Profi tippek a tökéletes gyerekfotókhoz

Minden családban készült már egy sor olyan fotó, ami bár emléknek nem rossz, de valahogy mégsem az igazi. Nem az a fajta, amit bekeretezve kitennénk a falra, vagy szívesen betennénk a fotóalbumunkba. Az itt következő nyolc tanáccsal és ötletekkel, a Mosolyműhely közreműködésével szeretnénk segíteni azoknak, akik gyerekeikről emlékezetes képek készítésére vágynak.

1. Gondolkodj előre!

A legjobb módja annak, hogy elkerüld a fáradt, unalmas ünnepi portrékat az, ha megpróbálsz egy kicsit felkészülni: végiggondolni, mi az amitől egy-egy fotót igazán tetszik, mitől lesz a családod számára igazi fénye az ünnepnek, és mik a családodra jellemző rituálék. Ha ezekre a kérdésekre választ találsz, máris könnyebben tudod megtalálni a képek témáját és fókuszát.

Próbáld meg elkapni azokat a pillanatokat, amik a család ünnepét jellegzetessé teszik és főleg elcsípni azokat a személyiség jegyeket, amik a család tagjait a leginkább jellemzik – egy-egy jól irányzott mosoly, önfeledt kacaj, egy jellegzetes gesztus, vagy beszédes tekintet. Felejtsd el a gyerekek pózoltatását, inkább mutasd meg milyenek valójában, hisz nem mindegy milyen képeket nézegetnek magukról, ha egyszer majd felnőnek.

2. Készülj fel!

Készítsd oda előre a kellékeket, rendezd be a szobát, a hátteret, mielőtt még a gyereket-gyerekeket fotózásra hívod. Mivel a gyerekeknek általában elég rövid lejáratú az elemük, ne hagyd, hogy a tranzakciókkal teljen a drága türelmi idő.

Különböző kellékek használata több okból is hasznos lehet. Először is segít a gyerek(ek) lekötésében, és erősítheti a képet azzal is, hogy elmélyült játék közben csípheted el. S bár a szép kellékek jól jönnek, a csúnyábbakat inkább hagyjuk távol, és figyeljünk arra, hogy ne legyen zsúfolt a tér. Egy-egy kellék bőven elég, a háttér pedig inkább legyen tiszta és tárgymentes. Ez az öltözetre is vonatkozik – ne legyen túlzó, ne engedjük, hogy a környezet elterelje a figyelmet az arcocskákról és az igazi mondanivalóról.

3. Csak lazán!

Ne vedd magad túl komolyan, inkább, vond be a gyereket-gyerekeket is! Ha már elég nagy hozzá, add oda neki is a fényképezőgépet, ha még nem, akkor egy játékmasinát. Kérd ki a véleményét, hadd érezze, hogy milyen a lencse másik végén! Mutasd meg neki a gép kijelzőjén a felvételeket és mondd el neki milyen ügyes, helyes, csinos rajtuk. Meglátod, ezután sokkal együttműködőbb lesz!

Ne kérd őket, hogy mosolyt mímeljenek, sokkal célravezetőbb, ha lazán viccelődtök egy kicsit:
–    keresd a két gyerek közötti spontán interakciót
–    engedd, hogy idétlenkedjenek egy kicsit, ez előbb utóbb igazi mókává és őszinte kacajjá fajulhat
–    kérdd meg, hogy vágjanak vicces arcokat, akár csináljatok ebből egy közös játékot / a kisebbeket kérjük konkrétabban: csináljanak úgy mintha mérgesek/vidámak/gonoszak lennének – ezzel szabadjára engedik fantáziájukat és mimikáikat!
–    tegyél fel nekik kifejtős kérdéseket, amivel felkeltheted az érdeklődésüket, például mondjuk, hogy mi az a szivárvány – ennek általában az a következménye, hogy önfeledt magyarázásba fognak, ami kellemesen kiemeli a gesztusaikat.
–    néha az is segít, ha azt kérjük, hogy NE MOSOLYOGJANAK! Ez természetesen azt eredményezi, hogy mást sem csinálnak majd…Minél inkább ragaszkodunk hozzá, annál viccesebbnek találják majd!

– Ha általában megengedett a tévé, készíts róluk képeket hátulról és kicsit oldalról! Lenyűgözően szépek, amikor elmélyülten figyelnek!
– Ne fotózd őket közvetlenül alvás előtt vagy után, olyankor a legtöbb gyerek nincs a legjobb formájában
– Vészhelyzetre bekészíthetsz egy-egy kedvenc falatot (mondjuk egy sütit vagy valami jó maszatosat) és kövesd a géppel a folyamatot elejétől a végéig.

4. Erőltesd meg magad!

Próbáld meg kiverni a fejedből a kliséket és a megszokott pózokat, törekedj arra, hogy elkapd a szép pillanatokat, melyeket az ünnepnapok és a mindennapok is rejtenek.

5. Nézz!

Próbálj ki érdekes szemszögeket, nézz le magasról a fotód alanyaira vagy közelíts rájuk alulról vagy valami alól, ami a közelükben van. Gyerekeket a legjobban az ő szintjükön, a szemmagasságukban tudunk fotózni, költözz le mellé a földre. Ne félj a közelségtől, egy-egy arcrészlet vagy igazán közeli arcfelvétel kiemeli a vonásokat, és igazán szép felvételeket eredményezhet!

A gyerekek szeménél nincs beszédesebb, érdemes őket gyakran fókuszba helyezni. Vannak persze olyan helyzetek, amikor a környezet is fontos – főleg, ha a kellék épp egy kedvenc könyv, amit épp elmélyülten olvas. Ilyenkor a könyv is fontos része a történetnek, amit a képpel el szeretnénk mondani. Ha erről van szó, akkor akár még a könyvet is előtérbe helyezheted, hogy az olvasó gyermek háttere legyen a képnek.

6. Vedd komolyan…

…amit mondasz! Ha azt ígérted a gyerekeknek, hogy ez lesz az utolsó felvétel, tartsd be a szavad! Fontos, hogy számukra is kellemes és vidám élmény legyen a fotózás, ne pedig kötelező mosolygás, pózolás.

7. Finomíts!

Ha sikerült jó felvételt készítened, de a ruhák nem passzolnak egymáshoz, vagy túl intenzív a háttér, akkor érdemes átalakítani a képeket fekete-fehérré, hogy kiemelje a háttérből az alanyokat és egységesítse a színeket.

8. Mutasd meg!

Ma már rengeteg ötlet és lehetőség vár arra, aki úgy dönt, hogy a fényképeiből varázsol egyedülálló ajándékot! Készíttethet naptárat, fotókönyvet, sőt fotófüzetet is. Ha a falon szeretné látni, készülhet belőle fára, vászonra, sőt műanyagra is különféle formájú fotó. Létezik már határidőnapló, ékszer, sőt táska is.

Kellemes kísérletezést és sikeres kattintásokat kíván a MosolyMűhely csapata!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .