Egy, a koránál jóval fiatalabbnak látszó kétgyermekes családanya volt a vendégem. A problémája egyszerű volt és egyértelmű: nem kívánja a férjével (és egyáltalán) a szexualitást, nincs benne vágy, ilyen jellegű álmai sincsenek, sőt, kifejezetten bűnnek éli meg minden alkalommal (nagyritkán) a férjével való együttlétet.
Az első „utunk” az oldás során egy 2-3 éves kora közötti időponthoz vezetett, ami annyiban kötődött a jelenhez, hogy ugyanúgy elkülönültnek és szerethetetlennek érezte magát, mint a jelenben. Kiderült, hogy az akkor 2 hónapos magzat húgát édesanyja majdnem elvetette, mert az akkor kétéves kislány beteg volt és félő volt, hogy ezt az édesanyja is elkapta és ettől baja lehet a születendő testvérkének… Végül a gyermeket megtartották, de a kislány valamiképpen kirekesztettnek és szerethetetlennek érezte magát ettől. (Gondoljunk bele, micsoda teher tudat alatt egy ilyen fiatal kis léleknek, hogy „miatta” majdnem meghalt valaki, ráadásul a kistestvére! Ez akkor persze nem tudatosult, de tudat alatt állandóan hordozta ezt a terhet.) A jelenben ez a motívum úgy köszönt vissza, hogy most is van valaki, aki „miatta” (az ő szexualitáshoz való viszonya miatt) szenved és akit akár emiatt el is veszíthet… És ez természetesen a férje. Fontos, hogy ettől a tehertől megszabaduljon és ne érezze a felelősséget mások sorsáért – így egy meditációban az akkori kislány átölelte az anyukáját, annak a hasában a kistestvért, hogy érezze, ő nem kirekesztett, hanem szeretik és elfogadják őt.
A következő időpont, amit a múltban találtunk, az a házasságkötése utáni 2 hónap környéke volt. (A teszteléskor kifejezetten azt kértem, hogyha van rá engedély, szeretnék egy olyan időpontot kapni, ami ahhoz köthető, hogy ő „bűnös” dolognak éli meg a férjével való szexualitást. Volt rá engedély.) Furcsa volt, hogy egy ilyen közeli, a húszas évei végéhez közeli időpont jött ki – így szinte egyértelmű, hogy a házasságkötés közelsége fontos itt (már hosszú évek óta együtt éltek előtte). Egyetlen plusz információt kaptunk még: azt, hogy ez a dolog valamiképpen az „unokatestvér” fogalmához köthető. Páciensem elkerekedett szemmel annyit mondott, hogy csak egy fiú másodunokatestvére van, akit évek óta nem látott, a családok se tartották már kamaszkoruk óta a kapcsolatot és hogy ugyan az esküvőn ott volt, de főleg azért, mivel ő volt a fényképész, ezelőtt pedig pár gyerekkori emlék van még, de semmi különös… De hogy ez vajon miért köthető a jelenbeli problémához…? Rejtély.
Aztán lassan kibújt a szög a zsákból: „Volt még valami” – kezdte – „de ez csak egy buta gyerekkori dolog… 11-12 éves lehettem, ő 6 évvel idősebb, amikor viccesen azt ígértük egymásnak, hogyha nem találunk párt magunknak, akkor majd mi összeházasodunk…”
Vagyis fogadalmat tett a kiskamasz kislány az unokatestvérének (!), hogy hozzá fog menni feleségül – és ez az (ez IS az), ami a jelenben rombol. Eleve egy „bűnös” ígéret ez unokatestvérek között, az pedig, hogy a lány végülis férjhez ment, egy plusz „bűn” az unokatestvér és az ígéret ellen… Ki tudhatja ma már, hogy valóban vicces ígéret volt-e ez vagy mi zajlott akkor a kamaszok lelkében és érzelmeiben? (A jóképű, exmodell unokatestvér egyébként a mai napig nem nősült még meg…) Ezek után egy meditációval a hölgy maga elé képzelte a fiút, feloldotta magát az akkori ígéret alól és szépen elköszöntek egymástól.
A legfontosabb lépés, a tisztázás és a kötöttségek feloldása így megtörtént. Innentől pedig már az ő feladata, hogy ahogyan őt szeretik és elfogadják, elfogadja ő is saját magát, a nőiességét, ezen kívül pedig, hogy az egykori ígéret helyett végre a házasságát érezze „Az Igazinak”, ezt az „újabb” fogadalmat élje át olyan erős szenvedéllyel, mint (tudat alatt) azt a régit – hiszen ez is bizonyítja, hogy bizony nőies, mély érzéseknek nincs híján és nagyonis helye van az egészséges szexualitásnak az ő életében is.
