„A mese tanít, nyugtat, szórakoztat.” – Ismerős mondat? Ez a gondolat nem más, mint Skolik Ágnes gyermekvers – és meseíró egyik fő jelmondata. A mesék és versek világa való igaz, hogy módfelett pozitív hatást gyakorol minden gyermek életére. Elengedhetetlen a jellemi fejlődésükhöz.
A mesélés vagy felolvasás minden gyermek hétköznapjai során lényeges lehet. A fantáziavilág megismerése és a valóságtól való elszakadás mind-mind fő pillérei lehetnek a szellemi fejlődésnek. Nem csak a gondolatainkat tehetik színesebbé a mesék, felelősek lehetnek akár az álmainkért is, hogy ott milyen képek jelennek meg éjjelente. Gyermekkorban pedig különösen fontos, hogy ezen a területen jó irányba tudjunk billenni egy bizonyos mérleg.
Skolik Ágnes tollából most tavaszi meséket hoztunk nektek, amit akár éjszakára, akár délutánra olvastok a gyermeknek, biztos csillogó tekintetek és aranyos mosolyok fogadják majd eme kedves történeteket és sorokat.
Az alábbi két mese személyre szóló mesének készült (ezekről bővebben a cikk alján olvashattok). A Sárga csikó hazatalál című mese például egy kislánynak íródott, aki a fából készült játékaival el tudta játszani a mese történéseit. A csodatévő palacsinta című mese pedig egy olyan gyermek számára íródott, aki rossz evő volt, mindig kérlelni kellett, hogy egyen valamennyit, mert attól lesz erős és energikus – így tud majd egész nap szaladgálni és játszani. Amennyiben ti magatok is szeretnétek személyre szóló meséket, görgessetek le és olvassátok el a részleteket.
Sárga csikó hazatalál
Sárga csikó az udvaron legelészett. Egyszer csak nagy vihar kerekedett, dörgött, villámlott és a kiscsikó nagyon megijedt. Be akart szaladni az istállóba, de nem látott jól az esőben, és a kert felé szaladt. Szaladt, szaladt, csak úgy lobogott a sörénye. Vágtatott tovább, menedéket keresett az eső elől. Egyszer csak az erdőhöz ért. Megállt egy fa alatt, és megvárta, amíg eláll az eső. Lassan kisütött a nap, és az égen egy gyönyörű szivárvány jelent meg.
– Ó de gyönyörű ez a szivárvány, milyen jó lenne, ha hazavezetne – gondolta magában a lovacska. Szomorú volt, mert nem tudta, merre induljon, hol találja meg a házat, ahonnan elszaladt.
– Arra szaladj, a bokor irányába! – mutatott a szivárvány a mező szélén álló bokor felé. A lovacska odafutott, és a bokor alatt meglátott egy nyuszikát.
– Nyuszika, te tudod, hol lakik Viola? Tőle szaladtam el, és nem tudom merre induljak hazafelé? – kérdezte a sárga csikó a nyuszikát.
– Tudom, tudom! Látod azt a nagy fát, arra szaladj! – mutatott a nyuszi a nagy fa irányába. A lovacska megköszönte a segítséget és elvágtatott. Amikor a fához ért, éppen akkor szállt le az egyik ágra egy fekete rigó.
– Rigó, te tudod, merre van Viola háza? Eltévedtem, és nem találok haza – mondta szomorúan.
– Tudom, tudom, arra fuss! Ahol a kis erdő van, ott lakik Viola – válaszolt a fekete rigó.
– Köszönöm rigó, már indulok is – válaszolta a sárga csikó. Ahogy vágtatott a mezőn a kis erdő felé, találkozott a rókával.
– Szervusz róka, Viola házát keresem, tudsz segíteni? – kérdezte a lovacska.
– A kiserdőn túl van egy patak, azon ugorj át. Arra lakik Viola – magyarázta a ravaszdi róka. Sárga csikó ügetett tovább. A patakban egy vaddisznó dagonyázott.
– Kedves vaddisznó, haza szeretnék menni, merre keressem Viola házát?
– Ott, látod, ahol az akácfák vannak, arra fuss – válaszolta a vaddisznócska, és visszafeküdt a sárba. A lovacska szaladt az akácos felé. Az egyik fára éppen akkor ugrott fel egy mókus.
– Szia mókus, tudod merre lakik Viola? – tudakolta sárga csikó.
– A méhkaptárak felé menj, de vigyázz, meg ne csípjenek a méhecskék – válaszolt a mókus és már futott is felfelé, tovább a fa törzsén. Sárga csikó most lelassított, figyelte, hogy nincsenek-e kint a méhecskék. Ahogy lépkedett, majdnem rálépett egy gombára.
– Bocsánat gomba, majdnem rád léptem – mondta illedelmesen a lovacska – ugye ott abban a házban lakik Viola, ahol a vadászles és a csúszda van az udvaron? – kérdezte.
– Igen, igen, jó helyen jársz – mosolygott a gomba.
– Akkor szaladok is tovább – és már futott is a lovacska az udvar felé. A tyúkudvarban a tyúkok és a kacsa üdvözölték a sárga csikót, a kennelből pedig Dió, a kutya ugatott kifelé.
– De jó, hogy hazataláltál, Viola már égen-földön keres – vetette oda neki a kutya és rágcsálta tovább a csontját.
– Én is örülök, hogy hazataláltam – válaszolt a sárga csikó. Az istálló előtt a füvön Beni a macska napozott.
– Nyáu, ne takard el előlem a napot – nyávogott kényeskedve a cica.
– Jól van, jól van megyek már – nevetett a lovacska, felment a járdán és benézett a szoba ablakán.
– Kisgazdám, megjöttem! – kocogtatta meg az ablaküveget.
Viola éppen öltözködött, mert indulni akart megkeresni a lovacskáját. Nagyon megörült, amikor meglátta az ablakok bekukucskáló sárga csikót, kiszaladt az udvarra és megölelte a kiscsikó nyakát.
– De jó, hogy hazataláltál, azt hittem, te is világgá mentél, mint a Beni régebben – nevetett.
– Hát kicsit világgá mentem, de már hazataláltam – nyerített boldogan a lovacska. Ha a sárga csikó haza nem talált volna, az én mesém is tovább tartott volna.
A csodatévő palacsinta
A Napocska bekukkantott a szobába, ahol Julcsi aludt.
– Jó reggelt! – köszöntötte a kislányt – ideje felébredni. Julcsi kinyitotta a szemét, magához ölelte a kutyusát, és nézte az ablakon beragyogó napsugarakat. Már nem volt álmos, de mégsem volt kedve felkelni.
– Jó lenne még aludni kicsit. Nem pihentem ki magam éjszaka –gondolta, és újra becsukta a szemét. Távolról hallotta, hogy a konyhában anyukája a reggelit készíti: bögréket, tányérokat vesz elő és megteríti az asztalt.
– Jó reggelt Julcsikám, felébredtél? – nyitott be a szobába Anya – Gyere reggelizni!
– Jó reggelt Anya, megyek rögtön – válaszolta Julcsi, de még mindig az ágyban lustálkodott. Kis idő múlva mégis felkelt, belebújt a papucsába és kicsoszogott a konyhába.
– Ülj az asztalhoz, és már hozom is a kakaót – mondta Anya.
– Nem vagyok éhes – válaszolt neki Julcsi.
– Azért gyere, egyél egy keveset! A mama finom kuglófot sütött neked.
Julcsi ekkor leült az asztal mellé, és eszegetni kezdett. Csak néhány falat kuglófot evett, aztán megköszönte a reggelit és leült a szőnyegre játszani.
Később kimentek anyukájával az udvarra, Anya kertészkedett, Julcsi pedig hintázni indult. Már ügyesen ki tudta magát hajtani, nem kellett segítség neki.
Azonban most valahogy olyan nehezen ment, alig hajtotta magát egy keveset, már el is fáradt.
– Nem hintázok, inkább megyek csúszdázni – gondolta magában, és már szaladt is a csúszda lépcsője felé. Elkezdett lépegetni felfelé, de már félúton elfáradt. Amikor lecsúszott a csúszdán, nem mászott fel újra, inkább leült a plédre és a babájával játszott. Anya nemsokára befejezte a munkát, és bementek a házba.
– Megmelegítem az ebédet, már biztosan farkas éhes vagy – mondta Anya Julcsinak.
– Nem vagyok éhes – válaszolta Julcsi, és két kanál levesnél nem is evett többet.
– Ha elvégeztél a konyhában, elmegyünk biciklizni? – kérdezte Julcsi, miközben a tányért, amiből evett, a mosogatóba tette.
– Elmehetünk, ha van kedved – válaszolta az anyukája.
– Jó akkor elő is készítem a sisakomat – mondta Juli és már szaladt is az előszobába, hogy megkeresse a szép piros biciklis sisakját. Nem is kellett sokat várnia anyára, és már indultak is bicajozni. Elmentek a tóig, ott leültek nézelődni kicsit, aztán hazaindultak. Ahogy az utcájukba értek, egy kis emelkedőn kellett feltekerni, ami Julcsinak eddig sosem okozott problémát. Most viszont nem ment a bicaj, hiába tekerte.
– Én inkább feltolom a biciklit, mert elfáradtam – kiáltott oda anyukájának.
Nagy nehezen hazaértek, már éppen vacsoraidő volt. Julcsi kezet mosott és leült az asztalhoz. Evett néhány falatot a mama kuglófjából, és ivott egy korty kakaót.
– Nem vagyok éhes – mondta Anyukájának, aki kérdően nézett a kislányra.
– Hogyhogy most sem vagy éhes, hiszen egész nap alig ettél valamit – kérdezte Anya meglepetten.
– Nem tudom, csak nem vagyok éhes – tárta szét a karját Julcsi.
– Biztosan a nagy meleg miatt. Holnap már biztosan jobb étvágyad lesz – bíztatta Anya, miközben megsimogatta a kislány fejecskéjét. Másnap reggel még mindig nem volt étvágya Julcsinak. Hintázni sem volt kedve, és bicajozni sem.
– Julcsika, el kellene menni a mamához, elvinni ezeket a dobozokat neki – mutatott egy kis kosárra Anya.
– Rendben, felveszem a szandált, és már indulok is. A nagymama három házzal odébb, az utca végén lakott. Julcsi sokszor átment hozzá játszani, vagy ha anyukája küldött valamit, azt elvitte neki. Most is elindult, vitte a kosarat, amiben az üres éthordó dobozok voltak.
– Milyen nehéz ez a kosár. Leteszem és pihenek egy kicsit – gondolta, és letette a kosárkát a járdára. Amikor kipihente magát, tovább indult. Hamarosan oda is ért a mama házához. Amikor az ajtón benyitott, nagyon jó illatok köszöntötték.
– Szia mama, palacsintát sütsz? – kérdezte nevetve a kislány.
– Igen kincsem, gyere egyél gyorsan egyet! – és már terített is a mama a kislánynak az asztalra.
– Hm…nagyon finom ez a palacsinta! Ugye a lekvárt is te készítetted? – kérdezte Julcsi.
– Igen, persze, én főztem tavaly nyáron – válaszolta a mama.
– Ehetek még egyet? Egy fahéjasat –
– Persze kincsem, egyél csak – és már ott is volt a tányéron az újabb palacsinta.
– Hú szétdurran a pocakom, olyan sokat ettem – dőlt hátra a széken Julcsi elégedetten. Egy kicsit még beszélgettek, és Julcsi hazaindult.
– Raktam nektek palacsintát ebbe a dobozba, és egy kis uborkát a másikba, haza tudod ezt vinni? – kérdezte a nagyi Julcsitól.
– Hát nem tudom, mert amikor hoztam az üres dobozokat, azok is jó nehezek voltak – mesélte a kislány. Megemelte a kosarat, de mintha semmi nem lett volna benne, olyan könnyűnek tűnt.
– Ó, hát ez nem is nehéz, el fogom bírni – nevetett, és már szaladt is a kosárral hazafelé. Szaladt a teli kosárral, és nem is volt fáradt! Hát ez meg hogy lehet?
– Anya, hoztam palacsintát és uborkát is! – lépett be a konyhába.
– Hű de jól megpakolta a mama ezt a kosarat, csoda, hogy elbírtad – csodálkozott Anya.
– Igen, én is csodálkoztam – nevetett a kislány. – Lehet, hogy attól a két palacsintától lettem ilyen erős, amit a mamánál megettem.
– Az bizony lehet, mert biztosan csodatévő palacsinták voltak – mosolygott Anya – de minden étel csodatévő ám amit megeszel, mert attól lesz energiád, attól leszel erős.
– Valóban? Akkor kérek szépen még egy csodatévő palacsintát – nevetett Julcsi, és már el is helyezkedett a kis székében az asztal mellett. Ettől kezdve, ha Julcsi nem volt éhes, vagy nem akart enni, Anya csak megemlítette neki a csodatévő palacsintát, és többet nem kellett Julcsinak könyörögni az evés miatt.
Szeretnétek személyre szóló meséket? Van egy szuper hírünk!
Skolik Ágnes most nagyszerű ötlettel állt elő. Megírja számotokra a saját meséteket, amit egyéni igények alapján fogalmaz meg. A személyre szóló mese témája sokféle lehet:
- Segíthet akkor, ha a gyermeknek valamilyen félelme van, (fél a sötétben, fél a kutyától, repülőtől)
- ha egy megtanulandó feladatban segítségre van szüksége (pl. fogmosás, szobatisztaság)
- ha egy életeseményt kell feldolgoznia (testvér születés, haláleset)
Egy kedves emlék lehet!
- mese a nagyszülőkkel töltött évekről
- a kedvenc háziállatokról
- egy szép kirándulásról
- vagy akár lehet egy kitalált történet, ahol a gyermek a főszereplő
Ágnessel a [email protected] email címen tudjátok felvenni a kapcsolatot, ha szeretnétek ti magatok is személyre szóló mesét rendelni tőle. Ezeket a meséket dokumentum formátumban online, emailben elküldve, fotókönyvben, egyéb sajátos ötlettel előzetes egyeztetés alapján kaphatjátok meg. Az ár egyéni, hossz és kivitelezés függő, erről Ágnessel tudtok egyeztetni. További részleteket ide kattintva láthattok!
A hab a tortán…
Valaki habot emlegetett a tortán? Pontosan! Ráadásul nyeremények formájában. Nagyszerű nyereményjátékot is elérhettek Ágnes oldalán, ahol igazán különleges nyereményeket nyerhettek, játékra fel!
