„Vedd az öledbe a babát, ringasd, és megnyugszik” – beszélgetés dr. Bagdy Emőkével

24
2661

Missziója, hogy minél többünkkel megismertesse, hogyan működik az emberi lélek. Megszervezte a Szülők Iskoláját és a Pedagógusok Akadémiáját, hogy megmutassa a nagyoknak, mit éreznek a kicsik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket.
– A porosz rendszerű nevelésen alapuló kultúra szinte beégett a köztudatba, még a gyermekekkel foglalkozó szakemberek egy része is elkötelezett aziránt, hogy már a korai időszakban is egyfajta rendszert kell kialakítani, amiben mi határozzuk meg, hogy a gyerek mikor eszik, mikor alszik és mikor játszik – mondja. – Ez a szülőnek kedvező nevelési rendszer, a felnőtt kényelmét követi. Azt mondja a szülőnek, ahhoz, hogy nyugodtan tudj aludni éjszaka, hagyd a gyereket sírni, hadd szokja meg, majd abbahagyja. Megtanulja, hogy ez a rend: el kell aludni, csöndben kell maradni.

Ez a nézet hosszú időn át keményen tartotta magát, ma is tartja még, miközben az elmúlt három évtized forradalmi változásokat hozott a gyermeknevelésben. A kutatások és a megfigyelések olyan új szempontokat mutattak meg, amelyektől csak ámulhatunk. Kétségtelen, közelítettek az etológiai szempontokhoz is, figyelembe vettek olyan összehasonlító vizsgálatokat, amelyek azt nézték, milyen az emlősök utódgondozása, milyen hasonlóságok fedezhetők fel az emberszabású majmok kultúrájában és az újszülöttel, kisdeddel foglalkozó emberi nevelőkultúrával.

Tudom, lesz, aki most összerezzen, hogy az ember Isten teremtménye, egy olyan lény, akit nem lehet az állati viselkedés mércéjével mérni. Osztom a véleményt, hogy az ember különleges teremtmény, a legmagasabb szintű az élővilágban, de a törzsfejlődés törvénye elől nem térhetünk ki. Az elevenszülő élőlények világában az utódok különböző érettségi szinten jönnek világra, és be kell látnunk, hogy az ember a legelesettebb. Két éves koráig minimális szinten sem képes a saját szükségleteit kielégíteni. Ezért úgy tekinthetjük az embergyereket, mint aki valójában az emberi világ követelményei szempontjából koraszülött és magatehetetlen, és ezért pótolni kell az intrauterin létet. Mindenki tudja, mennyire hálás a baba minden emberi megnyilvánulásért. Vedd az öledbe, sétálj vele, ringasd, és megnyugszik. Ősi tapasztalatok ezek.

Ha az ősi gyereknevelési tapasztalatokhoz folyamodunk, akkor látjuk, hogy az ősi magyar falusi kultúrában a hordozás, az ölben levés megszokott dolog volt.  Felkötötték magukra, a mellükön hordozták a babát, és akár mentek kapálni az asszonyok. A csángó kultúrában a baba a mamára vagy családtagra kötve alszik, eszik, létezik, úgy, hogy szinte kiságyat sem ér. De mehetünk messzebbre is, a tahiti kultúrában fél éves koráig a gyereket le sem teszik. Megszületik, és attól kezdve, hogy a rossz szellemek ne ártsanak neki, nem teszik le. Kézből kézbe jár, mellkasról mellkasra fektetik, hátról hátra helyezik. Az egész rokonság összefog, és magukon hordozzák a gyereket.

