Szegre akasztott glória – az anyák is hétköznapi lányok

igazi anya

„TÖKÉLETES ANYA, aki szerényen mosolyog, makulátlan rendet tart, a pelenkából sárkányt hajtogat, neveléselméleti könyveket olvas, soha föl nem emelné a hangját. IGAZI ANYA, akinek mindig pecsétes a pulóvere, soha nem fejez be semmit, sántikál, mert rálépett egy építőelemre, titokban romantikus regényeket olvas, nyüszít a kimerültségtől.” (Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?)

Libby Purves angol újságíró, szerkesztő, rádiós és televíziós műsorvezető jópár évnyi gyűrődés után döntött úgy: nemcsak tapasztalatait, de sommás véleményét is megosztja sorstársaival az anyaság mítoszáról és véres valóságáról. Teszi ezt azzal a szándékkal, hogy egy keveset levegyen a vállunkról az anyákkal szemben támasztott, kemény társadalmi elvárásokból. Nem csoda, hiszen egy anyánál alapkövetelmény, hogy tökéletes legyen, ezenfelül pedig minimum szent. Tudjon mindent, amit tudni lehet a gyerekekről általában, és különösen a sajátjáról. Mindenre legyen azonnali, magabiztos és minden oldalról kifogásolhatatlan megoldása. Az ellentmondó szempontok mindegyikét kacagva kezelje. A gyermek legyen mindig nett, vidám, igényei messzemenőkig kielégítve, személyisége, agya és lelke folyamatosan és sokoldalúan fejlesztve. Emellett ne uralja anyja életét, hiszen egy modern anyának frissnek, csinosnak, kipihentnek, napra- és tettrekésznek kell maradnia, nemcsak gyermeke, hanem férje és karrierje miatt is. Végül, de nem utolsósorban pedig: egy anya mindenekfelett türelmes, szelíd és önfeláldozó, nagy Ö-vel, de úgy, hogy ez lehetőleg egy percig se látsszon rajta.

Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?
kép: Gabo Online

Az vesse rám az első követ, aki még sosem förmedt rá a gyerekére, vagy legalábbis még sosem merült fel benne, hogy milyen jól jönne rajta egy kikapcsológomb. Ők minden bizonnyal tökéletes anyák – és feltehetően ritkák, mint a fehér elefánt. A legtöbben azonban néha kikukkantunk a szent homlokzat mögül, szegre akasztjuk a glóriát, és elszabotálunk ezt-azt a tökélyből. „Anya vagyok, és életemet adnám a gyerekeimért, de nem látom okát, hogy naponta meg is tegyem”, mondja a szerző, és bizony igaza van! Természetesen szó sincs arról, hogy ne kellene a gyereket gondosan, szeretettel, a legjobbra törekedve nevelni – de semmi szükség rá, hogy ezt minden körülmények között véres komolysággal, egyetlen poén nélkül tegyük. Libby legalábbis arra biztat bennünket, hogy próbáljuk meg néha könnyedén venni a dolgokat: ne aggódjunk, amikor nincs rá okunk, és ne nyüzsögjünk, amikor nem muszáj. Az anya legfontosabb csomagja ugyanis nem a tiszta pelenka és nem a cumisüveg (főleg ha szoptat), hanem a humorérzéke. Ebben pedig verhetetlen a szerző, és mellette a nyitott olvasó is igazi humorbajnokká válik.

Noha a könyv a nyolcvanas években íródott, a téma örök, kimeríthetetlen, a szemlélet pedig hihetetlenül felszabadító. A könyv a várandósságtól a gyerekek hároméves koráig öleli fel az eseményeket, de ebben aztán sort kerít gyakorlatilag az összes, lelkifurdalást  okozó kérdésre. Előkerülnek a szoptatás (sőt, a nyilvános szoptatás!), az alvás, a fáradtság, a napirend, a szobatisztaság, a dackorszak, a testvérféltékenység és nem utolsósorban az anyai munka kínos részletei. Ez utóbbival, mint kötetlen munkaidőben dolgozó anya, kimondottan sokat foglalkozik Purves, többféle nézőpontból. Számos témája – például a dadusrendszer vagy a korai visszatérés a munkába – csak mostanában lett igazán aktuális mifelénk.

