Tanfolyam GYES alatt: jól mutat az önéletrajzban

admin_2476.jpg

Sok édesanyának gondot okoz, amikor három-hat év kihagyás után vissza szeretne térni a munkaerőpiacra. A legtöbb cég szerint ugyanis ennyi idő alatt elévül a tudás és ami még nagyobb gond, hogy az anyukák nehezebben is tanulnak, mert elszoktak az ismeretszerzéstől.

Megoldás lehet egy „mama-barát” tanfolyam, mely jól mutat az önéletrajzban, új impulzusokat ad, sőt, ha több kismama összeáll, hasznos kikapcsolódás is egyben.

A legtöbb anyuka élete éppen elég zsúfolt a gyerekkel kapcsolatos teendők – mint az etetés, a játszóterezés vagy az esti meseolvasás – miatt, sőt legtöbbször partnerként és háziasszonyként is meg kell állniuk a helyüket. Ennek ellenére a MindenTanulás kerekasztal oktatási szakértői azt javasolják, hogy a kismamák és a gyermekkel otthon lévő édesanyák is próbáljanak meg időt szakítani agysejtjeik karbantartására, hisz manapság rengeteg olyan tanulási módszer van, mely az ő életritmusukba is beilleszthető. A legjobb példa az e-learning, mely lehetővé teszi, hogy az édesanyák interneten, intraneten keresztül vagy egy CD segítségével fejlesszék magukat, míg a baba alszik vagy bölcsiben van.

Ma már lehetőség van online tanulócsoportokhoz csatlakozni, így a technológia segítségével beszélgethetünk tanárainkkal és „osztálytársainkkal” is. Sőt, ha egy motivált anyuka összegyűjti kisgyerekes barátnőit, össze is ülhetnek tanulni, míg a gyerekek együtt játszanak.

Az elszántabbak olyan tanfolyamra is járhatnak, amit hetente egy-két alkalommal lehet látogatni. Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy így kimozdul az édesanya a megszokott környezetéből, új impulzusok érik, sőt arra is motivációt kap, hogy gondot fordítson szellemére és testére egyaránt. Ez pozitív hatással lehet magára a párkapcsolatára is, hisz az apukának is sokkal jobb érzés egy csinos és hétről-hétre új élményekkel gazdagodó energikus nőhöz hazatérni. Az, hogy az édesanya hetente néhányszor társaságba megy, ahol nem a gyerek a fő téma, a munkakörnyezetbe való visszailleszkedést is nagymértékben segíti.

A tanulás akár személyes, akár távoktatási formáját válasszák is az édesanyák, mindenképpen fontos, hogy a gyerekkel eltöltött néhány évben se hanyagolják el szellemi fejlődésüket, hisz ez ahhoz is nagyban hozzájárul, hogy sikeresen illeszkedjenek vissza a munka világába, amikor elérkezett az idő.

A MindenTanulásban megszólaló munkáltatók szerint az, hogy egy édesanya az otthon töltött években tanulásra is fordít időt, az édesanya részéről motivációt, fejlődni akarást és naprakészséget sugall a cégek felé. Egy fiatal édesanya így vall a kérdésről egy internetes fórumon: „mindegy, hogy miért tanul az ember, konkrét későbbi, jobb elhelyezkedés reményében, vagy hobbiból, a lényeg: emberek között van és így nem esik ki a társas kapcsolatokból”.

Az élethosszig tartó tanulással, felnőttképzéssel, szakképzéssel kapcsolatos területekről a Duna Televízió új ismeretterjesztő sorozatából is tájékozódhatunk. A MindenTanulás című sorozatot minden kedden és csütörtökön vetíti a Duna Televízió I-es és II-es csatornája. A műsor a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet és az Akadémiai Tudás-Média Zrt. közreműködésével jött létre.

A www.mindentanulas.hu weboldalon előadások, kerekasztal-beszélgetések és riportfilmek várják az érdeklődőket, a www.nive.hu weboldal pedig jó kiindulási pont annak, aki kedvet kapott a szakmai fejlődéshez.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .