Szerelem újratöltve – Párkapcsolat 2.0

szerelemes pár kéz a kézben

Ötven évvel ezelőtt még jóval kevesebben utazhattunk, jóval szerényebb lehetőségünk volt rá, hogy körülnézzünk széles e világban. Nemigen volt más választásunk mint  közvetlen szomszédságunkban – a házban, faluban, városban – keresni “az igazit”. Akkoriban – a fogamzásgátlók kora előtt – egy futó éjszakai összebújásnak komoly  következményei lehettek: társadalmi kiközösítés, bújkálva szülés otthonunktól távol, avagy ripsz-ropsz összeházasodás, holtomiglan-holtodiglanra ítélve a párt. Azok voltak a régi, tán nem-is-oly-szép idők.

Nincsenek már érzelmi titkaink

Minden ellenkező híreszteléssel szemben az Y-generáció élete korántsem habostorta. A mai huszonévesek és fiatal harmincasok az információs kor gyermekei. Ezek a fiatalok a számítógépekkel együtt nőttek fel, szinte folyamatosan lógnak a weben, számítógép nélkül el sem tudják képzelni az életüket. Világukban mélyen megváltoztak az érintkezési szokások. A csoporthoz való tartozásra és közösségi élményre az interneten, közösségi portálokon, blogokon lelnek.

Magánéletünk immáron mindenkié. S amikor párunk bejövő email fiókjában az ex-étől érkező üzenetre bukkanunk, zabolátlanul szabadjára engedhetjük virtuális féltékenységünket. És ha Facebook oldalunkra kompromittáló fotókat töltünk fel legutóbbi titkos légyottunk még emlékezetesebbé tételére, akkor szerelmünk jó eséllyel fog beléjük botlani, különösen ha Facebook ismerőseink listájára őt is felvettük.

Ideálok és ideális párkapcsolatok

A televízió és a filmek az internet cinkostársai. Az ideális párkapcsolat képeivel bombáznak bennünket és arra bíztatnak, hogy soha ne alkudjunk meg. A Törtetők (Entourage) azt sugallja nekünk, hogy a hírnév a nők meghódításának titka, miközben a nők manapság úgy vélekednek, hogy valami nagyon nincsen rendben, ha a kapcsolatuk nem úgy indul mint a Szerelmünk lapjai (The Notebook) című filmben. A Sex and The City nyomán sok fiatal nő úgy képzeli, hogy kifejezetten cool faktor növelő, ha anyagias, üresfejű perszónaként viselkedik. Sok fiatal férfi pedig annak alapján kíván társat választani, hogy jövendőbelije  mennyire hasonlít egy televíziós karakterre – csak persze lehetőleg jóval nagyobb keblekkel. Mindez megnehezíti e legfiatalabb párkereső generáció számára, hogy egy bizonyos kort elérve egyszerűen csak összeházasodjanak vonzó hétköznapi nőkkel/férfiakkal, és velük közösen megtanuljanak boldognak lenni.

Mindent kipróbálni

Anyáik generációjával szemben a mai huszonéves nők saját életútjukban inkább magát az utazást, semmint az úticélt helyezik előtérbe. Jobban szeretnek utazni mint megérkezni. Ellentétben a korábbi nőgeneráció mindent akarok törekvésével, az ezredfordulós nőgeneráció tagjai mindent ki akarnak próbálni. Nem érzik annak kényszerét, hogy elődeik előre elrendelt életútját (tanulás, karrier, házasság, anyaság) kövessék. Az Y-generáció nőtagjai a maguk javára fordítják korunk rugalmasabb globális és high-tech társadalmát a nem-lineáris életpályák számára. Inkább az élet sokféleségébe kívánnak belekóstolni semmint egy egyenes, keskeny-fokú létrán felmászni céljaik eléréséhez.

Egy nemzetközi kutatás szerint az Y korosztály nőtagjainak 96 százaléka legfontosabb céljaként világszerte a függetlenséget nevezi meg. A sikert akként határozza meg (87 százalék), hogy képes legyen saját jövőjét alakítani. Miközben az anyaság (82 százalék) és a házasságkötés (82 százalék) továbbra is fontos értékek, a huszonéves nők életében ezek nem élveznek ugyanolyan elsőbbséget mint a függetlenség, illetve az arra való képesség, hogy életüket saját értékrendjük szerint éljék. E szabadsággal ugyanakkor magas elvárások is párosulnak: a nyomás a sikerre nagyon intenzív. Az Y generációs nők 86 százaléka úgy véli, tőlük elvárják, hogy sikeresebbek legyenek az előző nőgenerációknál.

Nem követjük a hagyományos életutat

A nyugati kultúrákban általános világjelenség, hogy a fiatalok felnőtté válása kitolódott. A hagyományos életciklus, mely szerint az emberi életutak bizonyos rendszer szerint haladnak előre – a gyerekek elvégzik iskoláikat, felnőnek, megkezdik szakmai pályafutásukat, családot alapítanak, majd idővel nyugállományba vonulnak, s a következő generáció, ugyanezt az utat járva termeli ki a megélhetésükhez szükséges nyugdíjakat – korábbi pályájáról valahol kisiklott. A fiatal párok nem kötelezik el magukat hosszútávú kapcsolatra, nem láncolják magukat állandó otthonhoz, munkalehetőségek híján visszatérnek szülői házba vagy az iskolapadba, utaznak, kerülik a kötelezettségeket, s fizetetlen gyakornoki illetve rosszul fizetett ideiglenes munkákért szállnak ringbe egymással szembe. E jelenségek az önálló felnőtt lét megkezdésének útjában állnak.

Magyarországon is jelentős mértékben visszaesett az elmúlt két és fél évtizedben a házasságkötések gyakorisága. Az 1980-as években 30%-kal csökkent, 1990 és 2006 között pedig csaknem felére esett a 15 évesnél idősebb, nem házas női népesség házasságkötési aránya – olvashatjuk Pongrácz Tiborné A fiatalok helyzete című tanulmányában. Minél  fiatalabb életkort tekintünk, annál nagyobb a visszaesés mértéke. Az 1980-as évek házasodási szokásai mellett még a hajadonok közel 90%-a kötött házasságot 50 éves koráig, a jelenlegi házassági gyakoriságok mellett viszont már csak alig 47%-uk. „Más szóval, ha a jelenlegi gyakorlat egyben a jövőbeli szándékokat is kifejezi, akkor a mai fiatalok több mint fele törvényes férj vagy feleség nélkül élné le életét”- mutat rá a demográfus.

Értékrend és gyakorlat – nem fedik egymást

Miközben csökken a házasságkötések és nő a házasság nélküli együttélések száma – mutat rá Pongrácz Tiborné – a házasság továbbra is a legvonzóbb párkapcsolati forma. „Hazai és nemzetközi összehasonlító kutatások sora bizonyítja, hogy a férfiak és nők meghatározó többsége a házasságot tartja a legvonzóbb, leginkább preferált életformának és vallja, hogy ’a házasság nem ment ki a divatból’. A házasság népszerűsége – az értékek szintjén – a fiatalok körében is magas” – írja.

Ám a megélt valóság ezzel homlokegyenest ellentétes képet mutat. Értékrend és gyakorlat egymásnak feszülését magyarázhatja, hogy Magyarország erősen konzervatív ország, s hogy az Y generációt is erre a hagyományos értékrendre szocializálták. Ugyanakkor a nagybetűs életbe kilépve egy olyan külső gazdasági, szellemi és érzelmi környezettel szembesülnek, mely e hagyományos értékrend működtetésétől idegen.  A felnőtt lét valóságába belecsöppenve tehát az Y generációnak is saját útját kell kitaposnia.

Az emberiség történelme során a párkapcsolatok sokszínűsége is folyamatosan jelen volt különböző kultúráinkban, társadalmainkban. A szerelem, a szeretet, a családi,  a kisközösségi kötődés iránti mélyen gyökerező vágy egyetemes emberi értékek. A baby boomer, az X, Y – és lassacskán a Z – generáció tagjai valójában ugyanarra törekszenek. Csak mindegyik másként, saját egyéni útját keresve, kitaposva, járva.

hirdetés
Újságíró, író, kommunikációs szakember vagyok. Szívügyem női sorsok, női történetek felkutatása, ábrázolása, a női generációkon átívelő szolidaritás, nyomot hagyni a következő generációink útkereséséhez! Korábban hat évig az ELLE Magazin szerzőjeként, majd főmunkatársaként kaptam remek lehetőséget minderre. Jelenleg családi memoárt írok, könyvírói pályámat építem.
Előző cikkA császármetszés okai és kockázata
Következő cikkAz étellel jutalmazott gyerekek kövér felnőttek lesznek