Így keress állást a 21. században!

A Babafalva portál felkérésre, a gyerevissza.hu program trénereként és saját tapasztalatomból és munkavállalási tanácsadói szakirányon szerzett andragógiai tudásomból ill. internetes társadalommal foglalkozó szakújságíróként sok forrást felhasználva most összeszedünk néhány javaslatot, amit a 21. században érdemes kipróbálni, ha munkát keresünk.

Kismamaként sokan szorongva gondolnak a munkába való visszatérésre, és ők azok, akik legalább gondolnak erre. A kisgyerekes szülői teendők annyira leterhelhetik az anyukát, a szülőket, hogy az is előfordul, hogy nem is gondolnak erre, akár az utolsó pillanatig sem…

Jómagam az elmúlt évtizedekben öt gyerekünk születése körül és nevelésekor átéltem sok helyzetet, azt is, hogy eszembe sem jutott a babák mellett a munkavállalás és azt is, hogy eszembe sem jutott a munkát abbahagyni…

Jó hír, hogy a GYES, a GYED, vagyis a gyereknevelés időszaka nem egy elkerülhetetlen „kiesés” a munkából, hanem ma már sokkal inkább egy olyan lehetőség, ami felnőttként időt ad a pályánk korrekciójára, fejlesztésére, felnőtt fejjel való újratervezésre. Időt és lehetőséget is találhatunk, ha van elképzelésünk a további munkaügyi lépéseink megtételéhez.

Hogyan?

Infinety hirdetés

Azt tapasztaltam, hogy az időközben felnőtt fiatal pályakezdő gyerekeimnek is segítenek ezek a tanácsok, és saját, még mindig kisgyerekes anyaként vezetett életemben is beválnak.

Néhány írásban, vagy akár fejben is elvégezhető feladattal kezdjünk!

– Gondoljuk végig, milyen feladatokat végzünk nap, mint nap! Akár le is írhatjuk. (pl. Reggeli öltöztetés, bevásárlás, napi program tervezése, stb. )

Megvan?

  • Utána írjuk le, hogy ezek milyen foglalkozásnak felelnek meg, ha főállásában és nem házimunkaként vagy önkéntes munkaként végeznénk.
  • Milyen készségeinkre van szükség ezen házimunkák végzésekor? Pl. kommunikációs képesség, kreativitás, kitartás, koncentráció, konfliktus-kezelés, együttműködési készség, stb.
  • A felsorolt feladatok közül melyiket szeretjük leginkább?
  • Melyik képességünket, készségünket érezzük a legerősebbnek?
  • Milyen állások kapcsolódhatnak ehhez?

Ezek után kezdhetjük az első dokumentumok elkészítését a külvilág számára

Az önéletrajz-írásra számtalan sablont találunk, sok múlik azon, milyen szakmai múltunk van. A fentiekben összegzett erősségeinkből induljunk ki mindenképpen! Akinek kevesebb tapasztalata van, inkább az Europass önéletrajz részletes kitöltését válassza. Aki hosszabb tapasztalattal rendelkezik, esetleg sokféle területen kipróbálta már magát, vagy a bármi miatt hosszabb ideig kimaradt a munka világából, az inkább írjon ún. funkcionális önéletrajzot. Itt a feladatkörök, munkakörök szerint csoportosíthatók az eddigi tapasztalatok, így nem látszik – és nem is számít- a kimaradt időszak.

Számtalan sablont találni ezekhez, de e sorok írója is vállalja az önéletrajzok átnézését! Jó gyakorlatok, jó ötletek, sajátos stílusban a Gerilla Önéletrajz szakmai stábjától!

Hogy az önéletrajzírás miért lehet egyébként is jó, motiváló érzés, arra nemrég cikkében mutatott rá Szlávik Krisztina, nyelvtanár, kisgyerekes anyuka.

Tisztában vagy a képességeiddel, készségeiddel. Írtál egy profi önéletrajzot egy letölthető sablon segítségével. Következő lépés: regisztrálj egy álláskereső portálon, pl. a profession.hu-n. A Google számtalan találatot ad álláskereső portál” keresőszóra, egy következő cikkben ezeket vesszük górcső alá, ha lesz erre érdeklődés!

Érdemes a lehető legalaposabban kitölteni az adatlapod, és megadni minden korábbi munkatapasztalatod. Az évszámok, munkakörök és cégek mellett a feladatköröket is érdemes részletezni, mert manapság sok olyan munkakör van, mely önmagában nem mondja meg, mihez ért az adott szakember.

Ezen kívül, ha állást, munkát keresel, ismerőseid és azok ismerősei körében is érdemes terjesztened ezt, ill, kialakíthatsz magadról időben egy jó képet, amiben nemcsak a bájos kisgyerekes anyukaként a kisgyerekeddel, hanem szakemberként is megjelenhetsz.

Bárhova is adod be az önéletrajzodat, biztos lehetsz benne, hogy a leendő munkáltató nagy bizonysággal megnézi a LinkedIn és Facebook profilodat.

És egy fontos segítség neked! 2017.február 4-én szombaton Munka gyes után címmel konferenciát szervezünk. Az alábbi képre kattintva találod meg a további információkat! 

Segítségre van szükséged az álláskereséshez, a munka világába való visszatéréshez? Az internethasználatban akadtál el? Szívesen segítek:

Fülöp Hajnalka
munkavállalási tanácsadó, újságíró, ötgyerekes anyuka
06-30-866-05-23

Jövő heti cikkünkben ezzel fogunk részletesen foglalkozni!

Mentés

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!