Kérdezz: Tibay Rózsa dietetikus, egészségtan tanár
2009. október 28. szerda
Kategória Szakértők
Témakörök: táplálékallergiák, táplálkozás terhesség és szoptatás alatt, fogyókúra, hízókúra, hozzátáplálás, gyermektáplálási kérdések, vegetarianizmus
A szakértő elérhetőségei:
http://www.rozsadiet.honlapepito.hu
e-mail: kleocic@gmail.com
telefon: 30/560-1328
Tibay Rózsa vagyok, két kisfiút nevelek az egyik óvódás (6 éves) a másik 2 éves. Rajtuk keresztül van tapasztalatom rosszevő és jól evő gyerekekről.
Mielőtt a főiskolán dietetikusnak kezdtem tanulni, gyermekorvosi asszisztensként dolgoztam és főnökömtől megtanultam, hogy szinte minden betegség, baj visszavezethető a nem megfelelő táplálkozásra, táplálásra. A körzetünkben rengeteg táplálék allergiás kisgyermek volt, illetve gondoztuk cukorbeteg és más táplálkozással összefüggő betegségben szenvedő gyerekeket is. Ezért tetszett meg a dietetika és a mai napig szívesen foglalkoznék gyerekekkel.
Az életem úgy hozta, hogy 2002-ben, amikor végeztem, mint dietetikus Szegedre kerültem az akkori megyei kórházba, ott felnőttekkel dolgoztam diabetológián. De maradtak a gyerekek is, mert egy vegetáriánus óvodának voltam a dietetikusa.
2004-ben született Levente, míg vele voltam itthon elvégeztem Pécsen az egészségtan tanárit. Úgy vélem az egészséges nevelésnek és az egészségre nevelésnek már egészen kicsi korban el kell kezdődnie. Ezért hivatásom a prevenció és a kicsit és nagyok oktatása, hogy már a családok szemlétet megváltozzon a szülők egészségre okításán keresztül.
Gergő 2008-ban érkezett hozzánk, most vele vagyok itthon.
Férjemmel már 6 éve vagyunk boldog házasok.
Kérdéseiteket táplálék allergiák, egyéb gyermektáplálási kérdésekben várom. Szívesen válaszolok még hozzátáplálással, várandósság és szoptatás alatti étkezéssel kapcsolatos kérdésekre, táplálkozástani szempontból.
Az elmúlt években sajnos többször találkoztam elhízott gyerekkel, az ő fogyókúrájukkal is foglalkozom. Illetve alternatív táplálási módokkal gyermekkorban: vegetarianizmus különböző formái. Fordulhattok hozzám jó evő és rosszevő gyerekekről szóló kérdésekkel. Saját tapasztalatom és kálváriám van a témában.
Egészségtan tanárként szívesen fogadok felvilágosítással (mikor és hogyan) kapcsolatos, dohányzás, alkohol, prevenciós kérdéseket is. Hiszen vannak kismamák, akiknek kamasz gyerekeik vannak őket is nyomaszthatják kérdések a kis és nagy kamaszok problémáival kapcsolatban.
S számos más témában is melyet most a teljesség igénye nélkül nem említettem.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mailértesítést, ha hozzászólás érkezik.


Kedves Rózsa!
Egy-gondolom elég gyakori- problémával kapcsolatban szeretnélek megkérdezni.
Kisfiam 11 hónapos és a gondunk az evéssel van.Szinte már meg kell tömni szegényt,hogy valamennyi táplálék legyen benne.Eleinte azt hittem,csak “nem ér rá” enni,de most már látom rajta,hogy egyáltalán nincs étvágya. A minap a doktornéni vashiányt állapított meg,mert elég vékonyka és sápadt.(8.25 kg)Kaptunk vastartalmú multivitamint,ill. azt tanácsolta,hogy egyen sok májat,meg ribizlit. De sajnos a májat nem nagyon kedveli. Az lenne a kérdésem,hogy milyen ételek tartalmaznak még sok vasat? A spenót,sóska ha jól tudom nem szívódik fel olyan jól. A másik kérdésem pedig az lenne,hogy mivel már nem szopizik(2 hónapja),elegendő e a reggel-este adott tejpép,vagy inkább tápszer javasolt?
Válaszaidat előre is köszönöm!
Üdv:
M.Linda
Kedves Rózsa, kislányom 10 hónapos már és nem egyértelmű számomra, hogy adhatok-e már neki glutén tartalmú ételeket vagy várjak míg egy éves nem lesz. Mindenhol más van írva, mindenki mást mond. Lisztérzékenység nincs elvileg a családban, csak laktóz. Mivel és hogyan kezdjem majd? Köszönöm előre is válaszod, Linda
Kedves Linda!
Ha itt az oldalon olvastad a Hozzátáplálás menete – a dietetikus tanácsai cikkem, akkor abban a legújabb védőnői, gyerekorvosi irányelveket olvashattad a gluténnal kapcsolatban is. Ennek lényege,ohgy glutén tartalmú élelmiszert 4 hónapos kor előtt semmiképp, de 7 hónapos kor előtt mindenképp vezessük be. Az anyatej mellett adott glutén védőhatású egyéb későbbi krónikus betegségekkel szemben. Ezért anyatejjel táplált csecsemőnél adhatunk glutént tartalmazó ételek már a hozzátáplálás korai szakaszában vagyis akár 6 hónapos kortól. Milyen formában? Keksz, kiflivég ha van foga.. egyébként liszt a habaráshoz később liszt a rántáshoz formában. Remélem segítettem.
Üdv Rózsa
Kedves Rózsa!
34 hetes terhes vagyok. Ismételt vizsgálattal egy hete derült fény terhességi diabéteszemre. 5 hete kezdtem diétázni 2000 cal, 200 g CH bevitellel. Terhesség előtt 52 kg voltam, jelenleg 65 kg 165 cm. Fenti diéta mellett (melyből átlag 180 g CH-t fogyasztok 200 helyett) étkezés utáni vércukorértékeim többször 7 mmol/l felett vannak. Emiatt a CH bevitelt 170 g-ra szorították 2000 cal maradt. Ön szerint elegendő-e ez a kalória bevitel ilyen testsúly mellett a 3. trimeszterben, ill. helyes-e a 170 g CH mennyiség?
Köszönettel!
Kedves Pingvin!
Elnézést, ohgy csak most jutott időm a válaszra. Az ön által feltett kérdésben nem kompetenciám a diapatológus orvost (amennyiben ezt a diétát önnek ott állították be.) felül bírálni sem a szénhidrát bevitelt sem az energia bevitelt illetően.
Amennyiben úgy érzi ez a diéta önnek nem megfelelő kérje ki kezelő orvosa és ottani dietetikusa tanácsát. Sajnálom,hogy nem tudok érdemben hozzá szólni. Ehhez nekem önt és eredményeit látnom kellene, ohgy meg tudjam ítélni a fent említett kritériumok helyességét.
Üdv Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kisfiam lassan 6 hónapos és 8 kiló felett van már, nagyrészt tápszeres. 4 hónapos kora óta kap almalevet, 4,5 hónaposan kínáltam gyümölccsel és a napokban főzelékkel. Most így néz ki egy napunk: 6-6.30-kor szopizik, 8-kor 120-140 ml tápszer, 11.30-kor 160-180 ml. tápszer, 14.30-kor 120-150 ml. tápszer, 17.30-kor főzelékből amennyit kér (VIA pohárból 2/3-a elfogy)- utána tápszer, 19.45-kor 180-200 ml. tápszer.
Az a tervem, hogy a 11.30-as tápszert is főzelékre váltom.
A kérdésem az, hogy mennyit szoktak enni az ilyen korú-súlyú gyermekek? Főzelék után meddig adjak és mennyi tápszert? Mert az én kisfiam kiissza az üveget, aztán persze bukik sokat…
Botond mostanában előfordul, hogy tiltakozik a tápszer ellen és attól félek, hogy újra megébred majd éjjel, mert éhes. Próbáljunk valamilyen pépet a 14.30-as etetésre? Tejfehérje-érzékenyek milyet ehetnek?
Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Jana
Kedves Jana!
Nem bántás, de mivel kisfiad lényegében tápszeres már korábban elkezdhetted volna a hozzátáplálást. Sebaj majd most:)
Lehetőség szerint már 3 étkezése legyen olyan ami nem tápszer pl tízórai gyümölcs stb.. ebéd ( 11.30) főzelék ,és uzsonna. Nagyon sok tápszert fogyaszt, holott már vannak olyan ételek melyek kiváltják és megfelelően táplálóak számára. Mennyit fogyaszt el egy ekkora kisfiú egy étkezésre? Nincs meghatározott adag de ha pl 180 ml tápszert iszik meg egyszerre akkor kb ennek megfelelő mennyiségű főzeléket eszik, vagyis kb 1 VIA pohárral. Főzelék után ne adj neki tápszert inkább ebben a hőségben vizet.
mivel tejfehérje érzékenység áll fent nem javaslom a tejpépeket. készíts neki magad tápszerrel pépet. De nem fontos,hiszen számos főzelék, gyümölcs áll most rendelkezésre.
További jó hűsölést
Rózsa
KEDVES ROZSA!
14 HONAPOS KISLANYOM 3. NAPJA NEM HAJLANDO ENNI:-( OLYAN SZINTEN ,HOGY MA MAR A GYUMOLCSOT SEM FOGADJA EL!!!!!! SEMMILYEN FOTT VAGY SZARAZ ETELT DE MEG A GYUMOLCSOT SEM VAGY A MILK SLICET SEM!! BIZTOS VAGYOK BENNE ,HOGY NEM A HOSEG MIATT MERT DANIABAN ELUNK ES ITT NINCS AZ A NAGY FORROSAG MINT OTTHON! SOTT A FOGZAST IS KIZAROM MERT NEMREG JOTT KI 4 FOGA DE MAR AZON IS TUL VAGYUNK!
KERLEK SEGIT! CSAK TAPSZERT ESZIK REGGEL ES ESTE!!!!!:-(
KETSEGBE VAGYOK ESVE!!:-(
SEGITSEGED ELORE IS KOSZONOM
JULCSI
Kedves Julcsi!
Elnézést,hogy csak most válaszolok. Talán azóta rendeződött kicsit a helyzet?
Így nagyon nehéz tanácsot adnom. Az étkezések elutasítása mögött sok minden állhat. Lehet oka valamilyen betegség kezdete, a fogzás, illetve amint írtad a hőség is. Nem tudom,hány fok van most Dániában, de egy ekkora gyereket már a 27 fok feletti állandó hőmérséklet is megvisel. Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnotok ha még fennáll a probléma.
Sajnálom,ohgy érdemben most nem tudok segíteni:(
Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom 36. hétre született, 2400 gramm súllyal. Most 10 hónaposan 6700 gramm. Érdeklődni szeretnék, hogy ez megfelelő súly neki, vagy esetleg kevés? Tanácsot szeretnék még kérni a tejtermékek ügyében. Jelenleg is szopik még, naponta többször is. esténként szokott kapni HA pép-et, de csak keveset hajlandó megenni. Összességében egész nap gyümölcsből is, főzelékből is nagyon minimálisan eszik. ha előfordul a családban ekcéma, asztma, akkor javasolt várni a joghurt, sajt, tojás bevezetésével, vagy esetleg van már ezek közül olyan, amit kaphatna 10 hónaposan.
Válaszát előre is köszönöm!
Kati
Kedves Kati!
Gratulálok, a kislányhoz szépen fejlődik. Elnézést, hogy most reagálok, de nyár van és én is utaztam kicsit a fiúkkal.
Tejtermékek, natúr joghurt, kefir, túró, sajt bevezetését már 8-9 hónapos kortól ajánljuk. Mivel a családban van, ekcémás hajlam ezért lehet ezt eltolni. Véleményem szerint meg lehet próbálkozni már velük lassan figyelve,hogy jelentkezik –e ekcémás tünet. Ha igen akkor az étrendből vegyük ki és 2 éves korig tejalapú italnak vagy hasonlónak adjunk HA pépet vagy tápszert.
Üdv Rózsa
Kedves Rózsa!
Másfél éves kisfiam bőre ekcémás, ezért diétáztatni kell: tejtermék-,tojás- és húsmentes diétán vagyunk val.színűleg hosszú hónapokig. Szóját nem merek adni neki. (Egyelőre kecsketejet sem kap, vagy abból készült dolgokat sem.)
Még kap anyatejet. Mire figyeljek, hogy ne alakuljon ki nála hiánybetegség? Fehérjekomplettálási elvet alkalmazom (hüvelyes+gabona együtt).
Várom válaszodat!
Köszönettel,
Üdv, Kati
Kedves Kati!
Kezdem a válaszadást a végével: fehérje komplettálás azt jelenti ,hogy egy étkezésen belül kap növényi és állati fehérjét is így pl kap kenyeret és felvágottat, ebédnél a párolt zöldség köret mellé valamilyen húst.
Tovább nem értem a húst miért vonták meg a kicsitől. Illetve milyen húst nem fogyaszthat? Semmit sem halat sem szárnyast?
Ekcémás tüneteke ténylegesen okozhat as tej és tojás allergia.. ezért kell kivonni őket az étrendből.. de ez nem jelent hús mentes diétát. Max a különböző húskészítményeket kell kivonni, mert egyes adalékanyagot tej illetve tojás alapúak. Ezeket szem előtt tartva a változatosságot kialakítva nem alakulhat ki semmilyen hiány állapot.
sok sikert a szigorú diétához.
Rózsa
Kedves Rózsa!
A “fehérje-komplettálási ” elvről több (vegetáriánus)helyen is olvastam: itt azt írták, hogyha hüvelyeset és gabonát fogyasztunk egyszerre, akkor teljes értékű fehérje épül be a szervezetbe. Nos, nem tudom, hogy ez mennyire igaz, vagy honnan vették.
Ekcémával kapcsolatban: mivel nálunk általános fehérje érzékenység miatt kell így diétáznunk, ez a tilalom a húsokra is vonatkozik, MINDEN húsra. Egyelőre, de hetekről-hónapokról van szó. (Később majd kaphat baromfit.) Mióta ezt betartjuk, nagyságrendekkel javult a bőre a gyereknek (ezért nem kellett sose használnunk szteroidos krémeket sem).
Ezért kérdeztem tőled, hogy -bár még kap anyatejet is-, a hús-tojás-tejtermékmentesség elég kemény 18 hónaposan, és szeretném ezt a viszonylag hosszú átmeneti időszakot úgy átvészelni, hogy ne legyen baja belőle.
Köszi, Kati
Kedves Kati
Igen ismerem ezt a vegetáriánus alapelvet.. .de ez nem azonos azzal, amit leírtam.. De nektek nem vegetáriánus módon kell érkeznetek, bár lényegében most erről van szó. De ez nem tartós állapot. Nem tudom ki fogalmazta nektek így meg, hogy általános fehérje érzékenység… ez lényegében annak diagnózisa, hogy nem tudom mire allergiás, Amit nektek előírtak az szakmailag az eliminációs diéta, vagyis kivonjuk az étrendből az összes olyan táplálékot, ami allergénként a tüneteket okozza. Majd a tünetek szűntével újra visszaterheljük egyesével, az allergénekkel, hogy kiderüljön, mi okozza az ekcémát. Elég hosszú folyamat.. de nincs jobb módszer az orvosok kezében sem. Nem kell aggódni a hiány állapotok miatt, mert azért nem beszélhetünk olyan tartós időszakról, hogy ez bekövetkezhessen.
Remélem segítettem és elnézés, de közben elutazzam ezért válaszoltam csak most.
Rózsa
Kedves Rózsa!
Kisfiamat sajnos az első napoktól kezdve tápszerezni kellett. Kezdetben csak pótolgattunk, de ma már csak reggel szopizik. Először Beba HA start-ot kaptunk, de 3 hetes korára kiütéses lett az egész teste. Az orvos tejallergiára gyanakodott, így Milupa Pepti 1-et kap azóta Botond és teljesen szép a bőre, más tünete sincs. Persze én is tejmentes diétát tartok.
Két kérdéssel fordulok Önhöz:
Mennyire kell nekem odafigyelnem az étkezésemre? Pl, ha kalácsot sütök, aminek a tésztájában van tej, azt sem szabad enni? Illetve ugyanannyira nézni kell mindent, mint a tejallergiásoknak? (tejpor tartalmú ropi, stb)
A másik kérdés, hogy mikor lehet majd nála próbálkozni? Még csak 5 hónapos, egyenlőre kis gyümölcsöt kap. Kell-e gastro-ra bejelentkezni ( két hónap a várakozási idő) vagy majd ha ideje lesz, adjunk neki joghurtot, túrót és csak akkor menjünk, ha tünetei lesznek?
A kislányomnál is okozott gondot a tej (csalánkiütés, hasfájás), míg szoptattam, tejmentesen éltem. De neki 8 hónaposan kezdtem joghurtot adni és akkor sem volt és azóta sincs gondja a tejjel és származékaival, sőt!
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Jana
Kedves Jana!
Amennyiben tejmentes diétát javasoltak önnek is úgy igen mindenre oda kellene figyelni így az ön által említett ételekre is. Azért had jegyezzem meg,hogy érdemes megfigyelni,hogy ha anya bűnöz és kismennyiségben tejet, vagy tejet tartalmazó ételt fogyaszt, arra Botond hogyan reagál. Főleg így, hogy gyakorlatilag már csak egyszer szopik. Ha nincs kiütés stb tünet, akkor javaslom, hogy anya enyhítse a maga részéről a tejmentes diétát és csak a „látható” tejet tejterméket ne fogyassza. Mivel Botond tápszeres ezért a hozzátáplálás már nyugodtan megkezdhető. Elmondta,hogy kislányánál hasonló gondokkal küzdöttek és a tejtermékeket ezért 8 hónapos kora körül vezették be melyet jól tolerált. Amennyiben nem javasolta a gyermekorvos a gasztroenterológiai kivizsgálást én az előző gyerekemnél kitapasztalt óvatosságot követném. DE szakemberként azt javaslom, hogy mivel már az első gyermeknél is előfordult tejallergia érdemes lenne kivizsgáltatni, utána járni,hogy valójában mi is a helyzet. Mindkét gyermek esetében. Talán tudja,hogy táplálékallergia esetén a gyermeke jogosultak emelt családi pótlékra.
Üdv Tibay Rózsa
Ha még bármi kérdése van állok rendelkezésre.
Kedves Rózsa!
Azért kérek segítséget,mert van egy majdnem 2 éves kisfiam akinek kb.1 hete sötét színű,és borzasztó szúrós szagú a kakija.
Érzem,hogy valami nincs rendben vele.
Van ötleted,hogy mitől lehet?
Minden nap sok tejet fogyaszt,ez az egy állandó a napi táplálkozásában.
Válaszodat előre is köszönöm!
Szilvia
Kedves Sziszi!
Így nagyon nehéz bármit is mondani. Egy ilyen tünetből így interneten messzemenő következtetést levonni nem lehet és nem szabad. kérlek vidd el kicsikédet a gyerekorvoshoz, ha van módod vigyél székelt mintát is. Lehetséges, hogy banális a probléma, de lehet nem az.
Sajnálom,ohgy jobban nem tudok segíteni. még egy megjegyzés nem vártam volna egy hetet. a 2.-3. ilyen székeltnél felkerestem volna z orvost. részeltess táplálkozási napló és tünetek nélkül csak ennyit tudok mondani. Üdv Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Nemrégiben találtam meg ezt az oldalt és nagyon megörültem neki, hasznosnak tartom, mindig lenyűgöz ha valaki a szakértelmével segít a tanácstalan, segítséget váró embereken.
A mi problémánk a következő. Három és fél éves a kisfiam, és gyakorlatilag másfél éves korától nem hajlandó megenni semmiféle zöldséget és gyümölcsöt sem. Fél éves koráig csak szopott, ezután kezdtük a gyümölcsökkel való ismerkedést szépen lassan. Mivel ő a vizet sem fogadta el,csak anyatejet, így kb. a 8. hónap körül jutottunk el odáig,hogy szépen evett korának megfelelő gyümiket, és zöldségeket, de nagyrészt még akkor is az anyatej volt a fő tápláléka. Egészen két éves koráig szopizott.
Nyolv hónapos kora körül tejmentes diétába kezdtünk orvosi ellenőrzés mellett,mert tej allergia gyanús volt a kisfiú. Ez azt jelentette, hogy sem én mivel szoptattam, sem ő semmilyen tejszármazékot tartalmazó élelmiszert nem ehettünk,ihattunk. Ez a kisfiam kétéves koráig volt így, és utána tejterhelés végeztek, hála Istennek jól reagált, így fokozatosan bevezethettük a tejtermékeket. Ez is akadozik a mai napig,mert a kakaó,túró,sajt,tejföl, tej és ezekből készült ételek mellett más tejterméket: joghurt, kefír a mai napig nem eszik.
Ezt csak kiegészítésnek írtam,nem tudom a fő problémához van e köze. Ami ugye az, hogy a mai napig nem hajlandó megenni a gyümölcsöket, zöldségeket. A babot,lencsét, krumplit és a spenótot imádja, a többit nem és a nyersek szóba sem jöhetnek. Viszont a paradicsomot, mártásnak, levesnek, paradicsomos tészta, paradicsomos husi gombóc imádja.
A gyümölcsökkel olyan szinten nincs kibéklve, hogy ha én eszek valamilyen gyümölcsöt akkor vagy ő kimegy vagy engem kiküld,mintha látni sem akarná, a szőlőtöl szó szerint csak nézte ahogy eszem és kirázta a hideg.
Most a cseresznyeszezonban, viccesen próbáltam a cseresznyével kóstoltatni,addíg eljutottunk,hogy a levéből csöppentettem a szájába kb két cseppet,még le sem ment a torkán, gondolom csak az ízét érezte meg és elkezdett öklendezni, köhögni…
Eddig próbáltam különböző vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel pótolni a vitaminokat,amikhez nem jut hozzá így, de ez a cseresznyés dolog megrémített. A lekvárt szintén imádja a kisfiú, még az eper darabokat is megeszi a dzsemben, és mikor látszólag uu a nyers epret összetöröm neki akkor “kikészül” tőle. A kompótot sem eszi meg.
Ezzel kapcsolatban szeretném a segítségedet kérni,hogy mitől lehet ez,mert eddíg mindig azt hittem majd később megérik rá,de nem igazán úgy néz ki.
Segítséged, türelmed, előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Meli
Kedves Meli!!
Amikor olvastam leveled, ami a zöldséget-gyümölcsöt illeti, mintha magunkról olvasnék. Nekem a nagyobbik 6 éves fiammal vannak hasonló gondjaim, de a kicsi is a nyers zöldséget, gyümölcsöt kerüli.
Nem egyedül álló a gondod, ha ez kicsit megnyugtat. A tejmentes diétának nem hiszem, hogy köze lenne ehhez. Az, hogy nem eszik kefirt, joghurtot nem olyan nagy tragédia… nekem sem ízlenek…hiszen gyerekként nem jutottam hozzá és az óta sem kívánom.
Több dolgot is tehetsz,ha ezek nem válnak be, akkor rá kell bízni az időre,mert a szervezet bölcs, és mint írod, azért nem teljesen nélkülözi a vitamindús zöldség gyümölcsöt. Csak kevéssé változatos formában fogadja el. Írtad, hogy undorodik, öklendezik a nyers gyümölcstől. Érdemes végig gondolni, hogy történt –e olyan erőltetés vagy hasonló ami ezt pszichológiai alapon kiválthatja/hatta. Semmiképp nem szabad sem tukmálni, sem erőltetni ezeket az ételeket. Jár közösségbe? Ott hogyan eszik? Elfogyaszt, megkóstol mindent? Ha igen akkor ezt hogyan teszi érdemes körbe járni. Ha ezt undorral, mert kell, teszi meg akkor javaslom keressetek fel egy gyerekpszichológust. Ha nem akkor hagyni kell. A közösség sok mindenre képes (Nálunk is oviban minden evők)
Érdemes kipróbálni új ízeket, főzeléket, hússal a gyümölcsöt stb. Vagy egyszerűen ha pl elfogadja gyümölcslé formájában becsempészni az étrendbe. Étrend kiegészítőt most nyáron nem feltétlen javasolnék. Inkább az ősztől kezdve folyamatosan. Ez legyen olyan aminek az izét szereti, nálunk a narancs ízű szirupok váltak be. Megbeszéltük mivel nem esznek gyümölcsöt ezért kanalast kell enni minden este. Ez bevált elfogadják.
Azon gondolkodtam,hogy a rágással ,darabos étellel ,keményebb falatokkal volt-e gond. Esetleg egy neurológus is megnézheti. Bár nem hiszem,hogy szükséges lenne.
Remélem tudtam valamennyit segíteni ezen a nehéz területen.
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
3 éve vagyok lakto-ovo vegetáriánus, a férjem is az. Kisfiunk nemsokára 8 hónapos lesz, és nagyon szeretnék egy szakemberrel elbeszélgetni a táplálásával kapcsolatban. A várandósságom alatt sem ettem húst, a kisfiúnk is szépen fejlődik, de most hogy már enni kezd szopizás mellett mindenfélét, a gyerekorvos is elkezdte mondani, hogy adjunk neki húst. Mi nem szeretnénk, de érzem, hogy ennél felkészültebb válaszra van szükségem, és tudatosabb hozzáállásra.
Ha tudnál jó tanácsokkal segíteni,nagyon megköszönnénk! (Mit vezessek be, mikor hús adása nélkül, hogy fedezzem a fejlődéséhez szükséges tápanyagokat?)
A választ előre is köszönöm!
Kedves Kisterc!
A következő a szakmámban elfogadott véleményét tudom mondani a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatban: A csecsemők, a kisdedek és a gyermekek energia- és tápanyagigényét a vegetáriánus irányzatok közül a megfelelő módon összeállított szemi-, illetve lakto-ovo vegetáriánus étrend lehet kielégítő, de csak rendszeres gyermekorvosi kontroll mellett, amelynek során a B12-vitamin, a vasellátottság és a vérkép ellenőrzésére is sor kerül.A szigorú, kizárólag növényi táplálékokat tartalmazó vegán és makrobiotikus táplálkozás gyermekek számára nem elfogadható, mert az elégtelen energia-, tápanyagbevitel (fehérje-, B6-, B12-, D-vitamin-, vas-, kalcium- és cinkhiány) következtében fellépő hiányállapotok számukra fokozott kockázatot jelentenek. (Domonkos Andrea dietetikus)
Tehát elvileg nem lehet veszélyes a kisfiatokra ha lakto –ovo vegetáriánus módon tápláljátok. Magán véleményem szerint az úgynevezett szemi vegetáriánus étkezést javasolnám neki, mely baromfit és halat is tartalmaz. Így könnyebben biztosítható a növekedéséhez fejlődéséhez szükséges minden vitamin és ásványi anyag, melynek felszívódása ezekből az állati eredetű élelmiszerekből jobb, mint csak a növényekből. Későbbiek folyamán majd ő dönthet milyen étkezést kíván folytatni. A hozzátáplálás menetéről korábban már írtam az itt és más erről szóló cikkekben kaphattok a továbbiakra iránymutatást.
Személy szerint teljesen egyetértek az általam idézett dietetikussal, s csak remélni merem, hogy gyermekorvosotok is megfelelően támogat.
Üdv Tibay Rózsa
6 hetes kisfiam etetéséhez kérek segítséget, mert az anyatejből elég kevés lett és tápszert kell adnom neki. Az étvágya viszont kiváló alkalmanként 150-200ml között eszik. Most 4220 gr. Azt szeretném tudni, hogy van-e a tápszer adásnak felső határa, nem szeretném “felfújni”. 3 4 óránként eszik, változóan. (Nem ébresztem az evés miatt). Másik kérdésem, hogy mi az a legkorábbi időpont amikortól a tápszert egyéb zöldség, vagy gyümölcs félével ki lehet váltani.
Kedves Andrea!
Gratulálok a kis fiadhoz. A tápszerek napi adagja könnyen kiszámolható a dobozon található adagolási útmutatón. E szerint egy adag 6-7 hetes korban 150-200ml. Ennyi idős korban napi 5x étkezés esetén kb 750-800 ml tápszer. Sajna lehet túl etetni. Ha jól értetem tud szoptatni, de valamilyen okból kevés ezért pótolni kell. Had javasoljam, hogy nézz körül a laktációs szaktanácsadók honlapján ( http://www.ibclc.hu/elerhetoseg ) és keress egyet, aki tud segíteni a szoptatásban.
A másik kérdésre válaszolva: ha nem sikerül a szoptatási gondokat megoldani és babád tápszeres marad a hozzátáplálást, vagyis a zöldségek gyümölcsök bevezetését 4 hónapos kora körül megkezdhető. A folyamatról a Hozzátáplálás menete – a dietetikus tanácsai cikkben olvashatsz itt a babafalván.
Üdv Rózsa
Kedves Rózsa!
Kisfiam 5 nap múlva lesz 7 hónapos. 3300 gr-mal és 51 cm-rel született, most 9,8 kg és 74 cm. A gy.orvos szerint (is) hatalmas baba. 6 hetes kora óta kizárólag szoptatom, kb 3 hete kap gyümölcsöt vagy főzelékpépet ebédre (mára átlagosan kb 150 gr-ot fogyaszt el) utána minimálisat szopizik még. Nagyon szereti, ha kanállal etetem, tátja a száját, cuppog, nyalogatja a száját. A nap többi szakában igény szerint szoptatom még mindig, mert mióta intenzíven mozog (egyedül ül, mászik, ha kapaszkodhat valamibe, feltérdel és néha a lábait is kinyújtja ebben a pózban), úgy vettem észre, nincs türelme szopizni-pl sz.közben egyszer csak elforog v. felül és már “indul” is valamiért… Ilyenkor nem lehet “visszahúzni” sem, de előfordul, hogy 2 óra múlva megint kér. Néha lehetetlen pózokban kér tejcsit-pl ülve, én igyekszem alkalmazkodi:) Engem nem zavar ez a “rendszertelenség”, mert hamarosan szeretném bevezetni a szilárd ebéd (főzelék) mellé a délelőtti gyümölcsöt – úgy gondolom, a szilárd étkezések számának növelése idővel úgyis kialakítja az ötszöri étkezést.
Éjszaka kb. 2-3 alkalommal ébredek arra, hogy a picim “nyammog” és felébred- próbáltam vízzel kínálni, de elutasítja, így kb 2-3 perc cici után alszik is tovább… Ez lehet szomjúság jele? (az éhségét ennyi evéssel nem hiszem h. csillapítaná). Kezdetben azt hittem, éhes, ezért este tápszerrel kínáltam néhányszor, általában 150 gr-t ivott, de ugyanúgy ébredt továbbra is, így elhagytam, nem érzem, hogy kevesebb lenne a tejem.
Az orvosunk milupa ha rizses vaniliás tejpépet javasolt vacsorára (150GR), hátha jobban laktat, de szerintem biztos nem az éhség miatt ébred, megtömni sem akarnám.
A gabona miatt mindenestre kipróbáltam, a babám kb 50-80 gr-ot eszik belőle jóízűen este, utána szopizik még egy nagyon keveset, de az ébredések nem maradtak el. Mivel még nem bújt ki foga, ennek tudom be inkább. Szerinted helyesen?
Egy másik fórumon, egy gy.orvos azt tanácsolta, ne adjak tejpépet, ha van elég tejem. Szívesen ki is váltanám, de nem tudom, házilag miből is készíthető gluténmentes gabonakása (talán rizs, kukorica?), ezt kellene főzni és tejjel pépesíteni?
Azzal kapcsolatban is elég tanácstalan vagyok, hogy milyen ütemben kell haladjon az új ízek bevezetése? Illetve körülbelül hány hónapos korra “kell” elérni az ötszöri szilárd étkezések számát, úgy, hogy kb. 1 éves korig szoptassak is mellette… Tudom, nincsenek éles határok, de a kisfiam nagy súlya miatt érdekel. A fiam rengeteget mozog már most, a doktornőnk szerint lesz olyan hónap, hogy nem is gyarapszik majd, de egyelőre ez még várat magára… “Csak nő”:) Ugye igaz, hogy nem lehet túletetni egy babát sem?:)
Egy harmadik és utolsó kérdés: talán a legfontosabb: az apukája tejföl kivételével semmilyen tejterméket nem fogyaszt, mert hasmenést váltanak ki nála. A gy.orvosunk szerint ez tejcukor érzékenység, de nincs jelentősége… (A tejpép kapcsán került szóba, ezért milupa ha vaniliás pépet kaptam, az első 6 hétben humana ha tápszert kapott a tej mellé)
Szerinted ez a babám szempontjából igényel különösebb odafigyelést?
Nagyon köszönöm a válaszod, és elnézést a hosszú levélért.
Kornélia
Kedves Kornélia!
Kívánom neked is a legjobbakat és a legszebbeket így anyák napja után
Nagyon jól rá vagy hangolódva a kicsire. Tényleg hatalmas baba amennyiben igény szerint szopik, nem keverném meg nagyon. Folytasd az érzésed szerint a hozzátáplálást és hagyd egyelőre a tejpépeket. Vagyis jöjjön a tízórai gyümölcs. Ha ezt elfogadta és bevált lehet próbálkozni az esti tejpéppel vagy uzsi tejpéppel. Egyszerre egy étkezést változtass meg. Mikorra tér át az 5x étkezésre és mikor marad el az éjszakai kelés? Nem tudom, de akkor sincs „baj” ha 1 évesen még nem eszik 5x és kel. A lényeg hallgass a babára és a szívedre. Főleg azért sincs baj, mert mint mondtad elég a tejed. Véleményem szerint igényli még a szopizást ezért kel éjjel. Majd elmarad, amikor napközben beáll az 5x étkezésre és ezzel jól lakik.
A glutén tartalmú élelmiszerek jól szopó babánál, mint már a cikkben is írtam adhatók 7 hónapos kortól, az anyatej védőhatása miatt. Tehát nem kel feltétlen gluténmentes tejpépben gondolkodni. Persze a változatosság miatt lehet.
Sajnos nem igaz, hogy nem lehet túl etetni a csecsemőket. De lehet. Már láttam túlsúlyos 1 évest, mert anyuka teletömte minden étkezésnél. Nem tudd még úgy szólni, tiltakozni, mint egy felnőtt ha elég valami. De nálatok nem feltételezném ezt.
Maga a laktoze érzékenység, intolerancia nem örökölhető csak a hajlam. Ezért majd érdemes a tejtermékeknél odafigyelni, ha lazább székeltet csinál érdemes elhagyni, kitapasztalni mi nem okoz panaszt a kicsinek. Mi az amitől nem fáj a hasa, nem puffasztja és nem csinál hasmenést. De ez pl a tejpépben előforduló mennyiség kapcsán nem túljelentős. Tejpépet én maga a tejallergia miatt nem javaslok 1 éves kor alatt.
Elnézést, hogy várattalak a válasszal.
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom hamarosan bölcsibe megy. Mindenfélét lehet olvasni a probiotikumokról.
Van-e értelme elkezdeni szedni, hogy majd könnyebben vegye fel a harcot a várható betegségekkel szemben?
Köszönöm,
Eszter
Kedves Eszter!
Saját tapasztalatomból kiindulva a pro biotikumokat csak ajánlani tudom. Nekem a gyerekorvosunk ajánlotta és meg kell, mondjam bevált. Sem a kicsi mikor bölcsibe ment sem az óvódás nem volt beteg. Az őszi hónapokban szedtük kúraszerűen 2 hónapig majd szünetet tartva télen ismét 2 hónapig. Míg a többi kisgyerek folyton beteg volt az én fiaim nem.
A pro biotikumok mindenképpen jó hatással vannak a szervezetre azon belül is az immunrendszerre így csak ajánlani tudom.
Üdv Tibay Rózsa
Kedves Rózsa, ami lemaradt, az elöbb írtakból –laktózérzékeny apás kislány –, hogy a kalciumbevitelt tej illetve tejtermék adása nélkül, hogyan oldhatnánk meg. Egyébként anyatejet addig szeretnék adni a picurinak, amíg ő kívánja. Köszönöm mégegyszer. Linda
Kedves Linda!
Kérdésére alább lent már válaszoltam:)
Rózsa
Kedves Rózsa, a férjem laktóz érzékeny és ugye nagy esély van rá, hogy a kislányunk is örökölte. Jelenleg hat és fél hónapos, természetesen nem kap tejterméket,abban kérném a tanácsát, mert mindenhol mindenki mást mond, hogy Ön mikortól adna neki tehéntejet és egyéb tejterméket? Terveim szerint tehéntejet 3 éves korig egyáltalán nem kapna, de túrót, joghurtot, kefirt, tejfölt, túrórudit esetleg adnék neki már 1 éves kor felett. Ön mit javasol? Mit-mikor-mennyit? Létezik valamilyen vizsgálat a fújásoson kívül, ami kimutathatja a laktózérzékenységét? Köszönöm, szép napot, Linda.
Kedves Linda!
Elsődlegesen fontos lenne tudnom, hogy a férje esetében milyen típusú laktoz intoleranciáról beszélünk. Kellett-e egész életében diétázni emiatt vagy csak később alakult ki nála. Ugyanis beszélhetünk elsődleges, vagyis felnőttkori laktáz hiányról, amikor is a tünetek kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban jelentkeznek. A tünetek erőssége összefüggésben áll:a bél laktáz szintjével és az elfogyasztott laktóz mennyiségével. . Az esetek többségében csak nagy laktózterhelés okoz panaszt
Beszélhetünk, még úgynevezett másodlagos latoz intoileranciról,mely egyes betegségekhez kötődik és átmeneti jellegű. Illetve létezik egy veleszületett betegség mely a laktáz enzim teljes hiányával jár az a kongenitális laktázhiány vagy alaktázia.
Az elsődleges laktázhiány örökölhető melyet teljes biztonsággal diagnosztizálni csak h2 kilégzési teszttel lehet.
Az étrendből nem javaslom ilyen hosszú ideig kivonni a tejet és tejterméket. Ezt már túlozott óvatosságnak tartom, amit ön leírt. Megértem óvatosságát éppen ezért a javaslatom a következő: tejtermékeket a hozzátáplálás megkezdése után a javaslatokkal szemben 7-8 hónapos kor után jóval, de még 1 éves kor előtt be lehet és kell vezetni. Fontos figyelni a követező tűntekre: hasfájás, puffadás, hasmenés, bűzös székelt, görcsös hasi fájdalmak esetleges hányás. Amennyiben a tejtermékfogyasztást követően ( kb 1-12 óra) ezeket tapasztalja, gyerekénél felmerül a gyanú. De ez csak gyanú, melyet biztosan igazolni a laktóz kihagyásával és később a fent említett vizsgálattal lehet. Tejet nyersen forralva az önök esetében kb 1,5 2 éves kora körül javasolnék kipróbálni majd bevezetni. Addig is érdemes odafigyelni a különböző tejalapú tápszerek és tejpépek adására.
Üdv Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom húsz hónapos, 12 kg és 84cm. Egyéves koráig anyatejet kapott, egyéves korától tápszert is kapott esténként 250-300 ml-t, másfél éves korától néha tehéntejet is. Most egyik napról a másikra elutasította a tejet, maradt az esti szopizás és a vízivás éjszaka. Amúgy nagyon jó étvágyú kislány, szinte mindent megeszik, tejtermékek közül naponta a sajtot, vajas kenyeret, hetente többször joghurtot, túrót. A kérdésem az lenne, hogy elég-e ennyi tejtermék, nem lesz pl. kálciumhiánya most hogy nem iszik tejet?
Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel Szidónia
Kedves Szidónia!
Gratulálok a kislányhoz. Ekkora gyermeknek a napi tej illetve tejtermék szükséglete 500 ml tej illetve 5 dkg sajt, kb 1-1,5 dl joghurt, kefir, tejföl, túróból kb 5-8 dkg. Ebből már bőségesen fedezi a napi kalcium bevitelét. Ezen kívül természetesen minden általa elfogyasztott élelmiszernek is van kalcium tartalma. Azért szoktuk a tejet, tejterméket javasolni, mert ebből szívódik fel a legjobban a kalcium,illetve jobban tud hasznosulni a szervezetben. Én nem aggódnék, különösen azért nem mert még mindig szopizik, ami nagyon jó mind neki mind önnek:)
Üdv
Rózsa
Kedves Rózsa,
15 hónapos kisfiamnál tejfehérje és tojásfehérje intoleranciát állapítottak meg bőrteszttel (bár ahogy most olvastam, ebben a korban nem ad korrekt eredményt). Ekcémás a bőre, és amióta (kb. 1 hete) elhagytuk a tejtartalmú ételeket, nagyon jelentős javulást látunk a bőrén, elmúltak a foltok és a viszketés. Tejet egyáltalán nem kapott eddig sem, néha-néha túrót bébiételben, és ami a kekszekben esetleg van tej-és tojástartalom. Hipoallergén tápszert kapott mindig, de most a Neocate-t kapott egy dobozzal, majd áttértünk a Sinlac-ra. A kérdésem az, hogy tejfehérje intolerancia esetén nagyobb a veszélye, hogy gluténre is érzékeny lesz? Tudok valamit tenni, hogy az ne alakuljon ki nála? Esetleg kerüljük a glutén tartalmú ételeket is?
Vért is vettek egyébként tőle, annak az eredménye 23-án lesz meg. Bőrteszttel a glutént nem nézték, de azt nem vontam meg eddig tőle, mégis javulást tapasztalunk.
Köszönöm előre is:
B. Anikó
Kedves Anikó!
Sokan keverik az étel intolerancia és az étel allergia fogalmát. Ezért fontosnak tartom tisztázni, hogy ki és miért küldte el önöket erre a bőrtesztre, illetve ki végezte a vizsgálatot?
Az ételallergia az immunrendszer egyik kóros válaszreakciója. Akkor fordul elő, ha az immunrendszer tévesen veszélyesnek ismer fel valamely ételösszetevőt – legtöbbször fehérjét –, és beindítja ellene a védekezési reakciót. A leggyakoribb allergiát okozó ételek gyermekeknél a leggyakoribb allergének a tej, a szójás ételek, a kagyló és a mogyoró.
Az étel-intolerancia – szemben az ételallergiával – nem az immunrendszer válasza, hanem az emésztőrendszeré. Étel-intolerancia akkor fordul elő, ha egy étel valamely összetevője irritálja a beteg emésztőrendszerét, vagy az képtelen az összetevőt megemészteni.
Az ételallergia tünetei minden egyes alkalommal megjelennek, bármilyen kevés adag elfogyasztása után. Az étel-intolerancia tüneteinek megjelenése dózisfüggő: a tünetek addig nem jelennek meg, amíg a kérdéses ételből nem fogyasztanak nagyobb mennyiséget, vagy nem eszik azt nagy gyakorisággal.
Az ételallergia a felnőttek kb. 1%-át, a gyermekek 7%-át érinti. A gyermekek ételallergiája felnőttkorra sokszor visszahúzódik. Az étel-intolerancia ennél sokkal gyakoribb. A leggyakoribb étel-intolerancia a laktóz-intolerancia, ami a népesség kb. 10%-át érinti. Laktóz található a tejben és számos mindennapi táplálékunkban.
Tisztázandó az étel allergia és az étel intolerancia közti különbséget
A kisgyermekeken elvégzett bőrtesztek általában nem adnak, releváns eredményt inkább tekintjük őket tájékoztató jellegűnek. Biztos diagnózis a vérvételi eredmények, illetve az úgynevezett eliminációs diéta bevezetését követő állapot javulás eredményeként mondható ki.
Mivel valószínűsíthetően tej és tojás allergia áll fent ezért mind két allergént el kell hagyni az étrendből. További javulást várunk a tojás elhagyását követően is, örülök,hogy a tej elhagyását követően az ekcéma javult.
Feltételezem, van a családban allergiás ezért kapta megelőzésképp a hipoallergén tápszert kisfiú.
Nem valószínű, hogy glutén érzékenység fellépne. Ezért nem javaslom a diétáját még jobban szigorítani.
Segítségére lehetnek a következő honlapok a témában:
http://www.etelallergia.hu
http://www.elelmiszerallergia.hu
http://www.taplalekallergia.hu/
http://www.allergiainfo.hu/
Üdvözlettel
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa,
nagyon köszönöm a válaszát.
Fényterápiára járunk a kisfiammal az ekcéma miatt, és az ott dolgozó magán gyermekorvos végezte el a vizsgálatot. Ő vette le a vért is, aminek nemsokára meglesz az eredménye.
A tej- és tojástermékek elfogyasztása után nem volt semmilyen azonnal jelentkező tünet, hanem az ekcéma újul ki időről időre (bár most télen már hónapok óta folyamatosan volt neki, hol erősebben, hol gyengébben). Tojástartalmú ételeket sem adok neki, amióta a bőrtesztet elvégezték, egyszerre hagytuk el a tejjel (elnézést, nem jól fogalmaztam az előző levélben). Azóta 99%ban rendbe jött a bőre.
Eddig a súlygyarapodása is nagyon kevés volt, és a diéta megkezdése óta hízásnak indult.
Édesapja és én is szénanáthásak vagyunk.
Írta, hogy az allergiát sokszor kinövik, az intoleranciát is ki lehet nőni? (ha az áll fenn)
Köszönöm szépen,
Anikó
üdv mosbergerné elvira vagyok. nekem olyan kérdésem lenne hogy kisfiam 16 hetes 7000 g jol fejlödik csak egy problémám van hogy bálint nem nagyon akarja elfogadni az anyatejet nekem sajnos nincs de 2 anyátol hordom .eddig szivesen megete mindig vegyesen kapja tápszerrel. aztán megkaptuk az uj anyukátol ugy ette hogy öröm vol nézni. tudni kell hogy szinte undorodik és nem menstruál egyik anya sem. most meg sir amikor etetem és fojik ki a száján. ugy eszi meg ha nagyon kiéheztetem ami 4 oránkét van mindig igy eszik. szinte csak tápszert akar és nem akarja az anyatejet ijenkor mi van? szoval 2970g születési sulya. most lesz hétfön 17 hetes. és 7000g volt másfél hete ö mindig meghizza a kb 1 kg. de volt 1500 g is hizott most olyan duci és nagyon hurkás szép formás a gyerekorvos mondja hogy nem leszünk joban sokat hizik a gyerek. de viszont 62 cm én elhiszem hogy kövér mert én emelgetem és az én hátam fáj de ha éhes nagyon sir. egyépként kiegyensujozott baba szerintem ,eszik alszik mosolyog vidám megfogja a csörgöt hasznlája is jol el van szeret tévézni mamával mesét néznek .szereti a szineket tetszik nek és már mond aa áá oo öö olyan édesen dumál. csak nem akar enni amikor kéne és mért nem eszi az anyatejet.a tápszer az menne neki sirás nélkül is. válaszát várom üdv elvira.
Kedves Elvira!
Lehet, mire válaszolni tudok, már kezdenek rendeződni a problémák. Azért igyekszem.
Bálint reakciójával kapcsolatban úgy vélem több dolog is lehet mögötte. Milyen étkezést folytatnak azok az édesanyák, akitől hozza a tejet? Mennyi idősek a babák, akiket ők szoptatnak? Ugyanis az anyatej íze, állaga nem csak a menstruációval változik hanem függ a szoptatott baba életkorától és az anya táplálkozásától is. Amennyiben nem fogadja el mástól az anyatejet felesleges hozni. Szoptassa ön és pótoljon tápszerrel, ha azt szívesen elfogadja.
Magasságát, súlyát nézve kicsit ducibbnak mondható. Ha nem erőlteti a női tejet talán ez is rendeződni fog. Valamiért nem fogadja el. Higgye, el bölcsek a gyerekeink érzik azt ha már nincs valamire szükségük. Ezért maradjon az ön teje és a tápszer. Előfordulhat, hogy a mostani felállással akaratlanul is túleteti.. nem tesz jó.
A másik, amit szóvá tennék édesanyaként. Egy 3-4 hónapos babának még nem kell kifejezetten tévét, mesét néznie. Nem baj, ha néha megy a környezetében és figyeli alkalmanként. De nem menjen csak az ő kedvéért. Így szoktatjuk rá a kész ingerekre és lassítjuk a normális értelmi fejlődését. Tesszük mozgás hiányos, elülős kövér emberkévé.
További jó babázást
Rózsa
kedves rozsa .köszönöm a tanácsot és elfogadom tudni kell nekem azért nincs tejem mert bálint örökbefogadott baba! az egyik anyának 6 honapos a baba ezt nem szivesen fogadja. a másik anyának 3héttel fiatalabb azt szereti. de csak ugy hogy tápszerrel keverve ma megyünk védöbe és beszélek a dr nö vel,mi a véleménye,mert akkor nem hordom a tejet. ezért felesleges!de azt sem szeretném hogyha elveszem hogy valami baj származna belöle mint allergia vagy asztma.a tévét nem nézi csak akkor ha nincs el a bébihordozoba és fözök vagy a járokában sincs el .csak akkor tévézik és ez szerintem nem sok mert ez kb 1 ra de ezután nem teszem oda majd megfözök késsöbb. sokat vagyunk a levegön jokat alszik kint szeret is kint lenni.foglalkozom vele amenyit csak lehet de nem szeretném tulzásba vinni hiszen más dolgom is van vidéen lakunk állatokat tartunk és öket is el kell látni. szerintem ez nem baj. megértését köszönöm várom további tanácsait hogy milenne hejes üdv elvira.
Kedves Elvira!
Gratulálok még egyszer Bálinthoz és kívánom a legjobbakat. Így már jobban érthető, hogy miért nem ön szoptat. Persze semmiképpen nem ítélem el az ok ismerte nélkül azokat az édesanyákat, akik nem szoptatnak. Hiszen magam is megtapasztaltam milyen az amikor nincs, nem megy.
Szóval visszatérve a válaszomhoz: Az én javaslatom az lenne, hogy amennyiben elfogadja a közel egykorú babát szoptató édesanyától a tejet egye azt. Nem szabad az anyatejet a tápszerrel keverni., Ha a felkínált anyatej nem elegendő éhes marad, akkor kell készíteni a tápszerből és úgy oda adni. Azért nem szabad a kettőt keverni, mert így jócskán megemelkedik az energia tartalma és jobban hizlal, mintha külön-külön adjuk. Ráadásul így jobbam mérhető a kettő mennyisége. Nem tudom mit tanácsolhattak a védőnők illetve a doktornő, kíváncsi lennék rá
Allergia illetve asztmahasonló betegségek. Mindkettő kialakulhat későbbi életkorban is, pl a hozzátápláláskor. Ezért lesz érdemes majd erre is odafigyelni.
Tévében mesét max egy 5- 10 percet ajánlott ennyi idős korban. 1 óra az nagyon sok és ebben a korban még felesleges. Ha nincs el a hordozóban, ami megjegyzem huzamosabb ideig szintén egészségtelen, mert mozgásában korlátozz, és olyan pozícióban van a gerince, mely már ártalmas is lehet. A mi gyerekorvosunk max egy délelőtti alvás idejére engedélyezte. Tudom nehéz, mert ez a 4-5 hónapos kor az maikor nincsenek még el maguk, de már igényelnénk. Ha nem szereti a járókát vagy elég volt neki puha szőnyegen vagy pléden érdemes megpróbálni szórakoztatni. Erre hasznosak a játszószőnyegek.
Most már egyre jobb az idő, kintre is ki lehet tenni a járókát, amíg ön kint, dolgozik, ott elnézelődik és jókat aludhat ott is. Amíg ön főz, bent lehet hordozóban, de utána minél többet szabadon.
Üdv Tibay Rózsa
köszönöm a jo tanácsot a védönö és a dr nö is ezen a véleményen van ha nincs elég tej már igy töbször van csak tápszer és egyépkpként már nem hizott csak 21dkg .2 hét allat dr nö örült hogy megált a hizás. és már csak 4 5 oránként eszik. már nincs annyi anyatej mert apadnak az anyukák. igy már jocskán van hogy csak tápszer van és nagyon sokszor csak mecsek teát iszik kihagyva egy evést. sokat vagyunk a levegön már barna az arca nagyon szeret kint.egyépként most olyan van hogy ha nem lát kb 1 orán át mert a szöllöben dolgoztam sokat sirt hiányoztam neki azt hiszi mindig a mamára hagyom de ez nem igy van csak 2 alkalommal volt ez mig a tavaszi munkát elvégeztük. de a mama mindig kéznél van és nem ritkán látja mert velünk él.tudom ez hiba de a munka nem várhat 3 évig mig felcseperedik.
Kedves Rózsa,
Abban tud-e segíteni, hogy az ételintolerancia miben különbözik az allergiától? az igaz-e, amit itt írnak? http://food-detective.hu/ hogy ez teljesen más, mint az allergia?
Kedves Bori!
A hivatkozott oldalon megjelenő fogalom meghatározás teljesen releváns az ételintolerancia vonatkozásában.
Azért ha egy tanácsot megfogad. Minden étrend kiegészítő és egyéb csodát ígérő készítményt fogadjon fenntartással. Érdemes utána nézni az OETI honlapján ( http://www.oeti.hu) hogy rendelkezik-e engedéllyel a reklámozott termék illetve szerepel-e az étrend kiegészítők listájában.
Üdv
Tibay Rózsa
KEDVES ROZA!
KISLANYOM 2009 APRILIS 29.EN SZULETETT 4050GRAMMAL ES AZOTA A SULYA SAJNOS NEM AKAR GYARPODNI! 6 HONAPOS KARAIG SZOPTATTAM, DE MIVEL KEVES VOLT A TEJEM POTOLNI KELLETT TAPSZERREL! MOST 10 HONAPOSAK VAGYUNK ES 7600 GRAMMOK! NEM LATSZIK SOVANYNAK ,DE SZERINTEM EZ AKKOR IS NAGYON KEVES ES RAADASUL A FOZELEKET ALIG AKARJA MEGENNI! EGYSZER MEGESZI PELDAUL A KRUMPLI FOZELEKET MASKOR MEG EGYSZERUEN NEM KELL NEKI! NEM TUDOK, HOGY A KEDVEBE JARNI! REGGEL ES ESTE 300 TAPSZERT ESZIK ES NAPI EGYSZER GYUMOLCSOT MAJD FOZELEKET ES UZSONNARA MOST MAR PEPEKEL PROBALKOZOM MERT AZT SZIVESEN MEGESZI ES ABBAN REMENYKEDEM,HOGY HATHA MAJD HIZIK IS EGY KICSIT! MOST KULFOLDON ELUNK ES NEM IGAZAN VAN SEGITSEGEM EBBEN IGY HAT REMELEM ON MAJD TUD NEKEM SEGITENI !!
KEREM ADJON VALAMI TANACST, HOGY MIT TEGYEK VAGY MIT CSINALOK ROSSZUL!!??
SEGITSEGET ELORE IS KOSZONOM!
JULCSI
Kedves Julcsi!
A helyében nem aggódnék nagyon. Első baba gondolom. Baj nincs, csak valamilyen okból lelassult picit a súlygyarapodás. Ennek sokféle oka lehet pl.: egy növekedési fázis következik, vagyis ruha méretet vált. Más okokról a gyerekorvos tudna tájékoztatást adni. Nem tudom külföldön hol vagy, de ha van, módod hívd fel a gyerekorvost vagy védőnőt tanácsért. Vagyis őket is. Amiben én tudok két kisfiúval a hátam mögött tanácsot adni az a következő.
Az én fiaim is mindketten igényelték a tápszeres pótlást. A kicsi rettentő jó étvággyal van megáldva és ennek megfelelően a súlygyarapodása is rohamos volt. Amit érdemes kipróbálni. Az esti és uzsonnai étkezéseket felcserélni. Tehát ha elfogadja, akkor uzsonnára a tápszer (hanem fogadja, el akkor is elhagynám az esti tápszert esetleg lefekvéskori „tejnek” adnám) és vacsora a pépek, esetleg lehet főzeléket is adni. Illetve jobban eltelíti és éjjel raktároz a szervezet. Ilyenkor jobban hasonulnak a tápanyagot illetve a „felesleg” is ilyenkor raktározódik jobban.
Remélem így megindul a gyarapodás és nem lesz szükség másra.
További jó babázást és élvezzék a napsütést!
Rózsa
Kedves Rózsa!
Nagyjából ugyanaz a gondom, mint Molnárné Orsinak, aki január 12-én írt Neked. Kisfiam súlygyarapodása nagyon lassú. Ő igény szerint szopizik még, ami azt jelenti, hogy egy nap kb. 6-7 alkalommal. Korban is ugyanaz, mint Orsi Kislánya, tehát 9 hónapos és a súlya is hasonló, 2520 g volt születésekor, most 6460 g. Mozgásfejlődésben ugyanott áll, rengeteget mozog, emellett küzd a fogzással folyamatosan. Nagyon jó étvággyal eszik mindent, kivéve a tápszert, amit két hónapja írt fel az orvos, mert úgy gondolta, hogy csökkent az anyatej mennyisége. Azt mondta, hogy egészítsük ki minden étkezésnél az anyatejet tápszerrel. Nagy küzdelem volt, nem igazán működött, mert Dani a tápszert nehezen fogadta el (azóta sem, csak keveset iszik belőle, főzelékbe szoktam tenni). Akkor elkezdtem gyakrabban és a szilárd ételek előtt is szoptatni, talán visszaállt a rend. Minden mást szívesen eszik, az anyatej mellett egy nap 2x kap gyümölcsöt hipoallergén pépekkel keverve (pl. Sinlac, vaníliás pép, gluténmentes gabonapépek) reggel és késő délután, 1x főzeléket hússal ebédre. Ezekből kb. 150-200 grammot eszik meg.
Az orvos kivizsgálást javasolt, de aztán elvetette, mert elindult a gyarapodás, de most mintha megint megállt volna. Én nagyon félek attól, hogy megviseli majd a kórház a Picikémet és én úgy látom, hogy semmi probléma nincs, de azért lehet, hogy jó lenne erről megbizonyosodni. Nem tudja esetleg, hogy ilyenkor milyen vizsgálatok várhatóak?
Bizonytalan vagyok, hogy mit lehet adni Neki ilyen korban és mit nem. Valahol azt olvasom, hogy tejterméket csak egy éves kor után lehet, máshol azt, hogy sajtot, túrót, joghurtot kis mennyiségben már szabadna. A gabonákkal is gondban vagyok, annyi rosszat hallani a gluténérzékenységről. Most elkezdtem bevezetni a tésztát, de azt is csak gluténmentest mertem, a családban egy hónappal fiatalabb baba meg már pici kenyeret is eszik. Tojást mikortól kaphat? Erről is különbözőek a vélemények. Mivel tápláljuk, amitől hízik, de nem elhízik?? Esetleg adjak több húst? Kb. 2-3 dkg van most egy főzelékében. Vagy egyen naponta 2x főzeléket? Azt sem szeretném, ha kevesebb anyatejhez jutna más ételek miatt, mert úgy tudom, hogy a fő táplálék ez lenne (vagy/és a tápszer, de az meg nem kell Neki) egy éves korig.
Köszönöm szépen! Ági
Kedves Ági!
Előszöri fő a nyugalom
Nagyon jól döntöttél, amikor bevezetted a szilárd evés előtti szopizást. Semmiképpen sem árt 9 hónapos még nyugodtan akár minden étkezéshez szophat
Nem értem, ha az orvos elvetette, akkor most még is mentek kivizsgálásra?
Kevésbé fogja megviselni a kórházi tartózkodás, ha vele tudsz lenni. Változó,hogy ilyenkor milyen vizsgálatokat kérnek az orvosok, de számítani kell egy vérvételre, esetleg, UH vizsgálatra. Érdemes a befekvés előtt felhívni a kórházat és tájékozódni mire készüljetek.
Legutóbb én is ezt tettem
Tápszerrel kapcsolatban érdemes megpróbálni a tápszerváltást, ezt pedig elhasználni a főzelékekbe. De csak ha úgy érzed szükséges tápszerrel pótolni. ( Te vagy az anyukája)
Érdemes átböngészni itt a babafalván található hozzátáplálási táblázatot. Ez ebben szereplő iránylevek tükrözik a mai magyar gyerekorvosok, védőnők és dietetikusok szakmai álláspontját. Amit érdemes tudni a gluténről az anyatejnek védő hatása van a gluténnel szemben ezért a szoptatott csecsemőknél már 8 hónapos kortól bevezethető, míg a tápszeres babának inkább a védőhatás hiánya miatt 9-10 hónapos kortól javasoljuk. Tejterméket (túró, sajt, joghit, kefir) 7-8 hónapos kortól adhatunk a főzelékekbe. Joghurtot önállóan inkább 1 éves kor felett.
Remélem segítettem
Rózsa
Kedves Rózsa!
Én terhes vagyok, csalánkiütéses letem, rosszak lettek a laborleletek. Miután úgy tájékoztattak, a problémák majd csak szülés után kezelhetők antibiotikummal, hisztamindiétába kezdtem, ettől a laboreredmények 3 hét után rendeződtek. Elmentem természetgyógyászhoz, hátha nemcsak a szoptatás rovására lehet gyógyulni.
A problémák alapja candidiázis. Évekkel ezelőtt már volt vele gondom, akkor labor szinten is utánanézettem, az egész szervezetem ellepte. Szedem a homeopatikumokat és tartom a diétá(k)at.
Másfél éves kisfiam emésztése problémás, gyakran fáj a hasa kakilás után is. Széklete savanyú szagú volt sokáig, rosszul alszik. A tejet egy ideje nem kívánja (Amúgy is csak keveset ivott kakaó formájában). A hasa tele lett kiütésekkel, amik főként fürdéskor jelentkeztek. A tej elmaradásával megszűntek. Most gasztoenterológiailag vizsgáltatjuk, egy három hetes tejfehérje megvonás előtt állunk. A természetgyógyász szerint a vele való terhesség során ő is kapott mindenből, azt mondja, nem érdemes a tejfehérje diétát megkezdeni, mert az ok nála is ugyanaz. Ha tejfehérje érzékeny lenne, az is csak a sérült vastagbél tünete. Tehát kapja a homeopatikumokat és diétáztatni kéne, persze módjával, amennyire lehet, de az édességet legalább kerülve.
- Mennyire szigorú diéta ajánlott egy ilyen kis gyereknek hosszabb távra?
- A hasfájásait a nagymama tanácsára kamillateával próbáljuk enyhíteni, de ezt sok cukorral és citrommal issza csak meg. Káros a kamillatea hosszútávú fogyasztása? (egyes ismerősök ezzel riogatnak) A gyerek folyadékbevitele ált. 2-3 dl! Ez főként almaléből áll, ebből hajlandó csak többet inni az említett kamillateán kívül. Vizet nemigen issza meg, Próbáltuk rászorítani, ha mégis, napi 1 dl-re csökken az elfogyasztott folyadék, három nap után inkább semmit nem iszik, csak azt ne. Kisbabakora óta hascsikarást okoz nála a víz! (értendő ezalatt forralt víz, babavíz…) Az almalé és a cukros tea viszont nem passzol a diétába!
Mire próbáljak feltétlen ügyelni? Néhány naponta sajt vagy Danonino nagyon gond? (Ezeket igényli tejtermékből), illetve nagy ritkán túró rudit. Édességet ilyesmiken felül amúgy sem kapott.
Hogy növelhető az elfogyasztott folyadék? Mindig van elöl innivaló, igyekszünk 1-2 óránként legalább néhány korttyal kínálni, erőltetés nélkül. Újabban, egy probiotikum szedése óta, ami a savanyú székletet megszűntette ugyan, de iszonyú székrekedést okozott, este lefekvés előtt iszik sokat, legalább 1 dl-t 2-3szori kérésre, de néha másfél, két dl-t. Éjszaka is kér inni azóta, ez korábban nem volt. Az éjszakai ivászatok kezdenek ritkulni. Gondolom ez az új szokás sem szerencsés…
Mit tegyek, mire figyeljek?
Válaszát előre is köszönöm: Kati
Kedves Kati!
Két részben válaszolok a kérdésére. Először is tisztázandó candida diéta nem alkalmazható gyerekek és terhesek esetében. Tehát arra a kérdésre, hogy gyermeke esetében milyen szigorú diéta alkalmazható a válaszom semmilyen. Önnek mivel kismama szénhidrát szegény diétát javasolnék egészen addig, amíg a szoptatást befejezi. Tehát akár 2 évig is vagy tovább.
De akkor kezdeném a válaszadást. Nem derült ki a kérdésből hányadik héten jár és mikor voltak ezek a rossz labor leletek, illetve mik voltak ezek. A hisztamin diétának az értelme ennyi, hogy kivonjuk a szervezetből a felesleges hisztamint. De a csalánkiütés okát nem szünteti meg. Mert ez egy tünet, amit számtalan ok válthat ki. Ezek közül az egyik lehet étel allergia, de más környezeti tényezőre is reagálhat ilyen reakcióval a szervezet. Tehát a csalánkiütés az allergénnel való találkozáskor a hisztamin diéta ellenére ismét jelentkezhet.
Nem értem, hogy a gombás fertőzéshez mi köze azt antibiotikumnak. Én inkább valamely gombás fertőzés elleni kúrát javasolnám, de szigorúan csak orvos által javasoltat. ( Ezért keresse fel kezelő orvosát és beszélje meg vele)
Milyen diétákat tart? A hisztamin és candida diétára gondol?
Kisfia tünetei nem utalnak egyértelműen candidiázisra inkább a tejfehérje allergiára gondolnék. Tisztázandó: volt szájpenész születése után? Etetési nehézség? Nyákos székelt, makacs szorulás? Mert ezek utalhatnak a candidára. Gyakori fül- és torokgyulladás? Az antibiotikus kezelés pedig csak ront a bélflórán. Különösen édesség fogyasztása után ezek a gyerekek túlzottan aktívvá vagy agresszívvá válhatnak. Illetve a kialakult hiány állapotok miatt fáradékonnyá vagy éppen hiperaktívvá. Ahogy én olvasnom kisfia jó általános állapotnak örvend.
Mindenképpen fontosnak tartanám, ha már gasztroenterológiai kivizsgálás történik, hogy a tejmentes diétát betartsák legalább arra a 3 hétre. A szúrós szagú savanyú széklet és hasfájás inkább tejfehérje allergiára vagy laktóz, érzékenységre enged következtetni. A homeopaitkumokkal nem árthat, ezért adhatja. De javasolnék egy probiotikus kúrát mindenképpen, mert ez segít helyre rakni a bélflórát s így visszaállítani a természetes egyensúlyt.
A túlzott kamilla teafogyasztás hasmenéshez és mivel a fiú igen kevés folyadékot fogyaszt, kiszáradáshoz vezethet. Javasolnám, hogy a kamillát napi 1-2 dl ig fogyassza csak citrommal és mézzel. A sok cukor felesleges kalória bevitel mai mind az étvágyat mind a szomjúságérzetet csökkenti. Az ízérzékelés tolják, el savanyú irányba ez segíthet a folyadék bevitel növelésében. Egy ennyi idős kisfiú napi folyadék igénye 100-120 ml/ ttkg vagy is ahány kg annyiszor 100- 120 ml folyadék lehetőleg víz, ásványvíz (buborékmentes) és frissen facsart gyümölcslevek. Ez 1-1,5liter:)
Jelenleg semmilyen tejterméke nem kaphat, sőt lehetőleg pl. párizsit, virslit, marhahúst sem. Vásárláskor minden élelmiszer összetevőjét meg kell nézni, és ami nem tartalmaz tejet (tejsavó, kazein és társai is ide értendő) azt kaphatja. A tejmentes étrend bőven elég szigorú most neki, ne terheljük mással.
A folyadékbevitelen meg nagyon fontos lenne változtatni, mert a napi 2dl igen kevés ez is okozhatja a székelési és emésztési problémákat. Én adnék neki teljes kiőrlésű termékeket, mert azok magas rosttartalma megnöveli a folyadék igényt is.
Ha eddig sem kapott édességet csak néha tejterméket, akkor az édesség, mint olyan nem fog hiányozni neki.
Az esti plusz 1-2 dl folyadék még nem nevezhető soknak, de már haladás. Az, hogy éjjel iszik nem baj. Majd ha már nem lesz estére elalváskor szomja nem fog kérni önmagától leszokik róla. Lényeg ilyenkor savanykás ízzel kínálják meg. Az almalevet is ezért szeretheti.
Remélem segítettem. Kíváncsian várom a gasztroenterológus véleményét.
Rózsa
Kedves Rózsa!
35. héten vagyok. A csalánkiütés a 25-27. hét közöt kezdődött, a hisztamintartalmú ételekre és a tejtermékekre. A tejjel korábban problémám nem volt.
A laborleletek, amik problémásak voltak dec. (és jan.) elején: Neutrofil 73.6, vérképzési adatok határérték alatt, azokra most Vasat szedek folsavval,
Vizelet Ph 6.5 ill. (7), Fehérje pozitív (-), Laphámsejt 39 (13), Baktérium 6740 (-), Fehérvérsejt 100 (88), Vörösvérsejt 25 (8)
Tenyézstett vizelet negatív lett, ultrahang a belső szerveken elváltozást nem mutatott ki.
A kezelőorvos helyi gombás kúpot ír fel havonta 1*, ami terheseknél használatos, ez kb. max egy hétre semlegesíti a problémát. Ez már 4 hónapja tart.
A diéták: Hisztamin és Candida. Gyümölcsként eszem zöldalmát és igyekszem sok zöldséget enni. A candida diétából tejet amúgy sem tudom fogyasztani, mert a szervezet allergiás reakciókkal válaszol. Így a cukor és az élesztő tartalmú dolgok, a füstölt és erjesztett áruk esnek ki. Egy – 2 héten belül belép újra a joghurt és a probiotikumok az étrendbe, addigra a candida szint lejjebb megy. Remélem így lesz.
Mosószerekre, vegyszerekre szokott allergiás kiütésem lenni egy szint felett, de az másmilyen, ezen felül semmi újat nem használok.
A masszív gombás fertőzéseknél szoktak antibiotikumot alkalmazni, ha a helyi kezelés nem elégséges. Semmilyen “ötletettel” nem álltam elő a hisztamindiétán kívül orvosi kontroll nélkül, még a természetgyógyászt is említettem, ezzel az orvosok úgy vannak, “ártani nem használ”.
Kisfiam egy éves koráig szopott, addig a székletével gondok nem voltak – ritkábban volt, de nem szorulásos. A hozzátáplálással mindennapos lett.
“szájpenész születése után? Etetési nehézség? Nyákos székelt, makacs szorulás”- nem voltak jellemzők, csak születés után. A magzatszurok ürült nagyon nehezen, bár a szülőszobán is ürült, a születés után három nappal jött egy nagy adag, addig tőlem tejet el nem fogadott, csak cicizett (nem nyelt), anyukám tanácsára az orrát befogva beletukmáltam valamennyit, akkor ürült utánna töménytelen mennyiségű magzatszurok és kezdett el szopni. (A nővérek kegyetlenebb cseleket javasoltak és ha a gyerek visított, 10 másodperccel utánna a cicin egyből aludt.) Utánna csak annyi volt, hogy sűrűbben kért enni, viszont max 110 ml.-t. többet akkor sem, ha kivártuk a hosszabb időt. A védőnővel abban maradtunk, ha úgy tudja a gyerek bevinni a szükséges mennyiséget, szopjon úgy, ahogy neki jó.
Egyszer kezelték antibiotikummal egy éves kora alatt, szerintem fölöslegesen, nagyon megterhelte a szervezetét, megkínozta a hasát, nagyon szenvedett tőle, a gyermekorvosa azt állította, a hasfájás nem allergiás reakció.
Kisfiam szempontjából azt mondta a természetgyógyász, a tejfehérje allergiás is okozhatja a terhelt vastagbélfal, várjuk meg, amígott is a kezdő diéta után elkezdődik a probiotikus kúra.
Nála a diéta valóban a tejtermék kerülés, ezt a húsfélékre még nem vonatkoztattuk, mert minden egyszerre egy kicsinek sok lenne, ezért is kérdeztem Önt. Az édességeket én edig sem adtam, max. Danoninot, Túró rudit, itt inkább a nagyszülőkkel volt gond, különösen az ünnepek környékén. Az élesztő kerülés is csk 50%-os, továbbra is kap fehérkenyeret, de eszik az én rozsos extrudált kenyeremből és a saját sütésű sütőporos, részben tönkölybúzás, vagy rozsos kenyeremből is. A vaj helyett is margarinra váltottunk.
A természetgyógyászhoz azért fordultam, mert sok orvost megjártam az utóbbi időben, és senkinek nem volt előrevivő ötlete csak tüneti kezelés, ill. javaslat antibiotikum kúrára szülés után. (Több helyen.)
A gyerekorvos kapásból nem látja problémának, amit én, hogy a gyerek (21 hónapos) rendszeresen kéri, hogy simogassam meg a “kakit” vagyis a hasát napközben, különösen kakilás után. És itt nem székrekedésről van szó! A leírt savanyú, maró szagú székletet, ami inkább hamenés jellegű volt a problémás hónapokban, de csak napi 1*. És az alvás problémákat, a sok felriadást, gyakran másfél 2 óra virrasztást.
Ezek most a tejtermékek elhagyásával javuló tendenciát mutatnak.
Szóval ennyi. Nagyon várom további reagálását.
Kati
Kedves Kati!
Remélem nem bánja, ha utána néztem néhány dolognak és így válaszolok. Sok minden felvetődött bennem Őnnel és kisfiával kapcsolatban.
Megpróbálok megint külön- külön válaszolni.
Várandósság alatt a szervezet hormonháztartása és immunrendszere alkalmazkodik a más állapothoz. Így pl. az immunrendszer kissé elnyomódik. Ezért fordul elő, hogy a korábbi allergiák aktívabban jelentkeznek illetve pl. a gombás fertőzésekre az egyébként is érzékeny nők még érzékenyebbekké válik. Ezért fontos érdemes tudni, hogy mi okoz allergiát és azt már a terhesség elejétől kerülni kell. Mosogatószer és vegyszer esetén kidobni az allergiát kiváltót és sensitivet, esetleg kozmetikumnál gyógyszertárit használni. Ugyanis az egyes allergének átjutnak a méhlepényen és ezzel atópiássá (érzékennyé) tehetik a babát. Ugyan ez a helyzet egyes élelmiszerekre, amelyek közül a legismertebb a tej, tojás szója és a hal, földimogyoró.
Az ön által leírtak alapján ezért azt gondolnám, hogy az első csalánkiütéseket valamilyen új vegyszer, vagy gyógyszer, kozmetikum váltotta ki. Majd mivel eleve egy jobban legyengült immunrendszernek kellett megküzdenie ezzel és a masszív gombafertőzéssel úgynevezett kereszt allergiaként kialakulhatott nálad tejfehérje allergia.
Tejfehérje allergia esetén MINDEN tej és Tejtermék TILOS illetőleg MINDEN OLYAN ÉLELNMISZER AMEYLY AKÁR CSAK ADALÉK FORMÁJÁBAN TARTALMAZ TEJET? TEJSZÁRNAZÉKOT.
Ezen diéta kialakításához és betartásához javaslom a http://www.etelallergia.hu és a http://www.taplalekallergiadatbank.hu oldalak böngészését. Ezért nem javaslom a joghurtok és probiotikomuk bevezetését sem. ( Pro biotikumok tej alapúak általában)
Allergiás háttérnél egészen a szoptatás végéig szükséges ezt a diétát tartania, hogy a születendő baba minél érettebb immunrendszerrel találkozzon ezen allergénekkel, és így nagyobb esélye legyen arra, hogy ne legyen táplálékallergiás.
A Candidás fertőzésre szénhidrát szegény diétát szoktunk javasolni várandósság alatt, ugyanis szigorúan tilos a honlapomon is megtalálható nagyon szigorú Candida diéta.
A hisztamin tartalmú ételek kerülése csak tüneti megoldás a csalánkiütések kezelésére. A viszketés enyhíthető különböző a várandósság alatt is használható hűsítő krémekkel. Illetve nap 2x 5 ml Calcimusc megivásával sem árthat.
A leírt labor eredmények a szervezetben jelenlevő valamely gyulladásos folyamatra utalnak. Melyet okozhat a masszívan fennálló gombafertőzés, de bármi más is. Érdemes lenne egy góckutatást kérni ez ügyben.
Kisfiadnak milyen gyakran volt széklete és milyen? Mikor kezdted a hozzátáplálását és voltak –e ételek melyeket „nem bírt”?
Mindenképpen javaslom a gasztroenterológiai kivizsgálást, illetve lehetséges, hogy szükség lenne egy sebészeti vizsgálatra is. A késői magzatszurok ürülés (48 órán túli, főleg ha az édesanya kezdetben nem vagy nem tudja szoptatni) utalhat a vastagbél egy örökletes betegségére. Ennek folyomány lehet az általad leírt hasfájás, nyákos bűzös vagy savanyú széklet stb.
Milyen betegségre és mennyi ideig kapott antibiotikumot 1 éves kora előtt. Kapott-e utána probiotikumot vagy probiotikus (bifidusos) tápszert? Továbbra is felhívnám a figyelmet arra a Danonió, Túrórudi, joghurt NEM édesség, hanem TEJ!!!!! Tehát szigorúan tilos tejmentes diétában. Kérem, tartsák most be ezt a gasztroenterológiai vizsgálat előtt. Mert ha nem akkor teljesen felesleges stressznek tetszik ki a gyereket, mert a vizsgálatokat meg kell ismételni, mert a diéta hiányában fals eredményt adhat. Illetőleg gyermekkorban nem alkalmazható a candida diéta! Még az élesztős dolgokban sem. Margarinok közül egyedül a Liga használható.
Amíg nincs pontos gasztroenterológiai eredmény nem is tartom indokoltnak.
Amennyiben a gyermek székeltének állaga és szaga gond önnek illetve a székelés utáni hasfájás (bár nem tudom, előtte nem panaszkodik) kérhet egy székelt tenyésztést. Mert a fent említett vastagbél betegség egyik tünete is lehet ez illetve az elhalt bélfal is okozhat hasonló tüneteket, az azon szaporodó kórokozók gyulladásokat (gyulladásos hasmenést) felszívódási zavarokat (esetünkben tejfehérje allergiát).
Én anyaként nem állnék meg itt és nem nyugodnék, míg orvosilag nincs tisztázva.
Mindenképpen járjon mindenek utána a kisfia és a születendő illetve önmaga érdekében!
Üdv Tibay Rózsa
Kedves Rózs!
Köszönöm alaposságát és tanácsait! Azért írtam, hogy más oldalról is láthassam a kérdést. Higgye el, sokfelé próbálkoztam. Ha konkrét szakemberjavaslatai vannak, várom! A Diéták miatt kértem ki az Ön, mint dietetikus véleményét is.
Mint írtam a természetgyógyász kiutat végső megoldásként választottam. Nem olyan egyszerű az élet, mint hiszi. A magyar egészségügy katasztrófa!
Vegyszerből a mennyiség számít nálam, nem a mi. Ha a párom nem ér rá mosogatni, az is elég. A gumikesztyű sem megoldás, a latex ill. gumikesztyű típusú anyagok is allergenizálnak. (A kondomtól a hüvelyi ultrahangra húzott dologig, gumikesztyűig minden értendő.) Gumikesztyű használatától szétreped a kézfejemen a bütykökön a bőr és nehezen gyógyuló hegek képződnek. Semminemű új készítményt nem használok!!! Kozmetikumot egyáltalán nem, fürdéshez is csak baba-termékeket. Nyilván kisgyerekes anyukaként a kicsi ruháinak tisztításánál több vegyszerrel érintkezem. Ez biztos.
Azt én is olvastam, hogy ez a masszív gombás fertőzés lehet alap. Amiért a hisztamindiétát tartom, az az, hogy a végén már majdnem letéptem a bőrt kínomban a combjaim belső felületéről. Igen durva volt, már nonstopp az elviselhetetlenségig viszketett, éjszaka is. A viszketés csillapító szerek jó része tilos terhesként, amit lehet, nem használt semmit ezen a szinten, ill. pl a rázófolyadék szárítóhatásánál fogva rontott is. Az említett enyhén szteroidos kenőcs rendezte a kérdés nagy részét a diéta mellett. Már 2 hete egyáltalán nem is használom, elég a diéta.
Én is tudom, hogy csak tünetileg rendeztem (nagyjából) a kérdést, de ebben az esetben ez is sok. Nem hiszem, hogy a non-stop gyulladásos állapot kedvezne a kicsinek. A tejtermékeket is kerülöm, de mindent nem vehetek ki az étrendemből. A calciumból a nőgyógyászom korábbi előzmények miatt csak igen kis adagot engedélyezett, napi egy ca-sandozt, a calcimuscot egyáltalán nem. Korábbi vetélések miatt szigorúan csak azt használom, amit engedélyez.
Igyekszem a kiegyensúlyozott táplálkozásra, mert ha a tejtartalmú dolgokat és a hisztamintartalmúakat kiveszem, mint tudja, igen csekély a paletta. Mostanra szerintem egész ügyesen figyelek arra, hogy mindenféléhez hozzájusson a szervezetem. Sok zöldséget eszem. A szénhidrátszegény étkezés is ok., csak ha tovább szigorítom az étrendet, az szerintem már gáz.
Megjegyzem, a candidadiétának azzal a változatával, amit tartok, semmi édes, gyümölcsből csak zöldalma, semmi élesztős, erjesztett, semmi tejtermék, kezd mérséklődni a gombás folyás intenzitása, mértéke is. Remélem, ha a hormonháztartás rendeződik, megszűnnek a problémák. Ha nem, folytatom a diéták azon részét, ami nem (ld. pl. javaslat tejtermékkerülésre) a szpotatás végéig. MI AZ AMI TILOS TERHESKÉNT A CANDIDADIÉTÁBÓL? A góckutatást kitől kérjem? Vizelet és vérvizsgálatokon, tenyésztéseken kívül eddig semmit nem írtak fel!
Kisfiam anyatejes széklete 3-5, néha 8 naponként aranysárga volt. 6 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást, lassan haladva a javasolt élelmiszerekkel. Mindig vannak élelmiszerek, amiket a fiam 4-6 hétig nem hajlandó fogyasztani, aztán megint semmi baja velük. Volt így a krumli, répa, hús…
Kb. 8-10 hónapos lehetett, amikor egy piros torok, láz, híg széklet típusú betegségre kapta az ospent. Normaflort kapott utána.
A Gasztroenterológiai kivizsgálást a gyerekorvos hónapokig nem volt hajlandó felírni, végül egy bonolact re-general kúrához kötötte feltételként. Ettől székrekedéses lett, éjjelente iszonyatos hasfájással. A Gaszto- kivizsgálásból túl vagyunk a tejcukorérzékenységen, a székletvizsgálatokon (protozoon, bkt. wéber), a tejfehérje allergén kiszűrésénél tartunk, és kisgyerekeknél itt pont is következik, egyebet nem végeznek. Ez is abból áll, hogy háromhetes tejfehérje diéta után atakszerűen vissza kell adni néhány napra a tejszármazékokat és a reakciókat figyelni. Elkezdtük a diéta szigorú betartását.
Nem hiszem hogy sebészeti beutalót tudok szerezni!
A magzatszurok egy része, mint írtam, már a szülőszobán ürült, valószínűleg nagyon sok volt belőle a kis hasában.
A gyerek székletében az érdekesség, hogy állagtól függetlenül napi egy volt, akkor is, amikor olyan híg volt és akkora svunggal érkezett, hogy a pelenka minden oldalán kitört.
A jelenlegi szakembergárda más kivizsgálást nem végez. Bár megjegyzendő, most egy vírusos problémától eltekintve a teljes tejtermékmegvonással normális a széklete. Ez alatt az időszak alatt is csak napi egy széklete volt, híg, büdös, láz kísérte egy napig, ingerékenység és elesettség, koordináció hiánya.
Igen sok energiát fektettem eddig is az utánajárásba, próbálkozásba, természetesen nem állok meg, míg a kérdések megnyugtatóan nem rendeződnek!
Ismét köszönöm válaszait, ha már ilyen alapos, a fentieken kívül még egy kérdés. Lehet valóban Candidaprobléma a tejfehérjeallergia alapja?
Köszönöm alaposságát!
Kati
Kedves Kati!
Íme az általam ismert candida diéta minden ajánlásával és tilalmával!
Candida diéta
A diéta első időszakában nagyon szigorú ezért nehéz betartani, csak az fogjon bele aki kellően kitartó!!!! Terhesség idején a diéta nem javasolt. Amennyiben babát szeretne a tervezett terhesség előtt csinálja végig a kúrát!!!
Az első hétben TILTOTT:
Kefir, sütőpor, élesztő (élesztővel készült péksütemények: pl. bukta),kész szószok (édes-savanyú pl.)sör, bor, pezsgő (semmilyen alkohol!!!) sajt (a legtöbb fajta, főleg a penészes sajtok), fehérkenyér, zsemle, kifli, tészta, tejföl, édességek, kechup, majonéz, mustár, ecet, savanyúság, szárított gyümölcs szójatermékek, dinnye-(most ez nem fenyeget), gomba, gyümölcslevek, kész salátaöntetek, mártások, porlevesek, tej, kukorica, borsó, banán, grapefruit, mandarin, alma, narancs, édesítőszerek
Szigorú diétában kerülendő 2 hét után szabad:
zöldbab, borsó, banán (heti 1 db),tej, alma, könnyű sajtfélék, amik nem penészképződéssel, gombás érleléssel készültek, avokádó
AMIT SZABAD ENNI:
Zeller, fehérrépa, joghurt (natúr és élőflórás), karfiol, fejes saláta, kávé, brokkoli, hagyma ásványvíz, uborka, spárga, teák, sárgarépa, spenót, burgonya, fehérkáposzta, juhtúró zöldpaprika fokhagyma, paradicsom, vöröskáposzta, petrezselyem, hidegen sajtolt olajak
retek, korpatermékek, minden sovány hús, hal, kelbimbó, hajdina, kagylófélék, cékla
barna rizs, tönkölybúzakenyér, pászka, tojás, rozmaring, a sáfrány, a kurkuma, a koriander és a római kömény- mindegyik gombaölő hatású fűszer, dió, tökmag, szezámmag, túró,
Azután fokozatosan kell beépíteni az ételeket. A diéta 3-6 hónapig tart.
A zöldségeket, gyünölcsöket csak frissen fogyasszuk! Lényeges tudnunk azt is, hogy a grapefruitban, különösen annak magjában található egy bizonyos vegyület, amelynek gombaölő hatása van. Patikákban és drogériákban beszerezhető a grapefruitmag-olaj, melynek rendszeres használata erőteljesen hozzájárul a gyógyuláshoz.
- Az alkohol elvben nem más, mint cukor! Egy deci még nem a világ, de maradjon meg annál az elhatározásánál, hogy megakadályozza a gomba terjeszkedését!
- Fontos, hogy immunrendszerünk erősítéséhez sok vitamint és nyomelemet vigyünk be szervezetünkbe. Így A-, B1-, B3-, B6-, C- és E-vitamint, folsavat, biotint, magnéziumot, kálciumot, rezet, krómot, lítiumot és cinket. A vitaminokat lehetőleg zöldségekből és gyümölcsökből szerezzük. Ugyanígy megtalálhatjuk ezekben a magnéziumot és a kálcumot egyaránt. Rezet legkönnyebben a gabonafélékből, cinket a tejtermékekből és a tengeri halakból, állatokból, míg krómot a durva őrlésű gabonákban és a májban lelhetünk.
Amennyiben a második fokozat, vagyis a nem szigorított diéta hosszabb ideig (3-4 hét) sem hoz érezhető javulást, térjünk vissza 1-2 hétre ismét a szigorított diétához. Valószínűleg még mindig túl sok szénhidrát kerül a szervezetbe. Legyünk óvatosak a gyümölcsökkel: tényleg sok bennük a gyümölcscukor!
Góckutatás része a labor vizsgálatok. Vér és vizelet. Illetve fogászati, belgyógyászati vizsgálat. Ezeket kérheti a háziorvosától.
Szakembereket azért nem tudok önnek ajánlani, mert nem tudom ennek az országnak mely részen él és igazán nem várhatja, hogy ismerjem a teljes orvos társadalmat.
Amennyiben nem tudja akarja tartani a tejmentes diétát szíve joga. Az önélete és gyermekei.
Mit derítettek ki kisfiánál az eddigi vizsgálatok? Ezt még nem osztotta meg velem. Ha tejcukor érzékenységről van, szó honlapomon talál leírást a diétához. Kérem, nézzen ott körül. A fent leírt Candida diéta is onnan származik.
Rózsa
Kedves Rózs!
Az eddigi vizsgálatok a csemeténél mind negatívak!
Az én laborleleteimről írtam. Fogászatra rendszeresen járok. Bp-n lakom. Belgyógyászati kivizsgálás a terhességi kötelezőn kívül nem volt.
A szakemberajánlást azért kértem, mert úgy látom, más javaslatai vannak, mint az eddig elért orvosoknak.
Köszönöm, hogy leírta az Ön által használt csandida diétát is. Mint írtam, a tejtermékdiétát már 100 %-ban tartjuk, (fokozatosan hagytuk el a dolgokat).
Ha megengedi, aztán nem zaklatom tovább, még mindig itt van két kérdés: MI AZ AMI TILOS TERHESKÉNT A CANDIDADIÉTÁBÓL (Itt most az általam írtra gondolok, természetesen az alkohol is benne van.)?
A gyereknél valóban csak a tejterméket és édes termékeket kerüljük teljesen, ami alól a gyümölcsök kivételt képeznek.
LEHET VALÓBAN CANDIDAPROBLÉMA A TEJFEHÉRJEALLERGIA ALAPJA?
Gondos válaszát előre is köszönöm: Kati
Kedves Kati!
Mint már elmondtam többször is TERHESSÉG ALATT KISGYERMEKKENÉL TILOS A CANDIDA diéta. Helyette szoktuk javasolni a szénhidrát szegény diétát.
Azt, hogy a candidiázis lehet-e tejfehérje allergia lapja nem tudom. Ezt a kérdést tegye fel a gasztroenterológusnak.
Tanulmányim alapján elképzelhetőnek tartom, mert étel allergia esetén a bél áteresztőképességének változásai állnak a héttérben. Tehát előfordulhat, hogy egy gombás fertőzés által ( az már más kérdés,hogy a gomba miért hatalmasodhatott el a szervezetben) áteresztőbbé vált bélfalon átjuthatnak azok az allergének nevezetesen a tehéntej fehére, melyek egyébként nem jutnának át. Így kialakul az allergia. De mint mondtam nem kompetenciám eldönteni, hogy ez az önök esetére igaz-e. Csak elképzelhetőnek tartom ez az én magánvéleményem.
Akkor javasolnék gyermek allergológus és gasztroenterológust nagyon nagy szaktekintély a témában Dr. Polágár Marinee a Madarász utcai klinikán illetve az ő szakember gárdája. ( Ha már Bp.) Felnőtteknél sajnos nem ismerek ilyet. De meg lehet próbálni, hogy ugyanazon specifikus Ige, és IgA vérmintákat levegyék önnek, is mint szülőnek az adott vizsgálaton.
Amennyiben ezen vizsgálatok meg vannak és diétát írnak, elő állok rendelkezésre, amennyiben szükségesnek érzi. Addig is kérem, járja végig gyermekével is az eddig javasolt orvosokat és kérem ön is keressen fel egy allergológus orvost.
Üdv Rózsa
Kedves Rózsa!
A gasztroenterológiai kivizsgálás alapján a gyermeknél tejfehérje allergiát állapítottak végül meg. A tejfehérje fokozatos kizárásával a negyedik hétre megszűntek a problémák.
A http://www.taplalekallergiaadatbank.hu oldal nem elérhető, tud javasolni még olyanokat, amiket érdemes megnéznem? Illetve olyan táplálékokat, amiket a kicsik szívesen esznek, és a Calcium és egyebek pótlására alkalmasak? A tápszerrel egyenlőre hadilábon állunk. Az Ön által fentebb javasolt margarin hol szerezhető be?
Válaszát előre is köszönöm.
Katalin
Kedves Kati!
Az oldal pontos címe: http://www.taplalekallergia.hu/
Illetve nézelődjön: a http://www.etelallergia.hu oldaoln is.
A liga margarin nagyobb élelmiszer boltokban általában kapható. Pl Coop, Profi, Tesco, Auchan.
Kérem keresse fel még a startlap oldalak ide vonatkozó részeit is ott is hasznos információkat talál. A megfelelően felszívódó kalciumhoz a legjobb a tápszer az ilyen korú gyermeknek.
További javaslatokért forduljon a gasztroenterológushoz vagy az ott dolgozó dietetikushoz!
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom májusban lesz 4 éves. Az óvodáskori válogatósság c. cikk ütötte meg a szememet, melyben azt írtátok, hogy ez nevelési problémára vezethető vissza. Sajnos azt mondhatom, hogy kislányom is elég válogatós lett, annak ellenére, hogy 2 éves koráig nagyon jólevő volt (spenót és sóska kivételével mondhatni szinte mindent; persze voltak kedvencek és kevésbé kedvencek, de evett mindenből). 2 éves kora előtt nem sokkal egyik-napról a másikra nem kérte a húst (főtt, sült, rántott, viszont szalámikat, felvágottakat továbbra is szívesen ette). Kérdeztük a gyerekorvost is, azt mondta, hogy ne aggódjunk, kérni fogja, ha igényli a szervezete (tojást és tejterméket továbbra is eszik).Főzelékek bölcsis kora (2,5 évesen ment bölcsibe) nem kedvencei (előtte én zöldségeket, husit stb. összefőztem, turmixoltam, s úgy kapta, a bölcsiben meg tejes vagy joghurtos változatban kapták. Gondoltam lehet, hogy ez a kombinált ízvilág nem tetszik neki, ezért itthon megpróbáltam a régi, hagyományos verziót elkészíteni, de az sem jött be. Egyszerűen egyre több olyan étel kerül a listára, amit nem akar megenni. S ezt ne úgy értsd, hogy csak sztrájkol, hogy ő márpedig nem eszi meg: okos, értelmes kislány, ezért meg lehet vele beszélni nagyon sok mindent, így el szoktuk neki azt is mondani, hogy x.y kajában sok a vitamin, ami ezért meg azért kell, s hogy kóstolja csak meg legalább. Hősiesen meg is kóstolja, de egyszerűen látszik rajta, hogy tényleg nem esik jól neki: inkább van, hogy öklendezik, s így nem merem erőltetni neki. Azt már sikerült elérni, hogy a rántott szeletből néha eszik egy pár falatot (s talán lehet mondani, hogy jóízűen), de ez minimális. Pl. ott van a régi nagy kedvence a rizs (köretként és rakott dolgokban is imádta), most meg nem akarja egyáltalán megenni (egyedül a házi sült hurkában – azt viszont nagyon szereti). Nagyon sok mindent megpróbáltam már: pl. mókás figurákat formáztam egy-egy ételből, vagy figurát formázva tálaltam ezt vagy azt, de az égvilágon semmit sem értem el vele. Mit gondolsz erről a problémáról? Megoszlanak erről az egészről a vélemények: vannak, akik azt mondják, hogy óriásit tud változni a növekedés során a gyerekek/emberek ízlése. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, akkor a zöldségekkel és a főzelékekkel én is hadilábon álltam, mert képtelen voltam megenni: aztán 16-17 éves koromban kíváncsi lettem ismét az ízeikre, s vannak, amik azóta a kedvenceimmé váltak (közben persze időről-időre tettem én is ízpróbát, de nem jött be).
Várom válaszod.
Mónika
Kedves Mónika!
Elnézést kérek, hogy csak most írok választ, de ez nálam úgy látszik most egy ilyen időszak
Saját tapasztalat erőltetni nem szabad, mert végképp elveszed a kedvét az evéstől, és majd úgy eszik, hogy csak gyorsan legyen túl rajta. Amit most nem eszik meg érdemes majd hónapok múlva újra elő venni és kínálni neki. De nem kell győzködni azzal sem, hogy ebben vagy abban sok a vitamin és nagyra nő tőle. Ugyanis igen okosak felfogják, hogy fontos anyának meg annak, aki kínálja, ezért megkóstolja, de nem ízlik, nem akarja, ezért öklendezik. Azért az érdekes lenne a téma szempontjából, hogy az oviban mindnet meg eszik-e? S nem derült ki számomra pontosan mivel is van gond. Nem eszik húst, csak felvágottat, szalámit? Nem eszik zöldségeket, főzeléket? Eszik gyümölcsöt? S nem eszik rizst, de krumplit igen? Egy kicsit most egyoldalú az étkezése. Ennek a válogatósságnak lehet oka a növekedés, az, hogy változnak a gyerekek. Illetve igen nevelési probléma is. Ha otthon van csak így akkor feltételezhető, hogy veled harcol a te illetve az ő határait próbálgatja otthon. Ha az oviban is, akkor az okok máshol keresendők. Érdemes megfigyelni az étkezését szívesen jóízűen eszik, vagy gyorsan sietve, mint aki nem ér rá. Vagy undorral, csak mert kell. Ha ez utóbbi, akkor érdemes lehet gyerekpszichológussal is beszélni. Ha nem akkor csak egyszerűen most ilyen korszak van, ezt kell elfogadni. Gyerekorvossal esetleg meg lehet beszélni egy vérvétel,t hogy lássuk van-e valamilyen hiány állapot a háttérben. Adhatóak különböző pro biotikumok, és multi vitaminok melyeket az étvágyra is jó hatással vannak.
Üdv Rózsa
Kedves Rózsa,
Kislányom 10 hónapos, sajnos a kezdetektől tápszeres. A hozzátáplálás nem volt zökkenőmentes: kisasszony már egészen piciként válogatott, viszont a tejtermékeket szereti. A kérdésem az lenne, hogy amikor “puding”, “tejberizs” és társairól szólnak a baba-mama könyvek, mint adható ételről, akkor ez a “bolti”, a “bébiétel”, “tápszerből készült” vagy a tehéntejből otthon?
Nem értek az élelmiszerekhez, ezért nem egyértelmű számomra a “tehéntejet ne” tiltás, ugyanis a joghurt, a túró is – tudomásom szerint erjesztett – tehéntejből van, amit 6hónapos kora óta a háziorvos útmutatása alapján eszik.
Előre is köszönöm a segítséged.
Füredi Gabi
Kedves Gabriella!
A tehéntejet ne tiltás konkrétan magára a nyers tehéntejre vonatkozik, vagyis a folyékony tejre. Ugyanis az ebben található tejfehérje még könnyen átjut, felszívódik a bélrendszeren keresztül a kicsik éretlen szervezetében. Ezt úgy kell érteni,hogy maga a tehéntej fehérje egészében felszívódik és így okoz allergiás reakciókat. A joghurt, kefir, sajt már a tejbontó baktériumoknak hála bontott formában van jelen a tejtermékekben. Ezért lehet őket fokozatosan bevezetni a hozzá táplálás során.
A baba receptkönyvekben szereplő készítmények pudingok stb bébiételként értendőt illetve különleges ilyen célra készült junior és hasonló tejekből készültek. Ezek lényegében a tápszerhez állnak közelebb,mint a valódi tejhez, de tudni kell róluk és a különböző tejpépekről is,hogy mint tej alapú, vagyis tehéntejből készülnek különleges erre a célra kialakított eljárással.
Házilag otthon tápszerből lehet készíteni tejberizst, tejbegrízt illetve pudingot, ha esetleg valakinek van lefejt anyateje azt is fel lehet használni erre a célra. A főzelékek habarásához is tápszert illetve lefejt női tejet használunk. Amennyiben nem akarunk “tejet” használni akkor lehet sajttal, kefirrel, natúr joghurttal illetve a főzeléket saját magával sűríteni.
Remélem ez a kis “főző lecke” segítségedre volt:) Nem olyan bonyolult mint látszik:)
Üdv Rózsa
Köszi szépen!
Igazán nincs mit:)
Kedves Rózsa!
Már irtam neked, hogy cukor problémáim vannak és mostmár 17hetes terhes vagyok. A terheléses cukor vizsgálat két órás eredménye 9,1lett. rögtön elmentem a körzeti orvosomhoz és azt ajánlotta hogy menjek el egyszer reggeli után 1órával és megnézzük milyen értéket ad a cukrom. 8,5lett. nagyon megörültem neki. Erre a körzeti orvosom azt tanácsolta hogy 5nap mulva ujra menjek vissza 1órával a reggeli után és ellenörizzük a cukrom, és közben én is nézzem és meglátjuk mi lesz. Viszont észre vettem hogy nagyon ingadozik van hogy ugyanannyi szénhidrát mellett ez az érték 10,4. de viszont azt is tapasztaltam hogyha a normál tartományban van a cukrom akkor szédülök és fáj a fejem. Ez mitől lehet? mit lehet ezzel csinálni? Tudnál nekem segiteni?
köszönettel Mónika
Kedves Mónika!
Elnézést,hogy a válasszal megvárakoztattalak.
Mint írtad még a várandósság előtt kiderült cukorbeteg vagy. Nem tudom pontosan meghatározni,hogy mi lehet az oka a cukor ingadozásaidnak. Mivel a várandósság a szervezetedben más állapotot eredményez:) Ezért könnyen előfordulhat,hogy az addig diétával szépen karban tartott diabetes más kezelést igényel. Mivel írtad panaszként, hogy ingadozik illetve alacsonyabb vércukor értéknél illetve annál az értéknél, mely a Normális tartományban van rosszul lét fog el. Én mindenképpen javasolnám a következőket: Először is kérj orvosi tanácsot ha kell magán rendelésen keresd fel a diaetológust. Amit a diétában tudsz tenni: a gyakori kis étkezések hivatottak a vércukor ingadozását kiküszöbölni ezért javasolt az 5-6x-i étkezés. Amennyiben eddig ennél kevesebbszer ettél érdemes ezt betartani. Ha nem akkor a táplálkozási és vércukor napló vezetése adhat útmutatót arra vonatkozóan,hogy mely életek, élelmiszerek fogyasztása után jelentkezik az az ingadozás. Ennek tükrében át tudod variálni az étrendedet úgy, ohgy egyensúlyban legyél. Nagyon fontos ez a szövődmények elkerülése érdekében.Sajnálom,hogy konkrétabban nem tudok segíteni, de bízom benne a diabetolóigán lesz segítőkész dietetikus aki nálam többet tud tenni:)
Üdv Rózsa
Kedves Rózsa!
jelenleg 16hetes terhes vagyok. Még nem terhesen megállapították hogy diétás cukorbeteg vagyok. Ma el kellett mennem terheléses cukor vizsgálatra. jelenleg még nem tudom az eredményt de mivel van itthon vércukor mérőm igy miután hazaértem megmértem és 8mol volt a cukrom. ez 3órával a folyadék megivása után volt. elképzelhető hogy inzulinnal fognak kezelni vagy marad a diéta?
válaszát előre is köszönöm Mónika
Kedves Mónika!
Gratulálok a picihez. Ne aggódj! Nem valószínű,hogy inzulinra lesz szükséged a várandósság alatt. Az általad mért érték szerint emelkedettebb az étkezés utáni vércukor értéked. Ha jól diétázol nem lesz szükség inzulinra. Érdemes időszakonként akár otthon is rákontrollálni a terheléses értékre, és ha romlást tapasztalsz mindképpen beszélj egy diaetológussal, vagy azzal akihez most kell majd elmenj.
Diétához itt az oldalon találsz hasznos információkat. Ha van még kérdésed engem is kereshetsz.
Üdv
Rózsa
Kedves Rózsa!
Le kellene adnom némi túlsúlyt, kb. 20 kilót, viszont reflux betegségem van, amit jelenleg gyógyszer nélkül egyensúlyban tudok tartani. Refluxbetegség esetében azonban szénhidrátalapú diétát javasolnak, ami nem igazán kompatibilis a fogyókúrával:), és nem is tudom enni az igazán fogyis kajákat, pl. leveseket, salátákat, gyümölcsöket magukban, mert savat csinálnak, aztén ehetem rá a kiflit vagy a kenyeret.:(
Milyen étrendváltoztatással tudnám mégis elősegíteni a fogyást?
köszönöm,
Hajni
Kedves Hajni!
Elnézésed kérem, hogy csak most válaszolok. Mint írtad a reflux diétáját szeretnéd össze illeszteni a fogyókúrával. Mindenképpen hasznos elgondolás, mert a testsúly csökkenése javítja a refluxos állapotot.
A diéta fogyókúrássá alakítása nem is olyan bonyolult, mint elsőre hangzik. A fogyókúrás étrend alapjait nézve: energia- és zsírszegény, egyszerűcukor-mentes, élelmi rostban gazdag hasonlóképp a refluxhoz.
Refluxban ajánlható elvek közül most csak azokat emelném ki melyek a fogyást is segítik:
Fogyasztásra ajánlott ételek: magas rosttartalmú élelmiszereket, magas fehérjetartalmú élelmiszereket, sok zöldséget, főzelékfélét, gyümölcsöt
Kerülendő élelmiszerek: alkohol, kávé, édesség, elsősorban csokoládé, citrusfélék, ezekből készült szénsavas italok, paradicsomlé, zsíros ételek
Ajánlható konyhatechnikai eljárások: főzés, gőzben főzés, párolás, zsírszegény konyhatechnikai eljárások: teflonedényben, sütőzacskóban sütés
S a fogyást elősegítő további tényezők:
A napi étkezések ideális száma 4-5, ami azt jelenti, hogy többször együnk, de kevesebbet. Az étrend legyen rostban gazdag (zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabonák). Ezek az élelmiszerek egyrészt megnövelik az étkezések idejét, alaposabb rágást igényelnek. Másrészt laktató hatásúak, mert hosszabb ideig tartózkodnak a gyomorban, tápcsatornában, és csökkentik az éhségérzetet. Fontos a folyadékfelvétel mennyisége, naponta 2-2,5 liter energiát nem tartalmazó italokból fedezzük (ivóvíz, ásványvíz, natúr gyümölcs- és zöldséglevek). A rostok csak megfelelő folyadékfelvétellel együtt fejtik ki előnyös hatásukat.
Fogyókúrához ajánlott élelmiszerek közül most csak a szénhidrátokat emelném ki, melyeket kérdeztél is: A teljes kiőrlésű liszt és a belőle készült termékek szintén fontosak. Fogyasszunk elsősorban barna, korpás, magvakkal dúsított kenyereket és pékárukat (6-10 dkg/nap), zab-, rozs-, kukorica- és búzapelyheket, búza- és zabkorpát, búzacsírát, kölest, hajdinát, barna rizst, durum tésztát.
Tehát alapvetően a fent említett szénhidrátokat kellene bevezetni a fehér kenyér, kifli helyett és így átalakítva a diétát, rendszeres étkezés és folyadékfogyasztás illetve mozgással elérhető a fogyás. S mindenképpen kerüld nyugodtan azokat az ételeke melyke problémát okoznak.
Ne higgy a csoda diétáknak, annak, ha valaki 2-3 hónap alatt ad le ekkora súlyt elég nagy ára van. Inkább a lassú, de biztos fogyásban bízz. Ami azt jelenti, hogy kb. 6 hónap alatt történjen ez meg és ez alatt az idő alatt annyira hozzá szoksz a változásokhoz, hogy nem lesz probléma tartani az elért súly.
További szép napot
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom 9 hónapos.
2400 grammal született, jelenlegi súlya 7200 gramm.
Súlygyarapodása 2 hónappal ezelőtt állt meg, azóta csak 30 dkg-ot hízott.
Akkor kezdett el intenzíven mászni.
Nagyon mozgékony baba, szinte egy percig nem áll meg. Folyamatosan mászik, bejárja az egész lakást, álldogál, ahol biztonságosan kapaszkodik, lépeget. Jókedélyű, vidám baba.
A gyermekorvosunk és védőnőnk szerint igen nagy probléma, hogy nem hízik, de sajnos semmiféle tanáccsal nem tudtak ellátni, hogy mi lehet az oka, illetve mi lenne a megoldás.
Az étrendje a következő:
Reggel fél 9 körül ébred, akkor 210 ml vízből készült Milupa Milumil 3-as tápszert kap.
Dél körül 160 ml gyümölcsöt, illetve főzeléket, mivel a gyümölcsféléket sajnos nem nagyon szereti, nem hajlandó megenni.
Kora délután az életkorának megfelelő mennyiségű tejpépet eszik, este 6 óra körül ismételten 160 ml főzeléket, majd lefekvés előtt 210 ml vízből készült tápszert.
Étrendjében természetesen a zöldségeken kívül szerepel a hús, sajt, tészta, rizs, joghurt, stb.
Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint megfelelő-e a kislányom étrendje, illetve mi lehet az oka, hogy megállt a súlygyarapodása?
Mit tanácsolna?
Válaszát előre is köszönöm:
Molnárné Orsi
Kedves Orsi!
Elnézést kérek, hogy csak most jutok a válaszhoz.
A súlygyarapodás megállt számtalan oka lehet. Ezek közé tartozik a kislány mozgékonysága. De ez önmagában nem indok. Hogy pontosan mi az oka ezt a gyerekorvos feladata lenne kideríteni. Mindenképpen érdemes kérni egy labor vizsgálatot, vashiányra pl. De ez, hogy milyen vizsgálatokat kér az orvos kompetenciája.
Első hallásra az étrendje életkorának megfelelő, hiszen napi 5x étkezik. Esetleg meg lehet próbálni néhány variációt az étkezésekben pl a du-i tejpépet felcserélném az esti tápszerrel. Illetve tejpép és főzelék csere, ha érti, mire gondolok. Vagyis a sorrenden változtatnák. Egy főzeléke legyen az gyümölcsből vagy zöldség- főzelékféléből laktatóbb, mint a tejpép. Illetve az esti tejpép jobban hasznosulhat.
Tehát a tanácsom a következő a legközelebbi súlymérésnél, ha ismét minimális a súlygyarapodás kérjen kivizsgálást a gyerekorvostól. Étrendben pedig próbáljon laktatóbb ételeket adni, amelyeket már elfogad, illetve már kaphat. Hátha ez segít.
Remélem sikerült kis megnyugvást adnom. S kérem, jelezzen, ha bármi változás történt
Üdvözlettel
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom egy éves, 80cm és 11kg. Négy kilóval született, de most szerintem átlagos testalkatú. Nem is ezzel van problémám, hanem hogy egyáltalán nem iszik tejet, tápszert, kakaót….semmit. Csak vizet, de abból is csak pár kortyot étkezések után. Összesen kb. 2 dl / nap. És tízóraira két alma. Én is nagyon keveset iszom, lehet hogy örökölte, hogy ilyen kicsi a folyadékigénye? A másik kérdésem, a tejfogyasztás hiányával kapcsolatos. Reggelente adok neki 1,5dl kefírt kenyérdarabkákkal és esténként 2dl tejbegrízt, napközben egy pudingot vagy túrókrémet. (és persze ebédre és öt óra körül 2-2dl főzeléket) Elegendő ez? Nem gond hogy minden este hét körül tejbegrízt kap kb két decit? Nem alszik túl jól…..pedig azt hinném hogy a gríztől jól kellene. Adjak helyette zabkását? Melyik a jobb?
Köszönöm a válaszát!
Kedves Gabi!
Gratulálok a kislányához! A folyadék igény nem örökölhető tulajdonság, ahogy önnek is magasabb lenne így a kislányának is. A példamutatás mindképpen fontos ezért tartanám jó dolognak, ha együtt innának. Egy felnőtt napi folyadék igénye 2-2,5 liter, egy 1-3 éves kisgyermeké 1.5-2 liter folyadék. A napi folyadékfogyasztást nem csak a megivott vízből és egyéb folyadékból számoljuk. Vagyis: folyadéknak számít a reggeli tea, kávé (felnőttnél), kakaó, a napközben elfogyasztatott víz, gyümölcslé, leves és egyéb folyékony állagú élelmiszer, vagyis folyadékfogyasztásba számít pl az ivójoghurt is. Kislánya esetében az elfogyasztott tápszer is folyadéknak számít. Mint már írtam fontos a példa ezért érdemes kikészíteni egy kancsóba, üvegbe az egész napi innivalót. Ez lehetőséget ad arra, hogy lássa tényleg elfogyott az a mennyiség, amire szüksége lenne mind önnek, mind a kislánynak. A gyereke hajlamosak játszani és elfelejtik, hogy éhesek vagy szomjasak, ezért többször kínálja meg napközben is. Nem baj, ha csak a vizet fogadja el.
Egy egy éves gyermek napi tejtermék szükséglete kb 4-5 dl tejnek felel meg. Nem baj, ha nem fogyaszt tejet, ha az ön által említett tejtermékeket fogyasztja. Egyes szakemberek szerint az emésztést zavarja, nehezebbé teszi a 4 óra után fogyasztott tej – tejtermék. Esetleg a jobb éjszakai alvás eléréséhez érdemes megpróbálni, hogy az esti tejes ételt uzsonnára kínálni vacsorára pedig főzelék szendvics adható. Ekkora gyermek már tud rágni kis kenyér katonákat szívesen, fogyasztanak.
Remélem segítettem. További szép napokat kívánok
Tibay Rózsa
Szia Rózsa!
Kérdésem a következő: sertéshús allergia létezik-e, és hogy lehet ezt kimutatni egy 3 éves kislánynál.
Köszi Anita
Kedves Anita!
Sertéshús allergia úgy, mint pl a tojás vagy tehéntej fehérje allergia nem létezik. Ez az allergia betegség egy külön formája úgynevezett ál vagy pszeudoallergia. Ezt a reakciót az élelmiszerek hisztamin tartalma váltja ki. Vagyis nagyon leegyszerűsítve hisztamin érzékenységről beszélhetünk. A pontos mechanizmusa most nem mennék bele.
A valódi allergiához hasonló tünetek alakulhatnak ki nem álallergiás folyamat eredményeként is. A magas hisztamin tartalmú élelmiszerek súlyos reakciót (csalánkiütés, anafilaxiás sokk) is okozhatnak. A panaszok mértéke függ a bejutó anyagoktól és mennyiségüktől.
Hisztamint tartalmazó, vagy hisztamint felszabadító anyagok:
- gyógyszerek (egyes fájdalomcsillapítók, izomlazítók, niacin, antibiotikumok, hashajtók, hormontabletták stb)
- élelmiszer-adalékanyagok
- vegyszerek
- halak: tonhal, szardínia, szardella, füstölt hering, ikra
- érett sajtok
- alkoholok: vörösbor, fehérbor, pezsgő, sör
- húsfélék: érlelt kolbász, sonka, szalámi, füstölt hús, sertéshús
- zöldségek, gyümölcsök: szója, spenót, borsó, lencse, bab, savanyú
káposzta, paradicsom, ketchup, eper, papaya, ananász, avokádó, banán, mák, mogyoró
- egyéb: tojásfehérje, csokoládé, fahéj, sörélesztő
Az allergia kimutatására használt egyetlen teszt sem 100 %-os pontosságú, egyaránt kiválthatnak álpozitív és álnegatív reakciókat.
Egyik leggyakrabban elvégzett vizsgálat az úgynevezett Pick-teszt (bőrpróba) melyről érdemes tudni, hogy 2-3 éves kor alatt a bőr életkorából adódóan nem mindig megfelelő válaszadó képességű, ezért gyakran ad negatív reakciót meglévő allergia esetén is. Önmagában a pozitív bőrpróba nem jelent klinikailag is fennálló allergiát, csak azt, hogy a bőrben ezek az ellenanyagok jelen vannak. Ezért táplálék allergia illetve hisztamin érzékenység gyanúja esetén is javasolt az úgynevezett eliminációs diéta, melyben a gyanús élelmiszert kivesszük az étrendből. Érdemes táplálkozási naplót vezetni lejegyezve azt, hogy az elfogyasztott sertéshús után milyen reakciók alakultak ki illetve mennyi idő elteltével. Néha a tünetek csak jóval később, 2-3 nap múltán alakulnak ki, mert az élelmiszer a szervezet hisztamin tartalékainak felszabadulását provokálta. Ilyenkor leginkább gyulladásos panaszok alakulnak ki.
A hisztamin érzékenységet mindenképpen érdemes kivizsgáltatni. Erre legalkalmasabbak az országban jól működő allergia „centrumok” Budapesten, Pécset, Debrecenben és Szegeden.
Remélem tudtam segíteni.
Üdv Rózsa
Ha további információkra van, szükséged keress az elérhetőségei valamelyikén.
Kedves Rózsa!
Kislányom most másfél éves és kicsit aggódunk a súlya miatt. 3890 grammal született, 11 hónapig szopott (ő választotta le magát). Mindig “nagyevő” volt. Manapság már nem eszik olyan nagy mennyiségeket, mint korábban, sokat mozog, mégis jó húsban van. 13,5 kg és 84 cm. Reggelire 1 natúr joghurtot kap egy kanál zabpehellyel vagy pehelymixszel és ha még kér, néhány szem kölesgolyót, bulátát. Tízóraira gyümölcsöt, ebédre főtt ételt. Általában heti 2-3 főzelék csirkehússal, 1X májjal, 1-2 tészta, 1X hal és rizs, 1-2 nap rakott/párolt zöldség, 1X sült krumpli hússal, mert nagyon szereti. Ebéd után heti 2-3 alkalommal túró rudi vagy valami kis desszert, de többször szokott még almát kérni. Uzsonnára ébredés után 100%-os gyümölcslé, később gyümölcsjoghurt vagy túrókrém, vacsorára 1-2 szelet felvágott, sajt, zöldség.
Pékárut szinte semmit sem eszik meg, cukrozott ételeket, italokat kerüljük. Napközben üres teát és vizet iszik, lefekvés előtt kap még egy pohár tejet.
Nem szoktunk nassolni, ha mégis, gyümölcsöt vagy bulátát, kölesgolyót.
Kell-e valamit változtatnunk, illetve hogyan bírjam rá a pékáruk fogyasztására, ha semmilyen játékos módszer nem hat?
Válaszát előre is köszönöm! Jana
Kedves Jana!
Igaz, hogy kicsit többnek tűnik kislánya súlya, mint amit várnánk. Hiszen ha csak a népi számítást vesszük miszerint fél éves korára megduplázza, 1 éves korára megháromszorozza a súlyát egy gyerekek, akkor is kb 1,5 kg-val több most a súlya. De ez nem baj, mert ezt annak fényében kell nézni, hogy önök a szülők milyen alkatúak illetve milyen alkatú gyerekek voltak. Általában a gyerekeink öröklik az alkatunkat. S mivel most kezd, örökmozgóvá válni nem aggódnék.
Viszont aggodalomra ad okot, hogy pékárut egyáltalán nem fogyaszt. Szükséges lenne a kiegyensúlyozott étrendhez. Főleg a teljes kiőrlésű kenyerek és kifli, zsemle félék lennének hasznosak, mert magas a B vitamin és rost tartalmúak. Nem tudom, székeléssel vannak –e problémák, ha igen ez segítene. Próbálkozásképp javasolnék korpás kiflit csemegének pirítva, katonázva, tejbe kenyeret, gubát készíteni. Illetve kiflit, zsemlét vajjal reszelt sajttal katonázva. Próbáljanak meg játékosan hatni a kislányra. Hátha tetszik neki a szőke hercegnő paripán: vagyis kenyér vagy kifli falatka vajjal és sok reszelt sajttal.
Jobb játékos ötletem sajnos nincs arra, hogyan lehetne megpróbálni bevezetni az étrendbe. Illetve amit még nagy anyáink szoktak adjon a kezébe kiflit csücsköt rágcsálni.
Üdvözlettel
Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom most 2 éves és 11 kg.Alakja arányos nem látszik rajta hogy vékony lenne,a védönő szerint is normális.Sajnos nem eszik igazán főleg fötételt,inkább tejtermékeket,kekszeket,pogácsákat.Pici súlyal született,2610gr és 48 cm-vel,és sajnos csak 3 hónapig szoptattam,de már a kezdetekkor kapta mellé a tápszert.Gyümölcsöt se eszi,csak az üvegeset eszi meg.
Szeretnék tanácsot kérni,hogy milyen rendszert vezessek be és hogy tudnám rá vezetni hogy vacsorára is föttételt egyen,mert vacsorázni nem mindig szokott vagy csak pár falatot…
Előre is köszönöm válaszát…Üdv Andrea
Kedves Andrea!
Megértem aggodalmát. Hasonló gondokkal küzdöttem én is a nagyobbik fiamnál. Sőt a mai napig az itthoni repertoár kissé egyoldalú
Két dolgot javaslok először is: 1 anyukának kell eldöntenie legbelül, hogy problémát csinál-e az étkezésből. Ez NE legyen probléma, lehetőleg mindig egyen olyat, amit szívesen eszik, és közben finoman próbálja meg az új dolgokat bevezetni. Ha kell, trükközzünk.
2: Ha már nem gond az étkezés, akkor azt döntse, el kire hallgat: magára és a gyerekre vagy a jóakarókra. Illetve a jóakarókban is tudatosítani kell,hogy nem probléma az ahogy eszik a gyerek.
Fontos tudni, hogy ez egyfajta háború. Sok türelem kell, hozzá, mert a gyerek így is próbálgatja a határait.
Ha ez meg van néhány apró ötlet, amit magam is kipróbáltam. Tejbegrízt szereti? Lehet belecsempészni gyümölcsöt, vagy tejberizsbe. Aztán készítsen gyümölcsmártásokat rizzsel. Az enyémek imádják. Ezeket lehet vacsorai főtt étkezésnek felszolgálni. Almát és más gyümölcsöt reszelve. S míg nem eszik zöldséget-, gyümölcsöt érdemes étrend kiegészítőként multi vitamint adni. Erről kérdezze meg a gyerekorvost!
Az, hogy a napirendjébe melyik étkezés milyen lesz, ezt önnek kell ki illetve átalakítania. Érdemes megpróbálni reggelire natúr gabonapelyheket tejjel, aztán kifli kenyér, felvágott, sajt. Tízóraira joghurt, gyümölcs, gyümölcssaláta, kefir stb. Ebéd ekkora gyerek még nem igényel levest, főzelékek mártások és rakott ételek, illetve természetesen abból is ehhez, amit ön. Uzsonna megint valami könnyebb és vacsorára lehet főtt étel, bár nem kell ragaszkodni hozzá.
Az, hogy ebben az életkorban miből mennyi az ajánlott és hogyan érdemes egy későbbi cikkemben elolvashatja majd itt a babafalva portálon.
Remélem ezzel is segítettem valamennyit.
Üdv Tibay Rózsa
Kedves Rózsa!
Kislányom 2006 augsztus 5.-én született 3100 g-al és 53 cm-el. Pár hónapos kora óta inkább átlagon felüli a súlya. Fél évig kizárólag szoptattam, és 1 éves korában hagyta abba a szopizást. Most már 3 éves elmúlt, és egyre jobban aggódom a súlya miatt, ami nem vészes (94 cm és 19kg), de szerintem kontrollálni kell. Szeptember óta óvodás, több külön tornára vittem már el, de sajnos még nem találtuk meg azt, amit ő is szeretne. Tehát egyelőre csak az oviban tornázik, itthon szaladgál, együtt kutyát sétáltatunk.Segjtséged szeretném kérni, milyen reggelit, vacsorát érdemes neki adni, ami tápláló, de kontrollálja a súlyát, illetve szükséges-e további lépéseket tenni a túlsúly ellen? Válaszod előre is köszönöm!
Kedves Yucatan!
Az életkorának megfelelő percentilis táblázatokat illetve BMI táblázatot átbogarászva (lásd letöltések) te is láthatod, hogy bizony a súlya az átlagosnál nagyobb. De mielőtt túlzott kontrollba fognánk érdemes a következőket átgondolnod és szem előtt tartanod: Gyermek korban főleg, óvódás korban a fogyókúra szigorúan tilos. Milyen alkatú gyerek voltál te illetve apuka ebben az életkorban? Illetve milyen alkatúak az szüleitek, mert a testalkat örökölhető, mint ahogy az elhízásra való hajlam is.
A megfelelő táplálkozási szokások kialakítása ebben az életkorban még jól alakíthatók olvasd el: A játékosságtól a tudatosságig – táplálkozás óvodáskorban.
A mostani helyzetet kontrollálni szeretnéd. EZ alatt pontosan mit értesz. Én nem javaslok, semmilyen fogyókúrát illetve azért ne vidd mozogni, mert a fogyasztás a cél. Ebben az életkorban az a fontos minden mozgás és elfoglaltsági formánál, hogy élvezze a gyerek. A megfelelő étkezési szokások kialakításában nagy szereped van neked a szülőnek a jó példa mutatásával.
Az étrend minden nap tartalmazzon zsírszegény húst, húskészítményeket, tejet, tejterméket, gabonaipari termékeket, zöldség és főzelékféléket, gyümölcsöket. A burgonyával, pékáruval, zöldségekkel, főzelékfélékkel és gyümölcsökkel biztosítjuk a szénhidrátbevitelt. A zöldségek, gyümölcsök egy részét évszaktól függetlenül nyersen adjuk a gyerekeknek, ez segíti a jó emésztést. Készítsünk változatos ételeket zöldségekből rakott, töltött vagy, párolt formában, a főzelékeket pedig habarással, tojással, sajttal, tejtermékekkel dúsítsuk. A főtt ételeket lehetőleg margarinnal, étolajjal készítsük, kerüljük a csípős fűszereket. Cukrot csak ízesítésre használjunk, és ne szoktassuk rá a gyerekeket a torták, sütemények, fagylaltok gyakori fogyasztására.
Részletesebben erről a későbbiekben majd olvashatsz a babafalva oldalain. Remélem addig is segítséget jelentett ez a néhány fontos alapelv.
Üdv Tibay Rózsa