Tehát az ősi kultúrák természetes gyermek és utódgondozási szokásai, valamint a törzsfejlődésben a magasabb szintű emlősök utódgondozási szokásai hasonlóak. Az utóbbi harminc év sűrítette azokat a tudományos megfigyeléseket, amelyek alapján meg tudják állapítani, hogy különböző gyermekgondozási körülmények között milyen lesz a gyerek idegrendszere, szociális kapcsolatvilága, mennyire lesz extrovertált, nyitott, vagy esetleg elzárkózó, befelé forduló. Közben kialakult az intrauterin, (méhen belüli) fejlődést követő pszichológia is, amelyben már új vizsgálóeszközök, például ultrahang-diagnosztika, álltak rendelkezésre, amely már nyomon tudta követni az anya viselkedésének a gyermekre gyakorolt hatását. Így tudtuk meg azt például, hogy a pocaklakóval való kapcsolatfelvételben a babának küldött pozitív gondolat is örömhormon termelését indítja el az anya szervezetében, és endorfin fürdőbe helyezi a babát, aki ebben rendkívül jól érzi magát. Tehát a kapcsolat tulajdonképpen két sejt egyesülésének pillanatától elkezdődik.

Tudjuk, hogy van sejtmemória, a sejt mindent, ami vele és az egész organizmussal történik, magába a DNS struktúrájába foglalja, ezért minden tapasztalat, a sejtszintű is, belejátszik abba, hogy milyen lesz a magatartásunk, egészségünk, milyen folyamatok alakulnak ki a szervezetünkben. Mert a szervezet olyan, hogy van egy működési lehetőség benne, ami hozott, ezt a korai tapasztalat rögzíti, mintegy „öntőformába” zárja, így lesz belőle bevésődés. Végtelen lehetőségekkel születünk, de csak az fog realizálódni, ami megkapja a kulcsingerét. Akkortól lesz belőle életre szóló bevésődés, imprinting. Arra jutottak, hogy három tényező nagyon fontos, és ezt nevezzük a kötődő nevelés szent hármasának: a hordozás, az együttalvás, és az igény szerinti szoptatás. Ez a szülői igénytől elfordulva most a gyerek igényeihez alkalmazkodik.

Ezt csinálták az ősi kultúrák is, nekünk viszont újra meg kell tanulni, hogy mi az, amire szüksége van a gyereknek. Ez az intrauterin kapcsolatfelvétellel kezdődik, olyan gondolatok küldésével, amelyek érzelemmolekulákat indítanak el. Ezért az anya stresszkerülő életmódja fontos azért, hogy nem küldjön stresszhormonokat, és a baba éppen kialakulóban lévő idegrendszerét ne károsítsa. A stresszel telített életben élő, a kilenc hónapot végigdolgozó, anya olyan módon küldi az alapingereket, mintha ez volna a természetes, ezt mintázza a gyerek idegrendszere is. Ezért nem csodálkozhatunk, hogy nagyon sok a feszült, hiperaktív, figyelemzavaros, magatartászavaros gyerek.

Nekünk felelősségünk van már az intrauterin kapcsolatért is. És bizony az apa is számít. Tudjuk, hogy az édesapa hangja eljut a pocaklakóhoz, aki már akkor hall hangokat amikor még a hallóapparátus nem alakult ki, mert bőrhallása van.  Számára a hang jelzi, hogy nincs egyedül.

Amikor megszületik a baba, akkor is nagyon meghatározó, hogy az első találkozáskor van-e bőrkontaktus, vagy sincs. Hogy a baba rögtön a mamára kerül-e, mert akkor egy olyan idegrendszeri imprinting keletkezik, ami segít abban, hogy az anyának az úgynevezett anyai ösztöne kialakuljon. Ugyanis a baba a kulcsingere az anyai ösztönnek. A babának jó az, hogy hallja az anya  szívritmusát, az anyának, hogy érzi a baba illatát. Az úgynevezett kötődő kultúra azt mondja, hogy elő kell segítenünk a gyermek egészséges kötődését. Félre kell tenni olyan tévhiteket, hogy elkényeztetjük, ha felvesszük, ha magunkon hordjuk, ha magunk mellett altatjuk a babát.

– Sokan óvják ettől a szülőket, mert úgy vélik, a baba folyton sírni fog, hogy vegyék fel, nem lehet átszoktatni a saját ágyába, és túlságosan szorosan fog kötődni az édesanyjához.

– A Károli Gáspár Református Egyetemen folytatott vizsgálataink is megerősítik, hogy különösen az első életévben a napi három óra hordozásnak az idegrendszeri fejlődés szempontjából, az baba-szülő közötti kapcsolat szempontjából nagyon jótékony hatású. A kicsinek szüksége van arra, hogy érezze, szeretik, testen van, védelemben van. Megéli, hogy fontos vagyok, gondoskodnak rólam. Ezzel sejtszinten programozzuk bele, hogy jó élni, fontos a világnak, hogy bízzon abban, hogy ő szeretni való.

A testi izomzatunkhoz hasonlóan lelki izomzatunknak is ki kell fejlődni, és azt ilyen élmények edzik. Testkontaktusban lenni, minden pillanatban érezni, hogy számíthatok valakire, tapasztalni, hogy nem vagyok egyedül a világban. Mikor ez a képesség már egy éves korra eléggé kialakult, akkor a gyerek maga fog lekéredzkedni a hordozásból. Már csúszni-mászni akar, de csak akkor meri elhagyni az anyát, ha valóban eléggé biztonságban érzi magát. Az sem igaz ám, hogy amikor valaki igény szerint szoptat, akkor úgy minden nyikkanásra szoptat. Az úgy van, hogy a gyerek életében a mama nagyon intenzíven van jelen – nem takarít vagy telefonál közben -, és megtanulja, hogy a baba már sírással jelzi, ha éhes, és mással, ha unatkozik vagy fáj a hasa. A szoptatásban is kialakul egy ritmus, egy harmonikus, egymásra figyelő, egymásra rezdülő anya-gyerek kapcsolat alakul ki.

Azután az együttalvás. Édesanyám, aki Hollandiában járt iskolába, mesélte, hogy ott a parasztházakban hatalmas ágyak voltak, és sorban megvolt az ágyon a családtagoknak a helye. Az ősi kultúrákban az emberek nem voltak az állatoktól sem elválasztva, azok melegítettek, belehelték a légteret. A testmeleg sugárzása, hihetetlen biztonságot ad az élőlényeknek, a baba mélyen és nyugodtan alszik, ami szintén fontos a fejlődése szempontjából. Amikor pedig már annyi idős, hogy a hordozásból is lekívánkozik, akkor fokozatosan át lehet szoktatni a saját ágyába. Először a nagyágy mellé húzott kiságyba kell áttenni, de úgy, hogy elérje az anyuka kezét. Így lehet fokozatosan elengedni.  Az én saját kutatásaim azt igazolják, hogy aki a kötődő nevelést követi, az a gyerek sokkal nagyobb biztonságban érzi magát a világban.

– Az újszülöttet várják a szülei, nagy a készülődés. Mégis azt látjuk, hogy már az 5-6 éves gyerekek között nagyon sok a boldogtalan. Belefáradunk a szülői szerepbe?

– A társadalmi értékrenddel van baj, én ezt nagyon sokszor elmondtam, és nem győzöm hangsúlyozni, a nembeli értéket kell hangsúlyozni és értékelni férfinél és nőnél egyaránt. A nőnek a nembeli lényege, amiben páratlan, hogy egy új életet tud kihordani, táplálni. Ezt kellene a nőben elsősorban értékelni, és nem azt, hogy meg tud-e felelni a férfi értékrendű világ követelményeinek.

Mert ma kettős követelményrendszerben élünk, ebből jön, hogy a nő nem találja a helyét a világban. Az anya visszakívánkozik a baba mellől oda, ahol őt értékelik, és a babát, akinek az egészsége, boldogsága, a mamán és a családon múlik, otthagyja és visszamegy idejekorán dolgozni. A két szerepnek pedig nem lehet egyszerre megfelelni. Akkor már egy ingadozó ember lesz, beleépül a konfliktus, hogy a gyerekem vagy a munkám, és ebben a helyzetben a gyerek jár rosszul. A fészekmeleget, a személyre szóló odafigyelést, gondozást legfeljebb a nagyszülő tudja megadni, de lehet, hogy ő is dolgozik, és nem ér rá erre.  A szülő önhibáján kívül szétszakad, hajszolt, ezért boldogtalan, lesz.

Ezzel nem azt mondom, hogy egy nő csak anyuka lehet. Hollandiában például, amikor egy nő szül, elfogadják, hogy pár évre ki fog esni a munkából. Tisztelik, elismerik, és amikor úgy dönt, hogy visszamegy, akkor visszasegítik. Általában pár évig otthon vannak a mamák, nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott a gyerekük. Amikor majd óvodába adják a kicsit, akkor részidőben mennek vissza, és szépen belenő a szakmai világba, és eldönti, hogy vált-e nyolc órás munkaidőre. Az az igazi női szabadság, hogy valaki eldöntheti, hogy akar szülni vagy nem, és eldöntheti, hogy mennyi időt akar a gyerekével otthon tölteni.

– Hogyan tudunk magunkon segíteni, ha már ebben a feszítésben élünk…

– Minél több családtagot kell bevonni a feladatokba. Volt nemrég Erdélyben egy konferencia a generációs konfliktusokról, és kiderült, hogy óriási a szakadék, eltérőek a nevelési elvek, sok a konfliktus, nincs nagycsalád. Pedig a gyerekeknek részesülniük kell abban a különleges szeretetben, amit csak a nagyszülő tud adni. A jelenlét, az odafigyelés, és a szerető elfogadás a titok.

– És ha elrontottuk, tudunk javítani később?

– A legkorábbi kapcsolatok hiánya nem pótolható. De nincs végzetes helyzet, mindenen lehet segíteni. A korai rossz kapcsolati minták pszichoterápiával felülírhatók. Tudom, hogy így van, ezért felelősséget vállalok. Csak nem lehet pszichoterápiára küldeni egy nemzedéket. A mai emberek érzelmileg, kapcsolatilag analfabéták. Ezért hoztam létre a Szülők Iskoláját, a Pedagógusok Akadémiáját. Hogy akik a gyerekkel vannak, tudják, hogyan működik a lélek. Ami jó a gyereknek, az jó a felnőttnek is.

Rengeteg dolog tanulható. Az új egészségpszichológia azt mondja, ha nem kaptad meg a szüleidtől, otthonról nem hoztad magaddal, akkor majd most megtanulod, és tudatosan alkalmazod, mert tudod, hogy ez a jó. Aki tudja, és nem csinálja, felelős érte. Beszélgetni kell ezekről a kérdésekről barátokkal, a többi szülővel. Meg kell osztani a tapasztalatokat. Ma már a szakirodalom is elérhető, gyakran ingyenesen, akár az interneten is. Nem találkoztam még olyan szülővel, aki ne azt szerette volna, hogy a gyereke egészséges és boldog legyen. Az a kérdés, hogy mit tesz ezért. Ha készen áll arra, hogy változtasson, akkor tanuljon.

Bródi Emília

24 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tisztelettel üdvözlök mindenkit, aki ezeket a sorokat olvasta es hozzaszol. Én egy gyermeknek adtam életet , egy 2 éves aranyos kisfiam van…aki nagyon boldog, kiegyensulyozott gyerek, aki tudja, hogy anya es apa ott all mellette ha baj van is, ha sir akkor van aki megvigasztalja, ha barmi tortenik elmondja, mert ha hibazik, akkor sincs vilag vege…megbeszeljuk es minden rendben lesz. Szerintem egy edesanya es egy edesapa feladata az, hogy igenis ott legyen ha barmi tortenik…mi szuletese ota engedtuk hogy mellettunk aludjon, vagy eppen a ferjem hasan vagy az enyemen…olyan nyugodt volt es olyan jot pihent…miert kellett volna egy szamara idegen kisagyba letenni pici koratol kezdve…mindannyiunknak csodalatos volt ez a kozelseg…jaj, hogy nem olyan kenyelmes igy alduni…elhiszem, de annal szebb erzes nincs hogy a kis emberke ott szuszog mellettunk 🙂 aztan ahogy nott termeszetesen elkezdtuk delutan kisagyban altatni…es sajat magatol rajott arra, hogy szamara ez kenyelmesebb most mar, hiszen tud forgolodni es a sok plüss allatka ott van mellette. Ma mar jelzi hogy bar anya es apa oleben alszik el…de megy aztan a kisagyba 🙂 Mi szivesen raszanjuk a 15 percet minden este arra, hogy babankat olben tartva, altatodalt enekelve , babusgassuk s o pedig olyan nyugodtan alszik el, hiszen a szamara biztonsagot jelento szulok mellette vannak…s reggelig pihen. Csodalatos erzes!!! Ami a munkat illeti…szerintem az anya jelenlete igenis fontos foleg ebben az elso 2 evben… en delutanonkent dolgozom 2 orat, amikor is a ferjem babazik…s olyan halas a fiam azert hogy a napot vele toltom. Csodalatos a kapcsolatunk es igazan boldog gyermek…mindig mosolyog es baratsagos…öröm vele lenni…Szanjunk idot gyermekeinknek!!!
    udvozlettel egy kezdo edesanya

  2. Ez a cikk “te jó ég” kategória nálam. Nagy része akkora hülyeség, szélsőségesen elvakult.
    Az szerintem eleve nem normális elképzelés, hogy a szülő totálisan a gyermekért van. Vannak olyan szülők, akiket ez kielégít és szives örömest feladják az életüket csak a gyerek igényeihez igazodva. (nem takarítok, nem mosogatok, csak rá figyelek…?!?!) Nekem nem, de ettől még nagyon vidámak, kiegyensúlyozottak a gyerekeim. Én is felvettem őket amikor sírtak, megvigasztaltam. De babakocsival sétáltunk, nem kendővel (és kövezzetek meg, de fogja a fene cipelni órákon keresztül…). És most úgy alszunk el, hogy odabújnak, puszilgatnak és mondják, hogy szeretlek anya…pedig nem a csupasz bőrömön hurcoltam őket hónapokig és takarítottam is mellettük sőt, alkalomadtán beültem egy kávéra is a barátaimmal.
    És egyébként meg a gyerek igenis a család része, és valamelyest igenis alkalmazkodnia kell. És nem attól lesz egészséges a gyerek, hogy együtt alszok e és minden idődet vele töltöd e. Hanem attól, hogy milyen az az idő, amit vele töltesz, legyen az akármilyen kevés is. Hogy tudja hogy szeretem, mert érzi abból, ahogy beszélek hozzá, ahogy megérintem, ahogy törődök vele.

    És kedves szerző, mit éreznek az ilyen cikkek hatására azok az anyukák, akiknek vissza kellett menni dolgozni mondjuk 3-6 hónap után? Azok szaranyák? Ők nem szeretik a gyereküket annyira???? Butaság. Az ő gyerekeik ugyanolyan boldogok, kiegyensúlyozottak lehetnek.

    És nem azért mondom, de a mai szülő korosztály pont annak a rendszernek az “eredménye”, ami állítólag milyen rossz…
    És az a gyerek, aki körül forog otthon a világ mekkora pofonokat fog kapni amikor kiderül, hogy valójában bizony alkalmazkodni kell ám a többi emberhez és egy csomó szabályhoz…(nem a csecsemőkori nevelésről beszélek, akkor nyilván nem kell még nevelni) És ez megint nem csecsemőkorra vonatkozik, de azért a tanárverő gyerekek, szülők, stb esetben láthatjuk, mi az ára a hű de szabad szellemnek…

  3. Van erről egy nagyon jó könyv http://bookline.hu/product/home.action?_v=Liedloff_Jean_Az_elveszett_boldogsag_nyomaban_A_Kontinuum_elv&id=274676&type=22
    4 gyermekem van, 2 kicsinél már sokat voltak ölben, kenguruban. Ha újra kezdeném nagyon sokat tenném őket hordozó kendőbe. A szeretettel, jelenléttel nem lehet valakit elrontani, csak kiegyensúlyozottabbá tenni.
    A legújabb szakirodalmak szerint az így gondozott gyerekeknél a motiváció is erősebb.

  4. Én azt látom, hogy a nevelés nem mindenható,többet nyom a latban az egyéniség. Ahány gyermekem van vagy unokám mind más jellemmel bír, pedig egyforma szeretettel törödéssel fordultunk feléjük.Persze a példamutatás a legfontosabb,mert nagyon messze akkor sem esnek a fájuktól ha különböznek is.Nagyon szivesen hallgatom Bagdi Emőkét, szívderítő azidealista felfogása, bár sok követője lenne
    .

  5. Teljesen egyet értek a 4-6 órás foglalkoztatás lenne a legjobb. Sajnos nagyon-nagyon kicsi erre ma a lehetőség. Még az olyan helyeken is, ahol női vezetés van kis gyerekekkel, ott is elhangzik olyan mondat egy táppénz kapcsán a gyerekek miatt, hogy “erre én nem vagyok felkészülve, ugye meg tudod oldani a segítséget”… Sőt a nagyvállalat aki büszke arra, hogy családbarát óra béren kevesebbet ad a 6 órában dolgozó anyukának, mint az ugyan abban a beosztásban 8 órában dolgozónak 🙁 Ez a szomorú magyar valóság :(((

  6. Tisztelt Dr.Babdy Emőke professzor asszony!

    Nagy tisztelettel olvasom a tudomány és az Ön munkásságának tapasztalatait és a jövőre nézve a felnövekvő generációk biztonság érzetének alapjait,ami az ősi érzelmeken alapszik.Nagymama korú lévén,elfogadom és szükségesnek tartom a változásokat,de látható hogy itt is kialakulhatnak később a társadalmi különbségek.Aki megtudja teremteni azokat a körülményeket,-úgy is mint pocaklakó és mint újszülött az ösztönös harmóniát,a világ változásának is be kellene következni!Nap mint nap megélem a generációs változást a gyermekeimmel és az unokáimmal is annak tükrében amit az ÖNÖK kutatásai eredményeznek! Anno a gyermekeimmel való harmónia csecsemő és iskolás korig hasonló szeretetben működött!A közösség formáló ereje olyan változásokat produkált ami az addig kialakult szeretetet és törődést “kimosta”a gyermekeinkből!A fájdalmas változás azt eredményezte,hogy a felnőtt gyermekeink, nagyon kevés történést osztanak meg velünk,hivatkozván arra hogy ez már az Ő életük és nekik kell irányítani,de ez anélkül történik,hogy beleszólnánk vagy irányítani akarnánk Őket!Mi megosztó kapcsolatra vágynánk a napi vagy heti történéseikből,de sajnos ez sem működik!Külföldön élnek 3.dik éve csak skypeon vagy email formában van a találkozó,havi 1-2 alkalommal!Mi nem nagyon tudjuk ezt elfogadni a férjemmel és emiatt nagy a lelki fájdalmunk!Ön szerint hogyan lehetne ebből a fájdalomból,enyhülést eredményezni?

    Tisztelettel szeretném olvasni a tanácsait a pozitív irány reményében.

    Szilágyi Emma

    • Kedves Emma!

      Én ugyan nem vagyok professzor vagy pszichológus, de szeretném megosztani Önnel a véleményemet,mint a “másik oldal” képviselője! 29 éves anyuka vagyok. Emlékeim szerint gyerekkoromban a szüleim éjt nappallá téve dolgoztak, hajnaltól este nyolcig, minket “odadobva” nagyszülőknek, rokonoknak,ami gyerekként a mellőzöttség érzését adta nekem, persze tudom a cél nem ez volt. Kérdések és beszélgetések a családban az iskolai jegyeken és eredményeken nem igazán léptek túl,úgy éreztem ez alapján vagyok megítélve részükről. Igazából már túl fáradtak voltak ahhoz,hogy velünk is érdemben,lelkileg foglalkozzanak. Kimaradtak az életemből, elveszítették a fonalat- és évek történéseit,helyzeteit,a segítséget később nem lehet pótolni. Megszoktam,hogy nem áll mögöttem senki nehéz vagy krízises lelki helyzetekben, ha el is mondtam valamit őszerintük mindig a másik oldalnak volt igaza. Bezárkóztam előttük. Amikor jött a komoly párkapcsolat és az életem további alakítása, abba már szívesen beleszóltak- de hogy is fogalmazzak,már késő volt,mert nem alakult ki a BIZALOM érzése. A megosztást nem lehet felnőttkorban elkezdeni,mert nem akkor van az ideje. Akkor az elszakadásnak van az ideje, és annak hogy Önök a felnőtt gyermekeik döntéseiben bízzanak,mert Önök a lehető legjobb tudásuk szerint felkészítették őket az életre. A gyerekeiknek már nem Önökkel kell elsősorban foglalkozniuk,hanem a saját és gyerekeik sorsával,mert ez a jövő! És Önök-az ő szempontjukból: a múlt. El kell dönteniük,hol vannak jobb életlehetőségeik, szebb jövőjük Nekik és a gyerekeknek-ha ez a külföld, akkor külföld! A legrosszabb dolog amit tehetnek,hogy beleszólnak a dolgaikba! Fejvesztve menekültem otthonról,mert bizony én is ezt tapasztaltam. De tessenek szíves lenni megérteni,hogy ez most a mi körünk! A legjobb dolog amit tehetnek,hogy ha hazamennek,szeretetteljes légkörben,vidáman várják és látják vendégül őket, hogy jól ÉREZZÉK magukat, és itt az érzésen van elsősorban a hangsúly. Fogadják el megkérdőjelezés nélkül a döntéseiket, támogassák benne őket, és tanácsot akkor adjanak,ha ők kérik- mert az valóban tanács és nem az Önök álláspontjának erőszakolása. Ekkor szívesen és többször fognak Önökkel beszélgetni,hazamenni akár, mert vágyni fognak rá! Az ember oda szeret menni,ahol szeretet,elfogadás,vidámság van, nem leszólás,kritika és megkérdőjelezés és beleszólás! Remélem,hogy tudtam véleményemmel segíteni kicsit,ne legyenek elszomorodva mert így változtatni tudnak a dolgokon! Üdvözlettel: egy fiatal anyuka

  7. Ket fiam van 10 es 7 evesek. Onalloak,nyugodtak.En meg szuletesuk elott megfogadtam hogy nem erdekel ki mit mond , en nem hagyom a gyerekeimet sose sirni…persze mondtak hogy jajj majd le se fogod tudni tenni, hisztis lesz stb.
    Hala a jo Istennek es a ferjemnek, otthon maradhattam veluk egeszen mig iskolat nem kezdtek.
    Elso hat honapban velem aludtak, rajtam fekudtek, sokszor nappal is ha bofiztetes utan is elaludtak a vallamon, hagytam.Igaz, volt lehetosegem megtenni:))Szepen kialakult az etkezesuk az alvasuk. Egyre tobbet es hosszab ideig jatszottak el egyedul,neha odaszaladva hozzam egy olelesert vagy cask egy pusziert, es mentek vissza jatszani.Nem rohangaltam sose utanuk ennivaloval,jo evok lettek.
    A nagyobbik fiam nem sitett a bilire ulessel , 3 eves volt mire teljesen szobatiszta lett.A kisebbik viszont meg 2 eves sem volt, mikor kijelentette hogy neki nem kell pelenka,o mar nagy:)par heten belul mar ejszaka sem kellett ra:)
    Orulok,hogy igy valasztottam,bar meg nem ertuk el a tinedzser idoszakot:)))Egyenlore nyitottak felem, es “mindent” elmondanak:))remenykedem hogy a rettegettt tini idoszakot is atveszeljuk sikeresen:)

  8. A legjobb a 4 vagy 6 órás foglalkoztatás lenne amíg a gyermek kicsi, technikaikag szerintem itt is megvalósítható mindez, csak hat ha a szándék nincs meg… Mert egyszerübb felvenni egy szingli libát aki elött még “ott az élet” mint visszavenni egy anyukát az állandóan beteg gyerekével 🙁 egyébként mi ez a hülye fixa idea hogy minden gyerek egy kis idözített vírusbomba, aki garantáltan kiveszi majd anyut a munkából évente 3-4 hónapot?!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