Rekordokat dönt idén a bárányhimlő

Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai alapján október közepéig mintegy 34,5 ezer bárányhimlő-fertőzést regisztráltak Magyarországon, ami 35%-kal magasabb, mint 2014 hasonló időszakában. Gyermekgyógyász szakértők szerint nem meglepő, hogy az orvoshoz forduló betegek 2-6%-ánál szövődményeket okozó, rendkívül virulens betegség elleni vakcina több uniós országban a kötelező oltások közt szerepel. Magyarországon a védőoltás még nem része a nemzeti védőoltási rendnek, ezért több önkormányzat tervezi saját finanszírozású oltási program elindítását.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt években a Magyarországon regisztrált bárányhimlős (varicellás) esetek száma éves szinten 30-35 ezer körül alakult. Ráadásul a szakirodalmi adatok szerint a bejelentett bárányhimlős esetekhez képest a tényleges megbetegedések száma jóval magasabb: egy évben akár egy teljes születési kohorszt, azaz 80-90 ezer embert is érinthet.

„A házi gyermekorvosi napi gyakorlat is egyértelműen azt mutatta, hogy megnőtt a bárányhimlősök száma: átmenetileg egész óvodai csoportok betegedtek meg. Bár a saját praxisomban kórházi eset nem fordult elő, a fertőzések lefolyása sokszor erősebb volt a szokásosnál” – foglalta össze tapasztalatait dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

ID-100254060A szakember hozzátette: a bárányhimlő-betegség lezajlása után egyértelműen megfigyelhető az immunstátus átmeneti legyengülése, emiatt más vírusjárványok – pl. az influenza – is súlyosabbak, szövődményesebbek ezekben az időszakokban.

Báránybőrbe bújt farkas

A bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett hazai fertőző betegség, amely az esetek többségében enyhe lefolyású, de a háziorvoshoz forduló betegek mintegy 2-6%-ánál különböző szövődményeket – bakteriális fertőzést, agyvelőgyulladást, tüdőgyulladást, neurológiai elváltozásokat – okozhat, sőt – igaz, ritkán – akár halálos kimenetelű is lehet. A regisztrált bárányhimlős esetek száma Magyarországon évente 30-35 ezer körüli; a szövődményes megbetegedések közül 300-400 végződik kórházi kezeléssel.

„A betegség akár szívizom-, máj- vagy ízületi gyulladást, csontvelőgyulladást és vérmérgezést is okozhat, az egyik leggyakoribb idegrendszeri komplikáció pedig a kisagyat érintő jóindulatú gyulladás, mely mozgáskoordinációs zavarral járhat – hangsúlyozta Dr. Ujhelyi Enikő, az Egyesített Szent István Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályának osztályvezető főorvosa. – Ritkább, de veszélyesebb szövődmény az agyvelőgyulladás, ami fejfájást, hányást, bizonytalan járást, zavartságot és görcsöket okoz, sőt késői idegrendszeri maradványtünetei is lehetnek.”

Hozzátette: a bárányhimlő nem csak immunhiányos gyermekekre veszélyes; a teljesen egészséges gyermekeknél is felléphet szövődmény, ezért érdemes a megelőzést választani. Különösen igaz ez a többgyermekes családokra, ahol a második, illetve a harmadik családtag bárányhimlő-fertőzése rendszerint jóval több kiütéssel jár, súlyosabb lefolyású és hosszabb ideig tart.

Megelőzhető a betegség

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének ajánlása szerint lehetőleg egyéves kor után, de közösségbe kerülés előtt mindenképpen ajánlott beoltatni a gyermekeket, hiszen bölcsődébe vagy óvodába kerülve szinte mindegyik gyermek, aki nem kapta meg az oltást, elkapja a betegséget, ez pedig gyorsan járványok kialakulásához vezethet. „Évek óta azt tapasztaljuk, hogy azokban a praxisokban, ahol magas a bárányhimlő elleni átoltottság, folyamatosan csökken a megbetegedések száma” – emlékeztetett dr. Póta György.

A két adagból álló oltás már 9 hónapos kortól elérhető, de az OEK ajánlása szerint– minimum 4 hét különbséggel – a gyermek 16-18 hónapos korában a legideálisabb beadatni.

Fontos megjegyezni, hogy a bárányhimlő nem csak gyermekbetegség. Akik gyermekkorukban nem estek át rajta, azok felnőttkorukban – a magyar felnőtt lakosság 10%-a – fogékonyak maradnak a betegségre. A felnőttkorban, esetleg várandósan elkapott bárányhimlő-fertőzés rendszerint súlyosabb lefolyású, és több kockázattal jár. A felnőtteknek számolniuk kell a varicellavírus okozta ideg- és bőrgyulladással, az övsömörrel is, amelyet a korábbi bárányhimlő-fertőzéskor az idegdúcokban megmaradt vírusok reaktivációja, „felébredése” okoz.

Felvételi követelmény az iskolában

ID-10029184Az EU-ban Németországban, Ausztriában, Cipruson, Luxemburgban, Lettországban, Görögországban, illetve Olaszország és Spanyolország számos régiójában már a nemzeti oltási program, azaz a kötelező oltási sor része a varicellavakcina. Az USA 49 államában az általános iskolai felvétel alapkövetelménye, hogy a gyermek két adag bárányhimlő elleni oltást kapjon. A szigorú intézkedések eredménye, hogy az érintett korosztályban gyorsan 80%-ot ért el a bárányhimlő elleni átoltottság aránya az Egyesült Államokban, ami a bárányhimlő miatti kórházi kezelések több mint 90%-os csökkenését eredményezte.

Bár Magyarországon is szó van arról, hogy a vakcinát a nemzeti oltási rendbe emelik, a bárányhimlő elleni térítésmentes védekezés egyelőre csak az önkormányzati finanszírozású programok segítségével elérhető. A megyei jogú városok közül elsőként idén októberben Hódmezővásárhely képviselő-testülete döntött egy átfogó védőoltási program elindításáról: az önkormányzat ingyenessé teszi a bárányhimlő elleni vakcinát a településen élő 9 hónap és 6 év közötti gyermekek számára.

„Ezzel megelőzhetők a bárányhimlő súlyos szövődményei, és elkerülhető, hogy egy-egy járvány miatt kiürüljenek a gyermekintézmények” – fogalmazta meg a program célját dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere, aki maga is 30 évig praktizált kórházi, illetve körzeti gyermekorvosként.

Hódmezővásárhelyen és – a kezdeményezéshez csatlakozó két szomszédos településen – Székkutason és Mártélyon november elejétől mintegy 2800 kisgyermek kaphatja meg a két adagból álló védőoltást, amelynek költségét teljes egészében a helyi önkormányzatok állják.

További információk: baranyhimlo.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .