Az agressziót csupán szeretettel és hosszú távon lehet kezelni! Az agressziónak okai vannak, és amikor agresszív tünetek jelennek meg egy gyermeknél, az már a segélykérés hangja. Gyakran jutott eszembe az elmúlt fél évben, hogy vajon hogyan reagálnánk le akkor egy adott helyzetet, amikor tudjuk, hogy időnk véges, talán ez az utolsó beszélgetés gyermekünkkel. Azóta én magam is másként reagálok minden esetben.
Jobb módszernek tűnik, mint a háromig számolni magunkban. És akár minden más jellegű emberi kapcsolatunkban is így kellene működnünk! Tudom és tapasztalom, hogy nem könnyű szeretni. Már ha arról a szeretetről beszélünk, ami védelmez, tanít, okít és elfogad feltétel nélkül. Mert, ahogy a gyermekeinket szeretjük, az jelzés arról is, hogy magunkkal hogyan is állunk. Gyakran kapnak gyermekeink, több édességet, játékot, és olyan programokat, amikben kevesebb lehetőségük van a megnyílásra, mint kellene. És jóval kevesebbszer beszélgetünk velük…
Legtöbb esetben azt tapasztalom, hogy a szülő konkrétan elvárja gyermekétől, hogy csendes (néma?), önálló legyen, hiszen kap elég játékot, ennivalót, szép ruhát. Vallom, hogy a legnagyobb szülői felelősségünk, hogy érzelmi biztonságot adjunk gyermekeinknek! És nem a szép dolgoktól érezzük mi magunk sem a biztonságot a saját életünkben. Szóval, ezen a szálon érdemes lenne végig szaladni.
Hogyan is kell helyesen szeretni hát?
Egyszerű szavakkal: aki a figyelem középpontjában van, az szeretve érzi magát. Gary Chapman szerint mindenkinek megvan a saját szeretettankja. És öt szeretetnyelve, amin keresztül eljut hozzá a szeretet. Egyet értek vele. Viselkedési problémák gyereknél és felnőttnél egyaránt akkor adódnak, ha üres a szeretettank.
És javasolom mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy felnőttként, szülőként hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy mindazt, ami nekünk hiányzott gyermekként, azt feltétlenül biztosítani próbáljuk gyermekünknek. Hiszen spontán érzékeljük a saját nehézségeinket, és éppen a gondoskodó szeretet az, ami a prevencióra sarkal minket. Csakhogy egy kicsit ilyenkor a belső gyermekünkre terelődik a figyelem, gyermekeink pedig rögtön érzékelik ezt és kezdődik a „játszma”. Mindkét fél, szülő is, gyermek is önvédelmi technikákat kezd alkalmazni és máris harcnak tűnik egy mindennapi apró szituáció is.
Mindegy, hogy a látszat szerint, ki a nyertes. A gyerekek mindenképpen vesztesnek érzik magukat, mert az élik meg, hogy a szülő nem hiteles. Ezek a folyamatok nem tudatos szinten zajlanak általában, és mindenki igyekszik gyorsan elfelejteni a kellemetlen eseményeket, és a pozitív gondolkodásnak adózva, kiradírozni a történteket, hogy működjön a szeretet. Khmmmm…
Csodálom ezeket a kis lényeket! Minden egyes pillanatban tiszta szívvel, megújult hittel vágnak neki az életnek, hiszen kiadták az aktuális érzelmeiket, és egyszerűen nehezen értik, hogy mi köze a holnapnak a tegnaphoz. Jogosan?! A mi szemünkben éppen ez a legnagyobb baj, nem törődnek a következményekkel. Ez csak látszat kedves Szülőtársak! Az egyetlen következmény, amire ők fókuszálnak, az az elveszíthető szeretet, ami ellen nehezen tudnak tenni. Legtöbb esetben a szeretet(?) megőrzéséért cserébe az elvárásoknak megfelelően kell működniük, ami gyakran jár az egyéniségük feladásával. Ha tehetséges valamiben gyermekünk szívesebben támogatjuk, viszont „egyszerűségét” nehezebben viseljük. Tisztelet a kivételnek Szülőtársaim!
Kérem, emlékezzetek: mindenkinek jár a szeretet! Akinek életéből ez kimarad, gyűjtögetni próbálja úton-útfélen. És a negatív figyelem is jobb a semminél, hiszen akkor ő van a középpontban!
Rösszer Julianna pszichopedagógus | Kérdezd szakértőnket>>
Képek: Freedigitalphotos.net
