Veszek hozzá kacsamellet, bőröset, persze. Apróra vágok chilit, hajszálvékony narancshéj-szeleteket hámozok le, sokat, legalább három jókora, duci gyümölcsről, mézet és könnyű fehérbort adok hozzá, és ebbe a pácba forgatom a kacsamelleket. A hűtőben elüdülhetnek délutánig.
Aztán egy kanálkányi vajat hevítek a serpenyőben, és szépre, pirosra, ropogósra sütöm a kacsamellek mindkét oldalát. Belül ez persze még rózsaszín lesz – úgy a legjobb!
Vékony, hosszú szeleteket vágok belőle, és most már kapnak tengeri sót, őrölt feketeborsot. Libazsírt hevítek forróra, ugrálósra – őrült keveset, legfeljebb egy kanálkányit, a kacsa úgyis zsíros! – beledobálom a kacsaszeleteket, néhány összetört fokhagymagerezdet, fenyőmagot, piroshúsú paprika vékony karikáit. Átpirítom az egészet, és egy tál kifőtt spagettire halmozom.
A serpenyő alján maradt cucchoz teszek egy fél kanálkányi libazsírt még, és felöntöm borral. Ugyanazzal, amit a páchoz is használtam. Apróra vágott friss bazsalikomot teszek hozzá és reszelt narancshéjat. Ízlés szerint néhány kanálka paradicsompürével is meg lehet próbálkozni. Amikor illatos és egynemű a mártás, akkor ráöntöm a tálra, hogy mindenhova jusson.