PCOS kiadványok és önsegítő klubok

pcos_DVD_250.jpg

A PCOS Szívügy Alapítvány ismeretterjesztő kiadványokkal segíti az érintetteket, és nemrég PCOS önsegítő klubok isindultak országszerte az alapítvány szervezésében. A klubok feladata a helyi szakemberekkel való kapcsolattartás és az életmódváltás segítése. Elsősorban érintetteket várnak, de bármilyen érdeklődött szívesen látnak.

PCOS klubok országszerte

– A kluboktól azt reméljük, hogy decentralizált működésüknél fogva, jobb kapcsolatot tudnak fenntartani a helyi egészségügyi szakemberekkel  – mondta el a Babafalva portálnak Szeibert Anikó, az alapítvány vezetője. – Ennek az lehet az örvendetes következménye, hogy egyrészt a helyi sorstársak informáltabbak lehetnek a helyi kezelési lehetőségeket illetően; másrészt, a szakemberekkel is megindulhat a párbeszéd, akik ezáltal nyitottabbak lehetnek.

A PCOS körök fő célja a közösségformálás is, pszichés támogatás nyújtása a helyi sorstársaknak, minél több érintett figyelmét felhívni a PCOS-ra helyileg. Az életmódváltást is segítik, a klubvezető sok helyen dietetikussal is kapcsolatban áll, aki segíti a klub munkáját.

Összesen 18 kör indult már el, Budapest vonzáskörzetében 9 kör működik, vidéken Gyöngyösön,  Kecskeméten, Nyíregyházán, Debrecenben, Békés megyében, Pécsen, Mosonmagyaróváron  és Komáromban van PCOS-klub, egy pedig Erdélyben, Kolozsváron működik.

A PCOS Szívügy Alapítvány honlapján a jobb oldali menüsorban az Elindultak a PCOS önsegítő körök! –re kell kattintani,  és  ott táblázatban fel van sorolva, hogy hol működnek önsegítő körök és pontosan milyen rendezvényeken képviselik az alapítványt.

Képzett klubvezetők

– A klubokat a helyi körvezetők – PCOS -ban jártas aktivisták – szervezik.  – tudjuk meg Szeibert Anikótól. – A körvezető oktatásban vagy konzultációban részesül, elfogadja az együttműködési megállapodást, melynek része az etikai  szabályzat és betartja azt.

Egy kiképzett körvezető  feladatai:

  • egy napos elméleti képzés: PCOS háttere, kezelése, életmód-váltáshoz szükséges ismeretek,
  • kapcsolattartás a PCOS Szívügy Alapítvány kurátoraival és a PCOS honlap szerkesztőivel,
  • kapcsolatfelvétel a helyi orvosokkal, védőnőkkel és dietetikussal,
  • levelezőlista nyomonkövetése, telefonos elérhetőség (PCOS     segítségnyújtás),
  • vállalja, hogy 1-2 havonta összejövetelt szervez a térségi, helyi PCO-sok részére, és ehhez lehetőség szerint programot biztosít (1-1 előadó pl. orvos, életmódtanácsadás, főzésóra stb.)
  • az összejövetelek reklámozását megszervezi,
  • bármikor elérhető e-mailben vagy telefonon tanácsadás végett.

Elsősorban olyanok jelentkezését várják erre a feladatra, akik kismamák vagy kisgyermekkel otthon vannak, ezért több a szabadidejük, vagy a szakmájukból eredendően nagyobb affinitást éreznek a feladathoz (egészségügyis, pedagógus, szociális munkás, dietetikus stb.).

Ismeretterjesztő kiadványok

PCOS Szívügy Alapítvány honlapján egy sor ismeretterjesztő kiadvány is megrendelhető

PCOS – az ismeretlen betegség c. dokumentum film DVD-n

A PCOS egy olyan anyagcsere zavar, ami majdnem addig rejtőzködik, amíg a pár gyermeket nem tervez. A nők többsége ekkor szembesül azzal, hogy meglévő tünetei (szőrök, hízás, evési rohamok, meddőség) nem egymástól független tényezők.

A betegség nem gyógyítható, de kezelhető. Azonban még ma is előfordul, hogy nem a megfelelő kezelést kapják a betegek. A DVD-n három nő mondja el tapasztalatait és történetét, mikor hogyan derült ki a betegségük.

Szakértő orvosaik  – dr. Tűű László belgyógyász-endokrinólogus, dr.Breyer Helga belgyógyász, dr. Cseh Erika szülész-nőgyógyász és Zentai Andrea dietetikus – arról beszélnek, hogy nem elég felismreni a betegséget és a gyógyszert szedve a csodára várni. rengeteg teendő van még.

PCOS tájékoztató anyag a PCOS-ban érintettek és segítőik részére, írta és összeállította: dr. Breyer Helga belgyógyász szakorvos és Török Eszter dietetikus.Nagyon igényes, szép és rendkívül hasznos anyag sok képpel és inzulin rezisztenciát magyarázó ábrákkal.

Diétás Kiskáté, Zentai Andrea dietetikus által összeállított 24 oldalas füzet.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkHozzátáplálás: tehéntej és allergia
Következő cikkA családi napirend

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .