a napot anyukám!

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves Valéria!
    Nagyon sok cikket olvasok a hiperaktivitással kapcsolatban, és sokszor úgy érzem, hogy egyáltalán nem reálisak a témával kapcsolatban megjelent megállapítások.
    Az én kisfiam a 36. héten császármetszéssel született toxémia miatt. A születés után rövid ideig légzéstámogatást kapott. Nem volt súlyos a helyzet, de meggyőződésem, hogy ez járult hozzá az egyéniségének a kialakulásához. Az előzményekről röviden csak ennyit.
    Egy biztos. A kisfiam nagyon erős akaratú, nagyon öntörvényű, sok mozgást igénylő kisgyerek. De ugyanakkor nagyon okos, nagyon kreatív, nagyon segítőkész. Sokat küzdünk egymással. Sokat próbáljuk az akaratát befolyásolni, de lényegében nem nagyon járunk sikerrel.
    A problémáink elsősorban a közösségbeli viselkedéssel van. Ha egy kívülálló látja, akkor általában egyből rásüti a bélyeget, hogy hiperaktív. Holott (elvileg) nem az. Az első ovis év után ovit váltottam. Reméltem, hogy jobb lesz a helyzet. Nem lett jobb. Ekkor jött a családterapeuta, két pszichológus a nevelési tanácsadóban, TSMT terapeuta, mozgásfejlesztő óvodapedagógus, és most utoljára az ADHD Centrum. Mindenhol azt a választ kapom, amit saját magam is tapasztalok és érzek. A kisfiam nem hiperaktív, nagyon okos és értelmes. Csupán impulzív.
    Igazán azért írok, mert szeretnék Önnel megosztani néhány érzést.
    A cikkben azt írja, hogy:
    Ha a családban kaotikus állapotok uralkodnak, vagy bizonyos félelmeit, késztetéseit nem tudja feldolgozni a gyerek, akkor ezen érzelmek átélése elől menekül az örökös mozgásba. Ebben az esetben érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet az az aktuális probléma, ami gondot okoz a gyereknek.
    Én felvetem annak a lehetőségét, hogy a kaotikus állapotok nem a családban vannak, hanem az óvodai, iskolai közösségben. Erről jellemzően nem olvasok sehol.
    Többször előfordult (ma is), hogy bemegyek a kisfiamért az oviba. Kiabál, rohangál. Őszintén szólva szégyellem a viselkedését. Nagy nehezen ráveszem az indulásra. Kb. az óvoda ajtajától 10 méterre megfogja a kezem, és beszélgetünk a napjáról. Minden feszültség kimegy belőle.
    Előfordult, hogy – saját bevallásom szerint – gyalázatosan viselkedett, amikor érte mentem. Hazafelé úton potyogtak a könnyeim. Kb. 10 perc múlva otthon leültünk játszani. Ránéztem a nyugodt, higgadt kisfiamra, és feltettem magamnak a kérdést: Hol van az az őrjöngő gyerek, akit elhoztam az oviból?
    Sokszor úgy érzem, hogy egyáltalán nem csodálkozom a viselkedésén. Az oviban a csoportszoba, ahol ténylegesen játszhatnak a gyerekek, nem több mint 30 m2. És erre van 28 gyerek. (Megjegyzem, jogszabály szerint 2 m2-nek kellene lennie gyermekenként.) Csoda, hogy frusztráltak a gyerekek, amikor egymás hegyén-hátán játszanak?
    Az óvó nénik leterheltek, fásultak. Az óvoda sajnos gyermekmegőrző. Csoda, hogy a gyerekek össze-vissza rohangálnak, ha nincs foglalkozva velük?
    Az óvó nénik elmondása szerint a hét elején nincs gond a kisfiammal, a szerda már nehezebb, a csütörtök a legnehezebb, a péntek könnyű, mert minden pénteken ebéd után elhozom. Az óvó nénik is azt mondják, hogy ebből látszik, hogy a hétvégén nyugalom (már amennyire lehet nyugalom a mai rohanó világban) veszi körül, és a hét elejétől, ahogy egyre nagyobb a nyüzsgés körülötte, úgy viseli nehezebben.
    A kisfiam kb. 4 éves kora óta egyáltalán nem alszik délutánonként. Az óvoda mégis arra kötelezi, hogy délután 2 órát feküdjön. Egy impulzív gyerek? Hogy várjam el a kisfiamtól, hogy együttműködő legyen? Az óvó nénikben nincs fogadókészség arra, hogy délutáni időben külön energiát fordítsanak azokra a gyerekekre, akik nem igénylik az alvást. Ők akkor adminisztrálnak.
    És választás nincs. Más ovis csoportokról néha még rosszabbat is hallok. Normális dolog, hogy alvásidőben nem mehetnek ki a gyerekek pisilni? Biztos, hogy van gyerek, aki visszaél vele. És, aki nem? Akinek tényleg pisilni kell?
    A szülők pedig hallgatnak. Csak egymás között mérgelődnek. Mindenki a saját gyermekét félti. Egyszerűen nincs megfelelő kommunikáció. De sajnos úgy tűnik nem is lesz. (Erről külön tanulmányt lehetne írni, de ezzel nem szeretném untatni.)
    És még egy megjegyzés a figyelemzavarhoz. Meggyőződésem, hogy az olyan gyerekek, mint a kisfiam, akik okosak és impulzívak, azoknak az átlagosnál gyorsabban mozog a testük és az agyuk. Ennek következtében a jellemzően közel 30 fős óvodai/iskolai közösségekben gyorsan megoldják a feladatot, majd haladnának tovább. De nem lehet, mert ki kell várni, hogy mindenki a feladat végére érjen. Ilyenkor ezek a gyerekek nem találják a helyüket, és olyan dolgokat csinálnak, ami alapján kinevezik őket az ügyeletes rossz gyereknek. És kikiáltják őket hiperaktívnak és figyelemzavarosnak, mert ebben a holtidőben nem az óvó nénire vagy a tanító nénire figyelnek. Szerintem pedig semmi bajuk. Csupán biztosítani kellene, hogy kisebb létszámú közösségben legyenek. Csak éppen találjon ilyet az ember! Úgy tűnik lehetetlen.
    Szóval röviden ennyit szerettem volna hozzátenni a cikkhez, mert sokszor úgy érzem, hogy a „rossz” gyerekek viselkedéséért a szülőket, a családot teszi felelőssé mindenki. Pedig sokszor mondom magamban, hogy én százszor többet foglalkozom a kisfiammal, mint az a szülő, akinek első szóra szófogadó a gyereke. Mégis elítélnek és megbélyegeznek. Engem is.
    Bízom benne, hogy egyszer lesz egy olyan óvodai/iskolai rendszerünk, amely felismeri, hogy minden gyerek más, és azokat a gyerekeket, akik nem „kockagyerekek”, azokat nem fogja betegnek titulálni a rendszer.
    Remélem, hogy nem tartottam fel feleslegesen a levelemmel. Most jól esett ezt kiírni magamból.
    A munkájához sok sikert kívánva, üdvözlettel:
    Teszéri-Rácz Ildikó

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .