A praktikus gyerekszoba

474710_baby_3.jpg

8. alkalommal rendezték meg a Lakáskultúra Élőben kiállítást a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, ahol előadás keretében tudhattuk meg azt is, mit, hogyan alakítsunk ki a gyerekszobában, hogy az mind a szülőknek, mind a bent lakónak a lehető legkényelmesebb és legmegfelelőbb legyen.

A gyerekszoba kialakítása, elrendezése függ a gyerek(ek) nemétől, korától, az ízlésünktől, stílusunktól, és az anyagi lehetőségektől. Persze vannak olyan praktikák is, amik a fenti tényezőktől elvonatkoztatva, mindig érvényesek.

Kezdjük azokkal az irányelvekkel, amik a legkisebbeket érintik, mégiscsak az első életterükről van szó a mindentől óvó anyaméh után. Ha a kiságy nem a szülők szobájába kerül, a gyerekszoba ne legyen messze a hálószobától. Ha van már egy nagyobb testvér, célszerű őket közös szobába költöztetni.

Bútorok

A jó babaszobában minden kéznél van, a helyiség berendezésénél ezt mindenképpen szem előtt kell tartani. A bútorok legyenek praktikusak, erősek, strapabíróak, lehessen őket variálni. Ne tartalmazzanak egészségre káros kezelőanyagokat. Biztonság szempontjából fontosak a lekerekített sarkok (vagy sarokvédők), valamint hogy a gyermek ne érje el az ablakot, és a bútorokat ne tudja magára dönteni. Az ágyat egy védett sarokba helyezzük; az ágymatracok közül a legjobb választás, amelyik kókuszrostot tartalmaz: kemény és jó légáteresztő.

Padló

A legfontosabb, amire a padlónál ügyelni kell, hogy ne legyen hideg, vagy kemény. Ha padlószőnyeget vásárolunk, a tisztítására is gondolni kell. A babaszőnyeg kreatív megoldás lehet, mert fenntartja a baba érdeklődését.

Falak

A falak esetében is megvannak a praktikák, amik kimondottan a gyerekszobára vonatkoznak. Színek tekintetében a pasztell árnyalatok domináljanak, mert a túl sok élénk szín már zavarhatja a babát. Ugyanez igaz a tapétára: bátran használjuk, de csak módjával, ne az egész falfelületre. Léteznek kimondottan gyerekbarát festékek. Célszerű mind festékből, mind tapétából lemoshatót vásárolni.

Fény

A természetes fényre nagy szükség van, de a délutáni alváskor zavaró, ezért feltétlen legyen sötétítő függöny, reluxa vagy redőny. Viszont éjjel se legyen teljesen sötét, némi fényről gondoskodjon egy éjszakai lámpa – csak győzzön választani a szülő.

Kiegészítők

Temérdek lehetőség áll a kreatív szülők előtt, hogy feldobják a gyerekszobát. A dekorációval könnyen változtatható a szoba, hogy a cseperedő lurkó és a szülők igényeinek megfeleljen. A falmatricák könnyen cserélhetőek, és nem esik baja a festéknek alatta. Ha van rá mód, egy babzsák kényelmes és praktikus darabja lehet a kiegészítőknek. A kiságyat baldachinnal díszíthetjük, az ágyrács pedig jó szolgálatot tesz az éjszakai forgolódásnál. Szintén a gyerekeket óvja a konnektorvédő, a csúszásgátló. Elektromos vezeték és virág ne kerüljön a földre – utóbbi nem veszélyes, de a kisebbek előszeretettel analizálják a virágföldet és a növényeket.

Ha a nappali vagy a konyha közelében kialakítunk egy játszósarkot, akkor egyrészt könnyebb felügyelni a rosszcsontot, másrészt nem lesz az egész ház csatatér. Legyen egy olyan polc, falrész is, ahol később a rajzokból, gyurmafigurákból egy minikiállítást tudunk készíteni. A gyerekek imádják a kisállatokat, de bármilyen játszótársat választunk csemeténknek, át kell gondolni az elhelyezését, hogy a család és az új jövevény egyaránt jól érezze magát.

Változó igények

Ahogy növekszik a gyermek, változnak az igények. Ha többen osztják meg a háló- és játszóterüket, nagyobb korban érdemes kialakítani saját teret mindenkinek, például emeletes ággyal, térelválasztóval, stb. A szülő és a gyerek együtt vásároljon, közös megegyezés alapján folyjon a lakberendezés. Már kisiskolás korban, amikor bekerül az első íróasztal a szobába, gondolni kell a későbbi kütyükre, amik az évek múltával helyet kapnak.

A kamaszkorban általában eltér a szülők és a gyerekek véleménye, igénye, ízlése, de ennek ellenére közös tervezés és vásárlás előzze meg a szoba átrendezését, persze a dekorációt azért bízzuk a helyiség tulajdonosára. Kívülállóként és szakmabeliként hasznos tanácsokat adhat egy lakberendező. Ebben a korszakban már az a jó, ha a tini gyermek szobája távol van a szülők hálójától.

Később, amikor már a felnőttes szoba kialakítása a cél, érdemes olyan bútordarabokat választani, amik a gyerek elköltözése után nagyjából bárhol hasznosíthatóak.

Sárdi Barbara

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .