A leválás első lépcsője, avagy anya újra nyomoz

leválás

Ismerek egy ANYUKÁT. Igen, így csupa nagybetűvel. Van hivatása, van magánélete, mégis mindent félretéve imád „csak” anyuka lenni. Nagyon szoros a kötelék közte és a fiai közt, szeptemberben azonban elérkezett a pillanat, amikor nagyobbik gyermeke, Zsombor a leválás első lépcsőfokára lépett, és elkezdte az óvodát. Mint mindenre velük kapcsolatban, erre is nagyon tudatosan készült. Beszélgetésünkben arra kerestük a választ, hogy hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt gyermekek, család, hivatás és magánélet közt.

– Most, hogy eltelt lassan két hónap, milyen érzések vannak benned az elválással kapcsolatban? Kinek volt a folyamat nehezebb, neked vagy Zsombinak?

– Mindkettőnknek. Zsombor nagyon érzékeny gyerek, 3 és fél évet voltunk együtt. Szerencsére a kistestvér születése nem viselte meg, jó testvérek. Meg kellett értetnem vele, hogy neki óvodába KELL mennie, de nem a mostanában sajnos sokat használt anyai szöveggel, hogy „anyának dolgoznia kell menni”, mivel ez nálunk nem igaz, hiszen kisebbik fiammal, Gerivel még itthon maradok. Sokat olvastuk Janikovszky Éva könyvét, amiben a gyerek van a középpontban, az ő érzései a fontosak, én ezt tartom jónak, megértetni a gyerekkel hogy neki szükséges az óvoda.

Magam részéről? Zsombi nagyon édes gyerek, igazi mintababa volt, bár 17 hónapos volt mire átaludta az éjjeleket, addig szoptattam. Soha nem sírt, nem hisztizett, értelmes és érdeklődő volt, és még mindig ő az én kicsi fiam, szóval nem volt könnyű az elválás nekem sem. De látom nap mint nap, hogy kell ez már az ő korában, kevés neki amit itthon kaphat tőlem. Nehéz volt neki, mert félős gyerek, nem szereti a sok embert, zajokat, hangoskodást, ő az a „tudós” típus, aki elvan magában, jár az agya. Ahogy én látom, kilóg a sorból, nem átlag gyerek. Ezzel küzd, de egyre ügyesebb és talált már barátot is magának. Ami könnyen ment, hogy hamar megszerette az óvónénit és a dadust, de nehézség, hogy a nagyobb gyerekektől fél, tart és közös az udvar, a mai napig úgy indul el reggelente, hogy reméli rossz idő lesz, és nem tudnak majd kimenni. De egyben szerencsés az ovikezdés, hiszen így Gerivel is tölthetünk pár hónapot kettesben, ami nekem nagyon fontos.

Infinety hirdetés

– Épp hogy csak hozzászoksz Zsombi hiányához, februárban Geri is elindul a maga kis útján – bölcsődés lesz. Talán ez az elválás még a másiknál is nehezebb lesz számodra. Milyen érzésekkel töltitek együtt a hátralévő négy hónapot?

– Ez az, amire még gondolni se merek, erre nem vagyok még felkészülve lelkileg. Sajnos magával a ténnyel, hogy bölcsődébe kell mennie, ki kell addigra békülnöm, dolgozom rajta. Sőt azzal is, hogy nem adom meg azt neki, amit a tesójának megadtam, hiszen nemhogy 3,5 évig, de éppen csak 2 évig marad velem itthon. Nagyon nehéz, de magamban kell ezt elrendeznem, hogy ne hátráltassa majd a beilleszkedését.

Geri más típusú gyerek, bár ő is – hasonlóan a bátyjához – 18 hónapos koráig óránként kelt éjjel, de ő még könnyebb eset volt. Igazi mosolymanó, örök mosoly ül az arcán és látszik, hogy teljesen elégedett a világgal, ami körülveszi és önmagával is.  Próbáljuk a legjobban kihasználni az időt, sokat mókázunk együtt és örömmel veszi birtokba Zsombi játékait egyedül. Sétálunk ketten, igazán azt éljük át, amit még ilyen idősen Zsombival. Azokat a hónapokat imádtam, akkor is éreztem, hogy ki kell minden percet használni vele kettesben, míg lehet a tesó érkezése előtt és most is így érzek a munkába állás előtt. És igen jól érzed ez az elválás sokkal nehezebb lesz…

– Reméljük, hogy mindkettőtöknek zökkenőmentesen megy majd a dolog, már csak azért is, mert februárban egy másik nagy kihívás is vár rád: hétköznapinak nem nevezhető hivatásodban egy új munkahelyen kezdesz dolgozni. Mit gondolsz, milyen problémákkal szembesülsz majd a nyomozói hivatás és a családanyai szerep összeegyeztetése során vagy ellenkezőleg, miben jelenthet majd előnyt ez a helyzet?

– Ez nehéz kérdés, hiszen csak elképzeléseim vannak róla. Sok mindent fel kell adnom a munkámban, hiszen nem tehetem meg, hogy időkorlát nélkül dolgozzak, mint ahogy régen, mint ahogy ebben a szakmában az gyakorta jogos elvárás. Más munkakörbe kerülök, mint ahonnan szülni mentem, így azt sem látom tisztán, hogy ez önmagában mennyi változást hoz majd. A karrierépítés nőként, anyaként hátrány, ezt már nem várhatom el magamtól. Nem mondom, hogy nem csalódás, de tudom, hogy nekem már nem az az utam. Ettől függetlenül tudom, hogy így is megtalálom majd az összhangot, támaszkodva a férjemre. Előnyt is jelent majd, mert a nem teljesen kötött munkaidő miatt sokszor alakulhat úgy, hogy több időm marad a fiúkra, mint a hivatali munkaidőben munkából gyerekért rohanó szülőknek.

– Jár-e valamilyen hátránnyal a hivatásodban az, hogy nő vagy?

– Semmi hátránya nincsen, ha a nő belátja, hogy mire képes! Értem ez alatt, hogy nem akar kommandós lenni vagy nem akar az elfogáskor előre törtetni; ezeken kívül minden munkát simán el tud végezni. Éreztetni nem éreztetik egyáltalán, hogy hátrány lenne, sőt nagyon sok a női vezető is! Előny az, hogy egy nő jobban tud kapcsolatokat teremteni, jobban átlátja a kollegák közti viszonyokat, és beleérző képességével jobban tudja az áldozat helyébe képzelni magát, azaz esetleg több információt tud kiszedni a sértettből, ami fontos lehet később. Sok kihallgatást jobban vezetnek a nők.

– Érdekes, kihívásokkal teli és nők között ritka a szakmád. Nyilván nem is véletlenül lettél nyomozó, mégis úgy érzem – ezért megkérdezem – ha megtehetnéd szívesen lennél „csak” édesanya, esetleg vállalnál-e még gyermeket?

– Igen, jól gondolod. Hiába a 4 éven át tartó éjszakai nem alvás, lemondás sok – sok mindenről, mégis ezt tenném. Szívesen vállalnék még gyereket, gyerekeket, de sajnos ez a világ ezt nem teszi lehetővé, így is aggódom a jövőnk miatt. Sajnos a gyerekvállalás felelősségteljes döntés kell, hogy legyen, mérlegelve mindent, ha ezeket nem nézném, és csak a szívemre hallgatnék akkor igen, szívesen lennék „csak” anyuka. De így sem kizárható még egy baba vállalása pár év múlva.

Szólj hozzá Te is!