Vannak mesei szép színek, amik önmagukban szinte émelyítően édesek és halvány, olvadó, folyékonynak tűnő közeget teremtenek, ha csak velük színezünk egy szobát. Más színekkel együtt azonban kellemesek, akár neutrálisak is lehetnek. Az egyik jellegzetes képviselőjük a krémszín.
Ha nincs mellette más, a szobában úgy érezzük: úszunk a híg tojáslikőrben. Nos… van, aki szeretné, de alapvetően inkább kicsit furcsa érzés. Kontrasztokkal, színekkel együtt persze nagyon vonzó a krém árnyalat.
Erről a különbségről beszélek. Félreértés ne essék: dehogy rossz az első szoba, ugyan! Édes, tejszínes, tiszta, kellemes, csupa álom, pihenés, tisztaság és fehérség – olyan ingerszegény, hogy az ember saját gondolatai repülhetnek a szivárványon túlra.
A második szobában kéket, terrakottát, fát, kevés ezüstöt használtak még a sok-sok krémszín mellett. A szoba megőrizte karakterében a krémszín világosságát, édes fehérségét, de tagoltabb, vidámabb, emberközelibb lett. És kisebb. Ezt persze ne felejtsük el… ha nagyítani, tágítani akarunk egy teret, akkor kevés tagolóelemet (például eltérő színt) használjunk.
Ebben a szobában óvatosan használták a krémszíntől eltérő árnyalatokat: keveset, és közeli színt, a krémszínnel harmonizáló árnyalatokat választottak. A fa világos barnája, a bútorok tompa árnyalata, a nyomott mintás, világos textilek, az egyébként meglepően asszimetrikus kandalló fölötti kép puha mohazöldje mind finoman, szinte észrevehetetlenül tagolja a teret, és inkább alátámasztja, kiemeli a krémszínt, mint eltakarná. Mint egy tejszíntortán a díszek.
A további két mintát csak a szépségük, vonzerejük miatt mutatom, nem szeretném túlmagyarázni a kérdést.
