Speciális vendégházat épít a Miskolci Autista Alapítvány

Barka kosár

Speciális tíz férőhelyes vendégházat épít a Miskolci Autista Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szakáldon. Az intézmény különleges programokkal várja ősztől a fogyatékkal élő, illetve a többségi társadalomhoz tartozó látogatókat – közölte az alapítvány az MTI-vel kedden.

Szociális farm

Tájékoztatásuk szerint a szociális farmként működő szakáldi telephelyen hozzák létre “Barka kosár” néven a vendégházat az uniós pályázaton nyert több mint 59 millió forintból.
Az épületben tíz megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak majd, elsősorban a vendégfogadásban, az étkeztetésben, az állattartásban, vendégváró aszalványok, lekvárok, befőttek készítésében, kézműves hagyományőrző és terápiás foglalkozásokon, valamint a Miskolc és környékbeli turisztikai látványosságok megismertetésében vállalnak szerepet.

A farm terápiás jelleggel működik majd, ezért szemléletformáló rendezvények is segítik a vendégház beindítását.

A szálláshelyre és a speciális programokra elsősorban a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családokat, a társintézmények ellátottjait várja az alapítvány, de gyerekcsoportokat és munkahelyi közösségeket is szívesen fogadnak az ország minden területéről.

Kalandpark épeknek és sérülteknek

forrás: mti
fotók: miskolciautista.com

Erről a témáról még a Sérült gyermek rovatunkban olvashatsz többet!

 

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkWifi és mosógép
Következő cikk10 dolog, amit tudnod kell az anyaságról

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..