Megjött a jó idő, vagyis harminc fok alá csökkent a hőmérséklet, nem járhatok az eddigi halásznadrágomban, fehér vászonszoknyában, surranóban, kéne valami új ruha, ami: esőálló, strapabíró, csinos, elegáns, gyerekbiztos, szoptatós. Szóval ruhapróba. Sajnos, a butikok és a kis üzletek szóba sem jöhetnek, a butik drága, a kis üzlet túlzsúfolt, nincs próbafülke, utcára nyílik az ajtó, kiszalad a lurkó.
Nincs más hátra, bevásárolóközpont, aminek a közelébe se szeretek menni, kietlen, kopár, embertelen, minden mű: műfény, műanyagok, műzene, műlevegő (klíma), láttatok már bevásárlóközpontot valódi ablakokkal? Álllítólag Angliában van „zöld-Tesco”, virágokkal, szélkerékkel…Ez a gödöllői nem ilyen, szóval brr, de muszáj, „nincs egy rongyom, amit felvegyek”.
Ha ruhát akarsz, először menj a játékosztályra! – első számú szabály. Ott tettem egy erőtlen kísérletet, hogy Mátét Zsoltival ott hagyom, a sok játékkal, de feladtam, mikor Máté kisautója begurult a polc alá, és egy zászlórúddal akarta kipiszkálni, leverve közben az összes ólmos festékkel bekent Barbie-házat (akciósan 17 999 Ft, csak most!).
Szóval csörgőt, vijjogó kisautót, nyomkodhatós, törhetetlen babajátékokat pakoltam a kocsiba, lekaptam a ruhafogasokról néhány rám mosolygó farmert, pólót – persze az igényesség jegyében, majd bevonultunk a szeparéba, amit próbafülkének is hívnak mifelénk.
Ott aztán volt minden, csak fogas, zárható ajtó és normális pakolóhely nem. A nem kevés játékot lerakosgattam, a nadrágomból kibújtam, és kezdtem volna a manökenkedést, mikor Máté vijjogó kisautója kigurult a próbafülke ajtaja alatt.
Máténak nem kellett a másik zörgős játék, nem kellett a hamm, a kisautó kellett, és nekiállt utánamászni. Én – egy szál jóindulatban – csak néztem, ahogy a pelenkás kis popsija beakad az ajtóba.
Máté kint is. Máté bent is. Bent rugdos, kint ordít, a kisautó – elemes – vijjog, hogy nehogymá ne vegyen észre minket a Tescojáró népesség.
Új gatya felránt (még mindig igényesség), Máté kiszabadít, Tescojárók röhögnek. A farmer kb. 4 számmal nagyobb, mint én, pedig én sem vagyok egy nádszál, khm, de ez pont a tehén és a gatya esete.
Vissza vijjogó, vissza Máté, vissza gatya, próba a kisebbel, az már jó. Póló hozzá, az is jó. Máté megtalálta a kilincset, és már kint is van, az esernyőknél, utánanézek, míg visszaveszem a saját ruháimat, látom, békésen pakolássza a férfiernyőket.
Gatya le, nadrág fel, pólócsere, mint a Forma I-ben a kerékcsere, mégis, mire kinyitom az ajtót, Máté és egy a bordó ernyők közül eltűnt!
Jézusom! vagy: esernyős Mary Poppins! vagy legalább egy szemtanú! (ugye mindenki olvasta a gyerekrablós-elkábítós hoaxot. Baromság, de hatásos sztori, miért is jut most eszembe…!)
Mire teljesen bepánikolok – ó, én híú dög! elveszett a gyerek, amíg szépítkeztem -, addigra valami kaparászást érzek a bal bokámon, és egy esernyőt, egy kis mancsot, és egy bogárszemű kisfiút látok. Előkerült…
Nem tudom, hol járhatott, de a húsospultnál az eladók meredten nézték a lábszárcsontokból és csirkecombokból álló kupacot. Valaki ledobálta a mélyhűtó tartalmát. Mátéra nem is gyanakodtak, nincs hetven centi sem, hogy érné fel a húsos hűtő pultot?
Csak nem egy esernyővel?
Farkasné Fülöp Hajnalka
