Havi egy aktus elegendő a pároknak?

Havi egy aktus elegendő a pároknak?

Gyakori, hogy a párok havonta csupán egyszer vannak együtt. A férfiak emellett szinte naponta, de legalább heti 1-2 alkalommal foglalkoznak magukkal. Egyedül valahogy még megy, párosban viszont egyre rosszabb a teljesítmény, mert sem a nők, sem a férfiak nem képesek azt tenni és azt érezni, amit szeretnének.

Amikor az okokat keresik magukban és egymásban, arra gondolnak, hogy túl fáradtak, esetleg valami megzavarta a lelki egyensúlyukat, de lehet, hogy a párjuk eltérő igényei miatt megy tönkre idővel a szex a párkapcsolatokban. Mind igaz lehet, de a megoldás mégsem ezekben található. A hormonszint vizsgálatoktól és az erre ható szerektől szintén nem lehet sokat várni, nem erre valók. A potencianövelő vagy más szerek sem oldották meg a problémákat. Az újabb adatok szerint ráadásul szemkárosodást okozhat szedésük, ezért is sokan kerülik a használatukat.

Tudni érdemes, hogy ez a problémakör elsősorban nem a lelki zavarok közé tartozik. A testhez kapcsolódik és az elégtelen működés, a leépülés jele. Évtizedek óta azt látjuk, hogy megfelelő mozgásgyakorlatokkal végzett edzéssel mindez rendezhető.

Természetesen ezek az edzések nem hasonlítanak az edzőtermi vagy más csoportosan is végezhető edzésekhez. Nem hasonlítanak az intimtornákhoz sem. Az úgynevezett OS gyakorlatsort egyedül kell végezni. Lépésről-lépésre, természetes úton felépíthető általuk a szexuális működések teljes folyamata.

Közben nő a potenciál, az erotika, beindulnak a hormonok, tónusba kerülnek az izmok, erősebb vágyak ébreszthetők, és ezekhez még új tapasztalatok is hozzáadódnak. Emellett szélesedik a pózrepertoár és javulnak a szexhez szükséges képességek is.

Miért jönnek létre ezek az elégtelenségek és működészavarok?

Sokan kérdezik, hogy miért van bajuk? Bonyolultnak tűnik a helyzet, de a test szempontjából egyszerű a magyarázat. Képzeld el, hogy ritkán, mondjuk havi egyszer ülsz fel a bringádra, hogy tekerj egy jót. Felfelé a dombra – bár a közeledben van – már több hónapja nem jutottál el.

Most végre ráérsz és kedved van erre a kis nehezítésre. Amikor azonban megpróbálsz nekilendülve feljutni a csúcsra, izmaid nem engedelmeskednek, lelassulsz, majd meg is kell állnod. A kedved is rögtön elmegy, és talán nem is érted, hogy ilyen gyorsan hogyan veszíthetted el az erőt.

Nézzük meg mindezt a szex esetében. Tudni érdemes, hogy az önkizés olyan, mint a sík terepen bicajozás. A páros aktus viszont ehhez képest a dombra feljutással egyenértékű. Hiába szoktál gyakran önkizni, a ritka páros együttlétek miatt az erőnléted egyre kevésbé lesz alkalmas, hogy jól menjen és örömet érezhess és adhass az aktusok közben is. Igen, az adás fontos. Erőlködéskor nem adsz át élvezetet, hiszen nem az éled, és nem is tudod megkapni.

Miért csak a mozgást vesszük példának és nem a stresszt vagy a párkapcsolatban bekövetkezett változásokat, tetteket és belső érzéseket, ahogy általában szokták?

Amikor valamilyen nehézséget okozó és nem teljesen érthető probléma merül fel az életben, akkor mindig érdemes megkísérelni párhuzamot vonni a mozgással, mint valamely megterheléssel járó cselekvéssel, és átgondolni, összevetni a tapasztalt problémával.

Ha például az erőnléttel van valamilyen gond, és azt nem koplalás okozza, akkor először nem az evéssel, hanem a mozgással igyekszünk befolyásolni, azaz edzeni fogjuk magunkat, hogy növeljük a terhelhetőségünket. (Csak ezután érdemes hozzátenni, hogy milyen étkezés a legjobb a szükséges edzésekhez.)

Hogyan néz ki ez a szexműködések megoldásával kapcsolatban? Mit hanyagoltál el, amiért veszett oda az erőd?

Az erőnlét csökkenése miatt bekövetkező működészavarok például az elégtelen merevedés és/vagy a túl rövid idő, vagy ha nem tudsz elmenni. A nőknél és a férfiaknál egyaránt látunk ilyeneket. Az izomzat és az idegrendszer egyaránt nehezen fogadja azt a terhelést, amiben edzetlen, sőt ami új számára.

Ha túl ritka nálatok a páros szex, vagy nagyon korlátozottak benne a lehetőségeid, akkor annak a mozgásaihoz szükséges izomzat, az ahhoz szükséges idegműködések és energetika épülnek le benned is. És az is lehet, hogy még sosem tudtak teljesen felépülni.

