A fityma letapadásának kezelése

Indokolatlan a beavatkozás, hiszen élettani helyzet az, hogy a kisfiúknál a makk felszínéhez tapad a fityma. Kőnig Róbert gyermeksebész szakorvos, gyermektraumatológus a csalad.hu-nak elmondta: tilos húzogatni, erőszakosan felszakítani a bőrt, az ugyanis sebesedéshez, majd hegesedéshez vezet, amely végeredményben műtétet fog eredményezni. A folyamat a legtöbb esetben megoldódik természetesen úton, beavatkozás nélkül.

A kisfiúkat nevelő szülők gyakran kétségek között tipródnak a különböző álláspontok miatt a fityma helyes tisztítása, esetleges elváltozása miatt. Indokolt az aggodalom?

Valóban, az utóbbi években ez központi téma lett, de sokan nem szívesen, vagy szégyenlősen beszélnek róla. Több nézet kering a kezeléssel összefüggésben. Először is két olyan állapotot kell nagyon élesen elkülöníteni egymástól, amit a mai napig nagyon sokan kevernek. Az egyik a fityma letapadása a makk felszínéhez. Ez egy élettani helyzet, minden fiú így születik. A makk egy szervet, egy szövetet alkot a fityma belső lemezével, amely később mindenféle beavatkozás nélkül úgynevezett „sejt-programozással” leválik. Ez lehet egy-két hónap, de akár hét-nyolc év is, teljesen egyedi, kinek mennyi ideig tart. A másik állapot a valódi szűk fityma, letapadástól függetlenül.

Az újszülött pelenkázása 4 lépésben

Pedig elterjedt az a nézet, hogy a fitymát le kell választani, vannak, akik szerint már az első fürdetésnél húzogatni kell.

Sajnos ezzel én is gyakran találkozom. Az indokok egészen széleskörűek. Le kell választani, mert pelenkás a kisbaba, mert már nem pelenkás, mert óvodába megy, mert iskolába megy. Ezek mind mondva csinált ürügyek. Élettani szempontból a fityma erőszakos leválasztásának nincs indoka. Ha ezt figyelmen kívül hagyják a szülők, akaratukon kívül két-három napra komoly fájdalmat okoznak saját gyermeküknek. Ráadásul az esetek 60-80 százalékban visszatapad. Én minden esetben megtanítom a hozzám kerülő 2-3 éves kisfiúknak, hogy amikor pisilnek, hogyan húzzák hátra a bőrt. Ez a kis torna ebben a korban – és nem korábban! – bőven elegendő.

Babafürdetés lépésről lépésre

Infinety hirdetés

Mikor van teendő?

Amikor szűkülettel állunk szemben. A szűkület azt jelenti, hogy a makk legszélesebb pontja, azaz a koronája nem fér át a fityma legkülső részén, magyarul nem bújik elő. Egy ideig ez tehát minden fiúnál természetes. Hároméves kor alatt el kell fogadni ezt a helyzetet, egyáltalán nem szabad bántani! Utána, kizárólag szakemberrel, gyermeksebésszel történő konzultáció után, szóba jöhet kenőcsös kezelés. Fontos tudni, a fityma addig tágul, amíg a bőr rugalmassága engedi. Ha húzogatják, feszítik, akkor nem tágítják, hanem berepesztik, így sok-sok apró pici belső sérülés keletkezik a fitymán és a bőrön, amelyek meggyógyulnak ugyan, de sebbel, heggel. A heg már nem rugalmas, vagyis kódolt a műtét.

A műtéti beavatkozás pedig csak a legvégső megoldás. Ebben az esetben egy rövid, altatásban végzett műtétre kell készülni. Legtöbb esetben délután már haza is lehet vinni a gyermeket. Az egyéjszakás bent tartózkodást csak akkor javasoljuk, amikor az altatószerek hatása miatt sokat hány a gyermek. Ilyenkor a kiszáradás veszélye miatt indokolt a fokozott felügyelet, infúziós terápia. Ezt követően otthon kenőcsös lappal lehet kezelni a sebet, ami körülbelül 5 napig tart, majd már víz is érheti a műtéti területet, varratszedésre pedig nincs szükség.

forras: csalad.hu
fotó: Freepik

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkMeddig szabad dolgozni várandósan?
Következő cikkÚj eszközök a szegedi PICi-ben

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!