Témakörök: gyermeknevelés, gyermek fejlődés, családi kapcsolatok, párkapcsolatok
A szakértő elérhetősége: babafalva.pszichologus@gmail.
2001-ben végeztem a kolozsvári „Babeş – Bolyai” Tudományegyetem pszichológia szakán. Szakmai továbbképzéseim két különböző, de számomra egyaránt kedves irányvonalat követtek: a pszichodrámát és a családterápiát. Mesteri fokozatot iskolapszichológiából szereztem.
Iskolapszichológusként, majd gyermekvédelmis szakemberként dolgoztam. Ez utóbbi területen hatáskörömbe tartozott az örökbefogadó családokkal, valamint a hivatásos nevelőszülőkkel, és családjaikkal való munka. Önkéntesként együttműködtem anyásközpontban élő anyákkal és gyerekeikkel. Munkám során lehetőségem volt megismerni a család különböző formáit, problematikájának széles skáláját.
Jelen élethelyzetem – főállású feleségként kísérem férjemet, pillanatnyilag külföldön élünk, viszonylag gyakori költözködésekkel fűszerezve – egy időre lehetetlenné teszi hivatásom gyakorlását hagyományos keretek közt. Hasonlóképp lehetetlenné válik a pszichodrámás tevékenységem.
A Babafalva szakértői oldala viszont lehetővé teszi, hogy tudásomat, tapasztalataimat latba vetve hatékonyan együtt gondolkodhassunk a párokat, családokat érintő különböző kérdésekben, problémákban, ami természetesen magában foglalja a családok legnagyobb öröm-, de olykor legnagyobb problémaforrását, a gyerekeket érintő gondokat is. Ezekkel kapcsolatosan érdeklődéssel várom kérdéseiteket.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.
Amerikai holmik (nemcsak) gyerekeknek: használt játékok, ruhák, könyvek, cipő és más dolgok egy helyen. Ha jó minőségű és állapotú dolgokat keresel olcsón a gyermekednek, ráadásul garantáltan kintről hazahozottat, akkor jó helyen jársz nálam! (x)
Gyerekholmik Amerikából >>>
Kedves Érdeklődők!
Május 25. és június 15. közt nem leszek elérhető.
Június közepétől július végéig személyes elfoglaltságaim miatt nagy valószínűséggel több időt vesz majd igénybe a válaszok megírása. Előre is elnézéseteket kérem!
Augusztustól viszont újra a “régi kerékvágásban” várom a kérdéseket.
Mindez a fórumos és az emailos kérdésekre egyaránt érvényes.
Addig is mindenkinek szép nyári napokat kívánok!
Réka
Kedves Réka!
Szeretném segítségét kérni. Lányom 22 hónapos. Boldog, vidám kislány, úgy gondolom, teljes értékű szülei vagyunk. Apukája reggel vele kel, munkába menetig együtt vannak, ha hazajött, szintén játszanak alvásig. Hétvégén pedig – mivel én végzem a házimunkát, főzök stb. – így akkor is sok idejük van az együttlétre. 17 hónapos korában született meg a testvére, aki ugye most 5 hónapos. Nem tudom teljesen visszaidézni, hogy a testvérének születésekor már alakult-e a probléma, vagy sem, de most annyira csúcsosodott, hogy egyáltalán nem tudom mi legyen. Testvérét szereti, születésekor Apukája 6 hetet itthon töltött, így sikerült a változást egészséges keretek között átvészelni. Nincsen féltékenység, szeretgeti a testvérét stb.
Ami a probléma az az, hogy engem, mint az Anyukáját, semmibe veszi…. Amint megjelenik az Apja, én kukába kerülök, SEMMIT nem hajlandó velem csinálni, ha hívom, hogy öleljen meg, pusziljon meg, pusziszkodjunk, könyörgések árán hajlandó megtenni, gyorsan letudja… Apukáját kérés nélkül simogatja, mindent vele akar csinálni (fürdés/fekvés/játék stb.). Ha a nappali, éjszakai alvás után felébred, és nem az Apja megy be hozzá, hanem én, ülve toporzékol és ordít, hisztizik, nem vagyok jó. Ha hívom, hogy megszeretgetem, nem kellek. Ha ott hagyom, szintén ordít. Ha nem foglalkozok vele, leülök elé és várom, hogy legyen valami, semmi nem lesz…. Nem tudok már másképp fogalmazni, de olyan, mintha nem szeretne. Én próbáltam türelmes lenni, nem éreztettem a fájdalmam, örültem minden kis szeretetnek, amit kaptam, de most szakadt el a cérna…. Hiába nyeltem, hiába mondtam, hogy Anyának ez nagyon fáj… Semmi nem segít, csak Apa jó. Ennek a szeretetnek alapvetően örülök,hiszen ez is mutatja, hogy tényleg van Apukája a gyereknek, de jelenleg olyan a helyzet, ha én egy hétre eltűnnék, észre sem venné… Nem tudok semmit kialakítani, amit csak Anyával szeret csinálni. Testvére elejétől fogva úgy lett nevelve, hogy nincsen kézben, nem hurcibálom egész nap, azaz próbálok a kicsinek is szeretet adni, de ésszel, hogy a nagyobb ne kössön össze minket teljesen… Nem tudom, mi tévő legyek, én most csak egy olyan személy vagyok az életében, aki enni ad, és van, amíg az Apja haza nem jön…. Ami az érdekes, amikor hétköznap az Apja elmegy dolgozni, akkor nyugodtan, gond nélkül elengedi és eszében sincs hisztizni az Apja után. Napközben elvagyunk, végezzük a házimunkát együtt, vidám, nincs semmi alapvető gond (szeretet adni így sem lehet neki, tőlem nem kell), majd, mint aki ismeri az órát, az Apja hazaérésének időpontja körül el kezdi emlegetni az Apukáját. Aki hazajön és én kukába kerültem….
Kíváncsi vagyok Ön mit gondol erről, a családom nyugtat, hogy majd elmúlik, de én ezt egy erősen süllyedő hajónak érzem…. Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: egy elkeseredett Anyuka
Kedves Réka! Nyuszika által leírt probléma nálunk pont fordítva van. Lányom 3,5 éves, ovis nagylány, 2 éves és 8 hónapos volt mikor kistestvére született. Mivel a 33. héten megindult a szülés, befektettek és csak babával együtt engedtek ki. 1 hónapot feküdtem kórházban. Ezalatt a lányom a nagymamáéknál volt. De többször volt az élete során hogy “elvesztett” hosszabb időre. Rögtön a születése után 2 hónaposan én epekővel kórházba kerültem 3 hetet feküdtem bent. Aztán 1 éves volt mikor hasnyálmirigy gyulladással feküdtem szintén 3 hetet kórházban. Aztán 1,5 éves korában apja elveszítette a munkáját ezrt nekem vissza kellett mennem dolgozni, akkor apja maradt otthon vele és elég jól kijöttek egymással, nem voltak gondok. Olyan problémáim vannak vele, hogy pl az apját nem hajlandó elfogadni. ő nem mehet be a szobájába bekapcsolni a mesét, ő nem adhat neki tejcsit este, nem megy ki pisilni vele. De egyébként meg szoktak jól eljátszani meg szokta mondogatni hogy szereti is az apját. De mégis nagyon rosszul jönnek ki egymással. Párom egyre türelmetlenebb mert ő meg azt hiszi hogy nem szereti a lánya, sokszor van hogy ingerültebben rákiabál. Tudom hogy ez nem jó megoldás, és próbáltam is már mondani neki hogy ne így akarja megértetni vele a dolgokat. De sajnos mostanában az eddig szépen szófogadó kislány teljesen eltűnt. Nem hajlandó öltözni ha mondom neki, de még az sem megy hogy én öltöztetem mert rúg meg sikítozik közben hogy ő nem akar felöltözni. Ugyanez a fürdésnél, alvásnál, oviba indulásnál. Nem értem hogy mitől fordult ki önmagából így hirtelen. Már rá szólni sem tudok mert egész egyszerűen kinevet, vagy mint aki meg sem hallotta. A kistesóra eleinte féltékeny volt, de mára ngyon meg szerették egymást játszani is szoktak együtt. De mégsem értem hogy mi az oka annak hogy ennyire megváltozott. úgy érzem teljesen kicsúszott a kezemből az irányítás. Oviban persze egy kisangyal. Már az is eszembe jutott hogy az unokatesóktól rossz példát lát, mert ők igazán nincsenek korlátok közé szorítva. Náluk mindent szabad, nincs szófogadás. Ha nem akarnak öltözni akkor egész nap pizsamában vannak otthon stb stb. Kb azóta változott meg a lányom mióta náluk voltunk két napot. Vagy ennek egészen más oka lehet? válaszát előre is köszönöm! Gabriella
Kedves Gabriella!
Elnézést a megkésett válaszért!
Ami a kérdését illeti, úgy gondolom, hogy a két helyzet, csak felszínesen hasonló. Az Önök esetében valószínűbbnek tartom a dackorszak kirobbanását és annak következményeit a lánynál. Ezzel kapcsolatba ajánlom figyelmébe az e témában megjelent cikkemet: http://babafalva.hu/a-dackorszak-avagy-a-gyermekkori-hiszti/ sok mindenre választ kaphat benne.
Ezen túl, nagyon is elképzelhetőnek tartom a felvetését, miszerint az Ön többszöri kórházi kezelése, az, hogy a kislány pici korában többször is külön kényszerültek, meghatározza a kislány erős ragaszkodását. Bár bevallom nekem az én-je szárnypróbálgatásának tűnnek inkább a kicsi lány kívánságai, elvárásai.
Párjával üljön le beszélgetni, és próbálja meg elmagyarázni neki, hogy a kislánya nem egy egyenrangú partner. Ebben a kapcsolatban ő a szülő, az apa, a kislány meg a gyerek. Ha felveszi a kesztyűt és elkezd harcolni, “ha te nem szeretsz, én sem szeretlek”-et játszani a lányával, az egyértelműen nem tereli pozitív irányba a kapcsolatukat. Ő a felnőtt, aki átlátja – remélhetőleg – a helyzetet és nem csak ösztönből cselekszik, mint a gyerekek bizonyos életkorig. Próbáljon nekik segíteni kellemes, közös tevékenységek, helyzetek kialakításával, ami pozitív élményeket hozhat, pozitív, szeretetteli érzéseket generálhat.
Kitartást, sok türelmet kívánok mindehhez,
Réka
Kedves Anyuka!
Először is elnézését kérem a megkésett válaszomért!
Többször elolvastam levelét, megértem fájdalmát, szomorúságát. Sajnos azonban a családja véleményén túl nem sokat tudok én sem mondani. Igen azt gondolom, hogy elmúlik.
Ami a kislány féltékenységét illeti, bár azt írja, hogy nem jellemző rá, hisz testvérét szeretgeti, én mégis azt mondom, hogy nagyon is jelen van az életében, és nem a testvére, hanem Anyukája felé mutatja ki a “méregfogát”. Önre haragszik, hisz Ön “vitte haza” a kicsit, aki megbontotta az addig általa feltehetően felhőtlennek érzékelt családi harmóniát. A gyerekek egész pontosan felmérik általában, hogy kit lehet büntetni, ki az aki úgymond kibírja, túléli akár fizikai értelemben is – és ha ezt nézzük egy pár hónapos csecsemő a gyengébb -.
Amire – bármennyire is nehéz – nagyon figyeljen, hogy ne terhelje a kis-nagylányát a saját fájdalmával, szomorúságával, hisz ő még csak egy 22 hónapos kisember, aki mindezt nem érti, csupán érzi és átveszi a szorongást, a rossz hangulatot. Ne próbálja kérni, ajánlgatni a szeretgetést, ölelgetést, hisz az az érzésem, hogy a kislány most már “csak azért sem” akarja. Ehelyett próbáljon a mindennapi együttlétek, játékok során olyan helyzeteket teremteni, amelyek ezt ösztönösen kiválthatják (csak egy példa a közös viccelődés, csiklandozás, ami hancúrozássá “fajul”) .
Sajnos nem gondolom, hogy a féltékenység korszaka egyhamar lejárna, hisz ahogyan a kicsi elkezd mászni, majd járni, és hozzáfér, netán elrontja nővére játékát, építményét, ez csak fokozza az érzést. Viszont azt el tudom képzelni, hogy ahogy cseperedik a kicsi egyre inkább “méltó ellenféllé” válhat, és ezáltal rendeződhet az Ön és lánya közti viszony.
Kívánom, hogy mielőbb örömben, boldogságban legyenek együtt mindannyian.
Réka
Kedves Réka!
A lányunk Anna 5 éves múlt. A problémánkhoz szükséges tudni, hogy rendkívül intelligens, okos (pl.már egy éve olvas saját érdeklődésére), nagyon kommunikatív, sokat beszél, pillanatok alatt elsajátít verseket, énekeket, alapvetően vidám kiegyensúlyozott. Viszont szociálisan nagyon érzékeny. Bármilyen konfliktushelyzet, negatív élmény, sikertelenség hihetetlenül letöri, elkeseríti, érzékenyen érinti.
A problémánk az, hogy amikor óvodai szereplésre kerül sor, már napokkal előtte szorong, tiltakozik, elmondja az oviban és itthon is, hogy ő nem akar fellépni, szerepelni.
… és valóban, ha évzáróra, farsang, húsvét stb. kerül sor, csak sírdogál, bújik hozzánk.
Nem emlékszünk olyan alkalomra, amikor rossz élménye lett volna a szerepléssel kapcsolatban.
Sokféle “stratégiát” kipróbáltunk már, pl. hogy nem erőltetjük a dolgot, hogy ne érezze kényszernek, elvárásnak, megoldandó feladatnak, mindig megdícsértük, de volt, hogy ellenérzései miatt inkább ki is hagytunk egy-egy alkalmat.
Az óvó nénik is igyekeztek utánajárni, hogy mi lehet az oka, amiért nem akar szerepelni.
Anna kérdéseinkre azt válaszolja, hogy nem akar elmozdulni mellőlem, legyek mellette (nem két lépésnyire, hanem álljak én is oda). Legutóbb mellette guggoltam és csak a saját kis csoportja lépett fel, a “nézők” is néhány szülőből álltak csupán, így hát értetlenül állunk a cserfes gyermekünk viselkedése előtt.
Igazából tanácsot szeretnék kérni, mit tehetnénk, hogyan oldhatnánk a feszültségét, mit tehetünk, és főkéntm mi lehet az oka viselkedésének.
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Éva
Kedves Éva!
Öntől is elnézést kérek a megkésett válaszért, de húsvéti szabadságon voltam mostanáig!
Hogy mi lehet az oka kislánya viselkedésének, bevallom, fogalmam sincs. Ehhez kevés mindaz, amit leírt, de azt is el tudom képzelni, hogy ha elviszik egy szakemberhez, ott sem derül fény az okokra, csupán esetleg a szorongását sikerül oldani.
Mindig így viselkedett a szereplésekkor? Ha nem, mióta észlelik ezen magatartását?
Mit lehet tudni, hogyan viselkedik, ha csupán társai és az óvónők előtt kell elmondania a versét?
Otthon, családi környezetben szívesen versel, mesél (nagyon kommunikatívként, cseresként jellemzi)?
Hogyan válik el reggel óvodába menetelkor?
Milyen más helyzetben kéri még Öntől a szoros testi kontaktust?
Van-e bármi más problémájuk a kicsi lánnyal kapcsolatban?
Ha esetleg nem fog változni e téren, később sem szívesen vállalja a szereplést, mit gondol, ez kinek fogja a legnagyobb problémát jelenteni?
Kérem válaszoljon a kérdéseimre, hogy közelebb kerülhessünk a megoldáshoz.
Köszönöm,
Réka
Kedves Réka!
Köszönöm, hogy válaszolt!
A kérdésekre próbálok sorrendben válaszolni, bízva abban, hogy esetleg sikerül valamilyen megoldást találni.
Szereplések alkalmával mindig így viselkedett, ha azonban csak a csoportjukban, az óvónők és a társai közt versel, akkor azt megteszi, de ha több napon keresztül próbálnak, gyakorolnak, akkor már nincs kedve, unja, harmadik-negyedik alkalommal már tehernek érzi a dolgot.
Itthon, a családtagok előtt, sőt a munkatársaimmal is nagyon jó a kapcsolat és előttük is imádja produkálni magát, szeret énekelni, verselni, de legfőképp mesélni, sőt, szinte megállás nélkül beszél, kifejezetten cserfesnek jellemzik ismerős körben. Ezért is csodálkozunk rá mindannyian a viselkedésére.
Reggel óvódába menetelkor kissé nehezebben válik el, sok puszi, öleléssel, hétvége után még mindig előfordul, hogy eltörik hétfő reggel a mécses, és még délelőtt is többször hiányol.
A testi kontaktust nagyon igényli, bármilyen probléma van, ha rossz a kedve az vigasztalja meg igazán, ha hozzánk bújhat, megöleljük őt.
Ami más problémát illeti, nagyon későn indult el, minden mozgásformát időben csinált korábban, de az elindulás fejlesztéssel, tornával is csak majdnem két évesen történt. Azóta már szinte semmit nem venni észre lemaradásából, de azért a közvetlen családtagok (így persze mi szülők is) észrevesszük, hogy kicsit bizonytalanabb az egyensúlyozós, egylábon állós mozdulatokkal, ugrálás közben, lépcsőzéskor kicsit ügyetlenebb, mint kortársai.
Viselkedésében pedig azt tapasztaljuk, hogy amikor felszabadult, akkor nagyon harsány, energikus, hangos (az oviban is), ellenben ő nem tolerálja a hangzavart, hangos zajt, zenét (pl. gyereknap alkalmával sem tudja elengedni magát, ha nagy a zaj, vagy tömeg van hasonlóképp reagál, mint a szereplések alkalmával).
Ha a későbbiekben sem szívesen szerepel. úg érzem, hogy minket szülőket csak annyiban zavar, hogy aggódunk, hogy iskolába kerülve, ha pl. felelésre, szóbeli számadásra kerül sor akkor mondjuk hasonlóképp reagál. Mivel tudjuk, hogy hihetetlen gyorsan tanul, és itthon is nagyon sokat “szerepel”, ezért kicsit rossz érzés, hogy egy rendezvény (évzáró stb.) alkalmával ő nem tudja megmutatni, hogy mit is tud valójában (és érzem azt is, hogy lehet, hogy ez részemről picit önző gondolat is lehet). Annát véleményem szerint a jövőben azért zavarhatja a dolog, mert így eetleg kimarad valamilyen eseményből, amelyen a csoport vagy később esetleg iskola társai részt vesznek. (pl. a farsangi féllépést kihagytuk és ezt azóta is emlegeti, többször is kéri, hogy nézzünk meg ott készült fotókat).
Segítségét előre is köszönöm. Amennyiben úgy gondolja, hogy esetleg egy szakember felkeresése hasznos lehetne esetünkben, nyitottak vagyunk rá természetesen.
Éva
Kedves Éva!
Köszönöm részletes beszámolóját!
És hogy a végén kezdjem: az egészen biztos, hogy egy szakember személyes felkeresésének mindig többletértéke van, mint egy online tanácsadásnak. Így, ha szükségét érzik, bármikor megtehetik azt! Amiért én rögtön nem javasoltam, annak oka, hogy személy szerint nem érzem úgy, hogy a probléma súlya azt megkövetelné. De természetesen az Önök gyerekéről van szó és ennek a döntésnek a meghozatala tejes mértékben az Önök kezében van.
Ami a válaszaiból körvonalazódni látszik, hogy a kislányuk – mivel jó képességű, gyors felfogású – esetleg beleun az adott műsorba, szerepbe, elveszíti a motivációját. Természetesen ez még nem magyarázza meg a szégyenlősségét, esetleg csupán azt, hogy miért nincs kedve szerepelni.
Én attól nem félnék, hogy az iskolában szóbeli feleltetéskor hasonlóan viselkedne, hisz ahogyan írja, az óvodában sincs gond szűkebb körben az első alkalmakkor.
Volt már olyan, hogy édesapja vitte óvodába hétfőn? Olyankor is nehezebb az elválás, elsírja magát?
Esetleg szerepléskor előfordult már, hogy Ön nem volt jelen? Akkor is hasonlóan viselkedik? Ha ezt még nem próbálták, talán érdekes/érdemes lenne tenni egy effajta kísérletet is.
Amúgy, összegezve: levelei alapján bennem egy “entellektüel” típusú kisember képe körvonalazódott, aki nagy valószínűséggel nem lesz színész – hogy celebről ne is beszéljek
-, a nagyvilágban a maga visszafogottabb módján, saját, jól ismert környezetében pedig felszabadultan, de mindenütt el fog boldogulni.
Higgyenek, bízzanak benne és fogadják el képességeivel és adott helyzetekben való visszafogottságával együtt.
Minden jót,
Réka
Kedves Böbe!
Lánya kamaszodik – ezzel persze semmi újat nem mondok -, a kortárscsoport hatása, szerepe, értékrendszere sokkal erősebb számára a szüleiénél. Ez tetőződik azzal, hogy a válásból és talán a szülők rossz kapcsolatából, nem megfelelő kommunikációjából adódóan – okos lány lévén – a maga javára játssza ki a kártyákat.
Nem könnyű a helyzete, hisz ilyen korú gyerekkel általában még békében, harmóniában élő teljes családokban is sok a nehezen kezelhető történés.
Minek, kinek próbál Ön megfelelni?
Mi a konkrét problémája a lányával, a helyzetükkel kapcsolatban? A levelében nagyon kódoltan fogalmazza meg ezt, nem szeretnék találgatni.
Kérem, próbálja meg kicsit konkrétabban megfogalmazni a kérdéseit.
Várom válaszát,
Réka
Kedves Böbe!
Elnézést a megkésett válaszért, de elutaztunk húsvétkor és csak most tértünk haza.
Köszönöm részletes beszámolóját, kis kerülővel és felismeretlen karakterekkel, de megkaptam! Így már teljesen értem a problémáját.
A rossz hírem viszont az, hogy a vázolt probléma messzemenően meghaladja az online konzultáció kereteit. A legjobb lenne – nem tudom mennyire kivitelezhető -, hogy a lányuk érdekében férjével összefogva személyesen kérjék szakember segítségét. Sajnos, míg Önök ketten egymás ellen harcolnak, addig a gyermek csak veszít. Ezt kellene valamilyen formában a férjében is tudatosítania. Javasolnám, hogy keressenek fel egy gyermekpszichológust, akinek családterápiás képzettsége is van. Nagy szükség van rá!
Kívánom, hogy mielőbb megtalálják a bizalmat, a közös hangot a gyermekével!
Réka
Kedves Réka!
A férjemmel már másfél éve külön élünk,mert 16év után így döntöttem.Folyamatos viták , én veszekedtem , a férjem hallgatott vagy lehülyézett.
Képtelen elfogadni,hogy nem vagyok egészséges és nem tudok annyit teljesíteni ,bár az is lehet csak bennem van folytonos bizonyítási vágy.
Livi 13 éves és még mindig nem dolgozta ezt fel a különélést, akarja is meg nem is, hogy apával rendbe jöjjenek a dolgok.Most ott tart ha velem nem jó, elmenekül tőlem és apa majd segít neki.Van egy barátom pár hónapja és vele nagyon nem egyeznek.Igaz Attila nem kimondottan apapéldakép,mert jelenleg nem dolgozik és ezért is vannak viták.
Mindenünk megvan,lehetne több is , de örülni kell annak , ami van ,mert akkor soha semmi nem lesz elég.Szarvas elitiskolájába jár,ahova GAZDAG SZÜLŐK gyermekei járnak,de Livi nincs semmibe lemaradva,mert biztosítjuk neki amire szüksége van.Próbálja kijátszani a helyzetet ha én nem adok meg neki valamit, akkor majd apa és mivel még mindig nem jutunk dülőre ez van amikor be is jön ha nem tudjuk megbeszélni.
Nem tudok mindig mellette lenni,de én úgy gondolom,hogy kell az önállóság.Pénz dolgában sajnos gondok vannak, nincs értékrend , illetve magas a mérce és a drága a jó.Nagyon bele akar szólni a dolgaimba és irányítani.Próbálom megbeszélni vele ami rátartozik,de ezzel nem vagyok teljesen tisztába,hogy mi is az amit vele kell megbeszélnem és mit nem.
Várom válaszát.
üdvözlettel.
Böbe