A halállal nem az a baj, hogy van. Hanem az, ha nem tudjuk mi az, vagy úgy csinálunk, mintha nem létezne. De miért olyan nehéz beszélnünk a halálról?
Általában minden olyan témát hajlamosak vagyunk kerülni, amitől mi magunk is szomorúak leszünk. Nehéz a gyászt, a félelmet megélni, inkább megpróbáljuk elpalástolni, elnyomni, elmaszkolni magunkban. De a gyerekeknek érzékeny csápja van az eltitkolt, ki nem mondott érzésekhez. Ha anya és apa ennyire szomorú, és nem beszél róla, akkor ez biztos valami nagyon rossz dolog lehet, ezért én sem beszélek róla. Ezzel plusz terhet és aggódni valót teszünk a kicsik nyakába. Ha viszont azt tapasztalják, hogy bár nehéz és szomorú erről a témáról beszélni, de igenis lehet, akkor ők is könnyebben nyílnak majd meg, és mutatják meg az érzéseiket. Az érzelem pedig energia természetű, így hát áramolnia kell, nem szabad visszatartani.
Meggyőződésünk, hogy minden kérdésre kéne tudnunk a biztos választ, ezért kerüljük azokat a témákat, amelyekben bizonytalanok vagyunk. Pedig a halálról nincs igazán tapasztalatunk. Nagyi miért halt meg? Most hol van? Nem tudom pontosan. A halál nem az élet természetes velejárója, hanem tabu téma. Még a gyerekek játékát is leállítjuk, amikor belekeveredik egyik elemként – pedig tán épp igyekeznek megérteni, feldolgozni ezt a témát. Nincsenek valódi rituáléink a halállal való megbékélésre. A temetés mindössze egy szokás, ami inkább eltávolít, de nem segít feldolgozni a történteket. Sokan nem szeretteik körében, hanem magányosan halnak meg. Furcsán, félve, titkolózva bánunk veszteségeinkkel, és ezt adjuk át gyermekeinknek is, hogy az élet egyik legtermészetesebb velejárója – a halál – valami elfogadhatatlan, feldolgozhatatlan dolog. Plusz félelmeket táplálva.
Akár az ünnep, gyermeked kíváncsisága, vagy a kedvenc háziállat, neadjisten egy családtag elvesztése kapcsán beszélgettek a halálról, a következőket érdemes megfontolnod:
1. Ez nem egy egyszeri alkalom. Minden életkorban más és más módon alakítja ki egy gyerek saját koncepcióját a halálról. Többször is rákérdez, vannak időszakok, amikor különösen foglalkoztja ez a téma. Ha azt tapasztalja, hogy nyíltan és őszintén beszélsz vele ilyenkor, megnyugtatóbb, természetesebb képet alakít ki önmagában. Ehhez először legyél te tisztában azzal, mit gondolsz, miben hiszel. És azt add át.
2. Világos, egyszerű mondatokat használj: „Meghalt, és most szomorúak vagyunk, mert nem találkozunk vele többé.” Ha rákérdez, mondhatod azt: „A teste nem lélegzik, nem eszik, nem mozog többé, nem tudjuk átölelni.” Ha azt mondod, hogy alszik, vagy elutazott csak összezavarod, és esetleg félni fog ezektől a dolgoktól.
3. Semmi gond, ha sírni lát. Nyugtasd meg, hogy minden ok, majd jobban leszel. Nem érdemes titkolni, elfojtani a fájdalmat, a sírást, és őt se bíztasd arra, hogy uralkodjon magán. Ne kerüld a témát, sem azért mert neked szomorúságot okoz, sem azért, mert a gyermekedet akarod kímélni. Ha természetes módon szóba kerül a megélt veszteség, beszéljetek róla. A bánat is csak addig ragaszkodik a legjobban, amíg nem éljük meg teljes egészében. Ha sikerül vele szembenézni, könnyebben múlik. A sírás gyógyít, tisztít.
4. A kicsik nem tudják a dolgok véglegességét megérteni, a halált is átmeneti, visszafordítható folyamatként képzelik el. A magyarázatba mindig érdemes ezért beleszőni a folytatást – mindenkinek vallása, hite szerint. Mi az, ami nem szűnik meg attól még, hogy a test meghalt. Az én magyarázatomban ez a szeretet, ami örökre kölcsönösen fennmarad bármilyen szeretett személy vagy állat elvesztése ellenére. „Mindig is szeretni fog téged, ez soha el nem múlik.” Ez annál is inkább fontos, mert hajlamosak úgy megélni, hogy a kedvenc nagypapa elhagyta őt.
5. A legtöbb gyerek valóban kapcsolatban marad az elhunyttal. Álmában, vagy ébren látja, érzi, beszélget vele. Ha így van, fogadd el, és ha hiszel benne, ha nem, örülj neki, mert ez a folyamat gyógyító hatással bír. Ha gyermeked nem számol be ilyesmiről, bíztasd arra, hogy tartsa fenn valahogy a kapcsolatot, akár a fejében, gondolatban beszélgessen vele.
6. Beszélj az élet körforgásáról. A születés és a halál ritmusát könnyen meg lehet érteni az évszakok, a természet szimbolikáján keresztül. Minden, ami meghal, helyet csinál az újnak. Mesélj sok-sok példát, amit maga is megtapasztalhatott a saját bőrén. Sok gyerek, ha csak annyit tud, hogy a mennyországban (vagy bárhol máshol, csillagok között) van az, aki meghalt, azonnal oda akar menni, találkozni akar vele. Ez nem segíti a feldolgozást, nem érti, miért ment el.
7. Beszélj a pozitívumokról, a lenyomatról, amit hagyott az elvesztett személy. Amit tanulni lehetett tőle, ami csak rá jellemző. „Milyen büszke lenne most rád.” „Hogy megtanultál sakkozni tőle.”
8. Használd ki a mesék tanító, gyógyító funkcióját. Értem, miért olyan népszerűek manapság az idilli, konfliktusmentes történetek, ezeknek is megvan a helyük. Azonban a klasszikus mesék, amelyekben igenis vannak „durvább” események is, sokkal hasznosabbnak bizonyulnak, ha élet-halál kérdések megértéséről, feldolgozásáról van szó.
+1 Kivigyük-e a temetőbe? Miért ne? Lehet ez számára is az emlékezés napja, ha van, aki foglalkozik, beszélget vele, válaszol a kérdéseire, és megvan a saját „dolga”, szerepe ebben – virágot a sírra tenni, mesélni.
Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérjél időpontot: www.kolyokszerviz.hu