A lapokon tehát sok mindent találunk, de egyetlenegy „kell” sincs az egész könyvben. Nincsenek csodamódszerek, általános érvényű megoldások vagy „helyénvaló” és „káros” minősítések. A kacagtató stílusban leírt tapasztalatokat körkérdéssel begyűjtött, olykor (gyakran) egészen meghökkentő megoldások gyűjteménye követi minden egyes témában. Lehet válogatni, vagy kiegészíteni a listát saját találmányú módszereinkkel. A megoldások java része egyáltalán nem „szalonképes”: drága és trendi céleszközök helyett inkább házi barkácsolású, kicsit sem mutatós, viszont annál ötletesebb holmikat és tevékenységeket találhatunk bennük.

Néhány példa a nem szokványos tippekre – önálló helyváltoztatásra még nem képes csecsemő mulattatására:

  • táncoló lángnyelvek (ilyen célra júliusban is lehet tüzet gyújtani) – de perszer nem túl közelről
  • teleaggatott szárítókötelek
  • törpepapagájok (de legalább kettő kell, akkor biztosan elég zajosak és tevékenyek)
  • op-art képek (az újszülöttek állítólag a részletgazdagabbakat kedvelik)
  • mózeskosár a centrifugáló mosógép tetején (persze le ne essen)
  • elöltöltős mosógép működés közben (jobb, mint a tévé)
  • léggömbökkel telefüggesztett lakás (a kipukkasztást azért lehetőleg mellőzzük)
  • focirigmusok kántálása (férfimegoldás)
  • egy darab macska, macskamentás játékegérrel – a baba biztonságból figyelheti az őrjöngést
  • ha a baba felfedezi a lábujjait, hosszú perceket nyerhetünk csak azzal, hogy levesszük a zokniját (kipróbálva, az én lányom egy ízben félóra hosszat bámulta őket elmerülten).

A kúszó-mászó, majd tipegő apróságok kezelésére ennél fortélyosabb ötletek is vannak. Különösen mulattatók a dackorszakban tobzódó vagy féltékeny gyerekekhez ajánlott javaslatok (például amikor a roham kitörését megelőzendő, együtt „megijesztjük” apát egy ártalmatlan teáskanállal).

A babás-kisgyerekes évek legnagyobb fenyegetése (különösen elsőgyerekes anyáknál) a kívülállók egymásnak ellentmondó tanácsai szította bűntudatban rejlik. A sokat megélt szerző válasza erre a jelenségre is pofonegyszerű, annyira kézenfekvő, hogy magunktól tán eszünkbe sem jutna.

„Egyszerűen megnézed a gyerekedet: mennyi mindent rosszul csinálsz, a gyerek mégis tökéletes. Szeret téged. Majdnem tiszta, és éppen nem is olyan éhes. Úgy veszi az életet, ahogy jön. Hogy papírpelenka van rajta, felemás zokni, és a kétéves bátyja könyékig feltűrt pulóvere, nem érdekes.”

Ez egy tökéletlen könyv, állítja Purves. Igaz, hogy ezzel csupán arra céloz, hogy szemben áll a többségükben tökéletesség-központú gyerek kézikönyvekkel – szó szerint ugyanis nincs igaza. A Hogyan ne legyünk tökéletes anyák úgy, ahogy van, tökéletes. A maga nemében.

Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? Gabo Kiadó, 2007, puhatáblás, 222. oldal, 1490 Ft

fotó: Freepik

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Előző cikkLegolandi élmények
Következő cikkAz állásinterjún feltehető munkáltatói kérdésekről