Te is hadban állsz a menstruációddal?

Ciklus naptár applikáció

Végre, itt egy szuper – ráadásul ingyenes – applikáció, mely rendet tesz a menstruációnk háza táján. Innentől kezdve, bármikor képbe kerülhetünk az esedékességét, rendszerességét és az egyéb, belőle kiszámítható információkat illetően.

Nem tudom, ki, hogy van vele, de hát ugyebár minden hónapban szépen jegyezni kellene, hogy mikor is jött meg. Ehhez még hozzájön, hogy jó lenne tudni, hány napig tartott, milyen erős volt, közben miket tapasztaltunk. A nőgyógyászom rendszeresen leszúr, amiért nem írom fel mindezt. Ilyenkor mindig újra és újra megfogadom, hogy ezentúl igenis figyelni fogok erre, de 1-2 hónap múlva vagy elfelejtem, vagy épp nincs kéznél a naptáram, vagy a toll nem fog, aztán a nap folyamán ki is megy a fejemből az egész.

Látható tehát, hogy nekem ez mindig nagyon döcögősen ment – bár, gondolom nem vagyok ezzel teljesen egyedül -, egészen addig, míg pár hónappal ezelőtt elkezdtem keresgélni egy naptár/szervező alkalmazás után az okostelefonomon. Belebotlottam egy cuki, virágos kis naptárikonba, és hamar rájöttem, hogy bár nem ezt kerestem, de erre van igazán szükségem; egy Ciklus naptár – másnéven Periódusnaptár – applikáció.

Ciklus naptár applikáció

Azóta nincs gondom. Ha megjön, csak egy kopp, ha vége még egy kopp. Ezek alapján már magától számol; rajzolja a ciklust grafikonban, előre jelzi a peteérést!, és még finomhangolásra is lehetőséget biztosít, a megjegyzések között rögzíthetünk bármit – hangulat, nyák, együttlét stb…

Ciklus naptár applikáció

Én például csak rápillantottam a telefonomra és egyből megtudtam, hogy most vagyok termékeny, valamint kb. 16 nap múlva fog újra megjönni.

Az applikációt Periódusnaptár- Period Tracker néven találod.

Erről a témáról az Applikációk rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkBudapesten született 2017 első babája
Következő cikkMotiváld magad 0-24-ben!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..