Az előző jobb állapotodhoz képest tapasztalod a romlást, de ez az előző szintén alacsonyabb volt, mint kellene legyen, mert még sosem tudtad teljesen felépíteni magadat, és ezért még sosem álltál a saját képességeid csúcsán. De a teljesítményed zuhanása lehet nagyon nagy is, ha régebben még nagyon jól ment neked, de mostanra nagyon kedvezőtlenül alakultál át.

Az izomzat és az idegrendszer egyaránt nehezen fogadja tehát azt a mozgást, amiben edzetlen vagy, sőt ha új számodra. Hiába gyakori például az önkizés, az nem azt adja, ami a páros élvezethez kell. Még akkor sem, ha naponta csinálod. Sem mennyiségileg, sem minőségileg nem elegendő.

Nem csupán az orgazmus elérése vagy szerveid kitisztulása számít ugyanis abban, hogy eleget tettél-e az önkarbantartásnak. Az is számít, hogy pontosan milyen mozgást végzel közben. Az önkizés a pároddal történő gyakorlatozáshoz képest nagyban különbözik koncentrációban, izgalomban, elfáradásban, és elégedettségben is. A végső stádium pedig az, amikor már ez sem megy vagy nem is kívánod többé.

A páros élvezet sosem lesz felhőtlen, ha kiesel a gyakorlatból, és lelkileg is gyorsan nő a veszteséged azzal, hogy veszítesz az eredeti tüzes lendületből. A potenciális elégtelenséget célzott edzésekkel mindig rendbe lehet hozni. Ezt úgy is meg kell fogalmazni, hogy az elegendően hatásos terápiából nem maradhatnak ki a mozgásgyakorlatok. Edzések, aktív cselekvés során elért változások nélkül nem lehet meggyógyulni.

Másik jótékony hatása a mozgásnak, hogy a lelki problémák megoldásának is a legegyszerűbb módjaként tartjuk számon. Önmagában létező lelki problémát nem is látunk. A legtöbb esetben arról van szó, hogy valamit nem értünk, hiányoznak az információk és/vagy az adott információmasszához szükséges elrendezés képessége, ami a megértéshez és a szükséges reakcióhoz, azaz cselekvéshez vezetne.

Az OS mozgásgyakorlatok hatására erőt gyűjtünk össze, komplexebben kezdjük látni a dolgokat és rugalmasabban állunk hozzá, miközben a szex megoldásához is egyre közelebb kerülünk. Végül egy teljesen átlátható és logikus utat bejárva érjük el az eredményt.

A mozgáshoz kötődő gyógyítási tapasztalatok néhány  pontban:

A kedvező változásokhoz aktív mozgás szükséges, ami
– kimozdítja a holtpontról, amibe bele volt ragadva
– új élményeket – és tapasztalatokat ad
– bőséges tartalékenergiát gyűjt
– fizikai és lelki állóképességet is ad
– realizáló gondolkodáshoz és cselekvéshez vezet
– erős, stabil, a megértésen alapuló állapotot eredményez

Milyen edzésre van szükség?

Olyan mozgást érdemes tanulni, ami pontosan azt az átalakulást segíti, amire szükség van. Ehhez lényegében le kell másolni és rendszeresen gyakorolni a megfelelő mozgást és a hozzá kapcsolódó működéseket. Éppen azt kell tehát modellezni a gyakorlatban, ami most nem megy jól.

Az is fontos, hogy szabadon, egyedül cselekedj. Nem az eddig megszokott, elégtelen módon, hanem pontosan azt kell tenned, amiben fejlődni szeretnél. (Aki gyorsan és kitartóan akar kerékpározni, annak nem elég, ha csak úszik vagy csak gyalogol.) A funkcionális (gyakorlati) orvosi szexológia módszereivel a terápia a megoldáshoz úgy vezet el, hogy nem gyógyszerel és nem tilt, hanem edz és tanít.

Összefoglaló

Miért nem megy a szex?

Valamiért ritka nálatok a páros szex. Ez önmagában is megoldandó. Emiatt és talán más ok miatt is, gyakran önkielégítesz vagy már azt sem teszed. A páros szexhez jóval nagyobb edzettség, jobb erőnlét és gyakorlat kell, mint amit a gyakori önkizésekkel valaha el tudnál érni. Érthető, hogy a ritkább önkizés sem segít rajtad, tehát nem baj, ha legalább ezt rendszeresen csinálod.

A páros szexben nyújtott “munkád” mutatja meg, hogy mire vagy képes, nem az, amit egyedül tudsz elérni. Ha párosban nem jól megy, akkor elégtelenségben szenvedsz. Ez nem betegség, élhetsz így is, de nem is vagy egészségesen erős.

Mit lehet tenni?

Olyan edzésre van szükséged, amit szabadon egyedül csinálhatsz, nem függsz senkitől, csak magadtól, de a páros szex nehézségi fokának megfelelő terhelést ad, azaz a páros szexre tudsz edzeni általa. Az edzés közben pontosan mérhetően javulsz, és ezzel párhuzamosan a páros szexben is azonnal megjelennek az eredmények. Nőknek és férfiaknak is szükségesek az OS edzések a karbantartáshoz  vagy éppen azért, hogy visszahozza az élet élvezeti értékét.

Dr. Tóth Emese
 orvos-szexológus
www.drtothemese.hu

Játékok ››› LEGO ›››

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .