Születési mátrixok 3.: A születési csatorna és a köldökzsinór elvágása

szmatrix2jpg.jpg

Minden esemény, történés, érzelmi tapasztalat, amit a fogantatástól a születés utáni néhány napig átélünk, bennünk marad, rögzül valahol az „információs rendszerünkben”. Cikkem harmadik, befejező részében a születés harmadik és negyedik szakaszával foglalkozom.

3. szakasz: A születési csatornából való kijutás

Ebben a helyzetben a csecsemő több tapasztalatot is átélhet. Könnyedén kicsusszanhat, vagy ellenállhat a kijövetelnek. Egymás munkáját segíthetik, vagy ronthatják anya és magzata. Erősíthetik egymás erejét vagy veszíthetnek egymás energiájából. Degradálhatják egymást, vagy képesek lehetnek együtt fejlődni. Nagyon fontos lesz a kreativitás kialakulásában, hogy inkább segítik vagy rontják egymás helyzetét. Ugyanígy ebben a szakaszban alakul ki az anyával és tágabban a külvilággal való együttműködési képesség illetve képtelenség is.

Abban az esetben, ha császármetszés történik, ez a szakasz teljesen kiesik a szülés folyamatából. Ilyenkor a magzat elveszíti azt a lehetőséget, hogy megtapasztalja az anyával való együttműködés lehetőségét és a közösen átélt kapcsolat építő jellegét. Nagyban sérülhet a gyermek realitáshoz való viszonya, így pl. az olyan morális vétség, mint a hazudozás nem okoz a későbbiekben morális problémát, mert nem volt az anya részéről a realitással kapcsolatban visszacsatolás.

4. szakasz: A csecsemő elhagyja az anyát és elvágják a köldökzsinórt

A siker archetípusává válik ez az esemény. Amikor ez a tapasztalat örömteli, meleg, kellemes, akkor azt az üzenetet hordozza, hogy a sok fáradtságnak és nehézségnek megvan az eredménye. Ahogy a közmondás mondja: „Burokban születetett”, amely azt jelenti, hogy valakinek fájdalom és sérülésmentes volt a születése. Ezeknek az embereknek több szerencséjük van az életben, és könnyen, gyorsan tudják megoldani a problémáikat. Az édesanyával való kapcsolat megmarad, és jó érzéseket kelt mindkettőjükben. Az anyával való kapcsolat jelenti a kapcsolatot az élettel.

Aki császármetszéssel születik, vagy fájdalomcsillapítót kap, elveszíti az érzéseit és a kapcsolatát az anyával, és ebben az esetben az anya is a csecsemővel.

Abban az esetben, ha a harmadik vagy negyedik szakaszban nagy nehézségeket élt át anya és magzata, és utána elviszik a csecsemőt, nagyon erős magányosságérzés alakul ki, nagyon szomorúvá válik a csecsemő, mert az együttérzést és a megnyugtatást nem kapta meg. Későbbiekben a gondolkodásra is nagymértékben hat ez a tapasztalat. Nem hiszi, hogy hatékonyan tud helyzeteket megoldani. Pesszimisztikus és szkeptikus gondolkodás alakul ki, mindenben a negatív oldalt veszi észre. A valóságból való meneküléshez vezethet ez a szemlélet, droghasználat, veszélyes sportok, szado-mazo partnerkapcsolatok jellemezhetik az egyént.

A harmadik és negyedik szakasz szintén befolyásolja az orgazmus átélésének képességét. Amikor fájdalom jött létre a szüléskor, akkor a szexualitásban is szükség lesz a fájdalom átélésére és a perverz szexuális élményre.

A harmadik és negyedik szakasz fájdalmas élményének a következménye a későbbi életben való bénultságérzés, amikor a személy nem akar semmit csinálni, mert fél, hogy valami rossz történik. Napokig tartó alvások jellemzik. Az ilyen csecsemők sokszor bénultnak tűnnek már a szülőszobában is.

Az a fájdalmas születési élmény, amelyet nem követ pozitív megerősítés, ahhoz is vezethet, hogy bár valaki képes családot alapítani, pénzt keresni, házat szerezni, de ekkor a trauma depressziót, szomorúságot hoz létre, amely lerontja az életben az örömérzést. Az egyén ekkor önsorsrontó technikákhoz folyamodik, és az élet minden területén a magánélettől a munkájáig sikertelenné teheti a helyzetét.

Szerencsére léteznek olyan megoldási módok, amelyek segítségével az átélt élmények, traumák feldolgozhatóvá válnak, a kapott programok kicserélésére és javítására lehetőség nyílik, erről a későbbiekben fogok írni, addig is várom kérdéseidet szakértői oldalamon.

Dobos Andrea Beáta várandósság, szülés, családtervezés | Kérdezd szakértőnket>>
www.szuletestrening.hu

hirdetés

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves cikk író!

    Nekem mindkét gyermekem császárral született, és nem gondolom, hogy nem normálisak. A fiam aki 14.éves nagyon jó tanuló és nagyon jó kapcsolatban állunk egymással. A lányom aki 10éves hasonló eredményeket ér el a suliban, és kimondottan anyás!
    Apropó…engem is elvittek az anyámtól a szülést követően rögtön, és nem is tudom mikor vihettek oda hozzá, engem már tisztán, pólyában vittek, mégsem lettem sem drogos, sem szado-mazo…

    Sőt nagyon is fájt neki a szülés, minden pontja, főleg a kitolási stádium, és láss csodát nem lettem perverz.

    És akkor nézzük azt, hogy a régi időkben egyáltalán nem voltak ilyen szempontok, az asszony megszült, a bába rendbe tette a gyereket, majd valamikor kilökődött-megszülte a lepényt, és nem rakták az anyára a babát, hanem csak mindenféle tisztítás, pólyázás stb…kapta meg a gyereket.
    Mégis nem egy remek feltaláló, költő, politikus és mindenféle ember született!

    A fájdalom és sérülés mentes szülés elmélet pedig, szerintem igen kevés anyánál- babánál van jelen.

    Ui: heteken belül megszületik a 3. gyerekem, és előre tudom, hogy ő is császáros lesz, mit tehetnék ellene? Egyik gyerekemet sem tudtam megszülni, mert egyáltalán nem tágultam, 12 és 16 óra vajúdás után sem, és a végén rohantak velem a műtőbe.

    Tisztelettel: Brigitta

  2. Ez a cikk a borzalmas!! Ennek alapján minden császárral született ember sérült és hülye ember lesz belőle. Miközben én azt hallom a környezetemből, hogy a császárral született gyereke mennyivel nyugodtabb. A morális, erkölcsi értékrendet pedig a szülők adják át az élet során a gyereknek, nem pedig a szülés alatt dől el végérvényesen.

    • Kedves Hanike!
      Sajnálom, ha nekem jut az a feladat, hogy egy mítoszt leromboljak benned. A cikkben szereplő felvetések ugyanis nem az én véleményemet tükrözik, hanem a kutatási eredményeket és a klinikai tapasztalatokat. A császármetszés következményeiről már hosszútávú kutatások léteznek, amelyek a felnőttkorig kísérték a résztvevőket. Ugyancsak hatalmas mennyiségű képet készítettek a babák császármetszés utáni sokkos állapotáról. Több könyv is megjelent magyarul ebben a témában. Az egyik legrészletesebb: Michel Odent: Császármetszés című könyve. A cikket azok számára írtam, akik szeretnének a mindennapi jelenségeket túlnézni és képesek az ítéletek, vélemények valódiságán elgondolkodni. Saját magam is császárral születtem és egész életemben éreztem a hatását.
      Üdvözöllek,
      Dobos Andrea (a cikk szerzője)

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .