Kis tátogó szácskám, no nesze, egyél:
Egy parányi tej, s egy falatka kenyér.
Még kellene, ugye, még kér a szemed,
De nincs már egy csöpp se, majd játszom veled:
Kacagóst, vígat, és majd dalolok,
Ne nézz úgy, fiam, hiszen nem zokogok,
Fagyos kis kezed majd fölmelengetem,
Így, látod? És most mulassál velem.
No nevess, örülj; hallgasd a mesém:
Hol volt, hol nem volt egy riska tehén,
És mindennap adott sok édes tejet,
Anya meg sütött egy nagy kenyeret,
S bármennyit szegték, nem fogyott soha,
Csak újra megtelt, mint a hold sarlója,
És mindenkinek, aki éhes, szegény,
Jutott belőle a föld kerekén.
És volt egy picike kis meleg szoba,
Ruhácska selymes, bársonyos, puha,
Tavaszi napsugár s hajnali fény
Játszott az anya és fia szívén,
És ajkuk örökké hangos volt a daltól,
Édes csöppségem, hiszen te már alszol,
Az álmod mosolygós, gyönyörű, fehér:
Egy riska, egy kunyhó, s egy falatka kenyér.