Reggeltől estig talpon vannak a dolgozó anyák

anya kávézik

Három órát serénykednek otthon reggelente a dolgozó anyák mielőtt munkába indulnának. Vasalással, ágyazással, a gyerekek hajának megfésülésével és egyéb aprónak tűnő házimunkával nagyjából 500 kalóriát égetnek el, ami egy óra biciklizésnek felel meg. Derül ki egy brit kenyérgyártó cég felméréséből.

A megkérdezett anyák közül tízből hat mondta azt, hogy napjuk már reggel hét óra előtt elkezdődik, és este 11 körül kerülnek ágyba. A sok teendő között azonban saját magukra nem szánnak időt: negyedük egyáltalán nem reggelizik, 59 százalékuk kevesebb, mint 5 perc alatt befal valamit, harmaduk pedig le sem ül evés közben.

A Hovis kenyérgyártó cég felmérése szerint a dolgozó anyák 44 százaléka valamilyen egészségtelen étellel (chips-szel vagy péksüteménnyel) indítja a napot, hogy délig elűzze az éhséget.

„Pedig három órával a munka előtt egy anyának nagy szüksége van az egészséges, kiadós reggelire. A reggeli kihagyása azt jelenti, hogy inkább bekapnak valami egészségtelent délelőtt, ami mozgásban tartja őket.” – mondta Lindsey Ormond, felmérést készítő cég táplálkozási szakértője.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .