Való-e pénz a gyerek kezébe? – Amikor a szülői jószándék visszafelé sül el

„Kés, villa, olló, nem gyerek kezébe való!” – talán még mi is elmondjuk néha a gyermekeinknek a saját gyerekkorunkból jól ismert versikét. Egy bizonyos életkorig ez rendben is van a kicsik biztonsága érdekében. Mostanában azonban sok szülő kiterjeszti ezt a mondást a pénzre is – még akkor is, ha nem mondják, mégis így viselkednek. Himer Csilla pénzpedagógus szerint azonban ezzel a szülők komoly hátrányba hozzák a gyermekeiket felnőttkorukra.

Való-e a pénz a gyerek kezébe?

Életkortól és feltételektől függ, hogy igen vagy sem. Egy baba kezébe biztosan nem adnék én sem pénzt, mert függetlenül attól, hogy az fém-, vagy papírpénz-e, a kicsi garantáltan a szájába veszi. Akkortól azonban, hogy már érdeklődést mutat a pénz iránt, nincs mese, a pénz a gyerek életének is része lesz.

Érdeklődést már csak azért is mutat majd a pénz iránt, mert ez is a felfedezésre váró világ része. Márpedig minden kisgyerek azzal kezdi az életét, hogy a körülötte lévő világot felfedezi: mindent megnéz, kézbe vesz, megszagol, megkóstol, kipróbál – ez utóbbi során pedig utánoz minket, a szüleit. Nem lesz ez alól kivétel a pénz sem. Már csak ezért is jobban járunk, ha kielégítjük a kíváncsiságát – és mi válaszolunk a kérdéseire. Így legalább biztosak lehetünk benne, hogy a gyerek tényleg azt és úgy tanul meg a pénzről, amit és ahogyan mi a legjobbnak találjuk.

Infinety hirdetés

piggy-bank-760993_640

Nem kell pénz a gyereknek!

Pénzpedagógusként végzett munkám során néhány olyan esettel is találkoztam, amikor a szülők vagy a pedagógusok azon a véleményen voltak, hogy márpedig a pénz nem való gyerekeknek. Ennek okát abban látták, hogy a pénz a felnőttek dolga, nem is mindig élvezetes ezzel foglalkozni, jobb ettől megkímélni őket, illetve a félelem, hogy a pénz anyagiassá teszi a gyerekeket.

Az a baj, hogy mindegy mi az indok, mindenképpen tévedésen alapul, az eredménye pedig ugyanaz: a szülők (és időnként a pedagógusok) legjobb szándéka ellenére is hátrányba hozza a gyermeket.

Hogyan jár a gyerek agya?

Gyerekmódra. Ha bármilyen okból elzárjuk a pénztől, mire a gyerek felnőtt lesz, semmit nem tanul a pénzről – leszámítva azt, hogy az csak úgy van, mert valaki (apu, anyu, férj, stb.) úgyis gondoskodik róla, tehát ez nem az ő dolga. Vagy éppen azt, hogy a pénz valami rossz dolog lehet, ha ennyire meg akarják tőle kímélni, védeni – tehát félelmetes.

Bármelyiket is gondolja majd a gyerek (illetve ennek valamilyen kicifrázott változatát), ugyanott tart majd: nem fog érteni a pénzhez. Egy felnőtt, magáról önállóan gondoskodni képes ember pedig a XXI. században nem lehet meg legalább alapvető személyes pénzügyi ismeretek nélkül.

piggy-bank-850607_640

Ha komolyan vesszük azt, hogy a gyereknevelés arról szól, hogy a gyermekeinket felkészítsük az önálló életre, akkor talán nem nehéz belátni, hogy a pénzügyi nevelés is a gyereknevelés része kell, hogy legyen. Vagyis valós a veszély, hogy a gyermekeinket azzal neveljük anyagiassá, hogy nem tanítunk nekik semmit a pénzről – mert így életük minőségének legfontosabb meghatározója valóban a pénz lesz, és legtöbb gondolatuk a pénz körül is fog forogni. Vagyis a félreértelmezett kímélet éppen a visszájára sül el.

Pénzügyi nevelés: anyagiasság kontra pénzügyi intelligencia

Igazából azt kell megérteni, hogy a pénzügyi neveléssel éppen azt érjük el, hogy a gyermekeink ne legyenek anyagiasak. A megfelelő pénzügyi neveléssel, példaértékű szülői pénzügyi magatartással ugyanis a gyerek hamar megtanulja, hogy a pénz nem cél, hanem eszköz a vágyaink, céljaink megvalósításához, illetve ahhoz, hogy többféle lehetőség nyílhasson meg előttünk.  Vagyis nem a pénzért fog dolgozni, hanem valamilyen magasabb célért (például meghitt otthonért, a családjáért, a személyes fejlődéséért – vagyis hogy tanulhasson). Azt is megtanulja, hogy a munka is lehet élvezetes – és ez lesz az az eset, amikor mintegy „melléktermékként” még pénze is lesz.

Ehhez minden szülőnek számos eszköz áll rendelkezésére – életkortól és érdeklődéstől függően. Vagyis a pénzről lehet úgy tanítani a gyermekeinket, hogy az számukra élvezetes és személyre szabott legyen.

Himer Csilla
pénzpedagógus
eznemjatek.com
penzmesek.hu

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!