Gyermekeink a játékon keresztül szerzik tapasztalásaikat, azon próbálják ki, bővítik tudásukat, ismerkednek rendszerekkel, tanulják meg, hogy a világ összefüggések halmaza. A közös játékokon keresztül ismerik meg, és fogadják el, hogy vannak szabályok, amelyek amellett, hogy korlátozzák őket, a biztonságuk óvására is szolgálnak.
Az a gyermek, akivel nem játszanak, akinek nem értelmeznek szabályokat, hátrányos helyzetűnek tekinthető. Mégpedig azért, mert folyamatosan értelmezhetetlen elvárásokkal szembesül, aminek nem tud megfelelni, és ez már a kezdeteknél aláássa önbizalmát.
Azok a gyerekek, akiknek kevés a játékuk, a felnőtteket figyelve tanulnak. Ingerszegény környezetben talán érzelmileg nem elég motiváltak a fejlődésre.
Azok a gyermekek, akiknek sok a játéka, korán hozzászoknak a nagy ingermennyiséghez, és egy idő után inger-függővé válnak. Életük során keresik majd azokat a lehetőségeket, amikor több inger adódik környezetükben, és ez személyiségfejlődésükre, magatartásukra, életszemléletükre mélyen hat.
Milyen és mennyi játékot?
A játékszer az az eszköz, amellyel fejleszteni szeretnék a szülők gyermekeiket, megismertetni játékos, kicsinyített formában a világot. Sajnos nagyon sok játék nem élethűen közvetíti az információkat, így érdemes odafigyelni a kiválasztásuknál. Gyakran hasznosabbak a házilag elkészített, látványra kevésbé színes játékok az információ átadásra és a funkció-hordozásra, mint a drága jó minőségűnek mondott darabok. És miközben a szülő elkészíti azt, erősödik a gyermeke iránti kommunikációs- és érzelmi eszköztára.
Sajnos időnként a szülők a játékokkal igyekeznek elhallgattatni, csendben tartani a gyerekeiket, megvásárolni szeretetüket. Sokan úgy gondolják, hogy elég a fejlesztő hatású játékok tömkelegét beszerezni, és megtanítani használatukra a gyerekeket, és ezzel máris többet tettek gyermekeikért, mint a legtöbb szülő. Helyes és értékelendő a motivációjuk, céljukat mégis nehezen érik el, hiszen cserébe bizony elvárják gyermekeiktől a helyes viselkedést, és a minőséginek tartott teljesítményt.
Néhány családban a szeretet fokmérője és a játékok száma között szoros összefüggés van. Ez nem egészséges! Hivatkozhatnék a múltra, hogy régen alig volt játéka a gyerekeknek, mégis felnőttek, rongybabájukkal vagy szőrlabdájukkal elégedetten játszottak, vagy éppen arra, hogy manapság gyakran előfordul, hogy a játékokat a gyermekek gyorsan tönkreteszik…
Az az utasítás, hogy: „vigyázni kell a játékokra, mert nagyon drága…” nehezen érthető a gyermeki gondolatvilágban. Hiszen a tárgyak arra valók, hogy használjuk őket, és a használattól előbb-utóbb természetesen elkopnak. (Így csempésződik be gyermekeink fejébe a pénzzel mérjük az élet eseményeit hozzáállás…)
A közös játék során szeretettel nevelünk
Egy nagyon fontos tényre szeretném felhívni a figyelmet: a játék egyaránt lehet a személyiségfejlődés romboló és építő hatású eszköze. A gyerekeinknek ránk van elsősorban szüksége. A figyelmünkre, és a szeretetünkre. Az általuk feltétel nélküli, példa értékűnek tartott megnyilvánulásainkra. Ez nem mérhető másban, mint minőségi együtt töltött időben (közös játékban), illetve őszinte odafigyelésben, a bármilyen rövid idejű közös élményszerzésben.
Hiszem és vallom, hogy az élet minden perce lehet játék, és minden közös játék során szeretettel neveljük gyermekeinket. Az eseményekhez való hozzáállásunk adja a legtöbb útmutatást a gyermeki önbizalom alakulásában. Sajnos ilyenkor gyakran „idomítás” zajlik, és nem a viselkedés érthető, megfelelő irányba történő terelgetése.
A szülők többsége csendes szófogadó gyerekre vágyik, és elfelejtik, hogy gyermekük viselkedésével tájékoztatni próbál minket. Egyéniségük helyes megismerése többet segít a nevelés során, mint az összes könyv, és kért-kéretlen nevelési tanácsok együttvéve.
Ha van bátorságunk szembe nézni magunkkal be kell vallanunk, hogy, miránk szülőkre is az a jellemző, hogy elég kevéssé ismerjük önmagunkat. Ismerjük céljainkat, vágyainkat, hibáinkat, jó képességeinket, és mégis ritkán próbáljuk kihozni magunkból a maximumot. Illetve gyakran maximálisan becsapjuk magunkat, és maximálisan sértve érezzük magunkat, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy mi azt jónak gondolnánk.
Ne feledjük, hogy kritikus pillanatokban az ösztöneink diktálta döntést hozzuk meg, mert olyankor nincs idő végiggondolni logikusan, hogy mi is lenne jobb nekünk. És bármi legyen a következménye, ritkán maradnak kellemetlen érzések bennünk, hiszen „tudjuk”, hogy abban a pillanatban a legjobbnak látszó döntést hoztuk meg.
Így van ez a gyermeknevelés terén is. Ha gyakrabban bíznánk magunkat az ösztöneinkre, ritkábban lenne bűntudatunk, amiért kevesebb időt vagyunk gyermekünkkel, vagy éppen időt szánunk magunkra, párkapcsolatunkra is.
A gyerekeknek a hitelesség a legfontosabb!
Többet ér 5-15 perc játék, amelyben szívvel-lélekkel részt veszünk, mint egy egész délután, amit együtt töltünk, miközben bevásárolunk, főzünk, mosogatunk, és gyermekünk fizikálisan velünk van, vagy egyedül játszik a szobában miközben a televízió megy a háttérben. Ha kedvtelenséget érez a közös játék során, elindulhat benne a gondolat, hogy nem jól csinál valamit. Ezt különösen fel lehet erősíteni abban az esetben, ha kevés pozitív és sok negatív visszajelzést tapasztal.
A mindennapi dolgainkat elvégezhetjük egy félórás közös játék után is. És akkor könnyebben megérti gyermekünk, hogy anyának feladatai is vannak. Sőt a feladatokba bevonva értik meg igazán, hogy s mint működnek a dolgok. Látens módon felismerik az összefüggéseket, és büszkék arra, hogy szüleik mi mindenben ügyesek.
A legjobb motiváló tényező a példamutatás. Ha gyermekünk azt látja, hogy nincs idő játékra, mert sok a feladat, eleve rossz szájízzel kezelheti a feladatokat majd a következőkben.
Rösszer Julianna pszichopedagógus, gyógypedagógus | Kérdezz-felelek>>
